Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

A képzelet világa

tumblr_lodpga1Z4m1qezw3io1_500

A plátói szerelemekről mind olvastunk, hallottunk már. Ismerjük az érzést, milyen sóvárogni valami után, amit nem kaphatunk meg. Ismerjük milyen az, ha azt hisszük szerelmesek vagyunk valakibe, aki nem viszonozza ezt. Találkoztunk már a jelenséggel. Ha máshogy nem is, de valamelyik kötelező olvasmányunk hasábjain biztosan. A képzelet világa is ugyanazon elven alapszik, mint minden plátói érzelem. Feltevéseken, vágyakon, ideákon, melyek csak és kizárólag a mi elménkben léteznek.

Feltevéseink alapjai vágyainkból fakadnak. Ideáink, gyermekkori meséinkből táplálkoznak. Minden gondolatunk, melyet megteremtünk magunknak, érzelemmé válik. Hacsak meg nem fékezzük a felbukkanása pillanatában, hogy képet társítsunk hozzá. Vágyainkkal az a baj, hogy nagyon erős érzelemtöltettel rendelkeznek. Mindegy, hogy negatív vagy pozitív az energia melyet adunk neki, valóságunkká alakul, gondolataink által. Veszélyes terep a képzelet világa. Kontrollálatlanul bármit valóra válthatunk, tekintet nélkül arra, hogy jó vagy rossz az nekünk érzelmi életünkre nézve.

A logikába csomagolt érzelem, mindig bánatot fog okozni. Az azt veszem ki belőle, ami nekem jó hozzáállás egy olyan téves berögződés, melyben képesek vagyunk magunkkal elhitetni azt, hogy ez tesz boldoggá bennünket. Önbecsapásban nagyon jók vagyunk mindannyian. Persze mindent meg lehet magyarázni, és vannak olyanok, akik ezt művészi szintre is képesek fokozni, ennek ellenére azért a valóság magukkal szemben, nekik is az lenne, hogy felismerjék gondolataik mögött rejlő valódi érzelmeik. Menekülni a felelősség elől, a szeretet önmagunkon kívül keresni, lassan örökzöld slágerré válik. Mert hát, mi más lehetne az, mikor plátói érzéseket táplálunk valami vagy valaki után újra és újra?

Az elérhetetlen utáni vágyakozás, önmagunk be nem teljesült része. Kívánni valamit, ami nem lehet valamilyen oknál fogva miénk, olyan, mintha szeretnénk szenvedni. Tagadhatatlan, hogy sokan vagyunk mazochisták. Olyanok, akik vélt vagy valós bűniekért, önmagukat képesek akár egy egész életen keresztül is büntetni. Büntetni mindazért, amit tettek, gondoltak és éreztek valaha. Különböző, válogatott eszközökön és emberi kapcsolatokon keresztül a saját büntető terápiájuk elszenvedői és büntetői lenni egyszerre. Van abban valami keserédes, ha úgy érezzük, most olyan helyzetben vagyunk, amikor lehetőségünk van egyszerre sokat vezekelni.  Azt képzeljük, hogy mintegy felgyorsítva rehabilitációnkat, így meg van az esélyünk arra, hogy pár hét, hónap vagy év után jobban legyünk.

Az igazság ezzel szemben az, hogy sokszor ragadunk bele tévesen olyan helyzetekbe, amiket már a kezdetektől vezeklésnek szántunk. Az, aki szeret szenvedni, mártírt játszani, mindig fog találni vagy kreálni magának egy újabb „büntettet”, hogy tovább tudjon „vezekelni” olyan helyzetekben, melyben kedvére büntetheti magát. Mazochistának lenni, életfilozófia. Nem más ez sem, mint például realistának vagy idealistának lenni. Meggyőződés, gondolkodásmód és érzelmi világ kérdése az egész. Nincs benne semmi más vágy, mint az, hogy a sérült gyerek, aki a már felnőtt testbe zárva lakozik, valahogy kiharcolja azt, amit akar. Az, hogy most az egy tárgy, egy élőlény, vagy egy idealizált álomkép, teljesen mindegy. A lényeg, hogy vágyakozni lehessen valami olyan után, amit jól tudunk, hogy nem lehet mienk.

Szeretni, vágyni a remény egyre csak halványodó sugarát éltetve szívünkben, nem könnyű. Becsapni saját magunkat és bezárni egy olyan világba, ahol mindig vezeklünk, rombolja énképünk. Eljátszani a mártírt, a szenvedőt, a hős szerelmest olyan szerepek magunkra vétele, melyekben áldozatszerepkörben tetszeleghetünk. Sajnálni és sajnáltatni magunkat kicsit olyan, mintha szándékosan vennénk el magunktól a valódi érzelmeink megélésének lehetőségét és ezáltal mindig csak a plátói érzések, uralják gondolataink. Magyarán kiengedjük az irányítást két kezünk közül. Annak pedig mindig rossz vége van. Ugyanis kontroll nélkül nincs, ami megszabná nekünk, hogy miként bánjunk saját magunkkal.

