Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Párbeszéd a szeretkezésről

Kell idő ahhoz, hogy két ellenkező nemű ember odáig jusson ismeretségi szintjükben, hogy a szexualitásról, úgy általánosságban beszéljenek. Na, nem pazar teljesítményekről és akrobata tudományokról, csak úgy összességében arról, hogy ki, mit tart fontosnak és elfogadhatónak az ágyban. Mennyire tartja egyáltalán életében ezt egy fontos pontnak, milyen igényei vannak aktuális partnerével szemben és nem mellékesen egy általános véleményt is hallhatunk arról, hogy ő milyennek látja a társadalom és saját maga hozzáállását e témakörben. Természetesen kulturáltsági szintünkhöz megfelelő modorban lehet erről ízléses keretek között beszélni és kevésbé prűd módban is. Azonban ha két ember egy fokozatosan kialakuló kapcsolatban jut el eddig a pontig, az már jelent valamit.

Legalább annyit, hogy a másikat érdemesnek tartjuk arra, hogy megosszuk vele nézeteink. Persze messzemenő következtetéseket ettől függetlenül nem szabad levonni belőle első körben. Hiszen egy nő és egy férfi más-más módon közelít ehhez a témához és teljesen különböző indokok is vezethetik őket, amiért erre terelik a társalgást. Általában elmondható, hogy ha egy nő szexről beszél egy férfival, az azért van, mert komolyan foglalkoztatja őt a témakör, sőt, olykor azt is tükrözi, hogy el tudná képzelni a másikkal a dolgot. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhány nő csak olyan férfiakkal beszél szexualitásról, akikkel fel sem merülne még egy kósza numera gondolata se, ő csak barátkozás gyanánt és az ellenkező nem táborát erősítő egyén véleményét kikérve folytat eszmecserét. Persze ebből óriási félreértések támadhatnak, ha a két fél kapcsolata nincs kellően vagy alaposan letisztázva. Tudvalevő, hogy a férfiak először szeretnek úgymond összebarátkozni a nővel, mielőtt komolyabban bepróbálkoznának nála. Ha ilyen helyzetben fejtjük ki neki gondolatainkat testi kapcsolatokról, bizony a hímnemű komoly biztatást vélhet felfedezni a számunkra csupán bizalmunkat kifejező társalgásból. Akkor pedig szegény férfi pofára esik. Másrészről a férfiakat sem szabad és nem is kell félteni. Hozzáállásuk a szerelmi aktushoz messze földön híres és mindenki tudja róluk, (bár erős túlzás van azért a kijelentésben), hogy mindenre rá ugranának, ami megmozdul mellettük. Persze ez messze nem igaz ebben a formában. Viszont a tény az, hogyha egy férfi szexualitásról kezd beszélni egy nővel, azt minimum azért teszi, mert szimpatikus számára a másik, illetve kíváncsi gondolatvilágára. Másrészről, ha az előbbi példából indulunk ki, amiben a férfi csupán barátkozik egy nővel, lehet ez „szimplán” vérszívás is, azért mert neki nincsenek ilyen gondjai. Amolyan haveri alapon húzza az agyunk. Persze ha kellően sokszor ismételgeti (igaz vicces helyzetből kifolyólag), hogy mennyire szenvedélyesek vagyunk és szépek, illetve „véletlenül” elárulja, hogy mennyi a minimum idő, amit eltölt az ágyban szeretkezés közben, akkor már gyanakodhatunk, hogy nem csupán baráti szándékai vannak velünk. Természetesen azért sokszor az ilyen témakörök rendszeres, vagy legalábbis időközönként felmerülő léte, azért mást is tükröz. Épp úgy jelentheti frusztráltságunkat (a hiányból vagy nem megfelelő nemi életből fakadóan) vagy az elkeseredettségünket, partnerünk elégedetlensége miatt. Hiszen mind ismerjük a mondást, miszerint „amelyik kutya ugat, az nem harap.” Beszélni róla és csinálni két teljesen különböző dolog. Aki sokat beszél, általában azért teszi, mert hiányosságai vannak e téren. Aki mélyen hallgat, lehet, hogy neveltetéséből fakadóan bűnösnek és elítélendőnek tartja az e fajta diskurzust és a vele való foglalatosságot is. Aki pedig csak keveset szól róla, ám annál sejtelmesebben teszi, hogy egy újabb mondással éljünk: Nos, „ott van a kutya elásva!”

