Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Lelkek tánca

Miért találkozik két egymáshoz olyannyira hasonlító lélek? Hogyan lehetséges az, hogy minden egyes dallam, melyet mutat az egyik, válasz a másiknak azokra a dallomokra, amiket már annyi ideje keresett? Mi értelme az egésznek? Mintha az egyik pontosan tudná, hogy mit szeret, mit kíván, és mire éhezik a másik! Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy véletlen, mint olyan nem létezik, akkor felvetül a kérdés, a sors miért hozta össze őket? Mit kell megtapasztalni önmagáról az egyiknek és mit adhat ő a másiknak? Kapcsolatukat nem lehet behatárolni. Ismerősöknél többek, barátoknak nem lehet egymást nevezni, a kettejük közötti kötelék sem egyik sem másik, de hogy valami van közöttük, az mindkettőjüknek világos. Ez lenne hát a lélektárs fogalma?

A kiindulópont a szeretet. A szeretet, mely olykor vággyá hevül, majd szenvedéllyé és aztán visszafordul a szeretet mindent magába foglaló kezdő és végpontjába. Néha nem szólnak egymáshoz, de a csend is beszél helyettük. Néha megbántják egymást, néha az igazság elmondásával próbálkoznak, de minél inkább egymás közelébe akarnak jutni, annál inkább távolabbra kerülnek. A távolság azonban, mint minden, csupán viszonyítás kérdése. A szívükben, a lelkükben igazából soha nem létezett és nem is fog létezni. Az egyetlen gond, melyet le kell győzniük a birtoklás utáni vágyuk. Meg kell tanulni a másik szabadságát is tiszteletben tartani, nemcsak a magukét. Csak a szeretet az, ami közelebb viheti őket egymáshoz. Csak a hit, hogy nekik dolguk van, s át kell adni mindent, amit lehet magukból a másiknak.

Ijesztő érzés pucér önvalónkat adni. Egyszerre válunk gyönyörűvé, rúttá, kedvessé és gonosszá, erőssé és gyengévé, viccessé és nevetségessé és még sokáig sorolhatnánk. Igazából sokkal félelmetesebb önmagunkat adni egy kapcsolatban, mint levetkőzni és talmi testi valónkba mutatkozni a másik előtt. Nehéz is lesz mindaddig megmutatni önmagunk minden részét és felfedni legféltettebb titkainkat, ameddig mi meg nem tanuljuk végre szívből úgy Isten igazán szeretni azt, Akik vagyunk valójában. Az élet tapasztalások sorozata. S a legfőbb tapasztalatunk egyedül csakis önmagunkhoz köthető. Nem azért mert én központú világban élünk. Nem azért mert semmi és senki más nem érdekel saját magunkon kívül. Sokkal inkább azért, mert egyetlen valóságot ismerünk!

S az egyetlen valóság, melyet mi annak ismerünk el, tulajdonképpen mindig önvalónkból származik. Önmagunk tapasztalása, az életről, emberekről, érzelmekről, ingerekről, ízekről és imákról. Hogyan is gondolhatjuk, hogy képesek vagyunk igaz, szerető kapcsolat kialakítására, ha még magunknak sem merjük elmondani az igazat? Az igazat arról mik vagyunk, kik vagyunk, mit tettünk vagy nem tettünk, hogy érzünk, vagy nem érzünk. Amíg csak próbálkozunk, elsodródunk a célunk mellett. Amíg nem adjuk önmagunkat szégyenérzet nélkül és nem tudunk megbocsátani személyünknek vétkeket melyeket elkövettünk, hiába minden kísérlet. Ijesztő, ugye? Rémisztő a gondolat, hogy szeressük magunkat minden rossznak vélt tettünkkel együtt.

Ítélkezésekbe bocsátkozunk, sokszor helytelenül. Megítéljük a koldust, aki kéreget az utcán. Megítéljük az anyát, aki cigarettát szív, és ami a legborzasztóbb elítéljük magunkat is valami olyanért, ami úgy lehet csak a mi szemünkben vétek. S amikor az élet egy esélyt kínál, egy társat, akinek önmagunkat adhatnánk, nem hisszük el neki, nem tudjuk komolyan venni. Múltba vésődött dogmák alapján próbálunk viszonyítási pontokat keresni. Szeretni önmagunkat azt mondták bűn, ezért csak félve tesszük. A szexualitást is a gonosz hirdetőjeként említik sok helyen, ezért azt sem merjük igazán kiélvezni. S amikor valaki olyannal találkozunk, ki ugyanazokat a dallamokat élteti szívében, mint mi, megrémülünk.

Káprázatnak tűnik, csupán szemfényvesztésnek a lehetőség. Túl szépnek látszik, s ezért megijedt gyermekként közelítünk felé. Szeretni vágyjuk önmagunkat, s ezen keresztül a másik lelket, de ez olyannyira bűnös érzésnek tűnik, hogy inkább zokogva elfordulunk tőle. Ám az érzés, a két lélek azonos rezgése képtelen elfordulni. Küzdenek egymásért. Úsznak a másik felé. Vágynak a beteljesülésre és újabb és újabb lehetőséget teremtenek, hogy a lelkek eggyé váljanak. Végül egyszer úgy is találkoznak. Egyszer nem lesz kitérés. Egyszer megtanulják egymáson keresztül önmagukat szeretni és onnantól ők ketten, már sohasem válnak szét.    