Hozzáállás kérdése

chaos-and-confusion-copy

Tudom, olykor nagyon nehéz elmondani, azt, amit érzünk. Nem csupán azért, mert nem találjuk a szavakat hozzá, hanem sokszor azért is, mert félünk, ha kifejezünk bizonyos dolgokat, akkor semmi sem lesz, olyan, mint korábban. Akár arról van szó, hogy fájdalmunkat, sérelmünket vagy éppen szerelmünket próbáljuk megértetni, falakba ütközünk. Ennek pedig csak az az oka, hogy félünk, hogy ha nem vagyunk elég óvatosak, mindent elveszítünk.

Az emberi kapcsolatok törékeny mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy mennyien hallgatnak el egymás elől dolgokat. Hányszor hagyjuk, hogy mások beszéljenek helyettünk, vagy éppen félre értsék mondani valónkat. Pedig az, ahogyan bánnak velünk, s az, ahogyan mi viselkedünk másokkal, beszédes. Beszél arról sokszor szavak nélkül is, hogy mennyire vesszük komolyan önmagunkat és a másik embert. Félreértések sorozatába szaladhatunk, mert nem mentünk bele egy vitába. Később, ostorozzuk magunkat azért, amiért nem álltunk ki magunkért, s azért, amiben hiszünk. Egy ember jellemét legszebben a vele való bánásmód mutatja be. A tisztelet, figyelem megléte vagy nem léte iránta, adja meg, mennyire vagyunk tisztában önmagunk, s a másik ember értékeivel.

Közhely, de igaz, hogy azt kapunk, amit adunk. Mindig. Kivétel nélkül, ahogyan élünk a világban, s fejezzük ki, vagy éppen nem fejezzük ki magunkat, pontosan akképpen fog a világ is ránk reagálni. Paradox módon, kommunikációnk satnyulásának oka, pont a világról alkotott képzetünk. Mert azt képzeljük, a világnak elvárásai vannak afelől, milyennek kell vele lennünk. Az igazság ezzel szemben az, hogy nekünk vannak elvárásaink. Saját magunkkal szemben állítunk fel irreális elképzeléseket arról, milyennek kellene látszanunk mások tükrében. Tévesen azt gondoljuk, hogy az, amit két szemünkkel látunk, lehet maga a valóság. Pedig az nem más, mint meggyőződéseinkből fakadó feltevés arról, hogy mit kapunk cserébe azért, amit adtunk korábban.

Túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk mások rólunk alkotott véleményének. Tévesen azt hisszük, hogy a kifelé élt életünk megegyezik azzal, akik vagyunk a lelkünkben. A szomorú helyzet az azonban, hogy nincs befolyásunk arra, mit lát, mit gondol, és mit érez velünk kapcsolatban egy másik ember. Autonóm mivoltunk ezt egész egyszerűen nem teszi lehetővé, de valamiért ezzel nem tudunk kibékülni. Úgy hiszem az elfogadás hiánya lehet a kulcsa ennek az irracionális elvárásnak. Valami, amiért, nem tudtunk kibékülni önmagunkkal és a hatás kölcsönhatás elvére alapozva, azt is kapjuk a világtól, amit mi is mutattunk magunkról.

Tucatnyi félreértésbe botolhatunk így utunk során. Az emberi kapcsolataink hiányosságai, hűen tükrözik, azt, hogy hol tartunk önmagunk megszeretésének útján. Kommunikációs zsákutcáink oka, önmagunk megismerésének és felismerésének hiánya. Mert mindaddig, amíg szerepet játszunk, nem tudjuk kifejezni őszintén azt sem, mit gondolunk önmagunkról és a világról. Ezért a tükrök, amiket mások tartanak elénk, torzak. Egész egyszerűen azért, mert nem látjuk benne valódi arcunkat. Nem is láthatjuk mindaddig, amíg meg nem tanuljuk önmagunkat elfogadni és szeretni. Mindaddig, amíg meg nem tanuljuk kimondani valós gondolataink.

A kitartás árnyoldala

irracional

Van az úgy, hogy hiába feszülünk meg, akkor sem sikerül semmi úgy, ahogyan azt szeretnénk. Kapaszkodunk két kézzel az utolsó reménysugárba, s igyekszünk mindent bevetni azért, hogy megkapjuk azt, amire vágyunk. Mégis minden csak felesleges és sajnos sokszor megalázó tettek sorozatába torkollik. Toporzékolunk, mint egy gyerek, aki nem kapja meg játékát, s már csak dacból is, minden más játékot, amit a kezünkbe adnak helyette, a kukában hajítunk.

Az eltökéltség és az akaratosság között valahol ott a különbség, hogy míg az első egy elérhető cél iránti elkötelezett magatartás, addig a másik csupán az ego éles sivítása azért, mert nem tudjuk elfogadni, ha valami nem lehet akaratunk ellenére se a miénk. Ez utóbbi miatt leszünk hisztérikák, s ezért is válunk olyannyira elviselhetetlenné mások számára. Mert nincs meg bennünk a méltóság, ráadásul a kitartást is összekeverjük a makacssággal. Birtoklás iránti mérhetetlen vágyunk, szerethetőségünk bizonyítéka utáni hajszánkban megfeledkezünk az emberi értékekről. Arról például, hogy mind autonóm személyiségek vagyunk, s ezért nem gyakorolhatunk mások felett hatalmat sem érzelmi világukban sem gondolataik szintjén.

