Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

A múlt poggyászai, mint életünk mozgatórugói

 

csomagMindannyiinkat hajt valami az életben. Egyikünket a biztonságos közeg megteremtése, másikunkat  személyisége elismerésének igénye viszi előre, aztán persze van olyan, aki mindenben az igazságosságra törekszik, irányt kutat, harcot vív, vagy éppen harmóniát próbál teremteni maga körül. Olykor előfordul, hogy ezek a szükségletek egy múltbéli csomag cipeléséből erednek, melyek tudattalanunkban nyomot hagyva a jelenben is kihatnak tetteinkre. Egy destruktív szorongásos érzésből építkezve, meghatározzák, hogyan fejezzük ki önmagunkat a mindennapi létben, s ahelyett, hogy a valódi érzelmi szükségletre fókuszálnának, csak a félelemérztetet erősítik bennünk.

Ezért, hogy tudatosítsuk, mi vezetett, ahhoz, hogy egy bizonyos módon reagálunk, összeállítottam egy leírást mozgatórugóinkról, melyhekhez többnyire egy múltbéli poggyász is jár.

A biztonságot kereső épp annyira vágyik másokban megbízni, mint önmagában, de pont ezért nagy az igénye arra is, hogy ennek igényétől meg is szabaduljon. Ennek eredménye, hogy olykor fájdalmas szétszakadást érez önmagában. Hogy ellensúlyozza ezt az érzést és megvédje magát a szabadságát érintő támadástól, nagy a kíváncsisága a kalandok és egzotikus lehetőségek iránt, ugyanakkor ez megfigyelési lehetőség is számára, hogy észrevegye a részleteket és felfedezze képzelőerejének nagyságát. A biztonságra való fókuszálása valószínűleg egy múltban bekövetkezett traumából ered, egy betegségből, a gondoskodás hiányából, bizonytalan vagy éppen ellenkezőleg a már-már fullasztó anyai szeretetből és szülei toronymagas elvárásaiból. Ezeket a sebeket szeretné enyhíteni vagy begyógyítani, ám amikor egy akadály felmerül, a szorongás győzedelmeskedik felette. Ráadásul, ha egy helyzet előhív egy emléket a múltból, akkor nem tud senkiben és semmiben megbízni többé – önmagát is beleértve, s beindul a védekező mechanizmusa: „Menekülnie kell!” . A szorongás, mely magukat a félelmeit okozza, szűrőként van jelen életébe, hogy a veszélyes és ártalmatlan helyzeteket szét tudja választani. Vagyis amennyire kockázatosak ezek a helyzetek, annyira válnak valóságossá múltja traumái is. Más szóval azért aggódik, hogy elkerülje a sérüléseket. Mit tehet? Próbálja mély légzéssel helyreállítani az egyensúlyt a kétség és a bizalom közt. Amikor csinál valamit, teljes tudatával élje át önmagában a bizalmat. Engedje meg magának a szorongások megtapasztalását. Ne álljon ellent ezeknek a fájdalmaknak, de próbálja meg felfedezni azokat a különböző reagálási lehetőségeket, amelyek jobban funkcionálnak. Szánjon időt valamire, amit soha nem tett meg a múltban, hogy amikor kell, gyorsabban tudjon határozni.