Semmi rossz nincs abban, ha két felnőtt ember megosztja egymással nézeteit a testi szerelemről. A szóbeli játékok is tudnak épp olyan vágyfokozóak, lenni, ha elkapjuk a társalgás fonalát, mint maga a szeretkezés. Tulajdonképpen ez is egy része a flörtnek, hiszen egymás felé tapogatózunk a sötétben, hogy megismerjük a másikkal szembeni lehetőségeink. Nyilván nem árt mellette tisztázni, hogy ki mit lát egy kapcsolatban, de ha mást nem is, de egy ellenkező nemű barátot minimum szerezhetünk, aki meg tudja majd mutatni nekünk a sokszor fejfájást okozó ellenkező nembe tartozók gondolatait.  Másrészről nem árt óvatosnak lenni! Hiszen egy férfi és egy nő beszélgetése az ilyen témákról tipikusan a penge élen való táncolást jelenti. Ismerjük és tartsuk be határaink. Ha így teszünk, lehet nyugodtan beszélgetni bármiről!

Stresszoldó technikák

A huszadik és huszonegyedik század népbetegségévé vált a stressz. Teljesítményorientált világunkban nélkülözhetetlenné váltak azok a módszerek, melyekkel mentesíthetjük magunkat a nyomás alól, ami sajnos minden napunk szerves részévé vált mostanság. Gyors életet élünk, gyors ételeket fogyasztunk, felgyorsultak a szállítóeszközeink és rekord sebességre jár a telekommunikációs fejlődési szintünk is. Ennek meg lett az eredménye. Gyorsan akarunk mindent megkapni, és ha nem kapjuk meg azonnal, szorongani kezdünk. Nézzük, mikkel lehet ezen segíteni a mindennapok taposómalmában.

Első és egyben legfontosabb áttekinteni magát a stressz forrását. Mennyire nagy probléma, mekkora veszélyt jelent életünkre, van-e hatása hosszabb távon is ránk, valóságos-e egyáltalán a szorongásunk tárgya, vagy esetleg csak mi dramatizáljuk túl a helyzetet. Annak függvényében, hogy milyen és mekkora a stresszt kiváltó tényező, elkezdhetjük annak orvoslását. Próbáljuk pozitív gondolatokkal kiváltani a negatív elképzeléseinket. Figyeljünk oda kellően a felmerülő képekre, s időben kezdjük meg a pozitív hozzáállás elsajátítását. Ha ezzel meg vagyunk, jöhet a szabad levegő.

A természetben való mozgás sokat segíthet rajtunk, pláne ha napi vagy legalábbis két napi rendszerességgel minimum 20 percet tudunk ott eltölteni. A szabad levegőn aztán végezhetünk különböző sportágakat, úgymint a biciklizés, futás, de a sétálás is el tudja érni a megfelelő hatást. A következő tipp pedig természetesen maga a sportolás. Mindegy mit tornázunk, a lényeg a rendszerességben rejlik. Heti három-négy alkalommal végzett 1 órás sport rendkívül jó hatással van elménkre és természetesen testünkre is. Kiengedjük a fáradt gőzt és újult erővel tudunk részt venni a felgyorsult világban.

Ezeken túl óriási jelentősége van annak is, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akikkel feltétel nélkül szeretjük egymást. Legyünk minél többet az ő társaságukban, hisz a szeretet táplál és feltölt bennünket pozitív energiával. Járjunk el szórakozni, vegyünk részt társadalmi eseményeken (de csak akkor, ha örömet tudunk lelni bennük), hisz a közösség erősíti egység tudatunkat, s ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, már az is sokat lendíthet lelkivilágunk javításában.

Hallgassunk számunkra megnyugtató zenét, énekeljünk, táncoljunk, nem érdekes mit lát vagy hall ebből a szomszéd, a fontos az, hogy mi jobban legyünk. Figyeljünk a megfelelően pihentető és minőségi alvásra (átlagosan 7-8 óra) és táplálkozásunkba is próbáljunk meg beiktatni minél több zöldséget, gyümölcsöt és sovány húst. Napi szinten próbáljunk relaxálni körülbelül 20 percet. Végezhetjük ezt lefekvés előtt vagy ébredés után közvetlenül.

A lényeg nem az, hogy minél mélyebb tudatszintre kapcsoljunk, hanem, hogy kizárjuk a világot tudatunkból és csak egyetlen dologra koncentráljunk. Például mantrázzuk azt, hogy jól vagyunk, minden rendben van, és ha gondolataink elkalandoznak, próbáljuk minél gyorsabban visszaterelni őket ezekre a gondolatokra. Tanuljunk meg helyesen lélegezni. Számtalan tanulmány bebizonyította, hogy ha az emberek stresszes állapotban vannak, átkapcsolnak egy felszínesebb légzésre, mely fejfájáshoz vezet a nem megfelelő oxigén felvételének hiányából fakadóan.