Ez így van jól, elvégre csúnya világ lenne abból, ha mindenki a másik kedvére tenne dolgokat. Eltűnne az önálló személyiség, a saját igény fogalma, s az önszeretet megtanulása is ezáltal. Ezt persze azért ne keverjük össze azzal, hogy mikor másoknak segítünk, akkor magunkon is segítünk. Szeressük embertársainkat- mondá az Úr, s bár nem vagyok vallásos túlzottan, ezt én is fontosnak találom. Mikor egymás felé nyújtjuk kezünket, az egy emberséges világnak a megmutatkozása. Meghallgatni, beszélgetni, ételt/ fedelet adni egy rászorulónak, az együttérzés és az egymás iránti szeretetünk kifejeződése, aminek semmi köze a szánalomhoz, az együtt szenvedéshez vagy éppen az öndicsérő magatartásformákhoz.

Jónak lenni, jót tenni másokkal saját lelkünk nemességéről árulkodik. Elfordulni, belekötni a nehezebb sorsúba, olyan mintha arról értesítenénk a világot, mennyire nem vagyunk kibékülve önmagunkkal sem. Tetteink árulkodnak jellemünkről. Ha tetszik, ha nem, mindannyiinkban van „rossz” és persze van „jó” is. Minden okkal történik. Ezért szoktunk okról és okozatról is beszélni annyit. Mert ahogyan viselkedünk másokkal, ugyanúgy viselkedünk saját magunkkal is, tudtunkon kívül. Ráadásul, mikor nem vagyunk képesek szembe nézni, együtt érezni mások sorsával, akkor a magunkéval sem tudtunk még mindig békét kötni.

Lázongani azért szoktunk, mert valami nem úgy van, mint ahogyan azt mi szeretnénk. Lehet ez jogos sérelem, vagy csak a mi fejünkben létező igazságtétel kérése az „elszenvedett” megaláztatásokért, a lényeg mégis csak az marad, hogy nem vállaljuk magunkért a felelősséget. Minden, amit gondolunk, saját valóságunkká válik. Az elme nem szűri, hogy egy gondolat negatív vagy pozitív, csak végre hajtja azt, amit mi magunknak generálunk. Mikor minden eszközt bevetünk azért, hogy birtokolni tudjunk valamit vagy valakit, akkor bizony az ego éles sivítása zúg fülünkben. Kétségbe esve attól, hogy nem találtak viszonzásra érzéseink, arra sarkallnak bennünket, hogy megaláztatásokba bocsátkozzunk egy másik ember szánalmáért.

Magyarázhatjuk, ahogy akarjuk a dolgokat, de mindünknek a szeretet a mozgatórugója. Persze van, aki szeretettel viseltetik maga iránt és embertársai iránt is, de sokan vannak/ vagyunk, akik még mindig önmagukon kívül keresik a szerethetőségük bizonyítékát, mindhiába. Ráadásul a szeretetlenség érzete egyre jobban elhomályosítja önmagunk értékelését. A hiány emészt fel minket, attól válunk érzelmi analfabétákká vagy éppen hisztérikus, akaratos gyerekké. Kétségbe esve, görcsösen kapaszkodni valamibe, amikor elménk réges-rég leadta a riasztót arról, hogy nincs értelme, nem más, mint az ego akarata. Mert mindaddig, amíg nem vagyunk kibékülve önmagunkkal, s nem találjuk a kulcsot saját szeretetünk ajtajához, hatalmat gyakorolhat felettünk.

Ez az a játszma, amiben mindig csak vesztesek lehetünk. Nem vesszük észre, hogy nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk, s ezért mást nem is fogadunk el helyette. Mikor meggyőződésünk, hogy csak egy bizonyos tárgy, személy, helyzet hozhatja el számunkra a Kánaánt, akkor egészen biztos, hogy toporzékoló gyerekekként viselkedünk. Kezdhetünk kutakodni elménkben, hogy melyik téves gondolat vezetett oda, hogy önmagunkat egy rajtunk kívül álló dologtól tettük függővé. Ilyenkor nem árt feltenni magunknak a kérdést, hogy miért és hogyan váltunk egy meggyőződés beteljesítőjévé. S főként, hogy hogy nem tanultuk még mindig meg, hogyan kell elengedni azt, ami nem szolgálja testi/ lelki törekvéseink.

Betekintés egy férfi lelkébe

DigitaljslattumOpeningtheChakra

Van abban valami igazán tanulságos, mikor megismerkedünk egy olyan emberrel, aki egyszer már mindent elveszített. Hozott egy döntést, mely aztán kisiklatta pályájáról, s a semmibe került. Az egész életét újjá kellett alkotnia maga körül, mert elvesztette a családját, a gyerekeit, a feleségét, a szüleit, a barátainak egy jelentős részét, s teljesen magára maradva kellett újra megtalálnia a pozitív gondolkodás és életfilozófia magjait.