Az identitáskereső nagyon érzékeny arra, mi történik körülötte, milyen az imása, és hogy milyennek ítélik őt mások. Igényli, hogy egy társaság része legyen, s hogy elismerésre tegyen szert azáltal, hogy milyen erősen tűnik ki közülük. Néha fogva tartja egy rossz érzés, mely feszültséghez és agresszivitáshoz vezet. Viselkedésében valószínűleg a képességeinek elismerése és a szeretet hiánya érthető tetten gyermekkorából, valamint az a feszültség, mely az elvárások teljesítéséből fakadt. Hajlamos hiányosságait palástolni. Olykor nyomást tud gyakorolni másokra és elvárja, hogy ők gyógyítsák be sebeit. Amikor egy helyzet egy meghatározott emléket idéz fel a múltjából, dühössé válik. Ilyenkor kényszeresen azt gondolja: „Muszáj, nyernem, meg kell mutatnom másoknak, hogy teljesen rendben vagyok.” Ha úgy érzi, hogy nem alkalmas erre, akkor inkább félre áll a konfliktus útjából és azt csinálja, amit mások elvárnak tőle, ami egyet jelent azzal, hogy aláveti magát az akaratuknak. Másrészről, ha úgy érzi, hogy nem tud eléggé kitűnni, akkor megrémül, és nem képes visszatartani véleményét, még akkor sem, ha az ellenségeket is jelent számára. Ilyen esetekben dühe felfokozódik így akadályozva meg azt, hogy vereséget szenvedjen. Mit tehet? Próbáljon egy olyan módszert találni, melyben személyisége előnyeit tudja kifejezni, anélkül, hogy szenvedne vagy megrémülne a másokkal való köteléktől. Ossza meg örömét, bánatát, ismerje fel tehetségét és határait, tanulja meg magában az igazi értékeket megbecsülni. Tudatosan vállalja fel egyéniségét és lássa, hogy ezzel, hogyan tudja a társadalmat gazdagítani.

Az iránykeresőnek szüksége van arra, hogy mindent pontosan megértsen azáltal, hogy folyton önmegfigyelést tart és értelmet ad a dolgoknak az életében. A kockázatot kerülni, a konfliktust enyhíteni, a gördülékeny kommunikációra törekedni, a magatartásának szerves részét képezik. Örömmel alkalmazkodik környezetéhez, hiszen eközben fejleszti megértési készségét, toleranciáját és koncentrálási képességét. Az élet összetettsége izgalomba hozza, ugyanakkor ez az összetettség meg is nehezíti életét. Ösztönösen segíteni akar másokon, mert örömük a megelégedettségére szolgál, viszont ha nem sikerül bűntudatossá válik. Olykor csak ad és ad miközben elveszti önmagát és depresszióba süllyed, vagy ne adj Isten, komoly betegségek támadják meg szervezetét. Amikor már a teste üzen, akkor az azt jelenti, hogy sürgősen szüksége van arra, hogy önmaga tudjon lenni. Mit tehet? Személyiségünk alapvetően két ponton nyugszik: a biztonságon és az identitáson. Tanuljon meg nemet mondani, amikor úgy érzi, hogy egy törekvés meghaladja képességét és keressen új módszereket önmaga jobb kifejezéséhez. Nem kell feltétlen mások életét a nyakába vennie, ahhoz, hogy empatikus legyen, s nem is kell bánkódnia azon, hogy nem tud mindig mindenkinek segíteni. Figyeljen magára és környezetére egyaránt, s mikor úgy érzi, hogy elbizonytalanodik, szánjon időt valami olyanra, amit azelőtt még soha nem próbált.

A harcot kereső személyiségében tetten érhető az agresszivitás (direkt vagy indirekt formában). A kedélyes humor vagy éles irónia, felsőbbrendűséget sugárzó magatartás vagy dühroham, nála, a harcot keresőnél, mind előfordulhat. Túlságosan is megbízik képességeiben, s ha mások kételkednek benne, megsértődik. Gyanakvó és ösztönei riadót fújnak, ha mások elképzelései negatívan érintik, ráadásul a túl sok feszültség rendszerint konfliktushelyzetekbe sodorja. Szilárdan meg van győződve arról, hogy ha kimutatja gyenge oldalát, valaki meg fogja támadni. Egy óriási frusztráció a múltjából és a hatalom nélküliség érzete irányítja viselkedését. A harcot kereső gyakran volt fiatalabb korában elhanyagolt, megalázott és elnyomott. Érzései figyelmen kívül lettek hagyva (szülei, nevelői által) ezért felnőve tetteiben a fájdalom és harag van jelen, illetve a megtorlás iránti vágy, hogy hatalmát minél több alkalommal tudja fitogtatni. Legbelső sérülése, a magányosságból fakad. Mit tehet? Teremtsen kapcsolatot érzéseivel a dühön keresztül. Ásson a mélyére ennek a haragnak és így meg fogja kapni a választ arra is, hogy mi az igazi szükséglete. Másik lehetőség: szellemét is megdolgoztató testgyakorlatokon keresztül (pl.: jóga) tanuljon meg ráérezni a jó energiákra magában és azt odairányítani, ahova szükséges.

