Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

A félelemkeltés művészete

overcoming-fear

Félelmet generálni ma, mikor minden annyira bizonytalan, nem nehéz. A globális felmelegedés miatti klíma változás egyre inkább kimutatja fogát, épp úgy, mint az anyatermészet, mikor árvíz vagy földrengés szedi áldozatait. Nem feltétlen szó szerint persze, de ami tény az tény. Világszerte rengeteg ember válik otthontalanná a természet sorscsapásai által, s olykor el is veszíti életét. Sokat lehet hallani evakuálásokról, melyekben egész városok lakóit kell valahol máshol elszállásolni. A vízhiány sem új keletű dolog sem Afrikában, sem a Közel Keleten, s úgy tűnik, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak ott is és nem csak a háborúk végett. Egyre több a bizonytalan élethelyzetbe került ember. S mint, ahogy lenni szokott, megjelentek még ennek tetejében az „új” világvége híresztelések is.

Az Y2K óta, ki tudja hanyaggyára, (talán negyedik vagy ötödik alkalommal?) ismét arról szállnak kósza hírek a weben, hogy küszöbön áll a világ vége. Egészen pontosan szeptember 23 és 28 kőzöttre jósolják egy aszteroida becsapódását, ami szó szerint szét fogja darabolni a Földet. Persze a NASA cáfolja a híreket. Ennek ellenére mégis vannak emberek, akik úgy érzik, ez alkalommal van mitől félniük…

Egy másik jóslat kicsit kitolja a világvégét (kb. jövő nyárig), és az iszlám számlájára írja. A jövendölés szerint jönnek az arabok és bekebelezik egész Európa lakosságát, ami lássuk be, nem éppen a leglehetetlenebb forgatókönyv, ma. Az ijesztő az egészben az, hogy ezek a jóslatok mindig párosulnak „észérvekkel”, melyekbe kapaszkodnak a hívők. Valami olyanba, ami egy pontig, még a józan megfontolású embert is elgondolkodásra kényszeríti.

No persze félelmet kelteni mindig is az egyik legnagyobb fegyver volt az uralkodni vágyó közegnek. Ha nyugtalanságot tudnak csepegtetni az emberek szívébe, akkor egyúttal a megmentő szerepkörét is fel lehet venni, hogy a bizalom megnőjön a vezetőkben. A pánikkeltés most amúgy is könnyen megy. A hírek, emberek tömegeinek bezúdulásáról szólnak Európa szerte, mely mindenkit valamennyire érint és éppen ezért ebből az amúgy is riadalmat keltő tényből félelmet kovácsolni, már könnyű. Pláne az olyan országokban, ahol amúgy sincsenek rendben a dolgok. Ott ahol nincs munka (csak közmunka éhbérért) s a normál állásokat is visszaminősítik közmunkává, hogy kevesebbet kelljen fizetni, az elkeseredett tömegben elhinteni még egy több ezer éhes szájról szóló hírt, nem az együttérzést fogja elősegíteni. (Főként, ha rásegítenek a történelmi emlékek a több évtizednyi megszállásokról.)

Szóval félelmet generálni egy ilyen közegben nem nehéz. Igaz, nem is alaptalan a feltevés, hogy azért a bevándorlók között, ténylegesen lehetnek sajnos terroristák is. Kicsit több esély van erre most, mint egy világvégére, mely egy meteorit becsapódásával kezdődik. Sokkal kézzelfoghatóbb, érzékelhető saját életterünkben, melyből aztán könnyű a riadalom és meglepettség csírájából rettegést előidézni. Mégis, az igazán kétségbeejtő ezekben a helyzetekben nem az, hogy ez vagy az megtörténhet. Sokkal inkább az, hogy ha nem vigyázunk saját félelmeinkből építve falakat építünk saját magunk és mások közé is ezzel.

Nem elég, hogy a fél Európa összeveszik vagy már összeveszett egymással, most már az emberek is egymás ellen vannak, mert a nézetkülönbségüket nem tudják tisztázni, sem elfogadni. Problémás helyzetekben pedig a széthúzás a legrosszabb megoldás. Most mégis ez történik, ez pedig tényleg egy nagyon keserves jövőt vetít előre. Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, az tény, hogy a félelem el lett ültetve az emberi szívekbe. A rendőrök, a katonaság jelenléte sem a nyugalmat segíti elő, sokkal inkább a bizonytalanság érzetét. Jól látható, hogy ezek az emberek is félnek. Hiába van fegyverük, hiába van erejük, a rettegés rajtuk is feltűnő.

