Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Leckék az emberi kapcsolatok hálójában

emberi kapcs

Egyes emberek okkal jönnek az életünkbe. Másokat egy-egy évszak sodorja utunkba, s vannak olyanok is, akik életre szóló leckéket tanítanak meg. Az emberi kapcsolatok végtelen hálójában, mindenkinek van értéke, s van valamije, amit meg tud tanítani a másiknak. A kérdés csupán annyi, hogy képesek vagyunk-e meglátni egy-egy helyzetben az okot, amiért pont őrá találtunk?

Persze sokszor ragadunk bele a saját valóságunkba. Abba, hogy hogyan érzékeljük egyesek tettét, hogy milyen gondolatokat váltanak ki belőlünk, s ahelyett, hogy a másik oldalt annak fogadnánk el, ami, inkább misztifikáljuk a képet, magunk előtt is ködösítünk, s nem a másik emberre figyelünk. Természetesen a történetek mindig rólunk szólnak. Az elvárásainkról, melyeket a saját valóságunkban teremtettünk meg, s arról az összefüggő világról is, melyben kettő vagy több különálló lélek találkozik. Sokszor észre se vesszük, mekkora élmény az, hogy mindig tanulhatunk valamit önmagunkról, s a körülöttünk lévő világról, mint ahogy azt sem, hogy egy másik ember szemén keresztül látni, mennyi lehetőséget rejt magában! Persze csak ha tekintettel vagyunk az ő nézőpontjára, ha meghalljuk és megértjük, miről beszél, és külön is tudjuk választani saját értékrendszerünktől. Ebben az esetben értékes tapasztalatokra lelhetünk életünkben.

Bár az tény, hogy mindig van egy koncepciónk, egy elképzelésünk arról, milyen történetben akarunk szerepelni, s főként, hogy mekkora elvárásaink vannak magunkkal s másokkal szemben. Ezért a tapasztalásaink mindig attól is függnek, hogy mennyire vagyunk kibékülve a saját valóságunkkal, s mennyire tudunk alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ha szerelmes regényre vágytunk, de csak ponyvát kapunk helyette, természetes a csalódottság, hiszen elvárást tápláltunk egy személlyel/ egy helyzettel szemben, vagyis ha előre megírt forgatókönyvünk van, nem tudunk részt venni a valós eseményekben. Pedig az emberi kapcsolatok végtelen hálójában pont az az egyik kitétel, hogy képesek legyünk egymást feltétel nélkül elfogadni. Elfogadni a másikat annak, aki, amilyen helyzetben él, ahogyan látja a világot, s amilyen cselekedetei vannak éppen. Elfogadni azt, hogy vannak ugyan olykor a mi nézetünkkel ellentétes cselekedetei, de ez korántsem jelenti azt, hogy jogunkban állna őt megítélni.  Elfogadni azt, hogy egy helyzet más hogy alakul, mint amit vártunk, s tovább menni. Persze a leckék mindig jönnek, amikor kell, s igyekszenek velünk megértetni a világot. Ám ha mi nem vagyunk készen rájuk, nem tudjuk befogadni az információt sem, amivel személyiségünk, tovább formálódhatna.

A világ megannyi élménye között a legnagyobb a belső világunkból való kilépés megtanulása, s azon belül is a tudat felismerése, mely nyugtázza, hogy van másik út is arra, amerre mi megyünk, hogy vannak, akik mellettünk jönnek, akkor is, mikor mi már nem látjuk az irányt. A lélek, melynek képessé kell válnia megtanulni átölelni a tapasztalatokat, ám a tudat az, mely beépíti mindezt a mindig megújuló belső gondolatvilágunkba. Minden találkozás mögött ott van egy értékes tanítás. Arról például, hogy nem vagyunk sem jobbak, sem többek, sem különbek másoknál. Mind az anyaméhen keresztül születünk a világba, s életünk végén ugyanolyan porrá válunk. Saját gondolatvilágunk az, ami mást akar hinni, mást akar magában látni, s nem hajlandó kibékülni az igazsággal. Az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet elsajátítása pedig életre szóló lecke. Ám ehhez szükségünk van az elménkre és a szívünkre is egyszerre. S mint mindig, most is, a gyakorlat, önmagunkkal kezdődik. Hiszen ahhoz, hogy elfogadjunk, és feltétel nélkül szeressünk másokat, először meg kell tanulnunk e ként cselekedni önmagunkkal szemben.