Tegyük egyik kezünket hasunkra, másikat mellkasunkra, s mikor beszívjuk a levegőt, nyomjuk gyengéden a hasunkat addig, amíg az összes levegő nem szökik tüdőnkbe, majd fújjuk ki úgy, hogy érezzük, ahogyan mellkasunk teljesen elernyed. Ha ezt a technikát rendszeresen használjuk, akkor előbb-utóbb rászokunk a helyes légzésre, ami sokat segíthet szintén a nyugodtabb tudatszint elérésében. Minél több technikát próbáljunk ki, és amelyik beváltnak bizonyul iktassuk életünkbe rendszeresen.

Kinek egyik, kinek másik, kinek mind együttesen segít, s van, akinek teljesen más fog hozzájárulni lelke és szelleme jobbá tételében. Felfokozott tempójú életünk megkívánja, hogy találjunk egy vagy több módszert, mellyel bármikor képesek vagyunk lelkünket rendbe tenni. Sok dolgunk van, gyorsan élünk, s közben felületes megoldásokkal próbálunk magunkon korrigálni. A drog, az alkohol, a kávé és a cigaretta pont ezért olyan népszerű az emberek körében. Időlegesen megnyugvást keltőnek tűnnek, de hosszú távon több kárt okoznak, mint hasznot.  Egészségünk érdekében kell megtalálnunk a helyes utat. Az élet hosszú és csak rajtunk áll, hogy kínlódásként éljük meg vagy örök várakozással.  

Ép testben, ép lélek!

 

Vannak időszakok az ember életében, mikor sokat betegeskedik. Rá lehet fogni ezeknek egy részét a rossz időjárásra, vagy a gyengébb immunrendszerre, vagy akár a körülöttünk élő bacilusokat hordozó emberekre is. S bár korántsem érdemes a gyógyszeriparral és az orvostudománnyal ujjat húzni főként komoly esetekben, de azért olykor nem ártana magunkba is nézni, hogy a lelkünkben minden rendben van-e! Ugyanis ha tetszik, ha nem, sokszor a megoldás a betegségeinkre önmagunkban keresendő. S bár tüneti kezeléseket bármikor tudunk alkalmazni, úgy tűnik egyes makacs problémáknál, hogy jobb lenne a lelkünket is kivizsgálni és meggyógyítani. Alább egy rövid átfogó listát szeretnék ehhez ajánlani.

A Fejfájás oka önmagunk kritizálása. Tökéletesek akarunk lenni, nagy nyomás alá helyezzük magunkat és nem vagyunk képesek sem megbocsátani, sem elengedni a múltat. A harag és a düh okának felkutatásában vár feladat ránk.

A Nyakfájás oka stílusosan nyakasságunkban, vagyis makacsságunkban rejlik. Egy helyzetet csak egy nézőpontból vagyunk hajlandók szemlélni és ennek fogságában élünk. Más oldalról nem vagyunk hajlandóak közelíteni meg a témakört. Megoldás egy bizonyos nézet elengedése és tér adás egy új lehetőségnek.

A Torokproblémák, úgymint a mandulagyulladás, pajzsmirigy és száraz köhögés saját kreativitásunk blokkolása miatti figyelmeztetés. Frusztráció, mert sohasem azt tesszük, amit szeretnénk valójában. Félünk a változtatástól és ráadásul kívülről is akadályozva érezzük magunkat (szeretteink, munkatársaink stb.) által. Vizsgáljuk, felül miért nem akarunk előre haladni! Legyünk bátrak és engedjük át magunkban a változás magjait!

A klasszikusnak számító Hátprobléma a támogatás nélküliségre hívja fel figyelmünket. Nem érezzük szeretteink megértését és támogatását, szégyenérzetünk van a múltunk miatt, félünk attól, amit a hátunk mögött hagytunk és rettegünk, hogy megismételjük régmúltban elkövetett hibáinkat. Továbbá anyagi problémák miatti szorongásunkat tükrözi. Engedjük el a múltunkat. Éljünk a jelenben! A múlt elmúlt, nekünk a Mostra kell fókuszálni! Mindig!

Gyomorproblémák esetén, nem annyira meglepő módon azzal van dolgunk, hogy valamit nem tudunk megemészteni, feldolgozni. Általában új tapasztalataink miatti félelmeinket fejezi ki. Rendszerint a „nem vagyok elég jó” gondolat társul hozzá, melyet nem tudunk elfogadni. A megoldás itt önmagunk szeretésében és értékelésében rejlik.

Lábproblémáink az előhaladás miatti ellenérzéseinket fejezik ki, különösen egy adott irányban való előrejutással szemben. Rugalmasságunk, büszkeségünk, egoizmusunk illetve hajlíthatatlanságunk hiányából fakadó rendellenség. A megfejtés egyaránt múltunkban és jelenünkben is kereshető.

