Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

A digitális evolúció fiai

evolution

A nemi szerepek felcserélődése a 21.-ik századra megkérdőjelezhetetlen. Amióta a számítógépek betörtek a mindennapjainkba, a gyermekek másfajta életet élnek, mint korábban. Mondhatni egy fajta virtuális teret kaptak játékaikhoz, ami később, felnőtt korukra, vágyaiknak is helyet biztosít.

Nemrégiben megjelent egy tanulmány is, mely azt tárgyalja, hogyan változtak át a kisfiúk egy apátlan világban, gyenge, olykor életképtelen felnőtté. A háborúk és a belviszályoknak köszönhetően a világon nagyon sok gyermek vesztette el apját minek következtében az anya lett az egyedüli családfenntartó. Ennek eredményeként, a nők kénytelenek voltak felvállalni egy férfiasabb attitűdöt, amikből a kisfiúk csak fals képet tudtak alkotni, milyennek kellene lennie egy felnőtt férfinak. A huszadik század közepétől kezdve a média térhódítása nyomán a szülők feladatát részben (néhol majdnem egészben) átvette a televízió. Információkkal, mesékkel, látta el a gyermekeket, igaz meglehetősen irányított formában. A video játékok és számítógépek megjelenését követően még tovább változott a gyermekek szórakozási lehetőségének formája, s sokan kerültek bele egy fajta virtuális valóságba, melyből egyre nehezebb a kiszállás.

Sokat vitatott kérdés mennyire káros ez egy gyermek fejlődésére. Az internetnek köszönhetően soha nem látott mennyiségben jutnak bármilyen információhoz, ami csak érdekli őket, s ezért sokkal több inger is éri a gyerekeket. A múlt század hetvenes éveitől megfigyelhető egy növekvő tendencia, melyben főként a fiúkra helyezve a hangsúlyt, komoly változás indult be nemi szerepek felcserélődése kapcsán. A mai fiatal férfiak és fiúk közül sokan nem tudják, hogyan kell közeledni a lányokhoz. Nem ismerik fel a testbeszédet, s nem tudják, hogyan kellene udvarolni. Kudarcaiknak hála egyre inkább befelé fordulnak a virtuális térbe, ahol már nem csak szórakozást találnak, hanem vágyaik bármilyen bizarr megélésének esélyét is.

Egyre többen keverednek bele pornófüggésbe, szex chatezésbe, egyszóval csupa olyan dologba, ahol nem kell egy másik ember közelségét megtapasztalniuk. Látszólag beszélnek, ismerkednek új emberekkel, mégis ezek a „kapcsolatok” mindig csak a virtuális térben maradnak. A frusztráltság következtében persze egyre elvadultabbak lesznek a való világban, ami a „normális életre” nézve egyre befordultabb létet jelent. Ma már nem ritka, hogy húszas-harmincas éveiket taposó férfiak fizikai kontaktusok nélkül élik mindennapjaikat. Ebbe beletartozik a barát, a szex és társas kapcsolatot nélkülöző informatikus réteg. Persze ezt nem lehet tipizálni és nem is érdemes, hiszen sokan élnek köztük valóban normális életet, de ha globális vonatkozásban nézzük, akkor sajnos megfigyelhető ezeknek a férfiaknak a növekvő száma, világszerte.

Nem véletlen, hogy az informatika egyre élet hűbb élményeket akar adni az embereknek. Nyílván igény szerint változtatnak a technikán, ami szintén azt igazolja, hogy pótolni akarják az űrt, ami már két generáció fiain észlelhető. A valódi emberi kapcsolatok, érintések, érzelmek riadalmat keltenek az emberekben, főként a fent említett fiúkban és férfiakban. Ellenben a virtuális világ alkotta közegben, ahol hasonló a hasonlóval beszélhet, játszhat, szórakozhat, mégis mellőzi a fizikai kapcsolatot. Egy fajta védőbástya ez, mely védelmezi a „rászorulókat”. S sajnos szélsőséges esetben táptalaj is az aberrációkra. Természetesen a lányokon és nőkön is változtatott ez a világ. A lányok egyre inkább átveszik a fiúk szerepeit, mert párra lelni egyre kevésbé tudnak másként. Belénk kódolt ösztön családot alapítani. Ami nem megy másként, csak ha felvállaljuk a hódítási ösztönt is.