Mindaddig, amíg csak keressük a szeretetet, a helyünket a világban, s azt, hogy kik vagyunk, még csak a tanuló ösvényen járunk. Amikor elérjük azt a pontot, hogy minden találkozásból képesek vagyunk tanulni, s fejlődni, akkor már jó felé haladunk. Az emberek általában csak sok idő elteltével képesek igazi önvalójukat definiálni. Hogy ennek az az oka, hogy az élet maga a tanulás, vagy, mert arra vagyunk berendezkedve, hogy az anyagias világban próbálunk önmagunkra találni (hivatás, családi szerepkör, stb. formájában) más lapra tartozik. A valóságban mindebből csak az elhivatottság érzete az, ami számít. Hogy bármit is csinálunk, bárhogy is vélekedünk, azt őszinte hitünkből tesszük. Hogy minden embert elfogadunk annak, ami és aki, anélkül, hogy elvárásaink lennének velük szemben. S hogy feltétel nélkül, csak őszinte szeretettel fordulunk feléjük. Egyeseknek ez ösztönszerűen megy, másoknak az elvárásaik szabnak gátat benne, s vannak olyanok is, akik nem vesznek tudomást, a szeretetet eme magasabb formájáról. Így aztán csak kapjuk a leckéket tovább, mindaddig, míg végül nem okulunk a hibáinkból, s meg nem értjük, hogy a saját valóságunk nem egyezik a körülöttünk élők valóságával.

A biztonságérzet hiánya

Earth

Az egy héttel ezelőtti események, melyek Párizsban történtek, jócskán beletiportak a biztonság felőli érzetünkbe. Mindaz, mely 2001 őszén olyan távolinak és elképzelhetetlennek tűnt, most Európában vált valósággá, mely már sokkal közelebbről ad okot aggodalomra, s éppen ezért nehéz is a dolgok felett napirendre térni.

Persze emberek értelmetlen halálára sohasem lehet ésszerű okot találni. Bár egyesek szólásszabadságról beszélnek, mégis csak kevesen mondják el, hogy a párizsi vicclap mennyire vallásgyalázó képeket és poénokat gyártott. Mielőtt félre értés lenne, tisztázzuk:- Nem csupán Mohamedet ábrázolták kissé megalázó módon, hanem Jézust, Ganésát, Buddhát is! Ennek alapján bármelyik vallási felekezet felháborodhatna és felfegyverkezhetne, hogy megtorolja a hitét jelképező alakokon esett gyalázatot.

Vannak vallási felekezetek, akik érzékenyebben reagálnak a többieknél. Egy olyan nép profétájába belekötni, akik gyerekeket képeznek öngyilkossági merényletekre, nem vall józan cselekedetre, lássuk be. Főként, hogy maga Franciaország volt az, aki el kezdte korlátozni a vallási jogát ugyanennek a népnek, s ezek után, mikor egyébként is egyre feszültebbé vált a helyzet, még a szólásszabadság címere alatt, rá is tettek minderre egy lapáttal. Úgy hiszem, vannak íratlan szabályok, melyeket be kellene tartani, akár tetszik, akár nem.  Nincs értelme és nem is ésszerű egy olyan vallási felekezettel ujjat húzni, akik a vallásukba burkolózva követnek el gyilkosságokat. Ugyanúgy, ahogy vannak emberek, akik nem értik a viccet, vannak vallási és sajnos terrorista csoportok is, akik mindig valami ürügyet fognak keresni és találni arra, hogy miért tartsák jogosnak gyilkosságaik.