Bőrproblémák jelentése legtöbbször egyéniségünk feletti fenyegetettségünk érzetét tükrözi. Úgy érezzük, mások uralkodnak és döntenek helyettünk és ezért dühösek vagyunk. Nézzük tüzetesen át, hogy tényleg más felelős-e a kialakult helyzetért, vagy csak nem akarunk önmagunkért felelősséget vállalni. Lépjünk ki a méltatlan helyzetből és változtassuk meg hozzáállásunkat a dolgokkal szemben.

Étkezési zavarok. Anorexia és falánkság. Extrém formája az önutálatnak. Miért adsz magadnak kevesebb ételt? Miért tömöd túl magad? Mi az az életedben, amin nem tudsz túllépni? Változtasd meg önmagadról alkotott véleményed! Kritizál a főnököd, vagy egy szeretted? Úgy érzed nem vagy elég jó? Keres okokat a megértéshez, majd fogadd el és értékeld magad! S ami a legfontosabb kezd el sürgősen szeretni azt, aki vagy!

Pattanások, égési és vágott sebek, láz, fertőzések, fájó pontok a testen, gyulladás mind a harag kifejeződései. Próbálunk menekülni e negatív érzés elől, s el akarjuk nyomni. Félünk, hogy amit érzünk az rossz, s tudjuk egyes esetekben nem is lenne kifizetődő kimutatni. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a harag belülről marjon bennünket, keressünk kreatív módokat annak levezetésére. Üljünk az autónkba és menjünk egy kietlen területre, ahol kiordíthatjuk magunkból dühünket. Vagy rakjunk, a fejünkre egy párnát és sikítsunk, ameddig a torkunk bírja. A lényeg az, hogy valamilyen módon vezessük le a felgyülemlett haragunkat.

Ez a lista természetesen korántsem teljes. Mégis támpontot ad ahhoz, amit már annyiszor, annyian elmondtak nekünk. A gondolataink alkotják érzéseink. Érzéseink testi tüneteink. S testi tüneteink, közérzetünk. Fontos, hogy átlássuk egyes problémáinknak mi áll a hátterében. Lényeges kitétel ehhez elkezdeni, szeretni, értékelni önmagunkat minden egyes tettünkben. Ha kell, álljunk a tükör elé minden nap és mondogassuk magunknak, addig, amíg csak el nem hisszük: Szeretlek és értékellek téged. Megbocsájtok neked és mindenki másnak. Engedélyezem magamnak a kreatív kifejeződést! Biztonságban vagyok, minden rendben van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyedüllét fontossága

Néha szükségünk van arra, hogy elvonuljunk a világ zajától. Néha fontos egy kicsit önmagunkra maradni, hogy megtapasztaljuk, mennyire erősek is vagyunk valójában. Néha el kell, hogy döntsük, merre vezessen utunk a folytatásban. Az egyedüllét és a magány közötti különbség óriási. Míg az egyik saját választás alapján létrehozott állapot, addig a másik többnyire rajtunk kívül álló helyzet utóhatása. Az egyedüllét jó dolog, ha önmagunkra akarunk találni. A magányban csak a sebeinket nyalogatjuk, s nem vesszük észre, mekkora lehetőséget kaptunk a változtatásra. Mert mint minden állapot, mely így-vagy úgy egy helyzetet teremtett, mindig egy esélyt jelent. Egy alkalmat arra, hogy önmagunkkal békébe kerüljünk és világunkról alkotott elképzeléseinket átformáljuk.

Valamiért mi emberek, az egyedüllétet a remete léttel kötjük össze. Úgy képzeljük ezt a helyzetet, mint valami száműzetést a szociális közegből, s ezért mikor magunkra maradunk, ennek az elképzelésnek a tükrében alkotjuk meg új, időleges életformánkat. Visszahúzódunk a kuckónkba, kerüljük a nagy társadalmi megmozdulásokat, melankolikus zenéket hallgatunk és többnyire szomorú témájú könyvet olvasunk, a pattogó tüzű kályha mellett. Nem élvezzük az egyedüllétet. Ahelyett, hogy önmagunkra időt fordítanánk, s kreatív módokat keresnénk az önkifejezésre, inkább elvonulunk a világ zajától mártírt játszani. Így pedig csak azt érjük el, hogy egyre jobban eltávolodunk mindentől és mindenkitől, s ami a legnagyobb baj, önmagunk céljaitól és vágyaitól is.