Menekülőkkel szemben erőszakot alkalmazni nem lehet és nem is szabad! Mint ahogy félelmet sem kellene még tovább csepegtetni az emberek szívébe, sem világvége jóslatokkal, sem terroristák bejutásának híradásaival. Persze az éberség nem árt és szükséges is. Való igaz, hogy nekünk, egyszerű halandóknak kell bizonyos esetekben a védelem is. Mondjuk, egyenruhásokkal nem túl sokat tudnánk tenni, ha egyszer véletlen tényleg jönne egy aszteroida, ami szétszakítaná a Földet. Az ellen már egy kicsit többet, ha egy terrorista úgy dönt, felrobbant egy atomreaktort, vagy önmagát egy forgalmas téren. Persze csak ha előtte még tudomást szereznek róla az illetékes szervek. Anélkül hiába lehetne elfutni, mást nem tudnánk tenni. Persze lehet lapos kúszásban élni az életünk. Lehet sandán nézni egymásra, kicsit barnább bőrű emberekre vagy akár a csillagot is kémlelni. Attól még nem változna semmi, csak jobban félnénk.. Ezért én úgy döntök, ha tényleg jön a vég, akkor inkább élek addig is (úgy, Isten igazából), minthogy egyfolytában rettegjek.

Bábeli zűrzavar Európában

kaosz_0

Menekültválság van. Politikai kül- és belharcok folynak Európában, miközben földönfutóvá lett családok, szerencsét próbáló emberek, dezertőrök, politikai menekültek jönnek Szíriából, Pakisztánból, Afganisztánból, Líbiából, sőt Dél Afrikából is szép számmal. Miért jönnek is ők pontosan és főként, miért most? Hiszen a Közel Kelet háborúi sok ideje a köztudatban vannak, folyamatoson hallottunk híreket eddig is öngyilkos merénylőkről, gyerekeket és nőket mészárolókról, politikai foglyok kivégzéséről, tehát sajnos nem sok olyanról, amit már ne azonosítanánk egyes szélsőséges vallási és politikai nézeteket valló emberek kultúrájával. Mégis, most úgy tűnik, valami még rosszabb, valami még veszélyesebb ütötte fel fejét ezekben az országokban, ha egyre több ember érzi úgy, hogy most már muszáj, útra kelnie.

A hírek Kék Fénybe illő sugárzása, úgy tűnik nem tett jót közérzetünknek. Kevés ennyire megosztó és félelemkeltő kérdés van, mint a menekültválság kezelése. Van, aki sajnálja őket, van, aki együtt érez velük, van, aki segít és van, aki gyűlölködik és ítélkezik felettük. Egy biztos, senkit sem hagy hidegen mi zajlik saját életterében. Persze, ami tény az tény, az EU hibát hibára halmoz(ott). Nem adtak egyértelmű utasításokat, sem segítséget a külső határokat védő országoknak, ami káoszhoz vezetett. Persze a rendvédelmi szervek igyekeznek tenni a dolgukat. Teszik, ami tőlük telik, s azt, ami ki lett nekik adva parancsba. S hála az égnek, az első sokk után mindenki felocsúdni látszik, igaz kicsit sokára, ha azt nézzük, hány tízezer ember jött már át azonosítás nélkül Európába.

Egyesek ennek tükrében már Európa újrafelosztásáról suttognak. Mindenkinél van egy pont, amikor már nem bírja tovább az elnyomó, diktatórikus hatalmaskodást maga felett, s úgy dönt, az életét a maga kezébe veszi. Ezért indultak el a szírek is, legalábbis ezt állítják. Új életet akarnak kezdeni messze a háborútól, melyben azért sokan közülük a tévhitekkel ellentétben, részt is vettek. Kérdés persze az, hogy ők és a többi közel keleti államokból érkező ember, kik a vallást és politikát szeretik összemosni, hogy fognak hozzánk beilleszkedni? Ők új életet akarnak kezdeni, de nem a kultúrájukat és szokásaikat megváltoztatni. Jogos kérdés, hogy ezek az emberek vajon tényleg képesek lesznek-e betartani és elfogadni más szabályokat is? Ha biztosítva érzik a vallásszabadságukat, és megfelelő szállásokat és munkát kapnak, hajlandók lesznek alkalmazkodni a befogadó ország és Európa szabályaihoz, vagy egyre több és több jogot akarnak majd maguknak, amiből aztán politikai csoportok is alakulhatnak, mint, ahogy az már meg is történt Bulgáriában?