Az élet szentsége, nagyszerűsége számukra nem jelent semmit, hiszen emberéleteket áldoznak fel olyan eszmékért, amit csak ők értenek meg. Nem tiszte és nem joga senkinek megítélni egy másik ember cselekedetét, de a tényeken ennek ellenére nem lehet változtatni. Emberek haltak meg profi katonákból vált terroristák keze által, mely egy félelmetes jövőképet vetít előre. Második csapásként egy kóser boltba volt kisebb mészárlás, de hogy az a valóban létező zsidó-muszlim ellentétből táplálkozott- e, nem biztos, hogy valaha is kiderül. Ennek ellenére az emberek elkezdtek félni egyedül kilépni az utcára. Vallási felekezetek egymás ellen feszülnek, ráadásul a többi embert is magukkal rántják.

Nem titok, hogy a zsidó, muszlim és muzulmán államokból lassan, de biztosan szivárognak át az emberek Európába, Ázsiába és Amerikába. A víz fogy, s ezzel párhuzamban a vallási felekezetek közötti ellenségeskedés is egyre nagyobb. Rég tudjuk, hogy a kétségbeesés, milyen szélsőséges tettekre képes egy embert hajtani, nem hogy egész nemzeteket, 2001 óta már amúgy is fenntartásokkal voltunk bizonyos népek képviselőivel, most aztán még inkább tágulhat a szakadék köztünk és köztük a kommunikáció és az elfogadás hiányából fakadóan.

No persze nem igazán lehet kommunikálni és elfogadni olyanokat, akik ekkora bizonytalanságot hoznak életünkbe. A csapból is az folyik, hogy kicsiny hazánkban is mindennap ölnek embert valamiért és ezzel sem tesznek jót a biztonságérzetünknek.  A félelem, a gyanakvás embertársaink iránt, a szólásszabadság hétköznapokban való létjogosultsága ily módon inog meg bennünk. Hogy nem tudjuk, mit mondhatunk, kire hogyan nézzünk, merjünk-e egyedül sötétben az utcán járni-kelni, és mennyire engedjük, hogy a bevándorlók ellepjék hazánkat, ehhez tartozó kérdések. Nem elég, hogy létbizonytalanság van az országban, mert nem tudni lesz-e még holnap munkánk, még testi épségünket is kell félteni, mert ki tudja, mikor ér bennünket valamilyen támadás.

A terrorizmusban pont az a legnagyobb fegyver, hogy bárki lehet célpont. Harcolnak az egész világ ellen, s ha valakinek valamilyen tette, fizimiskája nem tetszik, egyszerűen elveszik az életét. Sőt a legfélelmetesebb maga az, mikor minden ok nélkül gyilkolnak emberek embereket. Csak mert éppen ehhez volt kedvük, vagy, mert szent meggyőződésük, hogy ezt megtehetik. Sajnos olyan emberek ellen nem is lehet sokat tenni, akik nem ismernek korlátokat. Akik koholt elvekre alapozzák az élet felett gyakorolt hatalmukat, nagyon nehéz, eligazodni, s még nehezebb, sőt szinte lehetetlen őket elkapni.

Hogy akkor mégis mit tehetünk azért, hogy legyen biztonságérzetünk? A kérdés, mindig kicsit nyitott marad. Bízni a jó szerencsében, a sorsban, abban, hogy messze vagyunk, az igazán komoly eseményektől talán adhat reményre okot. Persze attól még a munkánkat elveszíthetjük máról holnapra. Találkozhatunk egy ámokfutóval is az utcán, aki úgy dönt, hogy elveszi életünk. A kérdés nem az, hogy lehet-e biztonságról beszélni egy olyan társadalomban, melyben minden az életigenlés ellen szól, hanem sokkal inkább az, hogy megteszünk-e mindent azért, hogy ha mások keze által vagy, mert életünk végén járunk, meghalunk, el fogjuk tudni-e mondani: – Ezért érdemes volt élni és nem bánom, hogy meghalok!

