Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Tavaszi (n)agytakarítás

clear-mind

Visszavonhatatlanul itt a tavasz. Sőt, lassan a nyár is megérkezik. Ilyenkor eltesszük a téli ruháinkat, elővesszük, átmossuk a tavaszi-nyári kollekciónk, s elvégezzük a szokásos nagytakarítást is otthonunkban. Méregtelenítjük a testünket, diétázunk, lé böjt kúrát csinálunk, beiratkozunk egy edzőterembe, vagy kimegyünk a szabadba valamilyen sportágat folytatni. Sokan ilyenkor festetik át a hajukat, vagy éppen vágatnak maguknak új frizurát, s persze megkezdődik a vadászat is a boltokban az új ruhák után, amikben idén hódítani akarunk. Egyszóval megújulunk. S a régi, felesleges, elhasznált, megkopott ruháinktól, bútorainktól megszabadulunk.

A tavasz valahogy mindig az új kezdet lehetőségét hordozza magában. Mert amiképpen változtatni igyekszünk küllemünkön és vagy otthonunkon, azzal egy időben megkísérlünk új, pozitív életszemléletet is kialakítani magunkban. Ahhoz pedig, hogy teljes legyen a megújulás, elkerülhetetlen, hogy gondolatvilágunkat, hitrendszerünket, meggyőződéseinket, megszokásainkat is górcső alá vegyük. Elvégre mit ér az egész külcsínbe való belenyúlás, ha nem hagyjuk el a negatív vélekedést magunkkal és mindenki mással szemben.  Tavasszal születnek a nagy szerelmek, szakadnak meg régi kapcsolatok, születnek gyermekek és fogannak meg egy-egy pár nagy boldogságára. Kétségtelenül hat mindannyiinkra ez az évszak, mert a tavasz a kikelet, a harmatos, virágba borult természet ideje, mikor az is észreveszi az élet nagyszerűségét legalább egy pillanatra, aki megrögzötten magába fordul.

Ezért is, s persze magunkért is, tisztítsuk ki hát elavult gondolatvilágunkat is! Mind tudjuk, hogy vannak előítéleteink. Berögződéseink, melyek szerint megítélünk egy helyzetet, egy embert, egy nációt, vagy akár önmagunkat is. Rengeteg kész előítéletet kaptunk az oktatásunk során, (legyen szó a szülői/ nevelői vagy iskolában lévőről), melyek tudatunk mélyére ágyazva adnak nekünk támpontokat arra nézve, hogyan lássuk a világot. Persze, mikor felnövünk, sokat átértékelünk, s olykor el is hagyunk ezekből. Ám bárhogy is szépítjük, vannak gondolataink, melyekért ugyan nyilvánvalóan nem okolhatunk másokat, de nem is vehetjük félvállról őket. A másoktól való különbözőség, az egyediség érzete adja nekünk azt a téves elképzelést, hogy ítélkezhetünk mások felett. S minél inkább jobbnak, szebbnek, okosabbnak, „normálisabbnak” érezzük magunkat, annál inkább szól belőlünk mindehhez az ego hangja.

Ugyanúgy igaz ez az ellentmondó és összehasonlító gondolatainkra. A harc az igazunkért, vagy éppen mások külső vagy belső tulajdonságainak számba vevése a sajátjainkhoz képest, mindig azt a célt szolgálja, hogy erősítse kiválóságunk érzetét az élet egyik, vagy másik területén. Szokás szerint benne van a hatalmi törekvésünk ehhez, legalább annyira, mint a vágy arra, hogy mások csodáljanak, igazat adjanak nekünk, vagy éppen elismerjék valamilyen tehetségünk. A valóságban mindezen törekvések a látszat ellenére nem a javunkat szolgálják. Sokkal inkább azt, hogy egyfajta piedesztálról tudjunk letekinteni a többiekre ezzel is igazolva önnön nagyságunk. Természetesen ismét csak ego vezérelte gondolataink a ludasak a történetben, ezért nem is lehet más a következő lépés, mint, hogy megtisztítsuk szívünket, gondolatvilágunkat, érzelmeinket, viselkedési mintáinkat az ego ártó szándékától.

Közhely, de igaz, minden önmagunk szeretetével és elfogadásával kezdődik. Csak akkor és csak úgy vagyunk képesek tiszta gondolatokat és egészséges érzelmi világot kialakítani magunkban, ha egyszer és mindenkorra megtanuljuk különválasztani önnön személyiségünk, az egoista vélekedésrendszereinktől. Ha képesekké válunk felismerni, hogy előítéleteink mindig rólunk szólnak, hogy a maguknak való ellentmondó gondolataink azt a célt szolgálják, hogy mindig hadilábon álljunk a világgal, és hogy a másokkal való hasonlítgatás, csak a többi embertől való elidegenedést szolgálja, már jó úton járunk. Nézzünk a mélyére ezeknek a polcokban álló negatív gondolathalmazok sokaságának, s miután kidobtuk a sok haszontalanságot, igyekezzünk önnön szeretetünk érzetével feltölteni az üresen maradt polcokat.

Az élet legfőbb mozgatórugójának a szeretetnek kellene lennie. S bár az ego hajlamos úgy beállítani egy-egy ál logikus és hatalmi törekvésről szóló játszmát, mintha az a szeretet nevében történne, sokszor, igaz jóval később, kiderül, hogy mindez megint nem szólt semmi másról, mint hogy nem tudjuk, kik vagyunk, mit akarunk az életben, s hogy hol találjuk szeretethetőségünk forrását. Legyen szó baráti vagy szerelmi kapcsolatról, családi kötelékről, hivatásról, kapcsolataink mozgatórugója (sajnos) gyakrabban, mint gondolnánk, csak arról szól, hogy felfedezzük mások szemében és irántunk való érzéseiben és hozzáállásában saját szerethetőségünk bizonyítékát. Egocentrikus világunk egyik legnagyobb problémája, hogy nem tudjuk szeretni és elfogadni önmagunkat. Címkéket ragasztunk magunkra és másokra, hatalmi játszmák sorozatában veszünk részt szeretteinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal, s a feltétel nélküli szeretetről úgy gondoljuk, csak a vallástörténeti könyvek hasábjain létezik. Pedig a feltétlen szeretet az elfogadásról szól.