Az igazságkereső azáltal akar megszökni mások ítélkezése elől, hogy inkább ő ítélkezik mások felett. Kritikus, racionális és szeret moralizálni, hajlamos negatív lenni és határozott képe van másokról és a világról. Az érzelmek és a vonzalom kimutatása gyanút kelt benne. A dolgokhoz, emberekhez kötött határozott elképzelése és véleménye miatt kiválóan megállja a helyét a munkában, de merev kapcsolataiban. Igazságkeresőként gyakran távolságtartó, aki mindig a legrosszabbat várja: csalódást vagy árulást. Nem enged meg magának hibát és túl magasra teszi a mércét. Sokat aggódik azon, hogy ne kapjon túl rossz kritikát, mert akkor megijed, ráadásul kevés az az ember, akivel szembe is mer szállni. Az intim kapcsolatok nehézkesek számára. Gyakran úgy érzi, hogy félreértik, és nem szeretik. Gyermekkorában szülei szabályokat és struktúrákat állítottak, amiket ők is a saját szigorú családi kultúrájukból hoztak magukkal. Gyakran figyelmen kívül hagyták az érzelmi szükségleteit és úgy gondolták az iskolai eredmények a legeslegfontosabbak. Hibákat láttak csupán, amiket úgy érezték ki kell javítani. Mit tehet? Találja magában meg a belső gyermeket, aki igényeit nem tudta elmondani vagy megélni. Mit szeretett volna csinálni? Mik voltak a titkos álmai? Engedje el a bűntudatérzetet kis lépesekben. (adjon helyet előbukkanó érzéseinek és jegyezze fel őket). Menjen olyan emberek közé, akik teljesen másmilyenek, mint ő, és más kultúrkörből is származnak.

A harmóniát kereső eláll a konfliktus útjából és kompromisszum kész. Mindent úgy csinál, hogy ne kelljen konfrontációba kerülnie. Elégedett életével, nagylelkű és könnyen alkalmazkodik. Ideális barát, munkatárs és partner. Megértően és figyelmesen meghallgat másokat, hogy addig se kelljen a saját problémáival foglalkoznia.  Népszerűsége és a harmónia utáni őszinte vágya, hogy segítsen másokon, olyan embereket vonz harmóniát kereső mellé, akik jó szándékkal vannak iránta. Előnyös oldala világos: Kedvessége és figyelmessége miatt pozitívan ítélik meg mások. Igaz ezért az ár meglehetősen magas, mind fizikailag, mind érzelmileg. Az, hogy másokat helyez előbbre, frusztrációhoz vezet, és végül aláássa önbecslését. Az, hogy kevés szeretettel fordul önmaga felé, hajlamossá teszi arra, hogy áldozatnak tűnjön. Szülei feltételekhez kötött szeretete, családon belüli konfliktus vagy erőszak, házastársi problémák, ahol a gyereket tették ki közvetítőnek vezettek ahhoz, hogy vétkesnek érzi magát. Bármelyik eset is igaz, harmóniát keresőként már régóta az az érzése, hogy sokat kell adnia azért, hogy szerethető váljon mások számára. Mit tehet? Ahhoz, hogy visszataláljon önmagához és vágyaihoz, nem ártana egy terápia vagy analízis. Mondjon nemet az olyan helyzetekre, ahol szorongató érzés fékezi cselekedeteit. Azoknak az embereknek, akik mindig csak adnak keményen meg kell dolgozni azért, hogy előnyösnek érezzék, ha valamit ők kapnak.