Kényszerbetegségek: A szexuális függőség

sex-addiction5

A szexuális hiperaktivitás vagy addikció az utóbbi időben ismert fogalommá vált köszönhetően néhány hírességnek, akik bevallották e problémájukat. David Duchovny, Michael Douglas, Tiger Woods, hogy csak néhány nevet említsek, köztudomásra hozták különösen magas fokon égő szexuális aktivitásukat és az ezzel járó nehézségeik. Sok érvet és ellenérvet lehet összehozni, hogy ezek a sztárok valóban e ritkán előforduló pszichikai zavarban szenvednek-e, vagy csak sikerült egy jó kifogást találniuk, melyben mentséget véltek felfedezni szexuális kalandozásaikra? Függetlenül attól, hogy az ő problémájuk valós-e vagy nem, egy lavinát elindítottak. Egyre több ember ismeri fel a tüneteket és keres szaksegítséget.

A pszichológia mai állása szerint a szexuális hiperaktivitás általában olyan embereknél lép fel, akik valamilyen szexuális vagy fizikai bántalmazással együtt járó traumát éltek át gyermekkorukban, s melyet oly módon próbálnak kompenzálni magukban, hogy szinte pontosan ugyanazt teszik másokkal, mint amit velük tett korábban bántalmazójuk. Másik lehetséges rétegként említik a magas beosztású, sok pénzzel rendelkező embereket, akik a normálisnál több elfoglaltsággal bírnak és ebből kifolyólag folyamatos stresszben élnek, illetve hatalmukból kifolyólag hozzá vannak szokva, hogy mindent és mindenkit azonnal megkapnak. Mindkét esetben a dominancia megélése az elsődleges szempont. Mint minden függőség, ez is az öröm/eksztázis átélésének kényszere köré összpontosul, melyben egyre több, egyre extrémebb kell mindenből, kockázatokkal nem számolva (pl.: nemi betegségekből fakadóan), bármi áron. Ad abszurdum pont a kielégülés válik egyre elérhetetlenebbé, mivel nem tudnak megálljt parancsolni vágyaiknak, s végül a túl sok kéj megélése, az örömérzetük kiégéséhez vezet.

Azért azt fontos tisztázni, hogy mi a különbség a felfokozott nemi vágy és a szexuális függőség között. Míg az első esetben általában érzelmeket stimuláló aktus a cél, (mely főként a fiatalokra és szerelmet keresőkre igaz), addig az utóbbi esetben pont az elköteleződés hiányából fakadóan és a folytonosan növekvő vágyak végett érez a függő késztetést az állandó szexuális tevékenységre, pornó filmek, szex lapok, egyéjszakás kalandok, gruppin szex, stb. formájában. Bár rendszerint mindkét esetben van állandó partnere a fokozottan szenvedélyes és a szexuális függő személynek is, de míg előbbi, az érzelmek magasabb fokát akarja átélni párjával vagy kalandjaiba (az intimitásban), addig a másik pont az érzelmekre immunis, illetve egyéb problémáira igyekszik megoldásként használni a szexuális együttléteket, lehetőleg minél több emberrel és minél extrémebb formában.

Valódi függőségről azonban csak abban az esetben beszélhetünk, ahol a függő életét, munkáját, családi életét, mindennapos teendőit is károsan befolyásolja az állandó szexuális tevékenységgel foglalkozó elméje. Mondhatni rabjává válik, a szex és kéj állandó teljesítésének, melyben sajnos gyakori, hogy egész életét és a körülötte élő emberekét is tönkreteszi. Sok esetben a tehetetlenség érzet s a „mellékhatásként” megjelenő bűntudat önpusztító magatartásba (egyéb függőségek formájában, mint pl.: drog, alkohol) és vagy öngyilkossági kísérletekbe fullad. S bár sikerült odáig eljutni az orvosoknak, hogy rájöttek, hogy a szexuális függők elméjének is ugyanazon idegközpontjai lépnek aktivitásba, mint a drog és alkohol függőknek, a gyógymódok számtalan lehetőségéről, még nem igazán beszélhetünk.