Elfogadni azt, akik, és amik vagyunk. Elfogadni, hogy vannak rossz döntéseink, s hogy hibáinkból tapasztalatokra teszünk szert. Elfogadni testi formánk, elfogadni belső tulajdonságainkat és beismerni hatalmi játszmáinkat. Elfogadni azt, hogy a szeretetet nem máshol kell keresnünk, hanem saját magunkban. Minden törekvésnek, minden gondolatnak, minden kapcsolatnak és az egész életnek, nincs semmi más tanulsága, mint hogy magunkat kell szeretnünk. Na, nem imádva, öntömjénezve, s nem is önhitten tehetségünk, szépségünk, személyiségünk tükrében, hanem úgy, hogy valódi elismerést és elfogadást adunk saját magunknak, akkor is, amikor látjuk, hogy hibát vétettünk. Nem könnyű, szinte már-már lehetetlen megfogalmazni, milyen is a feltétlen szeretet valójában. Adhatnak támpontot ennek elsajátítására a különböző vallási könyvek legalább annyira, mint egy regény a 18.-ik századból.

A feltétlen szeretet ott kezdődik, mikor képesekké válunk elfogadni saját magunkat. Amikor meg tudunk bocsátani magunknak vélt vagy valós hibákat, gyarlóságot, tévedéseket, tulajdonképpen mindent, amit bélyeggel illettünk a múltban. Persze ehhez az is kell, hogy ne fekete-fehér képernyőn keresztül lássuk a világot. S az sem árt, ha felismerjük nincs jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, mert mindenkiben ott van a szeretet, hol nagyon mélyre ásva magában, hol kicsit jobban előtérbe rakva, minden gondolatában. Azt a szeretetet kell erősíteni önmagunkban. Annak a szeretet tükrében kellene a kapcsolatainkat kezelni és elfogadni emberi és szellemi valónkat. Mert csak így lehet, igazán megújult lelkivilágot kialakítani magunknak. Igaz, nem olyan egyszerű, mint befestetni a hajunkat, de az eredmény tartósan meg is marad, ha vigyázunk gondolatvilágunkra.

Az ostoba nő

picture-for-love-article

Tudom, nem szokás önmagunkról ilyen elítélendően nyilatkozni. Szeretjük magunkat felmagasztalni, az anyatigrisként, a feministaként, a hódítóként, a végzet asszonyaként, vagy a hamvas szűzként. Pedig vagyunk páran, akiket egy-egy férfi teljesen meg tud őrjíteni. Értelmiségiek, szellemi dolgozok, elvesztik fejüket egyetlen hímneműért. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Önbecslésünket sutba dobva loholunk egy ember után, aki semmire sem becsül bennünket. Aztán mégis csodálkozunk, hogy mennyire ostobának lettünk nézve. Miért dobjuk el magunktól eszünket, tartásunkat egy másik ember szerelméért? Miért teszünk úgy, mintha csak ő létezhetne egyetlen lehetőségként? Hova tűnik ilyenkor önmagunk értékelése és szeretete? Miért nem értjük, hogy nem kaphatunk meg mindent?

Persze ezek is ostoba kérdéseknek tűnnek így elsőre. Hiszen a szerelem mibenléte és feléledése nem a másik embertől függ, hanem saját látásmódunktól és elképzeléseinktől. A válasz valahol ott keresendő, hogy milyen értékeket vagyunk képesek egy adott személyben felfedezni és, hogy fizikailag vonzónak találjuk-e őt, annyira, hogy elveinket sutba dobjuk érte. Tehát ezek szerint a varázslat élénk fantáziánkban van. Az pedig, hogy miként éljük meg a szerelmet attól is függ, milyen irodalmi, képzőművészeti eszmékkel itattuk át lelkünket fiatal, reményekkel teli éveinkben. Mely filmművészek hatottak ránk, milyen zenei irányzatok fogták meg romantikus lényünk, s hogy milyen példákat láttunk saját szüleinktől/nevelőinktől. Ezek mind hatottak ránk, s ezért hatással is vannak arra, hogy mit szeretnénk magunknak az életben. Bár úgy tűnhet ezek tudatos döntések eredményei, a valóságban minden úgy hagyott nyomot lelkünkben és elménkben, hogy arról szinte semmit nem is tudunk. Ráadásul mivel a szerelem soha nem volt a racionális elme jó barátja, ezért irracionalitásunk korlátozatlan teret kap arra, hogy elfeledjük a valódi értékeinket.

Ettől persze nem válunk felmenthetővé. Mégis talán egy kicsiny magyarázattal szolgál ez az olyan nők példájára, akik házas/családos férfiakba szeretnek bele. A közhiedelemmel ellentétben közel sem épp hogy leérettségizett, szőke üres fejű szépségekből válnak szeretőkké nők, hanem a komoly, diplomával, több nyelv minimum középfokú tudásával rendelkező egyszerű nők azok, akik elvesztik fejüket egy férfi közeledésére. Hogy aztán a fizikai vonzalom miatt megy-e el az esze és/vagy a szerelem vélt vagy valós érzete miatt, az már ember és személyiségfüggő tényező. Még sem ildomos és nem is reális érv egy nőnél arra hivatkozni, hogy szimpla szexuális élmények miatt lenne képes fejet hajtani egy másik ember elkötelezett helyzete fölött. Mi nők annál sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint hogy hosszú távon elviselnénk puszta fizikai vonzalom okán az örök második helyet és a társadalom bizonyos szegmenseinek kirekesztését. Szóval ahhoz, hogy egy nő elfogadja ezt a helyzetet, bizony erős érzelmekre van szüksége és nem kevés lelkierőre. Nyílván az „ostobasága” egyszer kicsit megkopik benne. Olykor kitisztul a kép előtte, hogy amit tesz rossz, hogy elveivel szembemenő cselekedetei vannak, s próbál kitörni ebből az önmagát megalázó helyzetből.

