Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Gondolatok egy dallam nyomán

Ensemble_courtesy (640x640).jpg

 

Van úgy, hogy a lelkünkben él egy dallam. Mintha csak hozzánk szólna és elrepítene valami addig ismeretlen világba. Kilépünk a mindennapok forgatagából és megszűnünk lenni. Eggyé válunk azzal az ismeretlen érzéssel, melyet a dallam váltott ki. Hogyan tud egy dallam ennyire a szívünkbe égni? Hogyan tudja ennyire az ember személyét megsemmisíteni? Hisz csupán egy dallam, melyet egy másik ember alkotott! És mégis! Annyira éteri! Mintha egy angyal alászállt volna a Mennyek kapujából, hogy egy ember kezébe adja a tollat, mellyel aztán megkomponálta szívünk szólamait.

Minhta csak nekünk szólna a zene! Mintha csak minket érinthetne meg! Mintha csak azért lett volna hivatott hallhatóvá válni, hogy a mi lelkünk sebeit begyógyíthassuk vele.Valami olyan sebet, melynek létezéséről mégcsak nem is volt tudomásunk. Mégis, most annyira érezhető válik. Sajog, ugyanakkor meleget áraszt. Lehet szerelmesnek lenni egy dallamba? Lehet belebolondulni egy addig észrevétlen tébolyba? Annyira eltávolít önmagunktól, hogy szinte szeretnénk kiszakadni önnön testi valónkból.

A test csupán burok,egy közönsége héj, mely csak megvédi a tartalmat.

Mint egy figyelmezető hang, mely végig ott dobogott fülünk hallóbejáratánál, végre utat talál és felkiált! Mostmár biztosan tudjuk! A lélek és a test valóban nem tartózhat össze! Egy átmeneti állapot csupán, mely most annyira nyilvánvalóvá  válik egy egyszerű mégis annyira szívsajdító dallam nyomán. Már nem tudjuk mit is jelent az én fogalma. Az ego egy lego sok ezer darabkája csupán, mely egy-egy darabka nélkül, már nem lesz ugyanaz.

Mikor veszítettük el önnön létezésünkbe vetett hitünket? Mikor vált egy ismeretlen és talán sohasem létező világ fontossá nekünk? A dallam még mindig nem hagy nyugtot. Álmaink a dallam hangján szövödnek és annak végső leütésénél porladnak szét. S igen, lehet egy dallamról álmodni. Érzéseket szül és színeket. Látjuk a boldogságot ahogyan a levegőből és hanghullámok rezdüléséből szinte kézzelfoghatóvá színné válik.

Aztán ráeszmélünk: A szerelem és boldogság nem járhat kéz a kézben sohasem. A dallam összefonja őket, majd egy oda nem illő hang, szét is zúzza a kettő együttes létét. Az emberiség kárhozatra van ítélve. Hogyan lehetne ezt másként értelmezni? Mégis! Ez a dallam olyan érzéseket szül, melyeknek puszta létezése is csupa kérdőjel. Szabad és lehet-e ebből emberi nyelvvé valamit is leképeznünk? Hiszen oly csodás, oly érezhetően nem evilági! Talán csak arra hivatott, hogy felébresszen bennünk valami rég elfeledett emléket! Talán csak azért született meg egy ember keze nyomán, hogy egy másik ember újjá éledjen! Nehéz elhinni, hogy egy dallam, mely a szívünk elfeledett hangjait szólítja meg, egy másik ember keze nyomán született. Varázslatot akarunk látni a puszta véletlenben, mert Hinni akarjuk a csodákat! Hisz a világ olyannyira bűnös lett!

Persze a valóság ennél puritánabb! Meglehet a dallam szerzője “csupán” egy rokonlelkünk.  Így lehetséges, hogy ő is azt érzi, amit mi is. Ugyanazokat az álmokat éli, s ugyanazokért aggódik.  S csupán a kollektív tudattalan játszik velünk….

Talán az egész emberiség egy nagy egészet alkot! S mint ahogy olykor-olykor meg is tapasztaljuk, csupán egyetlen óriási hangyabolyként létezünk! Azt hisszük van autoritásunk, azt hisszük van szabad akaratunk, pedig nagyon sokszor érezzük, nem mi irányítunk. Sorsunk előre megszabott, mi csak a hozzávalót alkotjuk meg….

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!