Persze azért léteznek megoldások és gyógyulások is. Első és legfontosabb felismerni, magát a kóros elváltozást a személyiségben, mely a magatartásformát előhívta a függő személyben. Ha valaki érzi, hogy szexuális szükségleteinek nem tud gátat szabni és sorra bonyolódik bele ismeretlenekkel kalandokba (elfeledkezve a biztonságról) akkor az már egy figyelmeztető jel. Mint ahogy az is szimptóma, hogy nem képes élete többi részén teljesíteni, mert eluralkodik felette szexuális addikciója. Bevallani, hogy gond van, az első lépés, de korántsem a legnehezebb! Az önkontroll elsajátítása az, mely létfontosságú egy függő személynek! Szexuálpszichológusok, szexológusok, kognitív terapeuták sokat segíthetnek a kényszeres viselkedés mögött megbújó valódi ok feltárásában és annak feldolgozásában, mint ahogy az is fontos szempont, hogy legyen a gyógyulófélben lévőnek támasza (családjában és/vagy barátai közt), ahova fordulhat a mindennapokban problémáival.

A gond onnan indul, hogy itt a teljes megvonás nem lehet cél, hiszen a szexualitás ugyanolyan természetes szükséglet az ember számára, mint a víz és az élelem. Ezért csak a szexuális viselkedésforma egészséges szintre hozása és ott tartása jöhet szóba. Meditációs gyakorlatok, jóga, légzésterápia, agykontroll, lehet arra megoldás, hogy hogyan tanulja meg a függő kezelni önmaga gyengeségét. Állítólag az Államokban vannak már tabletták is, amik képesek stimulálni az agy azon részeit, melyek a kényszeres viselkedést aktiválják. Mint minden függőségnél itt is az akaraterő megléte vagy nem léte a kulcskérdés. Az elhatározás, hogy jól, egészségesen akar az ember hódolni vágyainak (lehetőség szerint, kizárólag a párjával), sokszor már a gyógyulás felé visz. A vágy, a szerelem, az összetartozás násztánca a szexuális aktus. Ezért is létfontosságú megtanulnia az embernek tisztelnie önmagát, párját, s másokat, hogy ráléphessen a gyógyultak útjára!

Amit ma megtehetsz…

I-can-do

Hajlamosak vagyunk halogatni dolgokat. Elodázni azokat az elhatározásainkat, amelyeknek sikeres kimenetelében nem vagyunk egészen biztosak. Valahogy mindig holnapra marad a diéta elkezdése, a cigaretta lerakása, a rossz párkapcsolat lezárása, a destruktív munkahelyről való kilépés, a költözés. Kifogásokat szép számmal keresünk és találunk arra, hogy miért ne lépjünk ki a komfortzónánkból, s miért elégedjünk meg azzal, amit eddig elértünk. Hiába az élet számtalan lehetősége, mely szinte tálcán van nyújtva nekünk, valamiért, nem élünk velük. Félünk a változástól, félünk a kudarctól, félünk az ismeretlentől. A szorongásnak, a neurotikus viselkedés mintáknak, mindig oka van. Hogy miért pont azok a bizonyos felvetések tartanak bennünket fogva, csak mi tudhatjuk biztosan. Vegyük sorra a következőkben a destruktív gondolatmintákat, melyekkel akadályozzuk magunkat, majd vizsgáljuk meg a mögöttes okokat, hogy a jövőben azonnal tudjunk dönteni!