Évekkel később mikor én megismerkedtem a szóban forgó férfival, akkorra már az újjá éledt életét élte. Boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élt és gyerekeihez is kezdett visszatalálni. A párkapcsolatokról akképpen nyilatkozott akkora már, hogy: „- Olyan nőt választok magam mellé, akit el tudok képzelni a gyermekeim anyjaként is.” (Figyelemre méltó jellemfejlődés egy olyan férfinál, aki egy fiatal lányért rúgta fel az egész életét. )

Természetesen egy ember felett sem ítélkezhetünk. Mindannak ellenére, hogy nem értek egyet bizonyos nézeteivel, mégis a barátomnak mondom ma ezt az embert. No persze nem azért, mert sorra követ el még mindig gyermeteg dolgokat. Sokkal inkább azért, mert olykor már megszólal benne a férfi is, aki látott, tapasztalt és lassan ráébred ennek jelentőségére is. Érdekes végigkísérni valakit az útján. Mellé szegődni, hogy az ő szemén keresztül is lássuk a világot, egyúttal magunkhoz is közelebb visz. Elvégre, ha képesek vagyunk előítéletek nélkül megismerni egy másik embert és elfogadni őt annak, ami, akkor képesekké válunk ugyanerre, magunkkal szemben is.

Barátom az egyik legfontosabbnak tartott érzésért rúgta fel az életét. A szerelem nevében követte el „bűneit”, s ezért meg is lakolt később kellőképp. Persze ez meg is gyötörte jellemét. Törvényszerűen a nagy szerelmek, ha rossz alapokra vannak helyezve, csúnya véget érnek. Ennek ellenére ma sem bánja, hogy a szerelemet választotta a családja helyett, mert szerette volna megtapasztalni ezt az érzést még egyszer. Persze ott van hangjában a keserűség, a bánat és a fájdalom, bármennyire is szeretné ezt leplezni. Ne legyünk naivak, neki is volt egy pont, amikor fel akarta adni az életét. Állt a szakadék szélén, leugrásra készen. Ott szembe nézett a démonjaival, s az élet mellett döntött végül.

Ma már azt mondja a szerelem lángolás, őrült téboly. A szeretet szövetség és elfogadás, nem pedig egy gyufaszál sercenése a sötétben, mely ki tudja meddig képes tüzét pislákoltatni. Neki a megvilágosodás onnan kezdődött, hogy ráébredt tetteinek súlyára. De mégsem bánja, amit tett, mert gyerekei anyja újra férjhez ment, s gyerekeiknek is olyan harmonikus hátterük van most, amit egy boldogtalan kapcsolat, nem adhatott volna meg nekik. Ő a döntés szabadságát felismerve, átgondolta régi értékeit, s kreált magához jobban illőket. Melyeket be is tudott új kapcsolatába és életvitelébe építeni.

Az idők folyamán változott, tapasztalt, döntéseket hozott. Felelősséget vállalt úgy, hogy döntései nem csak egyéni célokat szolgáltak, hanem a szeretteire is tekintettel volt. Ennek hozománya, hogy párválasztásban is átformálódtak igényei, vagy ha úgy jobban tetszik „elvárásai”. Jószerével majdnem teljesen elvesztette gyermekeit, ezért ma már ők vannak az első helyen neki. Barátom történetét nem követendő példaként hoztam fel. Sokak szemében elítélendő tette, úgy hiszem lecke mindenkinek arra, hogy meg kell tanulnunk magunkkal szemben őszintének lenni.

Az, hogy hogyan ítélünk meg egy helyzetet, az, hogy képesek vagyunk-e feltétel nélkül befogadni és elfogadni azt, amit találunk önmagunkban vagy egy másik emberben, az attól függ, mennyire sajátítottuk el, a felelősség vállalás képességét. A döntéseink, a választásaink, az elhatározásaink szablyák meg, merre haladunk az életben. Az, hogy tetteinkért, gondolatainkért, érzéseinkért mennyire vállaljuk a felelősséget attól függ, hol tartunk jellemünk fejlődésében. Paradox, de igaz, hogy külső körülményeink határozzák meg, hogyan látjuk magunkat a tükörben. A tükörből próbáljuk felépíteni önmagunk belső képét, és azt, amit szeretnénk, hogy lássanak mások is bennünk. Ezért kerül elő az elfogadás és szeretet kérdése időről-időre. Mert mindaddig, amíg el nem sajátítjuk önmagunk számára ezeket, addig nem tudunk őszintén sem felelősséget vállalni magunkért sem.

Ezért jó, hogy megismerkedünk másokkal, s hogy életünk részeivé válnak emberek, mert rajtuk keresztül több életutat járhatunk be. Egyesek útitársaink lesznek egy életre, mások csak átutazók, mert mindig azt vonzzuk be magunknak, amire éppen szükségünk van a fejlődésünkhöz. Mindenkinek meg vannak a saját démonjai. Előfordul, hogy egyetlen jelentéktelennek tűnő döntésünk, kisiklatja az egész életünk. Persze minden okkal történik, ezért az, hogy bizonyos dolgoknak meg kell történnie életünkbe, törvényszerű. Gondoljunk csak barátomra, kinek fel kellett rúgnia az egész életét, hogy újra megtalálja önmagát s ezáltal a kulcsot szerettei szívéhez.