Időlegesen talán sikerül is neki. Egy pár napra, esetleg egy-két hétre. Ám a nagy szerelmek nem múlnak el napok vagy hetek alatt. Egy igazi, valódi érzelemnek idő kell, hogy elhalványuljon, s begyógyuljon az utána maradt heg. Ha pedig a szerelem nem egyoldalú önámítás volt a nő részéről, a férfi sem fogja hagyni, hogy csak úgy elsétáljon. Bármennyire is kellemes időtöltésnek, fizikai vonzalomnak indul valami, az idő előrehaladása nyomán minimum megszokássá, olykor függőséggé esetleg valódi érzelmekké válhat az, egyik vagy mindkét fél részéről. Az „ostoba nő” sokszor évekig leledzik ebbe az eszét vesztett állapotában. Bár munkájában brillíroz, sorra ismerik el kivételes képességeit, mégsem képes egy épkézláb döntésre, mellyel szerelemi életét rendbe tudná tenni. Ha a szerelméről van szó, elméje időleges zárlatot szenved, mely megakadályozza a józan, felelősségteljes döntésben. Ez pedig pont elég ahhoz, hogy újra felvegye az „ostoba nő” szerepet.

Természetesen, mint mindenből, ebből is van kiút. Nem egyszerű, nem is éppen fájdalommentes, de vannak rá lehetőségek, hogy az értelem vegye át, az irracionalitás felett a felügyeletet. A szerelem megléte, az érzések hatványozottsága persze újra és újra előhívja az „ostoba nő” szerepkört, akármennyire is igyekszik ezt az ember lánya elkerülni. Ám a teljes őszinteség önmagunkkal szemben és felelősségvállalás tetteinkért, sokat segíthet egy olyan nő felé, akik vagyunk és szeretnénk is a továbbiakban lenni. A szerelem utáni mérhetetlen vágyunk, a holtomiglan-holtodiglan álma azért még megmarad nekünk. Csak igyekezzünk elkerülni az olyan férfiakat, akik előhívják belőlünk az „ostoba nőt”.

Féltékenység

féltékenység

A féltékenység az egyik legelemibb emberi tulajdonságunk, melyet ki letagad, ki önerejéből képes kordába tartani, ki pedig szabad utat enged neki. Mind hallottunk már szerelemféltésből elkövetett bűntettekről, tanúi esetleg okozói vagy elszenvedői voltunk mér féltékenységi jeleneteknek, melyek nyomot hagytak bennünk, s melyek miatt azt is tudjuk, hogy az ember mennyire bizonytalan természetű és mennyire birtokló szellemiségű. Tudjuk, milyen nehéz megálljt parancsolni felkorbácsolt érzelmeinknek, s mikor támad a zöld szemű szörny, milyen nehéz azt tudomásul venni, hogy minden viszonylagos és minden csak időleges, amit az idő vagy megszépít, vagy elfed a múlt köpönyegével.

A birtoklási vágy, maga a zöld szemű szörny táptalaja. Háborgó lelkünk, egy másik ember iránti valódi érzelmeink bizonyítéka. S bár könnyű lenne ezek mögé bújni, mikor elkap bennünket a féltékenység, mind tudjuk, hogy ezek nem mások, mint saját szerethetőségünkbe vetett hitünk hiánya, s küllemünk fals megítélése csupán. Önmagunk értékeit mások szemében akarjuk felfedezni. Külső formánk, megjelenésünk milyenségét divatmagazinok Photo shop által kreált anyagai határozzák meg. Saját téves, irreális elképzeléseink vezetnek félre bennünket, mikor egy szerelmet, egy embert, egy tapasztalatot valamilyennek látni akarunk, s vágyunk átélni. Persze ezért könnyű csalódni is. Mindaddig, amíg olyan elvárásaink vannak a szeretett személy/személyek felé, melyek csak a mi elképzeléseinkből táplálkoznak, nem is lehet más a vége a történetnek, mint a totális vagy részleges kiábrándulás és/vagy a féltékenység. Mert bár emberek vagyunk, szeretünk elfeledkezni esendőségünkről. Hiába tudjuk, hogy társas lények vagyunk, s míg egyikünknek olyan munkája van, ahol naponta több emberrel találkozik, érintkezik, ismerkedik, addig a másikunk csak egy szűk réteggel alkot egy csapatot egy fajta közösségben, mégis a kizárólagosság elvére törekszünk, legyen szó bárminemű kapcsolatról.

Természetesen a féltékenység fajtái közül a legismertebb a szerelmi kapcsolatokban előforduló. Mikor érzelmeink, vágyaink egy ember köré összpontosulnak, akkor elvárásaink, elképzeléseink számára romantikus álmokkal tarkított ideákat teremtünk magunknak. Különösen igaz ez, a szerelem bevezető szakaszára, mikor az emberek még csak ismerkednek egymással, s annál a pontnál, ahol a szerelem elmélyül, állandó kapcsolatba csúcsosodik, s ahol úgy érezzük, most már nagyon sokat veszíthetünk. A kizárólagosság, a monogámia az emberi faj sajátja, s abból a profán okból táplálkozik, miszerint az ember utódait szülő társával együtt óhajtja felnevelni. A család két ember és annak utódaiból áll, melyért küzd és remél minden fiatal lány forró szerelmet és szenvedélyt, s amiért egyesek, már egészen korán azt is elképzelik milyen ceremónia keretében, milyen ruhában szeretnének az oltár elé választottjukhoz vonulni. A harangok zúgása egy szövetség szentesítését hivatott ebben az esetben jelezni. A szerelem papírformává való indukálása pedig a kizárólagosság szerződése akarna lenni. Ennek ellenére az eskü megkopik, a papíron a tinta elhalványul, s vele együtt egymás iránti szerelmünk is, ha nem dolgozunk a kapcsolatunkon folyamatosan. A féltékenység pedig új formát ölt, mely sokkal inkább nevezhető birtoklási vágyunkból fakadó őrületnek, mint a szerelemféltés klasszikus megnyilvánulásának.