Tipikus halogató viselkedési minták:

  • Olyan munkát végezni, mely nem okoz örömet és nem lehet benne fejlődni.
  • Egy megbukott kapcsolatban ragadni. Házasnak vagy szinglinek maradni azt remélve, hogy később jóra fordul minden.
  • Figyelmen kívül hagyni a kapcsolatban felmerülő problémákat, mint a szex, unalom. Várakozni, hogy majd magától jobb lesz minden, ahelyett, hogy dolgoznánk rajta.
  • Nem foglalkozni a függőségekkel, mint pl.: alkohol, drog, dohányzás stb. Azt mondani: „Majd bolond leszek abbahagyni.” de közben pontosan tudjuk, hogy azért halogatunk, mert kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy képesek lennénk letenni a függőséget okozó szert.
  • Halogatni az alacsony vagy magas kvalitásokat igénylő feladatokat (pl.: gombfelvarrás, fűnyírás, festés). Ha elég ideig várunk velük, talán megoldódik másként/mástól.
  • Kerülni a konfliktust mindenkivel (ismerőstől kezdve a barátokon át egészen a bolti eladóig). Nem tenni semmit azért, hogy jobb legyen a helyzet.
  • Félni a költözéstől. Egész életünk során ugyanott élni.
  • Halogatni, hogy a gyerekekkel töltsünk pár órát, mert nagyon elfoglaltak vagyunk, vagy, mert fontosabb ügyek járnak a fejünkben.
  • Úgy dönteni, hogy a diétát a jövő héten kezdjük.
  • A fáradtságra hivatkozni, hogy valamit elhalasszunk. Hányszor szoktuk magunkat hirtelen fáradtnak, kimerültnek érezni, mikor valami megterhelőt, nehezet kellene kezdenünk csinálni?
  • Lebetegedni, mikor valamilyen komoly kihívás előtt állunk.
  • Folyamatosan csak vágyni egy csodálatos vakációra – „majd jövőre”…
  • Halogatni az orvosi kivizsgálást, mikor sejtjük, hogy valamilyen betegséggel küzdünk.
  • Félni attól, hogy felkeressük/megkeressük azt az illetőt, aki tetszik nekünk. (Szívesebben várakozunk, azt gondolva, hogy előbb-utóbb magától megjelenik).

Az okok:

  • A halogatás legkézenfekvőbb oka, hogy meg akarunk szökni egy kellemetlen feladat elől. Ilyen lehet az, hogy olyan dolgokat kellene elvégeznünk, melyektől félünk, vagy melyek egyik oldalról kellemesek, másik oldalról viszont, nem annyira szórakoztatók. Gondoljuk át: Semmisem csak fekete vagy fehér. Léteznek a színpalettában rajtuk kívül is még színek..
  • Másik igen népszerű ok lehet, hogy kellemesen érezzük magunkat azzal, hogy ha ámítjuk önmagunkat. Azáltal, hogy a bolondját járatjuk magunkkal, úgy tűnik, hogy az aktuális pillanatot nem határozhatja meg senki és semmi más, rajtunk kívül.
  • Mindig maradunk, akik most vagyunk, azáltal, hogy mindent halogatunk, így kerülve el a változást és azzal járó összes kockázatot.
  • Bosszankodunk, vagy valakire haragszunk, átruházva az illetőre a kellemetlen érzéseinket ezáltal átadva a felelősségünket a bosszantó helyzetben.
  • Kritikát megfogalmazni, valaki más rovására, hogy ezáltal fontosabbnak érezzük magunkat. (Más teljesítményét felhasználni arra, hogy magunkat piedesztálra emeljük.) Önámítás!
  • Várakozó állásban maradni, hogy egy bizonyos ügy kedvezőbb fordulatot vegyen, hogy ezáltal tudjuk a világot hibáztatni szerencsétlenségünkért/boldogtalanságunkért.
  • Elkerülni minden olyan helyzetet, mely kockázattal jár. Ebben az esetben soha nem kell szembesülnünk önbizalomhiányunkkal.
  • Reménykedünk, hogy egy bizonyos esemény bekövetkezik, mely által vissza tudunk fordulni a biztonságos és védelmező gyerekkorunkba/álomvilágunkba.
  • Mások szimpátiáját elnyerni és együttérzésre szert tenni, depressziós hangulatunkkal, melynek következménye, hogy nem kell megtennünk, azt, amit nem szeretnénk.
  • Egy silány vagy alig értékelhető teljesítményünket a kevés időre hivatkozva igazolni.
  • Engedni, hogy mások csinálják meg helyettünk a dolgunkat. ( Manipuláció!)
  • Rászedünk másokat azáltal, hogy másoknak mutatjuk magunkat, mint amilyen vagyunk valójában.
  • Elhárítunk egy feladatot, mely által a sikert is elkerüljük. Amikor nem vagyunk sikeresek, akkor megakadályozzuk magunkat abban, hogy elégedettek legyünk, vagyis megszökünk minden felelősség elől, ami a sikert elhozhatná nekünk.