Nyavalya űző mantrák

keep-calm-and-om-mani-padme-hum-3

Van abban valami rendszer, hogy mindig egy bizonyos helyzetben kezdjük el fájlalni a derekunk, leszünk náthásak, vagy küzdünk gyomorbántalmakkal. A testünk mindig jelez nekünk, ha valami nagyon nincs rendben, rámutat a bennünk lévő belső válságra, melyet nem tudunk leküzdeni. Jobb híján betegségekkel próbál kommunikálni velünk, hogy egy kicsit magunkba szálljunk és elgondolkodjunk dolgainkról. Bár első megoldásként mindig a gyógyszeres fiókba nyúlunk, hogy enyhítsük tüneteinket, majd orvoshoz megyünk, hogy írjon fel nekünk valamit, végül mikor már a felszínen elindítottuk a gyógyulásra törekvő magatartást, nem árt, ha számot vetünk azzal is, hogy miért pont azt a betegséget, fájdalmat vette elő testünk és az egészséges test és lélek harmóniáért megerősítésekkel is dolgozni magunkon.

Bőrbetegségek lehetséges okai: Szorongás, nyugtalanság. Elfojtott harag. A fenyegetettség érérzete. Megerősítés az egészségért: Elmém nyugodt, örömteli gondolatokkal óvom magam. Megbocsátom és elfeledem a múltat. Szabad vagyok.

Émelygés, hányinger lehetséges okai: Félelem. Egy gondolat, vagy élmény elutasítása. Az újtól való szorongás. Megerősítés az egészségért: Biztonságban vagyok. Hiszem, hogy az élet, csak jóban részesít engem.

Fejfájás lehetséges okai: Az én alábecsülése. Önkritika. Félelem. Megerősítés az egészségért: Szeretem és becsülöm önmagam. Szeretettel tekintek arra, amit csinálok. Biztonságban vagyok.

Gyomorbántalmak lehetséges okai: Rémület. Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésére. Megerősítés az egészségért: Az élet jót tesz nekem. Könnyedén fogadom be az újat. Minden rendben.                                      

A hát gyakori panaszai és azoknak lehetséges okai:

Felső rész: Az érzelmi háttér hiánya. Szeretetlenség. A szeretet elfojtása. Megerősítés az egészségért: Szeretem magamat. Bízom magamban. Az élet szeret és támogat      

  •  Középső rész: Bűntudat. Nehéz hátrahagyni a múltat. Az élet súlyos teher. Megerősítés az egészségért: Elengedem a múltat. Szabadon lépek előre szeretettel a szívemben.    
  • Alsó rész: Aggódás a bevételek miatt. Bizonytalan anyagi háttér. Megerősítés az egészségért: Bízom az életben. Bármire van is szükségem, megkapom. Biztonságban vagyok.      

Reuma lehetséges okai: Tehetetlenségérzet. A szeretet hiánya. Keserűség. Neheztelés.    Megerősítés az egészségért: Magam teremtem élményeimet. Mivel szeretem és becsülöm magamat és a többieket, mind jobb dolgok történnek velem.

A láb gyakori panaszai és azoknak lehetséges okai:     

  • Comb: Ragaszkodás kora gyermekkori traumákhoz. Megerősítés az egészségért: Legjobb tudásuk és belátásuk szerint cselekedtek. Feldolgozom a múltat.
  • Lábszár: Rettegés a jövőtől. Az előre haladás megtagadása. Megerősítés az egészségért: Bátran és boldogan haladok előre, hisz tudom, hogy a jövőmben minden rendben lesz.  
  •  Lábfej: Önmagunk és többiek megértésének hiánya. Megerősítés az egészségért: Értem a feladatomat, kész vagyok együtt változni az időkkel. Így van rendjén.                                                                

Láz, hőemelkedés lehetséges oka: Izzó harag. Megerősítés az egészségért: A béke és szeretet, nyugodt és higgadt megnyilvánulása vagyok.

Légzészavarok lehetséges okai: A beteg fél, vagy nem akarja teljesen befogadni az életet. Méltatlannak érzi magát, néha még az életre is. Megerősítés az egészségért: Természet adta jogom, hogy teljes és szabad életet éljek. Szeretetreméltó vagyok. Teljes életet akarok élni.

  • Tüdőgyulladás lehetséges okai: Kétségbeesettség. Letargia. Újra és újra feltépett régi sebek. Megerősítés az egészségért: Magamhoz veszem az isteni eszméket, melyekből az élet ereje és bölcsessége árad. Ez a megújulás pillanata

Megfázás. nátha lehetséges okai: Túl sok minden történik egyszerre. Zavarodottság, érzelmi zaklatottság. Kisebb sérelmek. A „Telente mindig háromszor fázok meg” típusú hozzáállás.  Megerősítés az egészségért: Hagyom, hogy elmém ellazuljon és megnyugodjon. Tisztaság és harmónia van bennem és körülöttem.

