Az alkoholizmus, ma, Magyarországon, népbetegség. A munkanélküliség, a kirekesztettség, az egyre lehetetlenebb életkörülmények éppen annyira felelősek ezért, mint maga az alkoholistává váló egyén. A társadalom egyre szélesebb szakadéka, mely elválasztja a szegényt és jobb módút, sem segít a helyzeten. Persze inni egyaránt lehet a munkanélküliség miatt (bár úgy nehezebb), mint azért, mert valaki „jómódjában már nem tudja, mit csináljon”…
Lassan elérjük az egymilliós határt, mondta a minap Zacher Gábor. Sajnos, véleményem szerint ez már régen megtörtént, csak éppen pontos adatokat, nehéz felmutatni egy ilyen „átlagossá” váló betegségről, mint ez is. A családon belüli erőszakról is csak félve suttogunk még mindig (vagy egyenesen le is tagadjuk annak létét), nem hogy még beszélni kezdjünk egy ilyen „szégyenről”, ami a közelebbi vagy távolabbi családunkat érinti.
Pedig az alkohol lassú méreg. Napról-napra, évről-évre tompítja, butítja, és teszi agresszorrá az embereket, akik nem tudnak és/vagy nem is akarnak megálljt parancsolni káros szenvedélyüknek. Míg a drogok használói és eladói súlyos büntetést kapnak (bár olykor nem is olyan keményet, mint amit megérdemelnének) addig a legális drog, az alkohol, megannyi formában van reklámozva az újságokban és a tévében.
Elfogadott, sőt ünnepelt „kultúrája” van az alkoholizmusnak itthon. A kabarékban évtizedek óta kifogyhatatlan téma, sőt, ma eljutottunk oda, hogy a stand up comedy műfajában is olyan egyének tűnnek fel, akik büszkék alkoholizáló mivoltukra. Persze mindez csak játék, s ezt sokan tudjuk is. Ám másoknak ez biztatás, sőt, felmentést ad, saját ivási szokásaikra.
Az alkoholizmusban az a félelmetes, hogy nem korlátozható. Nem lesznek betiltva a kocsmák, sem az italok, de még a reklámjaik se. Mint ahogy a dohányiparból, úgy az alkoholból is, horribilisan nagy bevételek mennek az állami kasszába. Ezért nem érdeke senkinek sem az, hogy komolyan vegyen bizonyos ezzel együtt párhuzamosan növekvő problémákat.
Hiába tudjuk tehát, hogy az alkoholizmus több családot és egyént tett tönkre, mint a drog. A sarki közérttől kezdve a trafikosig bezárólag mindenhol hozzá lehet jutni, és nem is túl magas áron. Persze mondhatjuk, hogy kismértékben az alkohol nem káros. Abban az esetben valóban nem, ha az ember tud mértéket tartani, nem küzd kisebbségi komplexussal, depresszióval, vagy érzelmei elnyomásával.
Megtévesztő módon, az alkohol, a fentebb sorolt problémákra gyógyírnak tűnik. Hiszen kivétel nélkül mindenki oldottabb lesz tőle és felszabadulnak ennek köszönhetően az addig megtapasztalt gátlások is. Az élet fintora, hogy ez aztán beindít egy önmagát generáló folyamatot. Ha valaki egyszer megtapasztalta önmaga „jobb, felszabadultabb” verzióját, az olyanná is akar minél többször válni.
Talán mondani se kell, hogy mindez a neveltetésbeli problémákból fakad. Hányan vannak szüleink, nagyszüleink, és ükapáink közt, akik azt adták át a következő generációnak, hogy az érzéseket nem tanácsos, sőt nem is kell kimutatni például. Az örökös elnyomás aztán deformált személyiséget hoz létre. S az, aki eleve hajlamos az agresszivitásra, az nemcsak érzelmi, hanem testi terrort is fog alkalmazni a nála gyengébbekkel.
Nem véletlen, hogy sokan alkoholos befolyásra válnak „erőssé”. Saját, régen megélt fájdalmaik, elnyomott énüket próbálják e kétségbeesett és másokra nagyon káros módon kifejezésre juttatni. Bár nem szokás beszélni róla, a családon belüli erőszak nagy részében is az alkohol központi tényező. Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy aki „erősre issza magát”, abban alapvetően van erőszakosságra hajlamos attitűd. Mégis, pont azért, mert ez is egy ingoványos talaj a társadalomnak, erről sem szólunk. Pedig az alkohol gyerekek ezreinek életét tette és teszi tönkre ma is, anyjukkal és/vagy apjukkal együtt, mert közvetlen családtagjaik az alkohol bűvkörében éltek és élnek még mindig.
A segítség kérése egy alkoholista részéről nem mondhatni számottevőnek. Bár vannak, akik elismerik betegségüket, mégsem tesznek ellene semmit. Egyfajta pajzsként használják, arra, hogy miért kell velük szemben elnézőnek lenni. Ugyanígy viselkednek sok esetben azok is, akik ezt megélik mellettük. Nehéz olyanon segíteni, aki nem tud és/vagy nem akar, önmagával szembenézni. Az sem segít a helyzeten, hogy sokan a családtagok közül is tagadásban élnek. Mentegetik az alkoholistát nem csak maguk előtt, hanem a gyerekekkel szemben is. Ez pedig legalább annyira káros, a következő generációra, mint arra, aki már ebben él.
Mert mindaddig, amíg nem ismerjük el egy probléma létét, addig nincs esély, az ördögi körből való kiszállásra. Pedig nem ártana tisztába lenni azzal, hogy az alkoholizmus lehet örökletes, pláne egy ugyanolyan érzelmileg ingerszegény vagy éppen felfokozott családban felnövő gyereknek, mint annak apjánál vagy anyjánál. Az alkoholizmus betegség, s nem csupán az akaratgyengeségből áll. Az alkohol ugyanolyan veszélyes, mint minden más drog, csak egy kicsit lassabban teszi tönkre használóját, s annak családját…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: