Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Az érett hölgyek forradalma

iris

A Mature Movement avagy az érett hölgyek mozgalma 2008-ban kelt életre. Egy blog által, aminek célja, hogy egyaránt bátorítson fiatalt és érettebbet arra, hogy vállalja önmagát, függetlenül attól, hogy hány éves. Igaz, csak és kizárólag 65 év feletti nőkkel van készítve divatfotó. Ezzel is jogot követelve a nőknek ahhoz, hogy végre el legyen ismerve, hogy a szépség és a stílus nem korhoz kötött. Maga az oldal egyébként kifejezetten a személyes stílust helyezi előtérbe. Nem az aktuális trendeket élteti, hanem az egyén saját divatról alkotott elképzelését.

Ezen kívül persze egy olyan világ ellen is szándékoznak tiltakozni, ahol a divat csak a 17 éveseknek szól. Ezért addig is elmerészkednek, hogy kifejezetten fiataloknak készített ruhákban (is) pózolnak a hölgyek a képeken. Az igazán nagy dobást ez hozta el számukra. Főként, mert nem tüntetik el pigment foltjaikat, testük megereszkedésének nyomait képeikről, hanem inkább példát mutatva vállalják teljes valójukat, ezzel bizonyítván, hogy igenis minden korosztálynak joga van szépnek, csinosnak és ápoltnak éreznie magát a bőrében.

 A dolog néhány év után sokkolta is a divatvilágot. Olyannyira, hogy nem volt mit tenniük, be kellett „hódolniuk” a legújabb irányzatnak.

Ezt a hullámot meglovagolván hozott össze a Dolce&Gabbana divatház a 2012-es kampány fotóival különböző generációkat. A fiatal nőket és férfiakat, a nagymamákkal, nagypapákkal. Az olasz hagyományokhoz méltóan, a családi kötelékeket kívánták hangsúlyozni, amit aztán egészen a mai napig hoznak is újabb kampányaikban. Mondhatni megtalálták a receptet ahhoz, hogyan lehet ízlésesen tálalni a fiatalság és az érettebb generáció kontrasztját. Olyan jól sikerült ez, hogy további divatházakat is arra sarkalltak, hogy foglalkozzanak e témával.

Közülük kiemelkedő a Céline ház, aki legutóbb Joan Didion (81 éves) írónőt választotta fotóihoz, és a Sint Laurent ház, aki Joni Mitchell (74 éves) énekesnőt választotta, hogy képviselje az idősebb generációt. Mindenki közül a legtovább azért Gautier „merészkedett”. Hiszen ő már évek óta előszeretettel alkalmaz érett korú modelleket kifutóin. Talán eljutunk nemsokára oda is, hogy az öregedés nem számít többé tabunak, s a sztárok/modellek is, büszkén vállalják, önvalójukat.

box615x0Mi több, egyszer majd az is alapmondattá válik, amit Meryl Streep mondott egy interjúja során: „Lázadok az öregedéstől való irreális félelem ellen.” S ez nem üres szócséplésként hat majd, hanem valódi életfilozófiának. Az biztos, hogy az érett hölgyek mozgalmától sokat tanulhatunk. Például azt, hogy milyen sokat jelent az, ha aktívak maradunk idősebb korunkra is. Na persze nem feltétlen úgy, hogy maratonit futunk. Ám mozogni igenis fontos és lehet is bizonyos élettani körülményeket figyelembe véve bármilyen korban.

Persze az érettebb generáció női szupermodelljei elismerik, mint Daphne Selfe (87 éves) aki a mai napig dolgozó legidősebb szupermodell és Carmen Dell’Orefice (84 éves) szintén még mindig aktív modell, hogy a divatvilágban ma még követelmény vékonynak és fiatalosnak lenni, amihez ők plasztikai beavatkozásokat is vállaltak. Sőt, utóbbi azt mondta saját magáról, hogy ő bizony egy járkáló szilikon bábú.

Hozzájuk képest sokkal hitelesebb az érett hölgyek képviselői között a már említett Joan Didion író, aki a Céline kampányarca volt 2015-ben. Hiszen ő nem csupán, hogy megtestesítette az „átlag nő” kategóriát, de érett hölgyként úgy virult e számára teljesen új szerepkörben, ahogy Kim Kardashian sohasem fog.