No persze a féltékenység mindig a bizonytalanság érzetéből fakad. Ez a kétely pedig lehet a saját vonzóságunk megkérdőjelezése, a szeretethetőségünkbe vetett hitünk hiánya, a hatalmi pozíciónk elvesztése miatti félelmünk. Ennek ellenére a közhiedelemmel ellentétben ezeket az érzéseket, gondolatokat nem szerencsés elnyomni magunkban, mert a féltékenység valahol mindig valaki iránti szeretetünk bizonyítéka is egyúttal. S bár valóban vannak, akik összetévesztik ezt a birtoklással, s ezért bűntetteket követnek el, azért a többség csak egy kisebb nagyobb csetepatét rendez, mikor szerelme tovább legelteti szemét egy másik nőn, vagy marad ki egy éjszaka tovább, mint azt megígérte. Mindazonáltal nem összetévesztendő ez a toleranciával sem. Vannak emberek, akik valóban okot adnak a jogos féltékenységnek, amiért nem kell és értelmetlen is magunkban tartani érzelmeinket. Nyílván ilyen esetekben nem árt, ha tudjuk kezelni és felismerni, mi az, amit képesek vagyunk még tolerálni, de annak semmi értelme, hogy változást remélünk egy olyan jellemű embernél, aki mindig a tilosban járkál.

A féltékenység tehát nem más, mint szerelmünk, szeretetünk ékes megmutatkozása. Míg ezt hazánkban bilétával látjuk el, addig más nyugati országokban ezt annak kezeli, mint ami. Nevezetesen az összetartozás iránti vágyunk és érzelmeink kimutatásának. Éppen ezért nincs is benne igazán mit szégyellni, ha csak azt nem, hogy vannak érzelmeink egy másik ember irányába.

Az ego és a lélek

egoorsoul

Miért akarja a szív annyira nehezen tudomásul venni azt, amit az elme már tud? Miért ámítjuk magunkat, miért keresünk kibúvókat, miért hazudunk egymásnak és önmagunknak? Egyáltalán miért nem hallgatunk a szív hangjaira és miért csak testünk óhajaira figyelünk? Miért nem mondjuk azt: – Most már elég volt, az egóm helyett a lelkemet táplálom!

Állítólag az egónknak hatalma van felettünk. A nagy spirituális tanokat hirdetők, mind ezt tanították, függetlenül vallási nézeteiktől. Az ego erős akar lenni, védett a bajoktól és saját dicsfényébe kíván tündökölni. Ehhez pedig eszközök közt nem válogatva mindent megtesz, amit csak lehet, hogy eltérítsen bennünket a mindenkivel közös valódi egységünktől. Az álnok, hazug, félrevezető magatartás az ego sajátosságai közé tartozik. Eltelít bennünket önnön tehetségünk, nagyságunk, szépségünk, szerethetőségünk érzetével, hogy kívül akarjunk maradni mindig a nagy egészen, amelyből valójában származunk, s ahová mindig is tartoztunk. A felsőbb én, mely a valódi lényegünket alkotja sokkalta több, múló testi szépségnél vagy anyagilag gyarapítható vagyonnál. A felsőbb én maga a lélek, mely közvetlenül csatlakozik az Univerzális energiához, ami mindenkit és mindent összeköt.

Együtt rezonálni milliárdnyi lélekkel, mégis egymástól függetlenül, egy csodálatos élmény lehetősége. Egy olyan tapasztalat, mely az Egybe való visszajutás, egy ciklus vége, amikor is hazaérünk a gyökereinkhez. Mint a Mátrix című filmben, mikor Neo a kék pirulát választja. Ennek hatására, pedig egész addigi látszólagos élete szertefoszlik szeme előtt, hogy rádöbbenjen mi is a valóság, melyet a „Nagy Testvér” titkolt addig a pontig előle. Hát valahogy mi is így élünk az egónk által vezérelve. Különbnek, jobbnak, okosabbnak, szebbnek láttat bennünket, csak hogy hatalma alatt tartson, s ne tudjunk csatlakozni a többiekhez. Hogy mindig legyen valami okunk arra, hogy különálljunk az egységtől. Mert amíg az ego uralma alatt élünk és cselekszünk, nem tudunk a felsőbb énre figyelni. Önmagunkon kívül keressük boldogságunk, szerethetőségünk forrását, s nem figyelünk a lélek halk segélykiáltásaira. Azért cselekszünk, hogy ego dominálta személyiségünk igényeit kielégítsük. Ez pedig semmi másban nem merül ki, mint hogy felületes, hazug, s megtévesztő életet élünk kifelé.  

A játszma tehát adott. A kérdés az, hogy mit akarunk ezzel a tudással kezdeni. Képesek vagyunk e hinni, hogy többek vagyunk anyagnál és húsnál, vagy sokkal kényelmesebb csak azt elfogadni, amit lát két szemünk? Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hiszünk e bármiféle spirituális tanban ehhez. Csak az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felismerni valódi természetünk és tudjuk-e követni azt. Sokféle útból lehet választani ahhoz, hogy magunkra találjunk. Mi döntjük el, hogy a lélekre hallgatunk vagy maradunk inkább az ego vezette életünkben. Az Egység melyből mind származunk, nem más, mint egy energiaforrás. Egy olyan energia, mely lelkünket erősíti, s megmutatja, miként érezzük magunkat jól anyagi és szellemi testünkben egyaránt. Felismerhetjük benne, hogy fizikai formánk csupán egy burok, melybe beleköltözött lelkünk, s megtanít arra, hogy testünket egy olyan ruhának lássuk, amibe mindig csak időlegesen költözünk. A test, az anyag, (a lélek) hüvelye. Mint kard a tokjában, úgy élünk mi testünkben. Egónk próbálja az egységes energiahullám áramlását csökkenteni bennünk vagy leblokkolni teljesen. Ennek ellenére a szinkronikus események elérnek minket időről-időre és a kollektív emlékezet is újra és újra feléled.

Hiába minden egoista igyekezet, hiába minden anyagi jólétért folytatott küzdelem, végül mégis oda lyukadunk ki, hogy mit sem ér az anyagi testben eltöltött idő, ha nem követjük és teljesítjük a lélek törekvéseit! A szívdobbanás a lélek hangfrekvenciája. A lélegzetvétel az áramlás (az életigenlés) szimbolikája. Egyéniségek vagyunk, egy nagy egész alapdarabjai, melyek elszakadnak, majd visszatalálnak szülőhelyükre. Hatalmi és emberi játszmáink csupán az egónkból fakadnak. Semmi más nincs bennük, mint az ego kapzsisága és éhsége. Célja, hogy elfeledtesse velünk, hogy a hús csupán hüvely, melybe időlegesen költözik be a lélek. S melyből egyszer távozni fogunk, hogy visszataláljunk az Egységbe.