A nő és a lány vadászik most a fiúra és férfira. Az apátlan világban felnőtt nők is átveszik anyjuk megváltozott szerepének mintáit. Erős, független emberként maguk hajtják és érik el álmaik. A szociális média és virtuális valóság számukra is táptalaj képzeletük formát öltésére, csakhogy ezt ők egy kicsit másként értelmezik, mint ellenkező nemű társaik. A húszas-harmincas nők most független életet élnek. Ami sok lemondással járt, hiszen a nemi szerepek felcserélődése természetszerűleg következményeket von maga után. Azt például, hogy ha egy nő maradni akar a hagyományos szerepénél „legalább a párválasztásban”, elképzelhető, hogy egyedül marad. Vagy, ha a férfi nem képes rá, akkor majd ő hordja helyette a nadrágot, hogy lehessen családja. Sok fiatal felnőtt férfi van csak azért kapcsolatban ma, mert a lány, a nő vállalta helyette a kezdeményező szerepet. Ő kezdeményez az ismerkedésben, az ágyban és családalapításban. Persze olykor, mikor kikukucskálnak ezek a fiúk és férfiak a virtuális világból, érzik, hogy nem jó ez így. De ahelyett, hogy tennének valamit, inkább visszafordulnak a monitor felé.

A csók hatalma

untitled3

Csókolózni jó. A csók az érzelmek kinyilvánulása. Legalábbis alap esetben. Akkor, ha nem hamis érzelmeket és vagy megtévesztő szexuális túlfűtöttséget jelez. Talán furcsának is tűnik, miért van „szükség” egy ennyire érzelmi és ösztönszerű élménynek megfogalmazására. Én mégis úgy hiszem a mai világ testiségre összpontosított valóságában, igenis helye van annak, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Tudjuk még, milyen az, mikor valakit szerelmünk ékes bizonyítékaként csókolunk meg?

Az olyan világban, ahol a szexualitás a vágyak kiéléséről szól, s egyre kevesebben kötik ezt össze szerelmi érzésekkel, a kérdés jogosnak tűnik. Mert minél inkább vagyunk elfoglalva testi igényeinkkel, annál kevesebb teret adunk a szívnek. A prostituáltaknál plusz pénzbe kerül, ha csókolózni is akarnak velük az ügyfelek. A legősibb mesterséget űzők is tudják, hogy a csók az érzelmek kifejezésre hivatott, igaz egyes változata esetenként plusz ajzóként kerül bevetésre az együttlétekben. Szóval úgy néz ki igaz az a tézis, miszerint a szerelem az első csóknál kezdődik vagy bukik el. Elvégre, ha érzelem dús és szenvedélyes a csók, lassan azt is fel tudjuk vázolni, hogy mit kaphatunk és adhatunk egymástól és egymásnak. Például, hogy számítsunk-e érzelmekre vagy csak testünk az, ami miatt előbbre kerültük egy ember fontossági listáján. Vagy, hogy bimbózó románc szélén állunk, ahonnan, ha elcsattan az első csók, nem lesz hátraarc.

Egészen a huszadik század elejéig az irodalmi remekművek záró akkordja volt, mikor a szerelmesek végül megcsókoltál egymást. Hosszú hónapok, sokszor évek kellettek, hogy egymást megismerhessék, s hogy érzelmeik kivirágozzanak. A lassú közeledés, az udvarias társadalmi normákat követő párbeszédek után következhettek csak a baráti kontextusú társalgások, ahol már egymást lassan bizalmukba avatták a felek és el kezdték mesélni álmaikat is. Ahogyan a két ember egyre közelebb került, úgy lett kapcsolatuk egyre nyitottabb. Először egy bátortalan kézfogás, egy-egy hosszabb kézcsók, mint illett volna, majd végül, mikor már érzelmeik egymás iránt elérték a csúcsot, következett a csók is. Az a csók, mely két egymás iránt vágyakozó szerelmes szív csókja lett. Az a csók, amelyből a néhány hónapos, vagy éves ismeretségből épített kapcsolat hirtelen egy másik, bizalmasabb szintre emelkedett.