Megoldások a halogató magatartásformákra:

  • Döntsünk öt perc alatt! Ahelyett, hogy egy feladatot időigényesnek látnánk, inkább csak úgy tekintsünk rá, mint valamire, amit öt perc alatt meg kell és meg akarunk oldani.
  • Üljünk le és csináljunk valami olyasmit, amit eddig a pillanatig halogattunk. Észre fogjuk venni, hogy el fogjuk kezdeni élvezni, amint nekilátunk.
  • Kérdezzük meg magunktól: Mi a legsúlyosabb, ami történhet, amikor elkezdem azt csinálni, amit mindig is halogattam? A válasz többnyire jelentéktelen lesz és valószínűleg azonnal akcióba lépünk. Átlátva a szorongásunk okait, az ijedtség/aggodalom elmúlik.
  • Adjunk magunknak egy meghatározott időt (pl.: 22:00-tól 22:15-ig szerdán) amikor kizárólag valami olyat csinálunk, amit halogatni szoktunk. Fel fogjuk fedezni, hogy egy negyedórás elszánt foglalkozás gyakran elegendő, hogy valamit ne időveszteségnek lássunk, hanem konstruktív feladatnak.
  • Legyünk jelen a pillanatban, a mában! Gondoljuk át, mit akarunk az aktuális pillanatban elkerülni és mi az, amit félünk elkezdeni megoldani. A halogatás azt jelenti, hogy megkeserítjük félelmünkkel a jelent és ezáltal a jövő történéseit is.
  • Rakd le a cigit…most! Kezd el a diétát… ebben a pillanatban! Hagyd abba az ivást…. ugyanebben a pillanatban! Rakd le az önismereti könyvet… és csináld meg a gyakorlatban az olvasottakat! Az egyetlen visszatükröződő tapasztalatunk és neurotikus választásunk, amit tettünk eddig, az az, hogy nem hittünk elég erősen magunkban.
  • Amikor valakit kritizálunk, kérdezzük meg magunktól: Most őt kritizálom, vagy sokkal inkább magamat? Amikor észrevesszük, hogy önmagunkat sértjük, kérdezzük, meg, miért? Ez segít megváltoztatni az élethez való hozzáállásunkon és kritizálóból segítővé válni.
  • Amikor halogatunk valamit valaki másnak vonatkozásában (pl.: költözés, szexuális problémák, új állás) beszéljük meg a másikkal és kérjük ki véleményét. Ha bátorságot veszünk magunkon és megvitatjuk aggodalmainkat, belátjuk majd, hogy halogatásunk minden oka csak a mi fejünkben létezett. Azáltal, hogy bizalmunkba avatjuk a másikat és megkérjük, hogy dolgozzon velünk együtt a problémán, kielégítő megoldásra találunk.

 

Ha azt akarjuk, hogy a világ változzon, akkor ne panaszkodjuk. Csináljuk, amit kell! Oldjuk meg az aktuális pillanatban a feladatainkat és csökkentsük a bénító aggodalmat okozó halogató magatartásformákat magunkban nullára. Éljünk a jelenben! Mutassuk meg, hogy mi olyan emberek vagyunk, akik helyett a tetteik beszélnek, nem pedig kívánságaik, reményeik vagy kritikáik!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!