Teljesen más kategória hozzá képest Iris Apfel (94 éves üzletasszony, divat ikon), aki olyan annyira divatbolonddá vált, hogy félhomályban él a lakásában, hogy a textileknek és ékszereknek ne essen bajuk. Ő rendszerint rendkívül élénk színű ruhákban és rengeteg kiegészítővel a nyakában mutatkozik. Nem mellékesen, ő az is, aki időről-időre ihlettel szolgál az érett hölgyeket felvonultató oldalon.freya-lawrence-marie-agnуs-gillot-celine-2015-2

Minden jel arra mutat, hogy a fiatalság mítosza kezd megkopni. Nemrég láthattuk Claudia Schiffert (45 éves) és Cindy Crawfordot (50 éves) is egy-egy kampányban, s persze Monica Belluccit (51 éves). Igaz, ők még a középkorosztály tagjai. Ettől függetlenül, ők is ennek a mozgalomnak a nyertesei, hiszen alkalmazzák őket újra. Talán, persze csak talán, eljutunk odáig egyszer, hogy 45, 50, sőt 65 év felett sem lesznek süllyesztőbe pakolva a nők. Sokkal inkább úgy kezelve, mint a kortalan szépség és báj képviselőit.

A mozgalom egyébként naponta kap leveleket fiatalabb és érettebb nőktől, akik mind arról írnak, hogy megszűntek félni az öregedéstől, tehát valami tényleg elindult. Egyre hangosabban kimondható, hogy ez az évtized az érett hölgyek forradalma. Akik legalább annyira vonzóak és stílusosak, mint fiatalabb társaik.

Semmi más, csak szex

nő bújik

„Ez nem jó nekem. Nem ezt akarom.” Ez volt az a mondat, amit barátnőm aktuális szeretője egy észvesztő együttlét után először mondott. No, nem az aktussal volt problémája. A gond ott kezdődött, hogy barátnőm hozzábújt utána. Miriam akkora már hetedik évét taposta párjával. Testi kapcsolatuk szinte egyáltalán nem volt a harmadik vetélése után, s öt év házasság után rádöbbent, hogy ő még szeretné nőnek és főként csábítónak érezni magát. Nem keresgélt tudatosan, nem próbálkozott különböző társkeresőkön, egyszer csak útjába akadt egy férfi, akivel jól kijöttek, sok volt bennük a közös és pár hónappal később, ahogy baráti kapcsolatuk kezdett komolyabb hangot ütni, szóba került, hogy esetleg segíthetne a férfi neki vágyai egyszeri kielégítésében. Megtörtént hát, aminek törvényszerűen meg kellett történnie. Fantasztikusra sikerült, és teljesen bezsongtak.

Bizonyos okok miatt, csak félig sikerült az aktus, s megbeszéltek még egyet, csak a teljesség végett. Megint megtörtént hát, s a tipikus kezdeti téblábolás után valamennyire belejöttek. A férfinak jó volt, barátnőm viszont kissé csalódottan távozott. Eltelt egy pár nap, s a férfi ismét kereste. Újabb randevút beszéltek meg, s egy viszony kezdetét vette. Az együttlétek elmélyültek, egyre több lett benne a csók, s egyre több az együttlevés mámorító pillanata. S persze mikor már kezdtek egymáshoz szokni, na akkor hangzott el a fenti két mondat. Váratlanul érte Miriamot. Nem akart semmi mást, mint jól érezni magát, s tessék, most azt kapta, amit nem várt. Ultimátumot.

A férfi magyarázkodásba fogott, hogy bár kedveli őt és bejön neki egész testi lénye, de érzelmi töltetet nem tud társítani hozzá. Mégsem tud aludni napok óta, őt látja mindenhol, s fél barátnőm érzéseitől. Miriam semmit nem értett. Teste még érezte az előzmények fáradságát, agya kissé tompult már, legszívesebben ott helyben elaludt volna. Erre most olyanokat vágtak a fejéhez, melyekkel első körben nem tudott mit kezdeni. Még hogy az ő érzéseitől kell félni? Hiszen ő csak jól akarta érezni magát! Még hogy nem tud kiváltani érzelmeket a másikból? Na és, nem várt szerelmi vallomást! Nem tudta mit gondoljon.

Most kezdje el bizonygatni, hogy neki nem jelent semmit a másik? Vagy hagyja az egészet és keressen magának valaki mást? Próbálta elmondani, hogy bár kedveli a férfit, de nem szereti. A válasz erre az volt, hogy „még nem szereti”. Próbálta elmondani, hogy tökéletesen tisztában van a barátság és a szerelem közötti különbséggel, de a férfi egyre csak hajtogatta: „Félek…. Keress valaki mást! „ Barátnőmnek az volt érzése, hogy elbeszélnek egymás mellett. Valami nem stimmelt a hallottakkal, de hogy mi pontosan ő maga sem tudta. Mitől lett hirtelen ennyire bonyolult az egész?- kérdezte magától.