Milyen vagy a szerelemben?

 

 

 

falling-in-love-jump

A szerelemnek különböző formái vannak. Ahogyan szeretni próbálunk, annak oka mindig valahol a múltunkból táplálkozik és egy régi sebet próbál begyógyítani. Freud szerint minden problémánk a családból származik. Én ennél kicsit tovább mennék. Nem csak családunktól kapunk sebeket, hanem szerelmeinktől is. Hogy aztán mihez kezdünk sérüléseinkkel az már egy más kérdés. Hogy dédelgetést várunk, vagy valaki máson vágyunk bosszút állni, az egy másik lapra tartozik. Azt mondják, a szerelemnek négy fajtája van. Létezik a törődést vágyó, a táplálkozó, a szabadságra vágyó és az ijedős szerelem.

A törődésre vágyó a szerelmet sebei begyógyítására alkalmas orvosságnak látja. Lázat produkál, hogy gondoskodni kelljen róla, mely által érzi csak igazán, hogy mennyire szeretve van. A szerelem számára gyógyír a magányra, a bánatra, a szeretethiányra, s éppen ezért, szinte majd megfullasztja potenciális párját, mikor mindezt nem kapja meg. Függője a szerelemnek, mert attól vár mindenre megoldást, s ha nem érzi magát szeretve, érzelmei féltékenykedésbe, birtoklási vágyba és keserűségbe csapnak át. Ezzel azonban, pont az ellenkező hatást éri el, s ahelyett, hogy ki tudná harcolni, hogy foglalkozzanak vele, inkább menekülésre készteti szerelmeit.

A táplálkozó csak akkor érzi magában az egyensúlyt, ha párja rendszeresen tudtára adja, hogy mennyire szereti. Számára a szerelem érzelmi táplálék, mely legalább annyira fontos neki, mint szervezetének a kalóriák és a vitaminok. Egyetlen nagy problémája, hogy sokféleképpen képes kimutatni szerelmét, s ezért azt is várja el, amit ő ad a másiknak. Ha nem teljesül vágya, követelőzővé válik és párja valós, vagy vélt hibáit sorra számba veszi. Ahelyett, hogy megpróbálná megérteni, elfogadni párja más módszereit, mellyel a szerelmét próbálná kimutatni, ellenáll és öntörvényűnek mutatkozik.

A szabadságra vágyó számára központi kérdés a függetlenség maga és párja számára. Nem követel meg semmit, még azt sem, hogy szeretve legyen, megelégszik a tudattal, hogy szívből szereti párját és neki ennyi elég is. Az által ad sokat, hogy keveset kér, de mikor tőle kérnek, azt nem teszi szívesen. Távolságot tart párja és maga között (akár földrajzi, akár pszichikai) legyen is az, mert fél, hogy egy közelséget, meghittséget követelő kapcsolatban elveszti önmagát, ráadásul azt sem érti, hogy egy nyugalmas szerelem hogyan hozhatná el neki, mindazt, amit az élettől vár.

Az ijedős a szerelmet bonyolultnak képzeli. Számára az erőteljes érzések egy akadálypályához hasonlatosak, ahol újabb sérüléseket szerezhet a már meglévőkhöz. Ezért aztán elhiteti magával és környezetével is, hogy ő jól érzi magát egyedül, s nincs szüksége társra. Bár tudja, hogy az élet tortájának éke a szerelem, mégis csak óvatosan közelít felé, igaz olyankor mindig őszintén és egyedin. Törekszik az egyensúlyra, s arra, hogy ne siessen el semmit, ne élje bele magát nagyon a helyzetekbe és ne is adjon magából túl sokat egyszerre. A szerelmet az összezavarodás jelének látja, s ahelyett, hogy megtanulná elengedni az előző kapcsolataiban szerzett sebeit, azokat inkább tovább dédelgeti.