Pedig az egyedüllét célja a feltöltekezés. Hiszen az élet megannyi olyan helyzetet, embert állít utunkba, akik, s amik leszívják akkumulátoraink javarészét, s az energiát bizony egy idő után pótolni kell. Ha nem tesszük, nem tudjuk folytatni nagy utunkat az életbe és nem leszünk képesek megfelelően működni sem. Ezért muszáj elvonulni ilyenkor. Egy kuckót kell keresnünk, ahol azzal foglalkozhatunk, amivel csak szeretnénk. Egyeseket a kreatív művészetek egyike inspirál, másokat egy önsegítő könyv elolvasása, megint másokat zene hallgatás és tánc kapcsol ki, s van, aki csak úgy el van ilyenkor a világban. Elmehetünk sétálni a parkba, szétnézhetünk, a városban mi történik, tehát mindegy mit csinálunk, csak élvezzük az egyedüllétet és próbáljunk odafigyelni felmerülő gondolatainkra eközben.

Abban a pillanatban, amikor már nem aggódunk azon, hogy egyedül vagyunk, elkezdünk felszabadulttá válni, s élvezni az egyedüllét minden pillanatát. S közben szépen fokozatosan kezdünk magunkra találni. Meglátjuk a szépséget az élet megannyi apró megnyilvánulásában, s ha elegendő időt hagyunk magunknak, elkezdjük értékelni magunkban is az élet egyik megnyilvánulását. Elkezdjük szeretni önmagunkat, meglátjuk a szépséget lelkünk rezdüléseiben, s minden kezd kiegyensúlyozottá válni magunk körül. Amikor már tudunk mosolyogni újra, amikor már elkezdünk vágyni egy-egy embertársunk társasága után, akkor lassan készen állunk arra, hogy visszatérjünk az élet körforgásába. Feltöltöttük akkumulátorainkat, s most újra sebességbe kapcsolunk.

Na persze nem amolyan őrült vaktában, csak egy gyorsabb ritmusba, mely segíti haladásunk. Ha megtaláltuk azokat a szokásokat, melyek közelebb visznek önmagunkhoz és letisztult gondolatainkhoz, próbáljunk időt szakítani rájuk, amikor csak szükségét érezzük. Nagy hajtásban élünk, kevésszer lassítunk a tempókon, s pont ezért olykor elveszítjük önmagunkkal a kapcsolatot. Ez pedig luxus. A világ rohan, de nekünk néha meg kell állnunk. A rendszeresség, mint oly sok mindenben, itt is kulcsfontosságú. Legyünk önvalónkkal egyensúlyban, békítsük ki bennünk leledző kettős gondolataink, fókuszáljunk az élet adta pozitív megnyilvánulásokra, s akkor minden rendben lesz. Tanuljuk meg egyedül is jól érezni magunkat! Találjunk időt arra, hogy időről-időre önmagunkat felfedezzük, s a kezdeti hosszabb-rövidebb ideig tartó állapotot, végül teljesen befogadjuk, s részeivé váljunk. 

Hasztalan menekülés

Menekülés. Már maga a szó is vészjósló, ami miatt az egész olyan negatív érzést kelt az emberben, hogy legszívesebben menekülőre is fogná a dolgot. Mert hát mi elől szoktunk elfutni? Természetesen a veszedelem elől. A vésztől, ami fenyegetést jelent életünkre, megszokásainkra, emberekhez fűződő kapcsolatainkra. A veszély olykor természeti csapás formájában mutatkozik. Máskor embertársaink gondatlan vagy kész akarva elkövetett cselekedete okozza. S van, mikor mi jelentjük önmagunkra a legnagyobb bajt. Gondolataink, tetteink néha vakvágányra terelnek, s ahelyett, hogy megnyugvást hoznának, örökös menekülésre késztetnek. Ahogy próbálunk elinalni az árvíz, vagy tűzvész útjából, pontosan ugyanolyan fejvesztve kísérlünk megmenekülni olykor önmagunk elől.