Homo-gén

gays

Egy tudományos magazin publikációja szerint, megtalálták a tudósok, a homo szexualitásért felelős gént. E szerint beigazolódni látszik az a felvetés, amit már sok ideje hangoztatnak a homoszexuálisok is, hogy a nemi orientáció nem választás kérdése. A cikk szerint a homo-gén ugyanúgy befolyásolja egy ember vonzódását a saját neméhez, mint ahogy más gének befolyásolják azt, hogy milyen színű lesz a hajunk vagy a szemünk. Talán ha köztudatba kerül igazoltan is ezen állítás, változni fog a heteroszexuális és homofób embereknek is a véleménye a mássággal kapcsolatosan.

Persze az, hogy milyen előítéleteket vallunk, az tőlünk és a befolyásolhatóságunktól függ. Például a mai idősek többsége azt mondja, hogy a homoszexualitás, betegség. Ők így tudják beilleszteni a világról alkotott nézetükbe, bár itt-ott kisejlik mondanivalójukból az is, hogy úgy érzik a másság döntés kérdése. Az, ahogyan korunk idősei vélekednek a kérdésről legalább annyira függ attól, hogy milyen közegben nőttek fel (falun, tanyán, városban) mint attól, hogy az ő környezetükben volt-e kimondva vagy kimondatlanul olyan ember, akit „másnak” láttak. Családunk, környezetünk és a szélesebb társadalmi közeg hatása mindig ott van gondolatainkban, de nem feltétlen kell, hogy osztozzunk is nézetükben.

Az idősekhez képest a homofóbok más véleményen vannak. Bár szokásuk hangoztatni, hogy amíg „nem bántják, vagyis inzultálják” őket, nem érdekes, ki hova húz az ágyban, mégis, igen elítélően képesek nyilatkozni ismert emberekről, hogy: „ez is homokos”. Mintha ez valami bélyeg lenne és mintha ez által bármit lehetne mondani egy ember személyiségéről! Persze, az embereket riasztja az idegen, a tőlük eltérő magatartás és megjelenés. Mindig ellenérzést kelt, mindig közmegbotránkozásba torkollik, mert nehezen nézünk szembe a világ sokszínűségével és másságával. Nyílván egy vérbeli nőimádó férfi nehezen emészti meg, hogy egy férfi egy másik férfit szeret és visz ágyba. (Bár igazán nem tudom, mivel rosszabbak ők, mint azok a pasik, akik bennünk, nőkben, csak szexuális segédeszközt látnak?)

Aztán persze ott vannak a feministák is. Bár van, aki szerint közöttük is szép számmal van homoszexuális beállítottságú, ennek azonban nem sok köze van a valósághoz. Igazából pont ők azok, akik között sokan nevetségesnek érezik a melegek viselkedését. Bár nem foglalkoznak vele, hogy ki mit csinál a saját ágyában, mégis pont azért, mert zavarban vannak a jelenségtől, olykor sajátos humorral állnak a témához. Persze közöttük többen vannak, akik képesek az embert látni, így az, hogy ki kivel tölti magánélete pikáns területeit, nem szerepel témaként a traccs partikon. Nem ragadnak le egy ember szexuális orientációjánál, mert sokkal fontosabb az a kérdés, hogy milyen személyisége van annak, akivel szóba állnak.

A mai tinédzserek már mást látnak a jelenségben. Egy részük divatot csinál belőle és kisebb-nagyobb bulik alkalmával egymás karjaiba omlanak (főleg lány a lányéba, hogy a kiszemelt fiúnak imponáljanak), míg másik részük viszi a szokványos macsó és díva vonalat. Hogy az előbb említett fiatalok viselkedését, mennyire befolyásolta a kirakat homoszexualitás, nem tudható biztosan. Ám azért az bizton állítható, hogy valamennyire egyébként is összezavarodott és én kereső mivoltukra befolyással van.  Az, amit én itt kirakat homo szexualitásnak hívok, nem keverendő a metró- szexuális divatirányzattal. A különbség abban van, hogy míg az első irányzat követője hirdeti másságát a világnak, addig a másik csak kirívóan öltözik és fontosnak tartja az ápoltságot.

Az, ahogyan egymással szemben viselkedünk, gondolkodunk, mindig tetten érhető. Elképzelhető, hogy semmit nem fog jelenteni az, hogy megtalálták a homo szexualitásért felelős gént, előítéleteinkre nézve. Igaz, azért az elmondható, hogy egy tudományos felfedezés az idő előrehaladásával, változtat az emberek vélekedésén. Bekúszik tudatalattinkba, egy kicsivel többet értünk meg a világból általa, s így van okunk abban is reménykedni, hogy egyszer majd eljutunk odáig is, hogy nem foglalkozzunk azzal, hogy ki mit csinál a saját hálószobájában. Persze ehhez idő és főként feltétlen elfogadás kell. Egy olyan világszemlélet belátása, melyben mindannyian lelket látunk a testben, nem pedig nemiséget.  

Életünk hajtóerői

live in your heart

Mi hajt bennünket az életben? Mi a legfontosabb számunkra? A hatalom megszerzése, az otthon megteremtése, az emberi kapcsolatok? Miért küzdünk? Mi az, ami szinte minden cselekedetünkön otthagyja nyomát, s mely nélkül nem éreznénk jól magunkat a bőrünkben?

Van, akinek a hatalom a legfontosabb. Elvégre a hatalommal lehet fenntartani a kontrollt és befolyásolni a dolgokat. Néhányan ezt úgy teszik, hogy támogatást ajánljanak fel másoknak, míg vannak olyanok is, akiknek arra van igényük, hogy náluk legyen az irányítás. Amennyiben eléggé szociális vagy, akkor az embereket pozitív módon vagy képes befolyásolni, anélkül, hogy dominánssá kellene válnod. Szereted vállalni az irányítást az élet minden területén. Amellett, hogy nagy igényed van a hatalomra, szükséged van kihívásokra is, melyekben meg tudod csillogtatni tehetségedet.