Persze legtöbbször mindannyian a kiegyensúlyozott szerelemre vágyunk, s egyensúlyban létező kapcsolatra törekszünk. Olykor ehhez mohón elvesszük, amit a másik ad nekünk. Aztán mikor mi nyújtunk át a párunknak valamit, az is földöntúli érzéssel párosul, ahogyan szemében az öröm csillan fel. A higgadtság és szeretet egyensúlyára épülő kapcsolat az érett szerelem ismérve. Előbb vagy utóbb mind elérünk oda, ahol egyformán örülünk párunkkal az intim együttléteknek, melyek ékes bizonyítékai annak, hogy mennyire sikeresek vagyunk a szerelemben. Amikor egymás szövetségeseivé válunk, már nincs határ mely a szeretetnek gátat szabna. Ám ennek az örömnek megtapasztalásához először önmagunkban kell megtalálni az érzéseink és vágyaink harmóniáját.

Milyen a kapcsolatod a testeddel?

 

kapcstest

Ahogyan testünkkel bánunk, az hatással van lelkünkre. Amiképpen érezzük magunkat a bőrünkben, az hatással van fizikai megjelenésünkre, s arra is, hogy mit látunk a tükörben. Van, aki azt tartja legfontosabbnak, hogy szépnek lássák mások.  Van, aki ki akarja élvezni az örömöket, s nem szab magának gátat. Van olyan, aki állandó kontroll alatt éli életét, s van, aki egyszerűen nem is foglalkozik azzal, hogy van teste is. Te milyen kapcsolatot ápolsz a testeddel? Melyik belső gondolatod irányítja életed? Keresd meg az okot és próbáld ki a tippeket, amik az áhított egyensúlyt elhozzák életedbe!

Mond, hogy szép vagyok! : Számodra a szépség a legfontosabb. Bizonytalanságodból fakadóan fontos, hogy mások szépnek találjanak, mert úgy hiszed, csak így lehetsz szemükben értékes ember. Valójában nem is az öröm forrásaként látod tested, hanem egy erőteljes elégedetlenség mutatójaként. Problémád forrása gyermekkorodban található, ahol szüleid/tanáraid/barátaid nem fordítottak elegendő figyelmet az örökös önértékelési zavarodra és önbizalomhiányodra, sőt még olyan követelményeket is támasztottak, amelyeket nem voltál képes teljesíteni. Ezért is fektetsz ma is külsődre hangsúlyt, hogy mindazért, amit akkor megéltél, valahogy magad kárpótold. Hogyan érd el az egyensúlyt? : Próbáld testedben jobban érezni magad anélkül, hogy örökösen a tökéletesre törekednél. Fordíts kicsit kevesebb időt a tükörképedre és inkább vizualizáld magadban, hogy milyen változásoktól éreznéd magad szebbnek, jobbnak, értékesebbnek. Például: Melyik illat a kedvenced? Milyen tapintású anyagot viselnél szívesen? Milyen masszástól tudnál könnyebben ellazulni?

Élvezzük az életet, mindáron! : Számodra tested az örömök tárháza. Legyen szó ételről, szexről, sportról, te minden alkalommal az érzéki élvezetet keresed. A mértékletesség nem az erősséged, mert minél gyorsabban szeretnél mindig az ösztönöknek engedni. Mondhatni életművész vagy, aminek negatív következménye, hogy fizikai egészséged a pszichikai egyensúllyal nem tud összhangba kerülni, ráadásul mivel nem vagy képes ellenállni a csábításnak, sokszor esel extrém diéták áldozatává is. Törekvésed mögött többnyire szorongás és belső üresség áll, amit szeretnél kitölteni. Olykor a szülők fojtogató elvárásai, amelyeket támasztanak gyermekeikkel szemben a felelősek, amit a későbbi felnőtt, az elhanyagoltság érzésének fog beazonosítani, s ezért úgy dönt, hogy ő már nem von meg magától semmit, s hallgat ösztöneire. Hogyan érd el az egyensúlyt? : Próbálj mértékletességet azáltal gyakorolni, hogy inkább a minőségre fordítasz figyelmet, mint a mennyiségre. Ha visszaveszel a sebességből, könnyebben tudsz figyelni testedre, s arra, hogy mire van szüksége, s mi okoz igazi örömet. Járj lassan, ízleld az ételt, szánj időt egy festmény vagy egy gyönyörű kiállítás megcsodálására. Élj igazán és tapasztald ki, mi okoz élvezetet.