Nehéz természetünk van. Ahogyan a víz kiömlik olykor medréből, mert már túltelítődött önmagával, úgy tudunk mi is kifordulni önmagunk templomából. Amennyire a tűz mindent feléget és hamuvá porlaszt maga körül, pontosan ugyanúgy vagyunk képesek mi is felégetni a hidat, melyen áthaladhattunk volna, ha nem félnénk annyira. Saját ideáink, elképzeléseink, dogmatikus nézeteink rabjai vagyunk. Tervezünk, kivitelezünk, de csak nagyon kevésszer hallgatunk a szívünkre eközben. Az ész dominál cselekedeteinkben, kapcsolatainkban és értékítéletünkben. Ez persze nem feltétlen rossz dolog. Vannak helyzetek, ahol könnyebbséget jelent. Ám mikor saját életutunkra akar átvezetni a lélek, az elme már nem engedelmeskedik olyan könnyen. Mintha menekülni akarna a megváltoztathatatlan elől. Mintha nem akarná megérteni, hogy hiába fut, az árvíz, vagy tűzvész elől. Mintha nem akarná tudomásul venni, hogy vannak dolgok, helyzetek, kapcsolatok, melyek nem maradhatnak már olyanok, mint régen. Mintha azt se akarná érteni, hogy vannak tapasztalatok, melyek elől lehetetlen kitérni. A változás, a fejlődés útjába áll. A szeretet és a lelki béke előtt égeti fel a hidat. Időt akar nyerni. Hogy cselekedeteivel más utat keressen. Elsősorban a félelem dominál benne. Félelem a megszokottól való elválástól. Mert hiába volt egy helyzet tűrhetetlen, mégis valahogy megtanulta már kezelni. Ismerte az érzéseket, melyeket kiváltott, ismerte a vágyakat, melyeket az értelme hajtott és most minden, amit meg kellene tapasztalnia ismeretlen. Az érzések megijesztik. Nem tudja, hogyan és főként mire kellene felkészülnie. Nem látja, az új helyzet merre fogja vinni. S azt sem érti, miért kell neki, most mindent újra kezdeni? Ahogyan telnek az évek felettünk, egyre nehezebben módosítunk pályánkon. Beleragadunk megszokott körülményekbe függetlenül attól, hogy szolgálja-e érdekeinket vagy csak gátol. Hagyjuk, hogy égessen a tűz bennünket, mert ismerjük már az érzést. Nem kellemes, sőt fáj, de már megszoktuk, s nehezen válunk meg tőle. Az, hogy helyette a vizet válasszuk, éppolyan veszedelmesnek tűnik, s mivel életveszélyt éppúgy jelenthet, nem merünk rá vállalkozni. Ám, mikor a szívünk egyre inkább a víz felé húz, nehezen tudunk már ellent állni. Vágyunk a víz hűsítő érzetére, kívánjuk testünket megtisztítani vele a tűz okozta sebektől. El akarunk merülni benne, mert lelkünknek felszabadulást jelentene, és mert annyira, de annyira gyönyörű, ahogy teletöltődik szívünk vele. Már az kezd fájdalmassá válni, amennyire menni akarunk. Menni az ismeretlenbe, elengedve a múlt sérelmeit és végre új, tiszta lapot kezdeni. Ám az emlékek, a múlt nem hagyja, hogy elmenjünk. Még mindig félünk. Újra feléled bennünk a víztől való rettegés, s megkísérlünk elmenekülni előle.

Rohanunk, fejvesztve, rémülten s kilátástalanul bele az ismerős, de fájdalmasan égető tűzbe. Ám a tűz erősebben éget, mint azelőtt. Új sebeket szül, s a víz utáni sóvárgásunk, megnő. Már nem akarunk maradni a tűzben, de nem merünk a víz felé se menni. Így megint csak menekülőre fogjuk a dolgot. Csak ezúttal mindkettő elől menekülünk. Mert bár tudjuk, hogy nincs egyik másik nélkül, most már kizökkentünk végérvényesen megszokott vágányunkról, s új helyet kell keresnünk. A víz hullámainak hangja megnyugvást keltően hív, így valahogy a nagy menekülés közepette, mégis habjaiba merülünk el. Lebukunk a mélybe, s megint rettegünk, ezúttal a végleges elmúlástól. Amint azonban a víz felemel bennünket, újra levegőt kapunk, s esélyt arra, hogy a vízzel hasonlóvá váljunk.

 

Flört

A társadalmi érintkezések közül, tagadhatatlanul az egyik legkellemesebb forma a flört. Játékos ismerkedés, önbecslés növelő gyakorlat, melyben a felek kölcsönösen jól érzik magukat komolyabb következmények nélkül. Olykor csak egy szemezésben merül ki a tömegszállító eszközök egyikén. Máskor a szórakozóhelyen egy könnyed csevegésben mutatkozik meg. S persze olykor az is előfordul, hogy egy segítő szándékú gesztus, veszélyes vizekre viszi a flörtben résztvevő feleket. Mert bármilyen hihetetlen, de léteznek olyan emberek, akik tényleg látják, mennyire padlón van valaki önbizalma. Szeretnének segíteni és egy pár ártatlan bókkal és gesztussal, próbálják meggyőzni a küszködőt, hogy igenis vonzó személyiség. Olykor a taktika sikeresnek bizonyul és segítenek. Máskor pedig a segítők önmaguknak komoly öngólt rúgnak be.