Mentális kúra

A lelki higiénia létrehozásának és fenntartásának fontossága nem új dolog. Mind tudjuk, hogy fizikai valónkra éppúgy hatnak gondolatink, ahogy hatnak szellemi valónkra is. Éppen ezért olyan fontos a pozitív életvitel kialakítása. A mentális diéta, melyet meg szeretnék osztani veled, ehhez segít hozzá. Talán a módszer nem lesz új keletű. Valószínűleg egyszer vagy kétszer már képes voltál önmagadban és körülötted békét és boldogságot teremteni. Most itt a lehetőség, hogy az eleve benned lévő tudást, újra kezd alkalmazni és kamatoztatni az életedben. Csupán hét lépés, melyet meg kell tenned önmagadért. Adj esélyt magadnak, próbáld ki először csak egy hétig, majd egy hónapig, hogy ezek szerint a lépések szerint éled mindennapjaidat.

  1. Pozitív gondolkodás. Mindent mi teremtünk meg magunknak a gondolataink által. Éppen ezért fontos, hogy csak pozitív gondolatokat fogalmazzunk meg, és ha az élet egy-egy negatív tapasztattal szolgál, próbáljuk azt egy jó nagy adag humorral kezelni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy minden, de tényleg minden fejben dől el! Ismered a mondást: Vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik.

     

  2. Pozitív érzés. Elfogadni önmagunkat és másokat, úgy ahogy vagyunk és vannak. Ez a legfőbb kitétel. Nem ítélkezni, csak tenni a dolgunk és bízni benne, hogy minden úgy történik, ahogy lennie kell. Semmi sem történik ok nélkül (jó és rossz dolgok egyaránt) a tapasztatok által fejlődik szellemünk, hát fogadjunk mindent nyitott szívvel és elmével.

     

  3. Pozitív hit. Meg kell tanulnunk meghallani és elhinni azt, hogy az élet mindig a lehető legjobb esélyeket kínálja fel nekünk. Ehhez azonban el kell, engedünk előítéletink javarészét. Csak így és ezáltal történhet meg az, aminek meg kell történnie. Meg kell tanulnunk megbocsátani önmagunknak és másoknak és el kell engednünk minden elvárásunkat is. Ha átadjuk a gyeplőt az Életnek, akkor nekünk nincs más dolgunk, csak hinni, hogy minden a lehető legjobban alakul.

     

  4. Pozitív beszéd. Helyes és kifejező, mégis tömör és érthető kommunikáció elsajátítása. Emellett a hallgatás megtanulása és a kéretlen tanácsosztogatás elkerülése, melyben a beszéd, mint pozitív megnyilvánulás egy eszközként használatos a mindennapokban. Ne fukarkodjunk a bátorító szavakkal és törekedjünk az egyszerű, érthető fogalmazásra.

     

  5. Pozitív cselekvés. Felelősségteljes, körültekintő, szeretetteljes, segítőkész magatartás és tett önmagunkkal és mindenki mással szemben. Sose feledd, amit adsz, azt is kapod vissza. Fontos tiszteletben tartani mind a saját, mind mások szabadság iránti vágyát és meg kell, engedünk magunknak és mindenki másnak is az érzelmeik szabad kifejezését.

     

  6. Pozitív tudat. Rendszeres meditáció a harmonikus élet elsajátítása érdekében. Napi fél óra elmélyülés önmagunkban, melyben átadjuk szellemünket a mindenség megtapasztalásának, sokat segíthet lelki egészségünk helyreállításában és fenntartásában. Mentális tisztítás, amely felkészít és segít bennünket, hogy tartalmas és értelmes életet élhessünk.

     

  7. Pozitív élet. A harmonikus és egészséges kapcsolataink rendszeres ápolására áldozzunk időt és energiát. Hallgassunk örömet okozó zenéket, igyekezzünk minőségi (nem előkezelt) élelmiszereket fogyasztani, ne nézzünk negatív gondolatokat kiváltó filmeket és lehetőleg kerüljük az ilyen témájú könyvek olvasását is. Engedjük át magunkban a boldogság magjait.

     

    Miért kellene filmen, papíron az élet megannyi szenvedésével találkoznunk, ahhoz, hogy jobban szeressük saját életünk? Nem a negatív élmények hozzák meg a valóságot nekünk. Éppen ellenkezőleg. A gondolataink által vezérelve válik mindaz a rossz, amit így vagy úgy elképzelünk saját életünk szerves részévé. Ezért fontos ez a hét lépés. Minden reggel tisztítsd meg elméd s készülj fel az előtted álló napra. Este pedig elalvás előtt gondold végig, ma mit sikerült helyesen végrehajtanod és mi az, amit lehetett volna jobban csinálni. Ha megtanulsz odafigyelni gondolataidra, érzéseidre, tetteidre, beszédedre, vágyaidra, a világ melyben élsz, a javadat fogja szolgálni.