Mindig figyelek magamra! : Úgy viselkedsz magaddal, mintha egy vadonélő állatot akarnál megszelídíteni. Kulcsszavad a kontroll, mert azáltal tudod élvezni tested, ha folyamatosan uralod. Kerülöd a sok kalóriát tartalmazó ízletes ételeket, s bőszen hangoztatod, hogy: „Hagyjuk inkább.” Tested egy gépezet, mely nem vallhat kudarcot, ezért a szexualitás és az étkezés veszélyes terepet jelentenek számodra. Különleges érzékeléssel vagy megáldva, például jobban szereted az ételeket megszagolni, mint megkóstolni és jobban szeretsz valakit meghallgatni, mint megérinteni. Szélsőséges viselkedésed oka a kompenzálás. Elképzelhető, hogy neveltetésed során ezek az élvezetek miatt bűntudatot tápláltak beléd, ezért megtanultál önfegyelmet gyakorolni a testi és szellemi szükségleteiden. Testedre, mint egy ellenfélre tekintesz, akiben nem szabad megbízni. Hogyan érd el az egyensúlyt? : Ha megtanulsz elengedni, akkor már nem figyelsz annyira, arra, hogy kontroll alatt tartsd magad. Lazíts különböző módokon, hogy tudd élvezni igazán, az élvezeteket. Próbáld ki a jogát, vagy a különböző légzéstechnikák egyikét, ismerkedj meg az autogén tréninggel. Rengeteg különféle testre irányuló terápia létezik, melyekből megtanulhatod, hogyan figyelj jobban testedre.

A lélek fontosabb, mint a test! : Nem kezeled sem jól sem rosszul a tested, „csupán” figyelmen kívül hagyod. Gyakran specialistája vagy a fogyókúráknak, a különböző sporttevékenységeknek, és sokszor úgy viselkedsz, mintha nem is lenne tested. Kellemetlenül érint kinézeted, nehezen fejezed ki érzéseidet, olykor rendkívül szeszélyes az élvezetekhez való hozzáállásod és erősen az értelmedre hagyatkozol. A tagadó gyakran tapasztalhat magán burn-out szindrómát, amit a teste küld számára figyelmeztetésként. Problémaid forrása a nem megfelelő fizikai és érzelmi fejlődésben keresendők, de az erőszakos vagy támadó környezetből is jöhetnek, melyek megosztották a testi és szellemi gyermeket, és amiért nem tudtál rendesen fejlődni. Hogyan érd el az egyensúlyt? : Tudatosítsd magadban, hogy nem csak van egy tested, hanem a tested vagy te magad is. Fordíts figyelmet mindarra, amit a mindennapokban csinálsz, vedd fel a kapcsolatod érzéseiddel (öröm, düh, keserűség, szorongás… stb.) Mit tapasztalsz itt és most? Milyen hatással vannak ezek az érzések testedre? Ezáltal rájössz, miért fagysz le a testedben és a különböző üzeneteken keresztül, könnyebben fogod megkapni a válaszokat is.