No persze, mi már a huszonegyedik században élünk. Ott, ahol az interneten keresnek egymásnak szex és/vagy szerelmi társat is az emberek. A szociális kontaktok lebutulása, részben pont ennek köszönhető. Bár az is kétségtelen, hogy, mint mindennek, az internet széles sávú lehetőségeinek is nagyon sok előnye is van életünkben. Akárhogy is van, egyre többen keresik csupán a testi kielégülést. A szív egyre népszerűtlenebb, mert olyat akar, ami az embert később nagyon megsebezheti. Szeretni egy másik embert, s annak átadni szívünk, mindig kockázattal jár. S úgy néz ki, egyre több az olyan ember, aki annyira retteg a fájdalomtól, hogy inkább letagadja érzelmi vágyait. A testnek élni sokkal egyszerűbb, mint követni a szív hangjait. Az egyikben csak nyerhetünk, a másikba viszont bele is bukhatunk. Egyre kevesebbet lehet látni szerelmes, kézen fogva járó fiatalokat. Olyanokat, akik nem egy pad tövébe falják fel egymást, szinte közszemlére rakva szexuális vágyaikat.

Kihalófélben vannak az egyszerű, szerető/szerelmes párok. Az olyanok, akik nem csak egymás mellett járnak, hanem egyfelé is tartanak. Talán tíz éve is annak, mikor utoljára láttam, meghitten ücsörgő, igazi szerelmes párt a parkban. No, nem mintha figyelném az ilyeneket, de vannak olyan emberek, akiket ha együtt látunk, tudjuk, hogy nincs még minden veszve. Mindegy, hogy tíz éve vannak együtt, vagy csak néhány napja. Őket, ha csókolózni látja az ember, akkor tudja, hogy a csóknak hatalma van.  S még vannak, akik mernek kockáztatni és feltenni mindent a szerelem rulett asztalára.

Lelki bajok: Érzelmi bántalmazók és bántalmazottak

sad-woman-rainy-window

Mostanában egyre többet hallani, látni, olvasni és sajnos tapasztalni, hogy mennyi érzelmileg sérült ember rohangál a világban. Mintha valamilyen kór ütötte volna fel fejét, s mintha az egész világ értékítélete megváltozott volna. Naponta lehet találkozni bántalmazott és bántalmazó férfiakkal és nőkkel, akik a szexet és/vagy fizikai erőt eszköznek használják arra, hogy mások felett hatalmat gyakoroljanak tudatosan vagy tudat alatt.

Ennek hozománya, hogy egyre több a nyitott szexuális kapcsolat. Az olyan nyitott párkapcsolatokra gondolok, ahol mindkét fél őszinte a másikhoz és a szexuális vonzalom mások iránt természetes számukra, mint ahogy az is, hogy ki is éljék az arra kaphatóakkal. Népszerű, mert a kapcsolat alapja az őszinteség és a bizalom egymás iránt, és alapvető benne a „biztonságra” alapuló szexuális élet. Hippik utódainak tűnnek, mert pacifisták és hirdetik a szabad szerelmet, pedig lelkük mélyén ők is csak kompromisszumokat kötöttek érzelmi partnerükkel melynek eredménye egy kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló őszinte kapcsolatot jelent a szemükben.

Mindannak ellenére, hogy „szabadon és őszintén” élik mindennapjaikat, mégis úgy tűnik az ő kompenzálásuk az életben kapott sebeikért, is ugyanolyan önbecsapó, mint a többieké. Akik hisznek a szerelemben, azok tudják, hogy a szerelem szeretetté válik, ami végük együtt tartja akár egy életre is az embereket. Ennek ellenére mégis vágyakoznak mások után is, mint a párjuk, ami valami olyan traumára utal a legtöbb esetben, amiben csak úgy tudták a múltjukban valamelyik szerettük szeretetét megkapni, ha önmaguk számára is ellentmondó kéréseket teljesítettek józan akaratuk ellenére. Magyarán vezekelnek!

Mottójuk: Semmi sem elég! – S mert habzsolják az élvezeteket, nem látják, mert nem tapasztalják, mivel nem értik, hogy másoknak milyen sérüléseket okoznak ezzel. Amikor érzelmi és/vagy fizikai sebeket okoznak szeretteink, az jóval komolyabb traumát jelent, mint azt figyelmen kívül tudnánk hagyni. Ha a szívünk húz egy illetőhöz, nem (csak) a testünk, ott sokkal komolyabb érzelmi teher van rajtunk, mint azt be mernénk vallani. Sokan származunk érzelmileg egészségtelen környezetből. Ennek ellenére a többség meg tud birkózni a rá háruló terhekkel és ki is tud magának alakítani egészséges életet.