 

Érzelmi szédelgők

Egyes emberek soha nem bíznak semmit a véletlenre. Kapcsolatban élnek, mégis rendszeresen ismerkednek, ám a bűvös határt sohasem lépik át. Pótlékot, vagy utódot keresnek arra az esetre, ha valamikor a közeli vagy távoli jövőben, egyedül maradnának. Szexuális vonzerejük uralkodik felettük. Érzelmi szédelgőknek is nevezhetnénk őket, elvégre mások érzéseivel játszadoznak, igaz, sokszor a célpont hallgatólagos beleegyezésével. Alanyaik a magányos, kisebbrendűségi komplexustól szenvedő, önbizalom hiányos emberek tömege. A metódus egyébként rém egyszerű. A kölcsönös szimpátia és hasonló érdeklődési kör felismerése után, „baráti” kapcsolat kialakítása, melyben semmi sem egyértelmű, de annál bizalmasabb.

Az emberi kíváncsiság határtalan. S ahhoz, hogy valakiben felkeltsük az érdeklődést, sokszor ez az első vagy inkább egyetlen út, hogy valami felé elinduljon a kapcsolat. Ártatlan közeledés is lehet ez, hiszen, az emberek szeretnek ismerkedni, s nem feltétlen csak azért, mert szerelmi kapcsolatot akarnak létesíteni. Egyszerűen kíváncsiak arra, milyen nézeteket vall, mit lát a világból egy másik ember. Ez persze korántsem ennyire egyértelmű két különböző nemi identitású ember esetében. A nők egyébként is szeretnek romantikus találkozásokról fantáziálni, ahol lassan, csak fokról-fokra ismerik meg egymást a felek és a férfiak sem zárják ki annak a lehetőségét, hogy egyszer rátalálnak a nagy Ő-re, bár korántsem azt testesíti meg ez a kifejezés nekik, mint nekünk, nőknek. Ráadásul, ha az ismerkedők egyik tagja egyébként is labilis érzelmi állapotban van, a másiknak sokkal egyszerűbb megérintenie őt érzelmileg, és sokkal könnyebb kialakítani egy függőségi helyzetet is.

Ami a „legszebb” ezekben a helyzetekben, hogy általában a felek tiszta lappal játszanak. A szédítő elmondja, hogy van kapcsolata, időről-időre elejt egy-egy történetet a társával kapcsolatban, de valahogy mégsem viselkedik egyértelműen. A felszínes flörtölésen túl nem fajul el a helyzet közöttük, de mikor a lelkesedés kicsit alábbhagy, egy kicsit jobban rákapcsol a szédítő is. Elvégre nem akarja, hogy az eddigi eredményei kudarcba fulladjanak. Sokkal kényelmesebb valakit csak mindig előkapni a nehezebb napokon, mint újra és újra fizetni egy-egy búfelejtő légyottért. Plusz a szédítő így folyamatosan élvezheti a szerető figyelmességet, amivel a másik megajándékozza és nem mellesleg egója is az egekbe szökik egy ilyesfajta kapcsolatban. A másik pedig remél és vár. Reméli, hogy a szédítő majd őt választja. Várja, hogy felismerje a másik, hogy vele mit nyerhet. Szerelmet remél, vallomást vár, s bele sem gondol, hogy magát mennyire nem becsüli mindez által. Próbál ebben a kapcsolatban barátságot felfedezni, próbálja magát értékesnek feltűntetni, de mindez csupán önmaga ámítása. Kívülről várja önmaga értékességének ékes bizonyítékait. Kívülről akar megerősítést nyerni, önmaga szeretethetőségéről is.

Megnyomorodott, elkeseredett, érzelmi beteg ember hatását kelti. Egy használható árucikk, mely szép csomagolásban van, de belül teljesen üres. Érzelmi nyomorék. A szédítő pedig pontosan ezt használja ki, ugyanis belül legalább olyan romlott ő is. Az, hogy mindig talonban tart egy másik embert a párkapcsolata mellett, hű bizonyítéka annak, hogy valójában mennyire nem tudja ő sem, hogy képes mások szeretete nélkül is teljes életet élni. Szüksége van érzelmi fölényre. Muszáj neki plusz pontokat szerezni a szerelem nevű játszótéren. Csak így képes magában erősíteni a szeretet. Csak így, kívülről, ugyanúgy, mint a másik.

Érzelmi szédelgők tömege lepte el a világot. Senki sem biztos már semmiben, ezért egyre többen fordulnak egy lehetséges második, harmadik lehetőség felé is. Bár nem szexuális játékszereket keresnek, mégis talán szándékaik pont ezért még szemérmetlenebbek. Szeretet kovácsolnak önmaguk erényére, hogy tudjanak hova lépni, ha az aktuális király, vagy királynő kiesik a csatatérről. Függőségben élnek. Igaz, önmaguk fontosságába vetett hitük függőségében. Hogy egy másik ember érzelmeivel játszanak, nem érdekli őket. Elvégre ők őszinték voltak végig. Nem ígértek, nem hazudtak, csak barátkoztak a másik személlyel. Hogy szándékaik mennyire voltak tiszták, vagy nem tiszták néha még maguknak sem ismerik be. Ők csak ismerkedtek. Csak kíváncsiak voltak egy másik emberi lényre.