Címkék önmagunkról

 

Girl-with-Labels

Olykor mind degradáljuk önmagunkat. Ilyen gondolatokkal, mint például: – Félénk, ideges, ügyetlen vagyok. Ilyenkor nem árt észben tartani, hogy minden címke szinte kivétel nélkül a gyermekkorunkból ered. Egy rossz emlékből táplálkozik, mely mély nyomott hagyott önértékelésünkön, s ami miatt a mai napig szenvedünk. Valószínűleg magát a kiváltó okot mélyre ástunk magunkban. Mégis, az ott dolgozik tudatalattinkban, s mérgezi az egészséges ént. Szerencsére azonban van megoldás! Egy lista ahhoz, hogy egyszer és mindkora leszámoljunk ezekkel a negatív üzenetekkel. Nézzük meg, milyen meggyőződéseink rejtőznek egyes kijelentéseink mögött, s váltsuk azokat pozitív meggyőződésekre, melyek szolgálják lelki egészségünk!

 

  • Nem vagyok jó a matematikában, olvasásban, szerencsejátékokban, nyelvekben stb. Ez a gondolat, garantálja, hogy soha nem fogunk tudni ezeken a területeken változni, fejlődni. Az elmélet, miszerint „én nem vagyok jó ebben” mindig azt fogja visszatükrözni, hogy ezek a dolgok számunkra unalmasak vagy bosszantóak. Amennyiben magunkat az alkalmatlanságunkról szóló címkével bélyegezzük meg, megalkotjuk egyúttal az okot ahhoz is, hogy mivel magyarázzuk azt, mikor később elbukunk.
  • Nem vagyok jó a gyakorlati dolgokban, mint a főzés, sportolás, rajzolás, horgolás, szobrászat stb. Ez a gondolat gondoskodik arról, hogy ezekkel a dolgokkal nem szükséges foglalkoznunk a jövőben. Ehhez társul a „Mindig ilyen voltam”, és az „Ilyen a természetem” mondatok hangoztatása. Ráadásul ezek a gondolatok segítenek abban is, hogy lenyomva tartsanak bennünket, s soha ne kelljen semmivel próbálkoznunk, elvégre úgysem tudnánk igazán jól csinálni.
  • Félénk, szorongó, ideges, félős vagyok. Ez a gondolat hivatkozás a genetikai adottságainkra. Ahelyett, hogy kihívásnak látnánk és tennénk az önpusztító gondolatok mögött megbúvó „én ilyen vagyok” ellen, inkább egyszerűen elfogadjuk azt a megerősítést, hogy „ilyen a természetem”. Akár a szülőket is megnevezhetjük hibásként, azért ahogy bántak velünk, s olyanná váltunk, amilyenné, ezzel kikerülve azt a lehetőséget, hogy megválasszuk, hogyan szeretnénk egy adott helyzetben reagálni, s ezen, dolgozva megvalósítsuk önmagunk.
  • Ügyetlen vagyok, két bal kezem van. Ez tipikusan egy olyan gondolat, mely a gyermekkorunkból származik és, arra használtuk, hogy elkerüljük, hogy középpontba legyünk, azzal, hogy azt mutattuk, hogy kevésbé vagyunk ügyesek, mint mások. A készségek hiánya, melyet korábban állítottunk magunkról, beépült hitrendszerünkbe, mely később a fizikai aktivitás elkerülésére szolgált, nem pedig valódi defektünk elismerésére. Bármiben jók lehetünk, ha eleget gyakorlunk, ezt jobb észben tartani.

 