Persze mások egy életen át próbálják a maguk módján csillapítani fájdalmuk, mindhiába. Közülük kerülnek ki az érzelmi szédelgők, a nyitott kapcsolatban élők, a megcsalók és megcsaltak és persze a szexuális bűnőzök is. Megannyi értelmezés sokféle embertől arra, hogyan elégítsék ki szeretethiányuk ilyen vagy olyan módon. Sokan szorulnának köztük szaksegítségre. S bár vannak, akik próbálkoznak is meggyógyíttatni a helytelen mintát magukban, sajnos nagyon gyakran elhasalnak a múltjukkal való szembenézés közben. Vannak traumák, amikhez egy élet is kevés, hogy kigyógyuljunk belőle. Természetesen, mint sok más is, ez is a kontroll hiánya önmagunk felett, amit az érzelmi és/vagy fizikai bántalmazóknak és bántalmazottaknak nem sikerül kezelni.

Tetteik mögött érzelmi és/vagy fizikai síkon az elégedettség érzetének hajszolása áll. A szeretethiány, egyik vagy mindkét szülő érzelmi elutasítása vagy (torzult) kimutatása, amiben a gyermeki lélek sérült, s amelytől nem tud a mai napig szabadulni. Sokszor hiába van felismerés, ha tovább nem jutunk. Akkor csak megrekedünk a hibáztatásnál, a haragnál, a szégyennél, a fájdalomnál, amiket már megtanultunk valahogyan kezelni. Elfeledni nincs mód, mint ahogy meg nem történtté sem tenni. Csak elfogadni, megbocsátani, elengedni, és főként szeretettel átölelni magunk mindazért, ami megrontotta ártatlan szellemünk.

Ezek nem egyszerű és nem is gyors folyamatok. Ezek olyan komoly szembenézést jelentenek viselt dolgainkra nézve, amiért muszáj a felelősséget nekünk is vállalnunk. Nyílván az érzelmi és fizikai bántalmazottak, nem tehetnek arról, hogy ki lettek szolgáltatva mások kényének-kedvének, mikor még önálló életre nem voltak képesek. Ám azért, hogy hogyan élnek és mit engednek meg maguknak és másoknak már rajtuk múlik, mikor már felnőttek. Általános jelenség, hogy az érzelmi és/vagy fizikai bántalmazók és bántalmazottak újra és újra eljátsszák más-más szereplőkkel életük egy traumatikus eseményét. Mintha tudtukon kívül szenvedni akarnának, vagy elégtételt venni. Rengeteg törődés, szeretet és türelem kell az ilyen emberekhez. S igen, vannak olyanok közöttük, akiken csak úgy lehet segíteni, ha elvisszük egy szaksegítséghez, hogy megkapja az esélyt, egy jobb életre.

Tangó

tangó

 

Tudom, hogy te csak táncolsz velem. Néha felkérsz, hogy megforgasd a világom, majd elengedj. Egyet lépsz előre, majd kettőt hátra. Elindulsz felém, s én elindulok a másik irányba. Félútón találkozunk, megfogod kezem, forgunk egyet, majd én, engedlek el. Hátra fordulok, te mögém lépsz, átölelsz, de kisiklom kezeid közül. Megrémít, amit érzek. Futnék előled, de a táncnak nincs még vége. Tested vonzásába kerülök, az örvény magával ragad, minden homályos, csak a dallamot hallom. Azt, ami már mióta élek ott dobog fülemben. Ott volt mindig mélyen beleírva a lelkembe. Te mutatattad meg nekem, hogyan kell rá táncolni, s miként kell a szívemben a magot virággá változtatni.  

A modern nők vágyai

human-couple

Vannak vágyaink. Vannak szükségleteink. Melyeket, ha jól kufárkodtunk az élet piacán, egy csomagba tette le elénk az élet. Ellenben ha kicsit kevésbé voltunk szemfülesek az elénk tárt lehetőségekkel, akkor csak félig érett gyümölcsöket kapunk, melyek úgy reméljük, majd később beérnek. Ám olykor hiába várjuk, hogy beérjen a félig érett gyümölcs, a pillanat végül sohasem jön el. Választanunk kell. Vagy megszabadulunk tőle és újra kimegyünk a piacra keresni egy megfelelőbbet, vagy megtartjuk, s helyette csendben és titokban egy másik fajtát is kipróbálunk, ha utunkba akad egy gyümölcsfa. Éveket tölthetünk el félig érett gyümölcsök elfogyasztásával, de az élvezet sohasem teljes. Mert bár nem tudjuk milyen az érett gyümölcs, azért az érezzük ízlelőbimbóinkon, hogy az élmény, nem euforikus. Nem járnak örömtáncot érzékszerveink. A külső olykor kívánatosnak tűnik, megkapónak, ígéretes élménynek, de amikor megkóstoljuk határtalan csalódás veszi át helyét a kezdeti lelkesedésnek. Mégis légvárakat építünk fel a kezdeti sikerélményekre. Azt reméljük, hogy megkapjuk a legédesebb gyümölcsöt végül, elvégre annyi időt és energiát beleöltünk.