A flörttel ugyanis az a nagy baj, hogy sokan nem tudják irányításuk alatt tartani a történéseket. Egy másik ember reakciója bármennyire is ismerjük vagy ismerni véljük teljesen kiszámíthatatlan. S akármennyire is ártatlannak tűnik egy-egy bók, gesztus szemünkben, ha a másik többet akar látni a szimpla kedvesség mögött. Elfelejti, hogy a flört csupán játék. Incselkedésre, hiúságunk legyezésre megfelelő eszköz, de csak nagy ritkán fordul elő, hogy komoly kapcsolat születik belőle. Csak egy szórakoztatásra alkalmas eszköz melyben, a figyelem, az érdeklődés és a felcsillanó vonzalom jeleit érhetjük tetten.

Hangsúlyozom, alapesetben legalábbis ez a helyzet. Ellenben ha egy éppen hónapok óta társ nélkül élő ember akad a hálónkba a könnyed játék ígéretétől fűtve, gyorsan vérszemet kaphat. Többet vélhet látni az adott helyzetben és már kész is a baj. Bár látszólag felhőtlenül szórakozik ő is velünk, belül elképzelhetetlen nagy viharok dúlnak lelkében. Vívódik. Valószínűleg tisztában van vele ő is, hogy mennyire rossz periódusát éli, és úgy gondolja, a másik is rendelkezik annyi tapintattal, hogy nem fog vele játszadozni egy ilyen időszakban, szimpla kedvtelésből. Másrészről sajnos ezzel megint csak az a probléma, hogy a másik szimpla segítőszándéka végett, olykor nem veszi észre az intő jeleket, vagy esetleg annyira legyezi a hiúságát a növekvő érdeklődés, hogy már képtelen megállítani a dolgokat. Elszabadulnak a játék hevében.

Önbizalomból sosem lehet elég. Jó érezni, hogy kellünk (kellenénk) valakinek. Megdobogtatja szívünket, hogy vonzónak találnak bennünket. S bár próbáljuk könnyedre venni a figurát továbbra is, kezd minden kicsit erőltetetté válni. A véletlen találkozások kezdenek megszaporodni és ezzel együtt a flört is kezd komolyabb hangvételt felvenni. Kicsúszik mindkét ember kezéből az irányítás. Vágynak az elismerő szavakra. Vágynak a közvetlen, barátinak tűnő gesztusokra. Kezdenek függővé válni, s a játszmázás már-már szenvedélyükké válik. Míg az egyikük, (természetesen az eredetileg segítőszándékú fél) észbe nem kap.

Rájön, hogy saját hiúsága csapdájába esett. S mint egy sok ezer részes puzzle-t, úgy rakja össze magában a másik mondatait és tetteit. Mikor pedig felismeri, hogy a másik kezd komolyabb érzelmeket táplálni iránta, jobbnak látja, ha kilép a játékosnak már nem mondható helyzetből. Próbál visszavonulni a színtérről a baráti kapcsolat szigorúan formai keretében. Elkezdi leépíteni a kapcsolatot a másikkal, de valahogy úgy, hogy ne legyen belőle még nagyobb fájdalom. Hisz ő hozta létre a helyzetet, így a felelősség is rá hárul. Neki kell a megnövelt önbizalmat meghagyni a másiknak, de úgy, hogy közben el is tudjon jönni a játszmából tiszta lelkiismerettel. A feladat nem könnyű, de amit elvetett, most be is kell takarítania.

Az igazi flört művészet. Nem csupán könnyed udvarlás, vagy csábítás, hanem az arányok helyes eltalálása is egyben. Vannak, akik ezt tényleg mesteri módon képesek csinálni. Mások csak mímelik a tudásuk fitogtatását s ebből bajuk származik. Pedig az igazi flört olyan, mint a tánc. Egyet lépünk előre, majd kettőt hátra. Egy forgás erejére összeérnek kezeink, de csak annyira, hogy még ki tudjunk csúszni a játékos fogságból. Hátrálunk, hogy a másiknak utánunk kelljen jönnie. Majd újra megadjuk a lehetőséget arra, hogy kezeink összeérhessenek. Csak egy pillanatra. Csak, hogy feléledjen a szikra. Csak azért, hogy tudjuk vonzóak vagyunk még a világ számára. Bókokat suttogunk, kedves gesztusokat teszünk, s engedjük, hogy a másik átérezze ennek báját. De az élvezetet egyetlen alkalomra korlátozzuk. Csak egyszer adjuk át magunkat a pillanat varázsának.