  • Csúnya, kövér, unalmas vagyok. Ez a filozófia segít abban, hogy ne vállaljunk rizikót a másik nemmel és hogy szegényes énképünkkel és szeretethiányunkkal indokoljuk választásainkat. Amikor leírjuk magunkat egyúttal eleve meg is magyarázzuk, hogy miért nem tudjuk megtartani egyik szerelmi kapcsolatunkat sem és nincs is szükség arra, hogy dolgozzunk azon, hogy vonzóbbak legyünk. A tükröt igazolásnak használjuk arra, hogy nincs esélyünk a változásra. Pedig a probléma egyértelmű, hiszen mi választjuk meg azt, hogy mit akarunk látni – a tükörben is.
  • Rendetlen, szőrszálhasogató, lompos vagyok. Ezzel a viselkedéssel könnyű másokat manipulálni és eleve meghatározni, hogy miért van egy adott helyzetnek, egy adott módja. Mintha a megszokás egy ok lenne, arra, amit csinálunk. A „Mindig ezt csináltam” mondat rejtett üzenete, azáltal, hogy azt mondjuk, hogy mindig ezt csináltuk és soha nem volt szükség arra, hogy másként döntsünk, egyúttal azt is jelenti, hogy biztosítunk mindenkit a környezetünkben arról, hogy ez a mi módszerünk, életfelfogásunk, s eszünkben sincs változtatni.
  • Feledékeny, gondatlan, felelőtlen, apatikus vagyok. Ez a fajta én felvállalás különösen hasznos, mikor „őszintén” felvállaljuk célszerűtlen viselkedésünket. Visszatükrözzük vele, hogy valamikor valamit rosszul vagy felelőtlenül csináltunk emlékeink szerint. Az „ilyen vagyok” mondat hangoztatása ebben az esetben azt jelenti, hogy elnézést kérünk magunktól kényelemszeretetünkért. Az „ez vagyok én” ismételgetése is azt sugallja, mikor olyan helyzetekbe kerülünk, ahol gondatlanok, feledékenyek stb. voltunk, hogy mindig ilyenek voltunk és soha nem fogunk ezen változtatni. Például azzal, hogy mindent elfelejtünk, azt fejezzük ki, hogy nem csinálunk igazán semmit és mindig feledékenyek maradunk.

 

  • Magyar, cigány, kínai, fekete, zsidó stb. vagyok. Ez a fajta identitásvállalás kicsit olyan, mint ha bizonyos viselkedésekért a genetikát akarnánk okolni és ezért ezen szinte lehetetlen változtatni. Amikor észrevesszük, hogy felelőtlenül viselkedtünk, egy meghatározott helyzetben, hajlamosak vagyunk arra asszociálni, hogy ez a mi kultúránk, etnikai csoportunk sajátja és ezzel elnézést is kérünk a viselkedésünkért.
  • Irányító, versengő, akaratos típus vagyok. Ezzel a fajta hozzáállással engedélyezzük magunknak az ellenséges viselkedést, ahelyett, hogy dolgoznánk önfegyelmünkön. Beszélgetéseinkben sokszor hangoztatjuk: „Nem tudok ezen segíteni, mindig ilyen voltam.”
  • Középkorú, idős, fáradt vagyok. Az életkorunkat használjuk fel arra, hogy miért nem veszünk részt kockázatos vállalkozásokban, vagy veszélyes aktivitásokban. Amikor konfrontációba kerülünk párunkkal, mert elválunk, eltávozik az élők sorából, vagy elutazik például, akkor szokásunk azt mondani, hogy „Ehhez én már öreg vagyok” és minden lehetséges kockázattól elzárkózunk, amikor új dolgokat próbálhatnánk ki. Az életkorra való hivatkozás következménye, hogy elérjük az abszolút végpontot és mindig öregek leszünk, mert azt hisszük végeztünk a fejlődéssel és nincs semmi új már a nap alatt számunkra.

A tudás hatalom. Amikor hajlandók vagyunk elismerni, hogy bizonyos helyzetek elől szándékosan menekültünk, akkor egyúttal arra is képessé válunk, hogy a tudással a birtokukban, másként döntsünk. A múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, viszont a jelenünket és a jövőnket, igen. Ideje szembe nézni azzal, hogy a felelősség önmagunkért az egyetlen járható út, mellyel változtathatunk régi, elavult és értelmetlen meggyőződéseinken. A kulcs ehhez a belátáshoz bennünk van. Engedjük el a múlt bénító emlékeit, s hagyjuk kibontakozni valódi személyiségünk!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!