Csalfa vágyak

Vannak helyzetek, melyeket nem lehet kézben tartani. Mikor a kémia eluralkodik az ember szervezetében és olyan erősen működik, aminek képtelenség határt szabni. Következményekkel nem számolva, áldozni a buja vágyak oltárán, olyannyira csábító, hogy a két ember, kiket a szenvedély tüze hajt, teljesen elfeledkezik a külvilágról. Nem számít, hogy van-e társuk, nem számít, hogy van-e családjuk, csak az akkor és most létezik. Megélik a pillanatot. Csak a jelenben vannak testtel és talán szellemükkel is. Tűzre vágynak ugyan, de azt nem is sejtik, hogy elég egyetlen egy meggondolatlan lépés, s mindent felégetnek maguk körül. Romba döntenek minimum két életet, s elárulják önmagukat is, nemcsak a párjukat.

Mert hát mi is a félrelépés? A másik érzelmeinek semmibe vétele? Merő önzőség és tiszteletlenség? Szimplán ösztöneink (időleges) győzelme az értelem fölött? Végső soron mindegyik és egyik sem. Léteznek teljesen makulátlan emberek egyáltalán? Van olyan ember, aki egy kósza pillanat erejére se játszott el a gondolattal, milyen lenne valaki más karjaiban újra felfedezni az öröm kiapadhatatlan forrását? Miért hisszük, hogy a monogámia az egyetlen helyes út? Na de ne térjünk el a tárgytól – mondhatnánk joggal. Hiszen két ember felelőtlenségének következménye a hűtlenség maga. Vagy, hogy is van ez? Ha valaki megcsalja a párját annak mindkét fél az oka! De igen! Ez tény! Valahol az egyik fél sokkal hevesebb vérmérsékletű, mint a társa és ezért „kell” másokhoz is fordulnia csillapíthatatlan étvágyával. Valahol nincs elegendő és érdemi kommunikáció testiségről, szeretetről, vágyakról stb. és ezért keresnek máshol a vigaszt. Valahol pedig „csak” a gyerekekre hivatkozva nem válnak szét az emberek, de mindkettő külön-külön utakon jár éjszakánként. A megcsalás mindig két emberen múlik! S itt nem a két „elkövetőre gondolok! Sokkal inkább a párokra, akik hagyják veszni a kapcsolatukat. Hiszen ha két ember szereti egymást, észre kell, hogy vegye, hogy valami nagyon nincs rendben. Igen, tudom, sok a munka, kevés a szabad idő, meg ott vannak a gyerekek is, de nem tudom elhinni, hogy ha két ember igazán társa egymásnak, nem tud (inkább nem is akar) időt találni arra, hogy megvitassák aktuális problémáik. Közhely, de igaz, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell! Nem addig kell harcolni, amíg meg nem szereztük a kiszemelt zsákmányt, hanem pontosan utána, mikor már látszólag győztünk! Hiszen egy kapcsolat legnagyobb kihívása maga a szürke hétköznapok végeláthatatlan sora. S éppen ezért felsejlik egy kérdés ebből kifolyólag: mit csináljunk az olykor ellenállhatatlan testi vonzalommal, amit egy másik ember iránt érzünk? Kerüljük a társaságát, próbáljuk elképzelni őt nevetséges helyzetekben (toaletten ül éppen, vagy nagyon náthás) és minden egyes alkalommal rohanjunk haza párunkhoz, mikor már majd megőrjít bennünket a vágy, hogy aztán vele vezessük le a felgyülemlett energiát? De az nem hűtlenség? Nem a fejben dől el minden? Egyesek szerint pont a fejben lejátszódó megcsalásoknál kezdődik a hűtlenség. Sőt, van, aki úgy gondolja, annál gonoszabb dolog nem sok van, amit egy másik emberrel el lehet követni. Szóval akkor mi a megoldás?

Legyünk addig együtt, amíg teljes szívvel képesek vagyunk egymást szeretni. S amint kicsírázik a gondolat magja fejünkben, hogy mást is el tudnánk képzelni az ágyunkban, legyünk résen. A gondolatokkal kezdődik minden viszony, szóval vigyázzunk, hogy az elképzelést tettek ne kövessék! Ha még a kapcsolat bevezető szakaszában követtünk el hűtlenséget, vegyük tudomásul, hogy ott már a kapcsolat eleve halálra volt ítélve. Ha azon tanakodunk, hol kezdődik a csalfaság, az már intő jel!  Vállaljunk felelősséget múltunkban és jelenünkben elkövetett tetteinkért. Próbáljunk úgy élni és úgy viselkedni másokkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy bánjanak velünk. S legalább a legfontosabbat ne feledjük: Legyünk mindig hűségesek önmagunkhoz!

 

Sors, vagy szabad akarat?

 

Általánosságban elfogadott tény arról beszélni, hogy mindenkinek van egy sorsa. Egy forgatókönyv, mely már azelőtt megíródott mielőtt, mi még tudatunkra ébredtünk volna. Egy skicc, melyben előre felvázolt életpályánk fel és lemenő íve, és melyben az is megtalálható, hogy mi csupán sakkfigurák vagyunk az univerzum nevű hatalmas játszótéren.