Mások csapatban képesek kiteljesedni. Csapatorientált emberként arra van igényed, hogy egy társaság része legyél, ahol együtt kell működni másokkal. Bár olykor feléled benned a vágy, hogy másoktól függetlenül cselekedj szem előtt tartva egyéni szabadságodat. Előfordul, hogy ellenszenvet kezdesz táplálni azokkal szemben, akik, több terhet rónak rád, mint amit el tudsz viselni. Ennek ellenére el lehet mondani rólad, hogy erősen kötődsz másokhoz.

A kíváncsiság meghatározza, hogy mennyire tartod fontosnak az ismereteket az életedben és miért akarod azokat megszerezni. Hogy jobban tudd a gyakorlati részeket elsajátítani vagy, hogy igazán megértsd egy dolog működési elvét és betekintést nyerj? Szeretsz olvasni, írni, gondolkodni és ismeretlen helyeket felfedezni. Nagy igényed van arra, hogy a dolgokat analizáld és minden érdekes témának utána nézz.

Az elismerés azért fontos, hogy képesek legyünk értékelni önmagunkat. Vagyis ahhoz, hogy pozitív énképed legyen, nagy igényed van másokra vagy bizonyos tényezőkre. Elsősorban az számít, hogy képes legyél önmagadban hinni, de emellett komoly igényed van arra is, hogy a körülötted élők is elfogadjanak, és főként értékeljék azt, amit csinálsz.

A rend átlátható életet teremt környezetünkben. Szükséged van egy rendszerre, de még inkább rugalmasságra, hogy életed rendben legyen. Olykor nagyobb az igényed arra, hogy spontán életed legyen, ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonítasz egy jól felépített rendszernek is, mellyel életed rendezett és átlátható lehet. Folyton terveket, teendőlistákat készítesz az elvégzendő dolgokról, illetve szabályokra támaszkodsz, ha rendrakásról, takarításról vagy éppen egy munkával kapcsolatos teendőről van szó. A rendezettség a stabilitás érzetét adja számodra, hogy elkerüld ezzel a kiszámíthatatlanságot.

Fontos számodra, hogy legyen tartalékod akár pénzről, akár más dologról van szó. Érzelmi szükségleted az, hogy valamit birtokolni tudj. Olykor szeretnél az anyagi birtoklási vágyadtól szabadulni és ezért bőkezű vagy másokkal. Máskor erős késztetést érzel arra, hogy összegyűjts és megőrizz mindent és arra törekedj, hogy birtokolj.  Nem szeretsz pazarolni és ezért kidobni sem dolgokat. Jól takarékoskodsz anyagi téren, kétszer is meggondolod, mire költs, ezért a megtakarításban és gyűjtésben élen jársz.

Az eredményorientált emberek törekednek arra, hogy hűek maradjanak elveikhez, vagy korábbi célkitűzéseikhez. Tisztességes és becsületes vagy. Lojális a családhoz, a kultúrához, a valláshoz, az etnikai csoporthoz és országhoz, amiben élsz. Amennyiben vannak korábbi célkitűzéseid, amiket még nem teljesítettél, addig nem tudsz szabadulni régebbi kötelezettségeidtől, amíg el nem szakítod a köteléket a meggyőződéseidtől vagy régi nézeteidtől és szokásaidtól.

Az idealizmus tipikusan a jóért küzdő emberek sajátossága. Nagy az igényed az igazságosságra az élet minden területén, legyen társadalmi, vagy magánjellegű a kérdés. Igyekszel társadalmi szinten definiálni magad és arra törekedni, hogy egy szociális szempontból méltányos helyzetet teremts másoknak is. Többet segítesz az embereknek, mint a nagy átlag.

A kapcsolatok mindenki életében kiemelt helyen szerepelnek életükben. Mégis, van, akinek az átlagnál is fontosabb, hogy időt tölthessen más emberekkel. Szükséged van néhány mély kapcsolat megtapasztalására, ahol az emberek csak rád áldozzák idejüket. Fontos szerepük van életedben barátiadnak, ezért a velük való kapcsolatodat rendszeresen ápolod. Az emberek közelségére való igényed, a boldogság érzetének kereséséből fakad. 

 A család, s azon belül is a gyermekek megfelelő nevelése sokak számára központi helyen szerepel. Elvégre szeretnénk gyermekeinket jóra és jónak nevelni. Vágysz arra, hogy erősek és függetlenek legyenek tőled csemetéid, ugyanakkor az is nagyon fontos számodra, hogy felneveld és védelmezd őket. Valószínűleg értük több áldozatra is vagy képes, mint mások.

Vannak emberek, akiknek a Státusz szimbólumok azért fontosak, hogy meg tudják különböztetni magukat másoktól. Olykor visszafogod magad és törekszel az egyenértékűségre. Máskor próbálsz kitűnni a többiek közül úgy, hogy azt ők is észrevegyék. A társadalom magasabb posztjaiért harcolsz és fontosnak tartod, hogy mit gondolnak rólad mások.

Szükséges számodra, hogy összehasonlítsd magad másokkal vagy viszonozd azt, ha elvesztetted miattuk az egyensúlyt. Mindent megteszel, hogy megtapasztalhasd a békét és azt megőrizd. Ha máshogy nem megy, hát úgy, hogy összeméred az erődet velük a sportban, az üzleti életben vagy a társadalmi közegben. Ha félrevezetve vagy fenyegetve érzed magad, szükséged van megtorlásra, ami miatt úgy tűnik harcra termettél és bosszúra szomjazol.

A szépség magában foglalja az érzékiséget, akár szexuális, akár művészi szépségről is van szó. Főként arra van igényed, hogy birtokolni tudd a szépséget, azáltal, hogy környezetedben megteremted. Ezek után persze ki is akarod élvezni a szép dolgokat körülötted. Az átlagnál többet flörtölsz, több időt fordítasz külsődre és sokat is fantáziálsz romantikáról, szerelemről, beteljesülésről.

Számodra az ételnek és étkezésnek jelentősége van, ezért minden étkezés ünnep. Bár nem feltétlenül tulajdonítasz nagy figyelmet a különleges étkeknek, mégis igényt érzel rá, hogy sokat, gyakran és ízletest egyél. Az átlagnál többet foglalkozol az ételvásárlással, elkészítéssel és fogyasztással.