Öt perc filozófia

Mi az élet értelme? Azt hiszem ezt a kérdést már mindannyian feltettük magunknak egyszer. Miért születtünk, mi a célunk, mi az igazi hivatásunk, mik a várható eredményeink, mikor érünk el álmaink megvalósításához? Nagy kérdések, anyagi, vagy kicsit spirituális válaszokkal tarkítva. Na de mégis, mi értelme, mi a célja a létünknek? Anyagi gyarapodás? Tudás felhalmozás? Utódnemzés és nevelés? Tanulás? Hatalomra törekvés? Szellemi útkeresés? Melyik lehet az igazi válasz? Egyáltalán létezik erre egyetemes érvényű válasz? Vagy mindenkinek mást jelent és érjük is be ennyivel? Valahogy mégis bármelyik válasz mellett is tesszük le a voksunk, hiányérzetünk marad. Mert bármit mondunk is, mintha az egész csak nevetséges próbálkozás lenne az élet misztériumára.

Az ember pedig egész életében kérdéseket tesz fel és válaszok után kutat. Nem véletlen, hogy a három év körüli gyerekek, minden második szava a miért szócska. Mindenről pontosan tudni akarják, mit jelent, mi a működési elve, miért pont úgy vannak a dolgok, ahogy, miért határoz meg egy fizikai törvény, csak egyetlen lehetséges választ és így tovább. Az emberi természet kíváncsi. Kutatjuk az eget, kutatjuk a földalatti rétegeket, kutatjuk, mi rejtőzik a víz alatt és kutatjuk arra is az okokat, hogy miért vagyunk mi itt a Földön. Érteni akarjuk a dolgokat. Mert azt reméljük, ha egyszer mindenre választ kapunk, önmagunkat is jobban fogjuk definiálni. Mert, hogy test és szellem kettőséből vagyunk, azt már tudjuk. Azt is, hogy az élet körforgásban születik újjá és ennek mi is a részesei vagyunk. Csak azt nem tudjuk éppen, hogy egy véletlen történés következményeképpen született meg fajunk, vagy volt valami elrendeltetése is ennek a történésnek. Tanulnunk kell, vagy valamit le kell tennünk az Univerzum asztalára, vagy csak élnünk kell úgy, ahogy kedvünknek éppen tetszik? Valóban figyelnünk kell tetteinkre, gondolatainkra, megnyilvánulásainkra, mert később ezt majd valaki vagy valami tényleg számon kéri tőlünk, vagy hagyjuk az egészet a csudába és éljünk, amolyan Hű bele Balázs módjára? Aki hatalmat akar, éljen a szerint? Aki szellemi önvalóját akarja kiteljesíteni, haladjon azon az úton? Aki pedig testi örömökben éli ki magát, legyen lelke rajta? Van jó és rossz döntés arról, hogyan éljük az életünk? Van arról bármi igazi (nem dogmatikus vallási tanokból kiinduló) útmutató, hogy mi az igazán helyes törekvés? Vagy minden csak tőlünk függ? Ha elfogadjuk, hogy véletlen nincs csak a szinkronicitiás akkor viszont komoly dilemmába ütközünk. Mert ahhoz, hogy a legnagyobb kérdésre választ kapjunk, előzőleg egy csomó kisebb, de annál nagyobb horderejű kérdésre kell válaszolnunk. Miért születtünk egy bizonyos család és körülmény közé? Mit kell megtanulnunk ebből? Milyen emberekkel barátkozunk? Milyen krízisekbe sodor az élet bennünket és miért? Hogyan lehet a jelenben mindig teljesen jelen lenni? Mi az álmunk s hogyan érhetjük el? Mi a kívánság-önéletrajzunk? Hogyan lehetne ezt elérni? Mi az igazi célunk az életben? Mi a legnagyobb problémánkra a megoldás? Mi a legnagyobb óhajunk, ami beteljesülést kíván? S főként, mi az, amire feltétel nélkül képesek vagyunk igent mondani?

Bármennyire is elzárkózunk bizonyos tanoktól, mind valahogy ösztönösen tudjuk, hogy okkal születtünk. Meghatározott céllal és feladattal. Hogy rátalálunk-e valaha az persze már más kérdés. Ha túlságosan belefeledkezünk anyagi testünk kényeztetésébe, úgy, mint a hatalom gyakorlása és üldözése, az érzéki örömök kielégítése, akkor nagyon-nagyon messze kerülhetünk annak a kérdésnek a megválaszolásától, hogy mi az élet értelme. Majd mikor minden igényünket kiéltük és mégsem érezzük a kiteljesedettség érzését, újra feltesszük az örök kérdést. Mert mindig, mindenben önmagunkat próbáljuk kiteljesíteni. Egységbe akarunk olvadni, csak éppen az egónkat nem tudjuk kivonni a játéktértből. Így mikor végül rájövünk, hogy az élet értelme mindig ott volt lelki szemeink előtt, addigra már elpazaroltuk az egész életünket.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!