Kényelmes felfogás ez, mivel igen könnyű azonosulni. Hiszen ha elfogadjuk ezt a tézist, indokot találunk arra, hogy miért is nem szabad magunkat okolni tévedéseinkért, vagy esetleges bukásainkért. A sorsunk előre megírt elemeket követ. Milyen egyszerű ez a mondat, ugyanakkor mekkora ellenérzést vált ki ez az emberben! Hiszen hol van akkor a szabad akarat? Mi a jelentősége? Egyáltalán lehet arról beszélni ebben az esetben, hogy az ember az életéről saját maga dönt? Ha előre megvan írva minden egyes tettünk és annak következménye, akkor hiába hisszük, hogy vakon követjük ösztöneinket, valójában csak a forgatókönyvet írjuk maguknak, amit már egyszer valaki vagy valami már megtett helyettünk.

Sorsunk elrendeltetett? Nincs letérésre vagy módosításra lehetőség? Nem lehet azt mondani: – Bocs, nekem ez a film nem tetszik, inkább másikba kezdenék helyette! Törékeny emberi mivoltunk, véges időnk a Föld nevű bolygón, olykor olyan tettekre sarkall bennünket, melyeket, ha jól meggondolunk, mi sem feltétlen értünk meg elsőre. Valaki fél lábbal megmássza a Mont Blanc-t, valaki egy kaszinóban felteszi az összes pénzét és elveszít mindent, valaki vallásba menekülve találja meg az alkoholizmusra a gyógyírt, s valaki egész nap álmodozik, s nem tesz semmit a boldogulásáért.

Ahány ember annyiféleképpen értelmezi a sorsát és az önakarata fogalmát. Annyian keressük az élet egyik nagy kérdésére a választ, hogy: Ki vagyok én? Holott a kérdés nem ez, hanem az, hogy: Ki szeretnék lenni? Mi tesz boldoggá bennünket? Az, hogy hisszük, hogy van egy felsőbb hatalom (Isten, Allah, Jáva, Buddha stb), aki irányítja, és eleve elrendeli életünk pályáját? Megnyugtat bennünket a tudat, hogy sorsunkat mások már eleve megírták? Jó! Akkor éljünk ezzel a lehetőséggel és haladjunk a sorsunk által kiszabott ösvényen! Vagy megnyugtatóbbnak tűnik az a gondolat, hogy mi irányítjuk sorsunkat, és még ha van is felsőbb hatalom mely sorsunk alapvázát megteremtette, azért mi vagyunk azok végső soron, akik döntenek az életünk felett?

Nincs jó vagy rossz döntés! Nincs egyik vagy másik út! Lehet ennek csak egyik oldalát hinni és befogadni, lehet csak a másikat életünkbe építeni, de lehet a kettő elegyéből is egy harmadik „igazságot” teremteni. Nem az a fontos, hogy Te ezt látod helyesnek, én pedig egy másik véleményen vagyok! A lényeg csupán az, hogy tudjunk élni abban a világban melyet magunknak vagy magunkért alakítunk! Talán ez az önakarat. A hit, a remény, melyet valamilyen ügynek az elköteleződésére szánunk. A sorsunk pedig az, melyet mi magunk választunk. Lehet, hogy előre meg van írva benne minden egyes választásunkra egy a) és b) verzióval. Az is lehet, hogy mindez csak az ember nevű lény képzetében született azért, hogy ne érezzük, mennyire elveszettek vagyunk a világegyetemben. Talán a sorsunk maga a keresés. Az idővel való állandó harc, hogy még mielőtt végső nyugalomra térnénk, egy kicsivel közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Hogy értsük, hogy megismerjük, és végül azt tudjuk mondani: Ez vagyok Én!

Diéták útvesztőjében

Egyszer szinte minden nő életében előfordul, hogy amit a tükörben lát kiábrándítólag hat rá. Nem tetszenek a zsírpárnák a combon, a fenéken, a csípőn és a hason. Karácsony és Szilveszter után pedig mindez fokozottan rosszul hat ránk, hiszen januárban arra ébredünk, (ha nem vigyáztunk), hogy egy pár kilogrammal megint többek lettünk. Tehát idén is keserves háborúba kezdünk. Harcolunk a mérleggel, az éhséggel és önmagunkkal.  Csakhogy Most tényleg sikerrel járhatunk! Valóban formába hozhatjuk magunkat idén és örökre formában is maradhatunk! Én a saját történetemet szeretném megosztani most veletek inspirációnak.

Talán az elejétől kezdeném. Gyermekkoromban kivették a mandulám. Ezután  a kis sovány lányból lettem egy elég nagydarab lányka szinte egyik pillanatról a másikra. Édesanyám próbált több orvoshoz is fordulni ez ügyben, mert rá két évre 10 évesen megjött az első havim is. Hosszú volt és fájdalmas. Aztán pedig hónapokig semmi. Rá majd egy évre kezdett el újra megjönni. Több mint egy hétig tartott borzasztóan fájt és ezután 38-52 napokra jött meg. A nőgyógyász csak azt mondta rá, hogy szedjek fogamzásgátlót, attól rendbe jövök. Hozzáteszem összesen 12 éves voltam ekkor. Szedtem körülbelül egy hónapig, de aztán belegondoltam, hogy nincs értelme, hogy még tovább rontsak a kinézetemen, plusz mivel természetesen nem éltem nemi életet feleslegesnek is ítéltem.