A jóllétedhez szükség van valamilyen testi aktivitásra. Elképzelhető, hogy valami olyasmit csinálsz, mint például a jóga, mely ellazít, és még sincs szükség hozzá, nagy erőfeszítésre. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy valami olyan fizikai aktivitásban érzed jól magad, ahol kell erőfeszítéseket tenned, hogy fitt legyél, mint például a futás. Általában az átlagnál jobban szereted a sportokat, a sétát vagy a fizikai munkát. Ahhoz, hogy jól érezd magad, csak arra van szükséged, hogy mozoghass.

Az érzelmi stabilitás, a boldogságot jelenti számodra. Olykor erőfeszítésekre van szükséged, hogy kihívásokat is keress, de általában véve jobban szeretsz elővigyázatos lenni. Nagy az igényed a nyugalomra és lazításra ahhoz, hogy jól tudd irányítani életed.

Figyelembe véve mozgatórugóinkat, felismerhetjük saját szükségleteinket. Ha tudjuk, mi hajt bennünket az életben, nagyobb az esélyünk arra is, hogy tudjunk változtatni rajta, ha kell. Nincs értelme címkézni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az egyetlen, ami számít az, hogy tudjuk, mi vált ki jó érzést belőlünk és úgy élni, hogy lehetőség szerint az egónkat kizárjuk ebből.

Kollektív tudat és Szinkronicitás

kollektív tudat

Amikor két ember kommunikációja nem csupán nyelvi kifejezések tárházából áll, akkor elmondhatjuk róluk, hogy egy olyan dimenzióba léptek együtt, ami túl van korlátokon, határokon és időn is. Egy olyan frekvencián rezonálnak együtt, melyben ők ketten egy egész részei, egy olyan egész részei, ami a mindenséget foglalja magában. Mindegy, hogy elnevezzük-e valaminek ezt az egységet, melyben megszületett az egész Univerzum, vagy csak csendesen tudomásul vesszük létezését és hatását a mi civilizációnkra is levetítve, ez a valami él, lélegzik, mi több, mi is belőle származunk.

A kollektív tudat ennek hű bizonyítéka például. Hiszen benne foglaltatik a tudás, az akarat és a most pillanata is, de mint ahogy az idő fogalma még mindig csak matematikai úton levezethető, ezért nem is mindenki fogja megérteni mit jelent az, mikor kilépünk az idők kereteiből és szembesülünk azzal, hogy a világ nem egysíkú, hanem sokmilliárd síkon futó világok összessége, melyben az időnek nincs más szerepe, mint meghatározni egy történet bekövetkezését. Az idő, a sebesség, a gravitáció, egymással kölcsönhatásban állnak. Mindnek van rezgése a térre nézve, ami olyan erős energiahullámukat jelent a mi érzékelésünkre tekintve, mint hogy meggörbíti az idő vonalát, s vele meghajlítjuk a teret is. Tehát, amikor vissza emlékszünk egy régebbi történetre, melyben szerepeltünk, az időben is visszamegyünk, s gondolataink csak kívülről érzékelik már azt a tényt, hogy nem abban a pillanatban élünk már jó ideje, mint amit elénk vetített elménk. Ezért is adnak állandó témát az időutazással való teóriák az embereknek, s bár a tudat igyekszik a jelen pillanatban maradni, olykor valami bekapcsol nálunk egy emlékképet, aminek hatására kilépünk a jelen időből és térből.

Természetesen ez a futurisztikus elképzelés nem egyedülálló. Rengeteg vallástannal foglalkozó ember is igyekezett már megfejteni, mi az az energiahullám, amelyet mindannyian érzékelünk? A szinkronicitás is ennek egyik leképezése. Mind tapasztaltunk már „véletlenül” egybeeső álmokat, gondolatokat, egy olyan személlyel szemben, akihez szoros kötelékek fűznek. Erre mondja a néphagyomány a szerelmesekre, hogy kitalálják egymás gondolatait, vagy, hogy családtagok megérzik, mikor valami történik a másikkal, sőt szélsőséges esetben telepátiának definiálják azt, mikor ugyanabban a pillanatban gondolunk szerettünkre és nyúlunk a telefon után. Sok példát lehet felhozni erre a szinkronra, mely kettő vagy több ember tagjaira is kiterjeszthető élményeket hoznak. A jelenség él, napról-napra egyre többen ismerik el létét, s jelét adja egy energiahullám rezgésének. Vannak, akik ezt idegen kultúráknak definiálják. Ufókat emlegetnek, apokalipszisről szóló mondákat találnak a történelem elfeledett emlékei között, hogy bizonyítsák egy külső (egy más bolygóról) származó civilizáció hatását a mi „primitív” fajunkra. A piramisok építőiről szóló történelmi „bizonyítékokat” is mindig felboncolják a múmiákkal együtt, hogy aztán rájöjjenek, hogy még mindig nem kerültünk közelebb a valósághoz.

Letűnt korok hagyatékai után kutatni, mindig is előkelő helyen szerepelt az emberiség történelmében. Elvégre hajt bennünket állandóan a kíváncsiság, hogy megismerjük saját fajunkat, más nemzeteket, más földrészeket és így tovább. Bármit is lépünk az élet sakktábláján, valahogyan történni fog valami. A lényeg pont a ködösítésen van, és azon, hogy a kíváncsiság és a tudás iránti szomjunkat egy kicsit csillapíthassuk. Ám ameddig nem tudjuk biztosra, hogy mi ez az energiahullám, egyáltalán miből áll, miért rezgünk vele azonos hullámon, s mit jelent ez ránk nézve, él bennünk egy félelem is. Hiszen bármennyire is kíváncsiak vagyunk, mellette azért szeretnénk testi és lelki épségünkre is vigyázni. Az emberi faj sokat veszített már. Egész nemzetek, sőt egyes földrészek is eltűntek már az idők folyamán az óceánok alján, s úgy tűnik, a kollektív tudat nem engedi, hogy ezt elfelejtsük teljesen, mintegy figyelmezetésül szánva nekünk, hogy ha nem vigyázunk, mi is odakerülünk. Az energiahullám is ugyanezt kívánja feltehetően tudatni velünk. Ébredni kellene, mert ha nem figyelünk eléggé, könnyen a saját csapdánkba sétálunk bele megint. A szinkronicitás, a kollektív tudat ugyanazon jelenség kétféle értelmezése. Nem lehet egyikről sem állítani, hogy az egyik jobb, mint a másik, de az ellenkezőjét sem. Csak arra szolgálnak, hogy tudassák velünk egy energiamező létezését. Egy energiahullám frekvenciáját, melynek mi is a részesei voltunk vagyunk és leszünk mindig, akár el tudjuk nevezni, akár nem.