  • Torokfájás lehetséges okai: Az egyén képtelen szót emelni önmagáért. Elfojtott harag. Az önkifejezés hiánya. Ellenállás a változásnak. Megerősítés az egészségért: Bátran hangot adok vágyaimnak. Szabadon és boldogan fejezem ki magam. Alkotóerőm szabadon árad. Kész vagyok a változásra.  

Női bajok lehetséges okai: Önmegtagadás. A női szerep elutasítása. A nemiség elutasítása. Megerősítés az egészségért: Vállalom a nőiségemet. Szeretek nő lenni. Szeretem a testem.

  • Méhdaganat és ciszta lehetséges oka: Egy partner sértése maradandó nyomot hagyott. A nemiségen esett csorba. Megerősítés az egészségért: Megszabadulok a belső elvárástól, amely ehhez az élményhez vezetett. Csak jó történik velem.          
  •  Görcsök lehetséges okai: Feszültség. Aggódás. Megragadás, görcsös ragaszkodás. Megerősítés az egészségért: Ellazulok és hagyom, hogy az elmém megnyugodjon.  

Nyakfájdalmak lehetséges okai: A dolgok egyoldalú szemlélete. Önfejűség. Hajlíthatatlanság. Megerősítés az egészségért: Számtalan nézőpont és módszer létezik. Kész vagyok megismerni valamennyit.

Rákos megbetegedések lehetséges okai: Mély sebek. Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet. Kétségbeesés. Megerősítés az egészségért: Szeretettel elengedem és megbocsátom a múltat. Lényemet öröm járja át. Szeretem magamat. Bízom magamban.

Szembetegségek lehetséges okai: A beteg nem szívesen látja, ami az életében végbemegy.   Megerősítés az egészségért: Olyan életet teremtek magamnak, amelyben szívesen nézelődöm.

Szívbetegségek lehetséges okai: Súlyos érzelmi válság. Örömtelenség. A szív megkeményedik. Hajlam a stresszre. Megerősítés az egészségért: Öröm. Öröm. Öröm. Boldogan hagyom, hogy öröm hassa át elmémet, testemet és egész életemet. 

Ezekkel a megerősítésekkel dolgozni magunkon minden nap, nem igényel sokat tőlünk. Nem kell hozzá pénz, sem gyógyszer, csak hit és akarat, hogyha egy-egy betegség lelki okaiban magunkra és helyzetünkre ismerünk, akkor mantrázzuk őket akár a tükör előtt is, hogy minél inkább el tudjuk hinni saját magunknak ezeket a megerősítéseket. Egy próbát mindenképpen megér. Na persze nem úgy, hogy egyszer elmondjátok őket. Sokkal inkább azért, mert fontos, hogy megtanuljuk szeretni magunkat, s ezek a megerősítések ehhez is hozzásegítenek.

Hogyan csábítasz?

csábító

Nem is gondolnád, de az, hogy mire fektetsz hangsúlyt a mindennapokban, árulkodik arról, hogy milyen módon közeledsz másokhoz. Például, hogy fizikailag vagy szellemi szinten éred el, hogy kiszemelted felfigyeljen rád, vagy, hogy konvencionális értékeket képviselsz, melyben a férfi csábít a nő pedig vár. Nagy játékoshoz méltón bedobsz néhány trükköt, vagy inkább szende kislányhoz méltón kedvességeddel nyűgözöd le, az ellenkező nemet?

 Mi az, ami nélkül sosem lépsz ki az utcára?

Parfum: Amennyiben a mottód az, hogy parfum viselése nélkül soha nem lépsz utcára, akkor klasszikus nő vagy. Tradicionális szereped gyakran ötvöződik introvertált személyiséggel. Hagyod, hogy a férfi vadásszon, te pedig vársz, hogy elejtsen. Nem vagy túl magabiztos vagy sikeres a flört területén. Ösztönösen a másikra hagyod a kezdeményezést, így csökkentve az elutasítás kockázatát. Ritkán csábulsz el, ezért amikor meg is történik, akkor sem kerülsz gyorsan az események hatása alá. Érzelmi és szexuális vonzódásod ezért csak lassan alakul ki. Jellemző rád, hogy először megismerkedsz valakivel és baráti kapcsolatot ápolsz vele, s csak miután már meg tudsz benne bízni, mutatod ki felé romantikus érdeklődésedet.  

Smink: Azok, akik smink nélkül nem lépnek az utcára, azok a fizikális síkon igyekszenek hódítani. Nem szokásod visszariadni attól, hogy érdeklődésed testi szinten is kimutasd. Gyorsan kifejezed vonzódásod a másik iránt, s ezért hajlandó vagy csalit is dobni, hogy kiszemeltednél minél előbb célt érj. Bízol flörtképességedben, pillanatok alatt ki tudsz olyan helyzetet alakítani, melyben egy négyszemközti beszélgetés keretében megtudakolod, egyedülálló-e a másik, vagy már nem. Amikor csábítasz, (ami gyakran megtörténik), és sikerrel jársz, akkor azt bóknak veszed. A jó szex és a fokozott érzelmek együttese alkotja meg számodra egy jól működő kapcsolat alapját. Általában érzelmileg stabil, extrovertált, barátságos és az új tapasztalatokra mindig nyitott személyiség vagy.