Persze néha hiába várunk. A békából nem lesz királyfi és a gyümölcs is megrohad, ahelyett, hogy beérne. Elvégre nem azt vettük el a piacon, amelyik igazán kellett volna, csak azt vettük el, amit úgy éreztünk meg tudunk fizetni. A legnagyobb szerelmek valahogy így siklanak ki két kezünk közül. Nem az elvárásaink végett, nem is azért, mert nem tudtunk várni, hogy beérjen a gyümölcs, sokkal inkább azért, mert nem vesszük észre, hogy almára vágytunk, mégis a barack volt az, ami kéznél volt, s mi éhesen és mohón nekiláttunk, pedig nem is azt kívántuk. Valahogy így megy ez a sokáig szingliként élők közt. Olyan sok időt töltöttek egyedül, hogy végül, mikor a sokadik randin is túl vannak, beérik azzal, amit legutoljára kaptak. Persze való igaz, hogy sokszor vannak irreális elképzeléseink arról, milyennek kellene lennie életünk párjának. S mikor a sokadik próbálkozáson is túl van az ember, átértékeli listáját arról, mit szeretne a másikban megtalálni.

No persze vannak alapdolgok, amik nem nagyon változnak. Legyen kedves, megértő, humoros és egy biztos állása a másiknak. Ám ahogy telik az idő, ezek is átformálódnak. Mentegetjük a barackot, hogy bár nem olyan humoros, mint egy alma, de legalább van biztos állása. A pragmatikus érdekek úgy tűnik, sokszor felülírják az idealizmust. Főként, mikor már az ember lánya elhagyja a harmadik x-et is. Bár Bridget Jones óta nem ciki „aggszűzként” élni mindennapjaink, ám mindenki sete-suta Bridget-e is végül férjhez megy, mert „ennek így kell lennie”.  Hollywood úgy álmodja a filmeket, ahogyan azt a mindenkori eszmék megkövetelik. Lehet, sőt kell is tudnunk jól érezni magunkat egyedül, de a teljes beteljesülés, még mindig azon van, hogy megtaláljuk-e életünk szerelmét, akivel együtt akarunk lenni. Élni, házasodni, gyereket nevelni. Mert bár minden szingli fennen hangoztatja mennyire jó is azt csinálni, amit csak akarnak, azért a lelkük mélyén, egy-egy italozós éjszaka végén beismerik maguknak és barátaiknak, hogy igazából ők is a nagy szerelmet keresik.

Természetesen, érző, lélegző emberekként szükségünk van szeretetre, szerelemre, testi vágyaink kiélésére. Olykor az élet ezeket ezüst tálcán kínálja fel nekünk, s ha tudunk élük a lehetőséggel, s csipegetünk belőlük. Máskor a tálca félig üres, de a díszítés még mindig csábítóan hívogatja érzékszerveinket. S vannak olyan tálcák is melyeken csak a díszítés van meg, s minden mást nekünk kell rá feltenni. Ha szerencsénk van, ugyanabból a kosárból tudjuk összeszedni a számunkra kívánatos hozzávalókat. Ha pedig nincs szerencsénk, több kosárból válogatunk, s az összkép is ezáltal egy kicsit szedett-vedett lesz. Bridgetnek sem volt határozott elképzelése arról, hogy mit is szeretne. Ezért sodródott egy maga által is himpellérnek titulált egyén karjaiba elsőre. Másodjára az ügyvéd, bár rénszarvasos pulcsit húz olykor fel, szimpatikus volt neki. Hogy ne lett volna, mikor előtte gyakorlatilag egy maga által csinosabb nővel találta inflagranti az irodai kakast, akit szeretett volna.

Remélte, hogy majd a kedves, sikeres jól szituált ügyvéd lesz az, akitől megkapja, amit akar. Az egyetlen probléma ezzel csak az volt, hogy ő sem tudta mit is akar…

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!