Az ősanya és nő kultusz változása a történelem során

anyaságkult

Az Ősanya kultusza a múlt ködébe veszett, a női harcos, vagy éppen cselszövők alakjaival együtt. Ugyan ma is ünnepeljük az anyákat, mint életünk adóit, de ez már rég nem hasonlít arra a ceremóniára, mint ami volt évezredekkel ezelőtt. Pedig, egész gyermekkorunkban arra készültünk, hogyan váljunk felnőtt nővé és anyává, s talán tudat alatt azok a legendák is hatással voltak ránk, melyek női főszereplőivel csak elfeledett könyvek hasábjain találkoztunk.

Az Ősanya kultusza régóta él az emberiség történelmében. S mint életre nevelő és megszülő Anya, megérdemelte általa minden nő az alapvető tiszteletet. Évszázadokkal ezelőtt, az anyaság még misztérium volt, mely betekintést adott az élet körforgásába, s a szülő nő a mindenható közvetítőjeként élt az ősemberek tudatában. Valóban, ha jobban belegondolunk, az anyalétben van valami egészen csodálatos, misztikus és már-már Isteni. Egyáltalán nem meglepő, hogy az ősember, aki nem volt biológiai és vallási tanokkal tisztában, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított a ma már oly hétköznapivá váló eseménynek, mint egy újszülött világra hozása. A nők az Élet adók voltak, mely miatt létüket és küldetésüket megbecsülés és csodálat övezte. Ráadásul az Isten is Nő volt, nem pedig férfi.

Később, mikor harcos hordák lepték el a sztyeppéket, a nőknek férfiak híján fegyvert kellett ragadni. Mivel addig háztartásbeliek voltak és anyák, elsőként főzőedények, hús klopfolok kerültek elő tarsolyukból, majd mikor általánossá vált a nők harcra kelése, megjelentek a könnyebb dobó kalapácsok és kardok is. Az Amazon virtus legendája valószínűleg ettől a korszaktól datálható, mely az úgynevezett Amazon virtusról szóló legendára épül. Léte legalább olyan régi keletű, mint a Gladiátorokról szóló történelmi mondák. A hiedelem szerint az Amazon nők olyan erővel és spiritusszal bírtak, mint Gladiátor férfi társaik, megjelenésük robosztus mivolta hűen tükrözte nemük semmibe vételét legalább annyira, mint a nem mindennapi férfiaknak is büszkeségére váló teljesítményük. Csak nemzésre és vágyaik kielégítésére használták a férfiakat, s azokból is azokat, akik nem haladták meg az ő erejüket. Magatartásukban éppen ugyanúgy vették semmibe az érzelmeket, mint némely férfi is, s nem titkolták ellenszenvük és haragjuk ellenkező nemű társaik felé, mi több, még birokra is keltek velük. Miután férfias mintákat építettek bele személyiségükbe az Amazonok, bizonyára hatással voltak a ma már általánossá váló nemi szerepek felcserélődésére.

A női nemet számtalan megjelenítésben ábrázolták már a történelem alatt. Ott vannak például a Szirének vagy a Nimfák, hogy csak mitológiai alakok közül említsek példákat. Az Odüsszeiában például mindkét megtestesülésről olvashattunk. A Szirének csodálatos, már-már földöntúlian gyönyörű hangjukkal megbabonázták áldozataik, majd felfalták őket. A Nimfák is hasonló módszert alkalmazva csábították kicsiny szigetükre a gyanútlanul hajózó férfiakat. Megjelenésükben épp olyan magasztosak voltak, mint hangjuk dallamaiban és cselszövéseik is mesteri fondorlattal voltak kidolgozva. Nevezhetnénk őket a történelem első szerelmi cselszövőinek is. Érzéki nők, akik elsősorban a közösülést, az utódnemzés érdekében folytatták, s csak addig használták a férfiakat ameddig hasznuk származott belőle. Hódoltak az Ősanya kultusznak olykor gyümölcsökkel és más fejedelmi étkekkel, olykor pedig férfi életek felajánlásával.

A modern társadalomban is éppen annyira tetten érhetők ezek a női minták. Ott van mindjárt az egyenjogúságért folytatott harc, mely által új csúcsokat vehet célba a ma asszonya. Mintegy visszanyerve régi posztunk álmokkal teli indulhatunk önmagunk megvalósítása felé. Részt vehetünk eredetileg férfiaknak szánt szakmák elsajátításában, bebizonyíthatjuk, hogy képesek vagyunk olyan minőségű munkát végezni, mint hím nemű társaink.  Küzdünk egy soviniszta világban, mert mint mindig a nők a történelem során a nehezebb utat választottuk.  A női nem szeret bonyolítani, bár ezt sokan aligha vallanák be. Nem szeretjük a könnyű prédát, szeretünk megharcolni mindenért, amit magunknak akarunk! Ráadásul cselekedetinkben tetten érhető az Ősanya kultusza, az Amazonok virtusa, s a Nimfák bája.

Hatalomra tehetünk szert, gyermeket nevelhetünk, s lehetünk katonák is. S, hogy a nők ősi valódi posztját igazoljuk, ott van az az afrikai törzs, ahol az idők kezdete óta nőké volt a központi szerep. Mindig ők irányítottak és a férfiaknak eszébe se jutott, hogy ennek máshogy kellene lennie. A mi „modern” társadalmunk most kezdi újra visszaadni a nők helyét a világban. Ennek folyamán nemsokára eljutunk oda, hogy nem csak Európában, hanem az óceánon túl is megtörténik, hogy egy afroamerikai elnök után, egy nő foglalja el a világ egyik legbefolyásosabb ország bársonyszékét.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!