Arckrém, testápoló: Amennyiben arcod és tested ápolására rendszeresen figyelsz, de a sminket elhagyod, vagy szinte észrevehetetlenül használod, akkor érdeklődésedet kedvesen és egyenesen mutatod ki az ellenkező nem felé. Már az első beszélgetésnél személyes információkat csalsz ki a másikból, hogy fejlődésnek induljon egy érzelmi kötelék. Szexuális érdeklődésedet nem teszed bele túlzottan, nehogy elmeneküljön a másik. Gyakran neked az is elég, ha csak egy kicsit flörtölhetsz. Ennek ellenére a kémia működik közted és partnered között. Elkötelezettje vagy egy érzelmi köteléknek és hosszú távú kapcsolatnak. Alapvetően extrovertált, barátságos, gondoskodó ember vagy.

Ékszer: Ha valamilyen ékszer mindig van rajtad, akkor pillanatok alatt képes vagy romantikus aspektusban érdeklődni mások iránt. Szívesen flörtölsz, mert jót tesz önérzetednek. Amennyiben nem tudsz egy beszélgetést összehozni a másikkal, akkor hagyod elmenni anélkül, hogy tudnád, hogy szabad-e vagy sem. Olykor úgy gondolod, hogy magabiztosan csábítasz, miközben másoknak úgy tűnik, hogy kevéssé érdeklődsz utánuk. Játékos típusként hízelgőnek tartod, ha elcsábítanak. Kapcsolataidba gyorsan fejest ugrasz és teljesen átadod magad. Szexuális téren nincs okod panaszra, amennyiben az érzelmi mélységeket nem kevered bele a játékba. Extrovertált és különösebben nem vagy lelkiismeretes, sem barátságos, viszont mások véleményére adsz.

Hajkoronád beállítása nélkül nem lépsz utcára. A minimum az, hogy beszárítod, kivasalod, begöndöríted vagy éppen szigorú kontyba fogod. Az olyan típusoknak, mint te nehéz fizikailag kimutatni romantikus érdeklődésüket és a figyelmet magukra irányítani. Nem szeretnél kétségbeesettnek tűnni és/ vagy nevetségessé válni. Amikor eljön az első randevú, tartod magad konzervatív nézeteidhez, vagyis nem futsz egyből a másik karjaiba. Lassan teszed meg a lépéseket a másik felé, s az sem túl hízelgő számodra, ha valaki el akar csábítani. Kapcsolataid csak lassú tempóban tudnak fejlődésnek indulni, és akkor is csak abban az esetben, ha egy igazi jelentőséggel bíró kötelék van kilátásban, amely nem csupán a szexuális kémiára épül. Személyiséged introvertált, barátságos és óvatos.

Persze a tény az, hogy mi nők annál bonyolultabbak vagyunk, mint hogy ilyen egyszerűen átlássuk, hogy hogyan is csábítunk. A helyzet adja, hogy éppen mikor milyen taktikát dobunk be, ha be is dobunk egyáltalán valamit. Tiszta sor, hogy a nő az, aki választ. A férfinak meghagyjuk a vadászat élményét, mert a „prédának” az a dolga, hogy megvárja, amíg a vadász meg akarja őt szerezni. Természetesen azért ehhez olykor használunk kisebb-nagyobb trükköket. Egy csábos mosolyt, egy szégyenlős, bátortalan pillantást bevetünk, hogy észrevegyenek. Ám mindezt csak apránként és minél kisebb adagokban. Azért, hogy megmaradjon a vadászat öröme, s mi is élvezhessük, ahogyan bennünket elcsábítanak.

A bűntudat lelki háttere

f6e1edd998434eddf4cd252205b1ebb8

Vannak olyan cselekedeteink, amikre nem vagyunk büszkék. Melyeket szeretnénk elfelejteni, kidobni a haszontalan emlékek süllyesztőjébe, s ott hagyva azt, tiszta lappal folytatni az életünk. Mivel azonban emocionális lények vagyunk, nem tudunk elmenekülni bűntudatunktól, mely azért született meg bennünk, mert nem voltunk képesek felelősségteljesen cselekedni a múltban. S bár próbálunk megszabadulni bűnünk terhétől, az mégis ott lebeg fejünk felett, mint egy bárd, ami lecsapni készül.

Mind hibázunk. Teszünk dolgokat, amiket a társadalom, a baráti kör, a szerelmi partner és saját magunk is elítélendőnek tartunk. Morális és szociális kérdésekben eltévesztjük véletlen vagy készakarva a megfelelő irányt, vagy csak éppen a társadalom általános etikai kódexéből kitépünk egy lapot, hogy néhány órára, napra, hétre vagy akár egy egész életre önmagunkkal jót cselekedjünk. Mivel minden viszonyítás kérdése, s mindenki más és más perspektívából látja a világot, így az, ami az egyik embernek jó, az a másiknak rossz. Saját értékrendszerünk adja meg, hogy mit látunk feketén és mit fehéren, éppen ezért döntéseink határozzák meg, hogy szemet hunyunk-e egy számunkra kellemes cselekedet iránt érzett morális kételyeink felett vagy szembe nézünk inkább a vágyaink mögött rejlő valódi problémáinkkal helyette.