Jó ötlet, hogy ellenőrzés nélkül, bemondott nevek alapján, állítunk ki róluk papírokat, miközben azt sem tudjuk, hogy miért és honnan is érkeznek is ők pontosan? Jó lesz az nekünk, ha az egyre sokszínűbb kulturális, vallási és politikai összetettsége még tovább növekszik országainknak? Mit teszünk akkor, mikor ezek a közismerten a női egyenjogúságot el nem ismerő emberek kerülnek politikai berkekbe? Mit teszünk, ha a nők megerőszakolása és az állandó ellenségeskedés felüti fejét saját életterünkben? Tudvalevő, hogy Németországban negyven év után sem megoldott kérdés még a törökök beilleszkedése. Mire számítunk akkor egy sokkal szélsőségesebb nézeteket valló réteggel szemben?  

Közel két millió szíriai menekült él Törökországban. Menekülttáborokban, éhbéréért dolgozva, de arra várva, hogy mikor vége lesz a háborúnak hazájukban, visszatérjenek és újjáépítsék azt. Ha ez így van, akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis ezrével érkeznek állítólagosan szíriai menekültek? Gyakorlatilag mindenki megsemmisíti papírjait, aki menekült státuszt kér, hogy ne lehessen beazonosítani, melyik országból érkezett is ő valójában. Persze jönnek hozzánk szírek. Ezen felül jönnek afgánok, palesztinok, koszovóiak, líbiaiak, afrikaiak is.

Közös motivációjuk a háború, és/vagy vérengzés előli menekülés, s a remény, hogy majd itt Európában új, jobb életet kezdenek valahogyan. Ráadásul az ezekről a területekről érkezők nagy részénél kevés már a víz, nekik mindenképpen meg kellett már indulniuk. Valóban humanitárius katasztrófa van kilátásban. Árvíz, földrengés és most menekültáradat. Ráadásul, mintha ez még nem lenne elég, lehet hallani híreket arról is már, hogy az IS katonái is beszivárogtak Európába. Sajnos egyáltalán nem lehetetlen a dolog, főként, ha arra gondolunk, mennyi ember haladt át csak Görögországon, Magyarországon regisztráció nélkül… Nagyon úgy tűnik, hogy a potenciális veszélyforrások, már itt vannak a sarkunkban.

Persze ennek az egésznek van egy sokkal emberibb oldala is. Amiért azért összeszorul az ember szíve, s feléled bennünk a valódi együttérzés is. Sok gyerek maradt egyedül, mások elmaradt, leszakadt családtagjaikat kutatatják, sokszor sajnos, mindhiába. Annyiban igaza volt az osztrák kancellárnak, hogy ez bizony nehéz időket juttat eszünkbe. Csakhogy nem úgy, ahogy ő gondolja, sokkal inkább úgy, hogy valaki(k) ezeket az embereket bizony nagyon megvezette. Békét, nyugalmat, pénzt és otthont ígért nekik, amiért ők „vakon” elindultak Európába. Valaki azt mondta itt van az új Kánaán, s ők reményekkel telve útnak indultak ezért. Hát csoda, ezek után, hogy mikor kerítéssel, regisztrációs pontokkal és rendvédelmi szervekkel találkoznak, megzavarodnak? A Kánaán bőséget, nyugalmat, jólétet ad, nem pedig korlátokat…

Úgy tűnik a világ felbolydult. Mint, ahogy sok féle gondolkodású ember van Európában, úgy nincs ez másként máshol sem. Vannak, akik harcolnak még hazájukért, hitért, hatalomért, bosszúért, míg mások csendben kivárnak közel otthonukhoz, hogy ha majd lenyugszanak a kedélyek, akkor újra feltámasszák az életet feldúlt házukban. Persze vannak köztük, akiknek elegük van, s útra kelnek, mint ahogy azt most látjuk is. Olyanok, akik úgy gondolják, minél messzebb kerülve a vérengzéstől és háborútól, inkább új életet kezdenének. Elvesztve vagy eladva otthonuk, ingóságuk, mindent hátrahagynak egy jobb lét reményében. A kérdés csak az, hogy mi lesz akkor, ha rájönnek, hogy valaki(k) felültette őket, s Európa nem azt adja, mint amit vártak tőle?