Hosszú évekkel később a második ciszta műtétem után kaptam hormon gyógyszert. Ezután borzasztóan elhíztam. A 164cm-hez 80 kilo lettem. Utáltam magam. Újból elmentem egy orvoshoz és láss csodát elküldött vérvizsgálatra. Ebből az egy vizsgálatból kiderült pajzsmirigy-alulműködésem volt és van. Azért híztam meg gyerekkoromban, mert miután kivették a torokmandulám, s nem hagyták benne azt a csonkot, ami az agyalapi mirigyszabályozást befolyásolja. Mondhatni egy orvosi műhiba lettem. Felirtak gyógyszereket, amik szintén hormon alapúak voltak és hát még tovább rontott a helyzeten (86kg lettem). Elkezdtem sportolni, de az étrendemen nem változtattam. Két éven át semmi nem történt, amit az edzőteremben lévő dolgozók sem értettek lévén ismertek, mint a rossz pénzt, hiszen heti négyszer két órát edzettem és edzek ma is. 

Végül eljött egy nap mikor már végképp úgy éreztem nem bírom tovább elviselni a borzalmas kinézetem. Azonnali változást akartam. Az internet világában rengeteg féle diétát találtam. Végül rátaláltam a káposztaleves diétára. Elkezdtem. Bár nem volt rossz íze, de két nap után már úgy éreztem hányok a szagától is. (Ezúton üzenem azoknak, akik ezt tényleg egy héten át eszik, hogy le a kalappal előtettek.) Szóval aztán úgy döntöttem, nem adom fel, hanem a leves helyet csak zöldségeket és gyümölcsöket eszek. Bejött. Egy hét alatt lement 4,5 kg, ami nekem hatalmas lökést adott. Úgy éreztem már nincs lehetetlen. Rá néhány nap szünettel egy új diétába kezdtem. Az úgynevezett Master Cleans diétát csináltam, ami egy hét alatt újabb 3,5 kg mínuszt jelentett. Közben persze jártam továbbra is edzeni (nagyon szeretem a sportot) és mikor elkezdtek meglátszani az első izomtónusok, amit a  hájam addig elfedett nagyon belendültem. Viszont nagyon le is gyengültem. Senkinek nem ajánlanám a gyors fogyást semmiképpen.

Igaz mivel sportoltam nem nyúlt meg a bőröm, de az egészségem nagyon megsínylette. Influenzás lettem olyan lázzal, amit sosem produkáltam (egész gyermekkoromban soha nem voltam lázas beteg) nem bírtam felkelni az ágyból egy hétig. Miután megerősödtem stratégiát váltottam. Úgy döntöttem nem csinálok, több ilyen meg olyan diétát, hanem megfigyelem a testem jelzéseit és azt eszem, amit kívánok és csak akkor eszek, amikor valóban éhes vagyok. Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt ettem és eszek a mai napig is és így a rá következő 7 hét alatt további tíz kilótól szabadultam meg. Mivel erős csontozatú vagyok, nekem ez már elég szép eredmény volt. Három év alatt elértem, hogy 52 kg lett a súlyom, amit tartok is (immár negyedik éve), s elárulom a felesleges 25-26 kilogrammot mindenféle diéta nélkül adtam le. Persze életmódot váltottam. Kevesebb finomított lisztből készült ételt eszem és a zsíros ételek nagy részét is száműztem étrendemből, de az igazi megoldás a sportban rejlett, azaz az étrend és a sport kettősében.

A saját történetemből kiindulva, először nem árt kivizsgáltatni magunkat, hogy nem-e valamilyen betegség miatt vagyunk túlsúlyosak. Ha kizárható bármilyen betegség, szembe kell néznünk azzal, hogy mi magunk tesszük a testünkkel azt, hogy nem vigyázunk rá eléggé. Ha betegség okozza a gondokat, természetesen el kell kezdeni a kúrát, de tisztában kell lennünk azzal, hogy nagyrészt tényleg önmagunkon múlik, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk mellette. Csak mi tudjuk mi az, amit igazán kíván, és jól hasznosít a szervezetünk. Meg kell tanulnunk testünk jelzéseire figyelnünk, ugyanakkor tisztában kell lennünk saját testfelépítésünk korlátaival is. Van olyan barátnőm, aki állandóan csokit habzsol, de csont sovány. Minden szervezetfüggő. Két ember se egyforma és ez így van jól.

Önértékelés, Önszeretet.

A nyugati társadalom alapvető elvárása, hogy önmagunkról és elért sikereinkről csak szerényen beszéljünk. Megköveteli egyfajta álszerénység meglétét azon okból, mert az emberek nem szeretik, ha egyikük sokkal feljebb kerül, mint mások. Egyrészről ez a hozzáállás érthető, hiszen senki sem szereti az önmagát nagyon fényező, dicsekvő, beképzelt, nagyképű embert. Másrészről viszont a siker, mint egyfajta bűn jelenik meg az emberek szeme előtt és ezért a többség nem is meri kiélvezni, önnön eredményeit. Pedig, mint látni fogjuk lentebb, a helyes önértékelés, avagy az önszeretet, nagyban befolyásolja önmagunkról kialakított képünket mások számára és viszonyulásunkat a társadalomban elfoglalt szerepünkhöz.