Bűntudatot persze nagyon sok mindenért érezhetünk. A rágógumi ellopásától kezdve a családunknak mondott kisebb nagyobb hazugságokon keresztül, tulajdonképpen bármiért. Az, hogy mennyire nagy vétségnek tartunk egy- egy tettünk, attól is függ, hogy milyen környezetben nőttünk fel, milyen etikai és morális értékekkel vérteztek fel szülőink, tanáraink, s persze az is meghatározza, hogy milyen baráti körrel rendelkezünk. Természetesen önbecslésünk és önszeretetünk adja meg tulajdonképpen azt, hogy mekkora bűntudatot érzünk bizonyos gondolataink, érzéseink s tetteink miatt, s hogy képesek vagyunk-e önmagunknak megbocsátani mindazt, amit valaha cselekedtünk. Gondolataink nagyban befolyásolják, hogyan értékeljük önmagunkat. Érzelmeink hatással vannak arra, hogy miként reagálunk saját magunk tetteire és a velünk szemben állókéra. Tetteinket pedig ennek a kettőnek az együttes hatására hajtjuk végre.

Nem lehet felelősségvállalás nélkül a lelkiismeretünket csillapítani. Ehhez pedig fontos, hogy megvalósuljon, a totális és feltétel nélküli önelfogadás. Saját magunkat elfogadni, mindannak, amik vagyunk, az élet egyik legnagyobb kihívása. Ám elkerülhetetlen, mert e nélkül mindig hadilábon fogunk önmagunkkal, és a többi embertársunkkal is állni. A tükörbe nézni olykor sokkal nehezebb feladat, mint az elsőre tűnik. Szembe nézni azzal, akik vagyunk, úgy ahogy vagyunk és átölelni, szeretni is azt az embert, akik vagyunk mindennel együtt, valami olyannak az elfogadása, ami valahol mindig megfoghatatlan marad. A ki vagyok én kérdése vetül lelki szemeink elé, pontosan tükörképünk fölé, s mikor egy pillanatra, meglátjuk a szikrát szemünkben, mely a szeretet tudásáról szól, s ezzel az egység érzetével is, olyan riadalmat kelt bennünk mindez, melyet csak legvadabb rémálmainkban éltünk át addig.

Társadalmunk egyik legfélreértelmezettebb üzenete az, hogy eleve bűnösnek születtünk. Ezért mindig gyónni kell járni a templomba, vagy edzőterembe izzasztani magunkat, mikor megettünk egy süteményt, és így tovább, és így tovább. Az általános etikai kódexben időről-időre át vannak írva passzusok. Bekezdések maradnak az emberi jóságról, a lélek erejének igazi formájáról, s arról, hogy hogyan próbálta félrevezetni először az egyház és az uralkodó a többi embert, hogy a saját jólétüket és erejüket erősítsék ezzel. Saját bűneik nyomát távolítják el a történelemből ránk maradt íratok eltüntetésével és újra és újraértelmezésével, miközben elismerik olykor, hogy ők is bűnösök annyira, mint mi. Ez a trükk a megtévesztés trükkje és az empátiát hivatott erősíteni, vagyis az egység illúzióját akarja kelteni. Pedig míg egyikünk megtehet bizonyos dolgokat, viszonylagosan levédve a retorzió fizikai lehetőségeitől, addig másikunk csak ámítja magát, akkor mikor nem vesz tudomást bizonyos tettei következményeiről. Annak felvállalása, hogy hibáztunk nem a külvilágnak kell szólnia. A nagy emberek célja mindig a hatalomról és a többi ember felett gyakorolt kontrollról szólt. Jók vagyunk abban, hogyan magyarázzuk egy-egy tettünk miértjét. Kész terveink vannak arra, hogyan mentesítsük magunkat a felelősségvállalás alól, de csak nagyon ritkán nézünk igazán tükörbe.

A bűntudat megléte vagy nemléte, mindig attól függ, milyen értékrendszerrel rendelkezünk. Hogyan kezeljük életünk eseményeit és milyennek látjuk azt az embert, akit a tükörben nézünk. Az önszeretet és önelfogadás elsajátítása nem éppen a legrövidebb út ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani önmagunknak. Mégsem kikerülhető, vagy elhagyható, mert előbb vagy utóbb az élet megtorolja önmagát rajtunk. Gondolataink, érzelmeink, tetteink súlyának érzete megmarad emlékeink közt. Igaz, ki dobtuk a süllyesztőbe, ám az emlék lenyomata ott marad bennünk. Megbocsátani magunknak csak úgy lehet, ha képesek vagyunk táplálkozni a tiszta szeretet forrásából. Amikor képesek vagyunk elfogadni teljes egészében testi-lelki valónkat, megtanuljuk egyszer, s mindenkorra szeretni is azt, akik voltunk, és akik vagyunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy akkor sorra követhetünk el baklövéseket, s oldozhatjuk fel magunkat alóluk. Az önszeretet abban segít, hogy elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk és tapasztalatinkból tanuljunk, mindehhez pedig a lelkiismeret az iránytű, hogy tudjuk, eljutunk a megbocsátásig.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!