A szeretet nevében

Listen-to-your-heartIt-knows-the-way

Elhallgattál. Kínzóan hat fülemre a csend. Napok óta arra várok, hogy megszólalj… Hiába. Szavaim melyeket hozzád intéznék, bennem ragadnak, mert nem szabadulok a gondolattól, hogy nem akarod hallani őket. Nincs szótár a szívemhez. Nincs rá szó, melyen el tudnám mondani, mindazt, ami nyomja lelkem. Bárcsak értenél szavak nélkül! Bárcsak érdekelnélek annyira, hogy akard tudni, mit is beszélek! Sokat küzdöttem azért, hogy megértselek. Arra azonban már nem fordítottam figyelmet, hogy én mit akarok magamból átadni, neked. Azt hittem a szeretet nyelve az, melyet mindketten éltetünk szívünkben. Balgán hittem ebben és még most is hiszek. Vakon vágytam a tested és lelked örvényébe kerülni… azt hittem álmaim, melyeket rólad és rólam álmodtam, egymáshoz tartozásunkról mesélnek.

Még mindig készen állok küzdeni… érted. Pedig álmomban várom és vágyom, hogy te harcolj értem, velem… de persze te ezt nem teszed. Ennek ellenére a szívem még mindig húz hozzád, ráadásul az eszem is megerősít engem. Függő lettem. Testi-lelki szerelmünk múlhatatlan érzésének alkoholistája. Én érzem, hogy szívemből cselekszem, de a tekintetedből nem tudok rájönni, te miért teszed, amit teszel. Részemről nem csak vágy ez. Ha nem vagy teljesen vak rá, te is látod. Ha egy pillanatra is figyeltél arra, hogy mit teszek, mit próbálok elmondani neked, akkor tudod, hogy szeretlek. Tessék, megint kimondtam. Pedig nem kedvelem ezt a szót azért, mert olyan elcsépelt.

Mégsem tudok mást mondani, mert a szeretet melyet irántad érzek, megmaradt. Mindennek végén is bennem lüktet ugyanaz az érzés, mely mindig összekötött és el is különített tőled. A vágy, hogy átöleljelek ennek az egy érzésnek magjában gyökeret vert és virággá változott bennem. Ezért is kezdtem el mélyen, szívem legmélyéből megszeretni önmagam most. Azt a lényt, azt a testet, azt az az egész embert, aki én vagyok.

Boldog vagyok, hogy ezt az érzést megtapasztalhatom! Köszönöm neked, hogy kettőnk szerelméből a szeretet bennem kivirágozhatott!

Jó a szeretet fényében lenni. Csodálatos hinni és érezni magamban az erőt, az energiát, és egyben a szeretet mindent elsöprő tapasztalását is magamba szívni. Átölel, magába zár és életre kelt a szeretet. Az a szeretet, mely a nagy egészből származik. Tudom, hiszem, érzem, hogy jó és szép dolgok várnak rám innentől kezdve. Már nem várom tőled, hogy szeress. Szeretem magam helyetted is. Már nem várom, hogy légy velem. Vigyázok magamra e nélkül így is. Már nem csak testem érzem, hanem a lelkem is. Már tudom, hogy a test csak ösztönöknek hódol, ami nem mindenkinél párosul szeretettel.

Nem tudom jól kifejezni, mit élek át veled. Mint, ahogy azt sem, hogy milyen az, mikor eltűnsz előlem…

Szeretlek. Nem tagadom. Szeretni is foglak mindig. Lelkemben nyomot hagytál, s nem tudok, de nem is akarok már nélküled tovább haladni. Ne félj, azért nem fogok erőszakoskodni. Ám ha velem jönnél, nem fogok tiltakozni. Fogd meg a kezem, ha te is ezt akarod. Ölelj, ha úgy érzed, van még valami, amit tudsz adni magadból! Keress, ha szeretsz. Hallgass, ha könnyebb nélkülem. Tedd, amit szeretnél, s légy boldog úgy, ahogy neked a legjobb kedvesem.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!