Na de mit is jelent pontosan az önértékelés vagy önszeretet? Egyesek szerint a képességeink felmérése és hasznosítása a társadalomban. Mások szerint egy felesleges felértékelődés mely csak beteges önimádathoz vezet. Valahogy úgy tűnik sokan magának ennek a két kifejezésnek is negatív csengést adnak magukban. Ráadásul már egészen kicsi korunkban találkozhatunk ennek mindkét végletével. Értelemszerűen két csoportot lehet megkülönböztetni: a magas és az alacsony önbecslésű embereket. Ezeken belül még két-két alcsoport található úgy, mint a stabil illetve a labilis csoport. A család, a közösségbe való beilleszkedés vagy annak hiánya, később a tanulmányi eredmény és az ebből fakadó társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk, mind-mind kitűnő táptalajt jelentenek önbecslésünk le vagy felértékelődéséhez.

Minden hat ránk. A belénk nevelt dogmáktól kezdve a ránk erőltetett elképzeléseken, kiközösítéseken, osztályzatokon, előléptetéseken, elbocsátásokon, hódításokon, szakításokon át bármi! A kulcs ott van, hogy mindezeket a pozitív vagy negatív történéseket miként tudjuk magunkban feldolgozni. Mindenkinek megvan a maga taktikája. S mint az ilyen helyzeteknek általában megvannak az előnyei és hátrányai is egyaránt. Ha valaki magas önbecsléssel rendelkezik annak a pozitív történések erősítik a meglévő értékítéletét önmagáról és újabb csúcsokat hódít meg, míg a kudarcok felett átsiklik, megrántja a vállát és mindenkit okol, éppen csak azzal nem számol, hogy ő (is) hibát vétett. Egója egyszerre menti meg az olykor tényleg felesleges önostorozástól, de ugyanakkor megóvja attól is, hogy máskor esetleg javítva előző elképzelésén tovább jusson sikerei sorolásában.

Vele ellentétben az alacsony önbecslésű ember nem vágyik óriási sikerekre. Ha olykor valamiféle sikert könyvelhet el, szinte értetlenül áll előtte, mert sokszor nem (elegendő) cselekvésével eleve kudarcra ítéli önmagát. A kudarcot viszonylag jobban kezeli, hiszen már ismeri az ezzel járó érzelmi következményeket, de persze számba veszi azt is, hogy mit rontott el és mit kellene máshogy tenni. Hajlandósága van a változásra, a tanulásra önnön hibájából, de a siker félelmetes és idegen érzelmeket kiváltó terhe miatt sajnos sokszor önmaga sikerei elől zárja el magát. Persze a fenti két példa kissé sarkított és a valóságban inkább kevert személyiségű emberek vannak többségben.

Természetes, hogy a kudarcok után levertnek érezzük magunkat egy kis ideig, de a kudarc dédelgetése már nem járható út. Ugyanakkor a kudarcot el kell tudnunk fogadni is. Hiszen az is egy normális folyamat, amit egy próbálkozás előzött meg. Nem sikerülhet minden mindig elsőre. Nem tud mindenkiből matematikus lenni, olykor még legjobb akarata, lankadatlan szorgalma ellenére se. Fontos ismerni valódi értékeinket és képességeinket, de nem is szabad feladni nagyratörő vágyainkat sem. A sikert igenis meg kell tudni élni, persze nem kell feltétlen fitogtatni és nagyképűen mások szeme előtt lebegtetni valós vagy képzelt díjaink, de nyugodtan örülhetünk és a hozzánk közel állókkal igenis meg kell osztani.

 A nyugati társadalom hajlamos más kárának örülni. Hajlamosabb, mint a másik jó eredményeit elismerni! Mindezzel hűen bizonyítható, hogy sokaknak igen alacsony az önbecslése. De hogyan alakítható helyes önértékelés, hogyan lehet helyesen szeretni önmagunkat? Először ismerjük meg, aztán fogadjuk is el önmagunkat! Majd legyünk őszinték önmagunkhoz és cselekedjünk! Hallgattassuk el belső kritikus hangunkat és fogadjuk el a kudarcokat. Legyünk magabiztosak, legyünk empatikusak és végül, de nem utolsó sorban fogadjuk el környezetünk támogatását. És még valami: Tanuljunk meg egymás sikereinek is örülni!!!!

Eddz okosan!

Manapság sokakat foglalkoztató kérdés a testmozgás fontossága! Elengedhetetlen diéta mellett és az egészséges test megőrzése feletti törekvés mivoltából fakadóan. Edzeni egyszerre fontos a testet és a lelket. Ha elégedetlen vagy az alakoddal azért, ha elégedett vagy és meg akarod őrizni azért, ha egészséges életmódot akarsz folytatni, akkor pedig azért fontos! A lélek is sokkal jobban érzi magát, mikor agyad eljuttatja az információt, arról, hogy tettél valamit ma is magadért. Arról nem megfeledkezve, hogy egy órás kikapcsolódó testmozgás rengeteg endorfint képes felszabadítani. Nem mellékesen ez egy stresszes nap után megfelelő levezetést biztosít. Mondhatni kitornázod legalább egy órára magadból a gondokat. Plusz szélsőségesen felfoghatód úgyis, hogy „dili doki” helyett magad oldod meg a gondokat.

 

Hiszen általában ilyenkor két dolog történhet. Vagy annyira belemerülsz a testmozgásba és elfáradsz, hogy eszedbe se jut már mi volt az aznapi bosszankodás, vagy pedig a düh nagyobb lendületet ad a keményebb, izzasztóbb edzéshez, aminek következtében hatékonyabbá válsz tested formálásában vetett harcod illetően. Így egy fronton már olyat teljesítesz, ami pozitív erővel tölt fel a mindennapos küzdelemben. Persze ez nem egy új edzésfajtára való felhívás:)! Nincs értelme például ész nélkül futni, hogy “kiköpjük” a tüdőnk, mert lehet, hogy tényleg jó ötletnek tűnhet olykor a gondok feledésére, de az egészségünkre nézve több kárt okoz, mint előny származhat belőle. Még a végén infarktust kap valaki! Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a minap találkoztam egy kerekded fiatallal, aki az edzőterembe belépése után rögtön a futópadra lépett és ész nélkül futni kezdett, de öt perc után kifulladt és a vészjelzővel kellett megállítania a futópadot. Úgyhogy csajok mindent mindig ésszel, mértékkel! Persze alapos bemelegítéssel és nyújtással testmozgás előtt, és után! Egyszer legalább kérjünk egy szakszerű segítséget, hogy felmérjék állóképességünk és összeállítsanak egy tervet nekünk. Később, ha már profibb vagy és úgy érzed egyhangúvá vált az edzés, lehet változtatni, de mindig mindent úgy végezz, ahogy neked jól esik. Fél év alatt nem lesz senkiből Gisele Bündchen ha Mariah Carey testfelépítéssel rendelkezik. Fontos, hogy elfogadja mindenki saját testi adottságát és ne kívánjon lehetetlent, mint a fentebb említett példa. Ha széles a csípőd, vedd tudomásul, hogy sosem leszel agár alkat! Hála az égnek nem vagyunk egyformák és ez biztosítja a sokszínűséget nők és férfiak közt egyaránt. Hogy ki hogyan és milyen beosztás mellett tud testmozgást végezni természetesen egyénileg eltérő. Rengeteg aerobic, joga, hastánc, zumba és más dvd látott már napvilágot, így aki úgy dönt akár otthon is neki kezdhet a testmozgásnak. Akire a közösségi szellem hat mehet edzőterembe különféle órára, vagy ha máshoz van kedve, egyszerűen mehet az edzőterembe és kedvére válogathat a cardio és súlyzós gépek közt. Kinek mi tetszik. A lényeg az, hogy örömmel végezzük azt, amit csinálunk. Itt jegyezném meg, hogy még mindig nagy általánosságban igaz, hogy a nők azt hiszik nem szabad súlyzós gyakorlatokat végezni. Ez a tézis az utóbbi pár évben statisztikailag is alátámasztva tévesnek bizonyult számtalan felmérésben. A nők nem képesek hatalmas bicepszeket növeszteni súlyzós gyakorlatokkal! Biológiai felépítésünk nem teszi lehetővé! Nők és férfiak közti különbség pont ezen a téren mutatkozik szembeötlően. Igaz vannak testépítő nők a “bodybuilder” iparban, de az egy teljesen másik kategória, amiben olyan hormonokat is segítségül vesznek, ami vagy nincs, vagy csak elenyésző hányadban található meg a női szervezetben. Példának okáért a kézi (kis) súlyzókkal és a súlyzós gépekkel végzett gyakorlatokkal lényegesebben több zsírt égethetünk el, mint egy órás cardio edzéssel. Mellette szól az a tény is, hogy míg cardio mozgás után két órával a testmozgás hatása véget ér, addig fél órás súlyzós edzés után az izom 48 óráig folyamatosan dolgozik, tehát a zsírolvadás is ennyi ideig folytatódik!

 

Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor bármit megehetünk. Fontos a minőségi fehérje és szénhidrát fogyasztás, ami nem éppen a pizzában és a chipsben található meg. Itt is áll, a mindent csak úgy vegyél magadhoz, amit valóban kíván a szervezeted. Ha elkezdesz magadra összpontosítani meg fogsz lepődni. Ha nincs a hűtőben vagy a kamrában előtted csoki vagy más nassolni való alapvetően a zöldségfélék, a magvak és gyümölcsök fogják étrendedet tartalmazni húsfélékkel kiegészítve. Mint minden így a testmozgáskultúra és az evési szokások is mind tanulhatóak, így ha nem bízol önmagadban, kérj tanácsot szakértőtől. A tested megérdemli, hogy törődj vele! Elvégre a Lelkünk temploma!

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!