– Érzelmek kavarodtak a testi játszadozásba? Vagy csak a férfi egoizmusa nem tűrte, hogy valakinél csak a második helyet foglalja el? Barátnőm nem volt szerelmes. Legalábbis ezt állította. Bár, ami tény az tény, hogy ahogy az egyszeriből, kettő lett és utána már három, úgy kezdett ő is egyre komolyabb kockázatokat vállalni. Ki volt égve. Ki volt éhezve. Vágyta az igaz szenvedélyes érintkezéseket. S étvágya egyre nagyobb lett. Mégsem voltak illúziói. Nem akart ő szerelemre lelni az ágyban. Ő csak nőnek akarta érezni magát. Ehelyett azonban valami, valahol kisiklott a vágányról, s  ő elvesztette a fejét a benne újra feléledő vágyaitól.

Ez a felismerése persze végül döntőnek bizonyult. A “barátság”, mint olyan megszűnt közöttük, s próbáltak egymás nélkül menni tovább. Amikor a kávézóban a szokásos traccspartinkon elmesélte mindezt nekem, először az futott át az agyamon, hogy talán valamit nem tisztáztak le pontosan. Rá is kérdeztem, mire ő közölte, hogy dehogynem, szó szerint ki lett mondva, hogy ez csak szex és semmi más. Tovább gondolkodva meg kellett kérdeznem tőle, hogy akkor miből gondolta a férfi, hogy barátnőm kezd érzelmeket táplálni iránta? Hosszabb hezitálás után barátnőm válasza kissé ellentmondásosnak tűnt.

Hivatkozott arra, hogy mint barátját kereste a férfit olykor- olykor számára fontos dolgok elmondásával. Nem túl gyakran, talán csak egy héten egyszer. A férfi is kereste őt mondva csinált dolgokkal, olykor, de valahogy minden más hangot kezdett el felvenni a második-harmadik együttlét után. Valamit láttam barátnőm szemében, ami nem tetszett. Menni akart a régi kapcsolatából, s ehhez egy olyan utat választott, amiről tudta nem lesz visszafordulás. Mégis, mindent ugyanúgy akart tenni, mint régen. Tudat alatt menekülni próbált, de a megmentőnek szánt egyén, nem akarta vállalni érte a kockázatot.

A skalpvadászok lelkivilága

skalpvadászok

A skalpvadászok olyan emberek, akik másokban trófeát látnak. Akiket mindig csak az aktuálisan legszebbnek, legkívánatosabbnak tartott példány hajt vadászatra. Olyanok, akik el vannak foglalva saját magukkal. Önhitt, érzelmi sérültek, akik testi vágyaik rabságában élve tipornak meg másokat.

Függetlenül nemüktől, hiú természetűek. Testük folyamatos karbantartására fokozottan figyelnek. Rendszeresen járnak kozmetikushoz, fodrászhoz, edzőterembe. Kitartásuk páratlan, ha edzésről vagy szigorú étrend betartásáról van szó. Éppen ezért külsőségekre fektetett hangsúlyú életvitelük, érzelemmentes kapcsolatokat idéz elő. Olyan embereket sodorva útjukba, akiket csak meghódítani akarnak, szeretni nem. A szexualitásban élik ki igényeiket az intimitásra. De néhány napnál, esetleg hétnél tovább az újdonság varázsa nem tart.

Ahhoz már a hódítás és a szépség iránti igényük túl mélyen épült be életvitelükbe. Ráadásul tökélyre fejlesztett modoruk, vonzerejük, s persze hatalmas önbizalmuk folyamatos sikerekkel kecsegteti őket. Azért, hogy még csak fel se ismerjék a valódi intimitás utáni sóvárgásukat, bonyolódnak bele újabb viszonyokba. Ez ugyanis a bevett módszerük az érzelmek kizárására. Az egyedül töltött éjszakákon, szobájuk falára vetítik legnagyobb hódításaik. Gyönyörű arcokat, gyönyörű testeket nézegetnek, kik szenvedélyes légyottokat ajándékoztak számukra.

Önbizalomlöketnek használják fel korábbi csábításaik emlékeit. Így válnak a vadászat függőjévé, s a préda üldözőjévé. Megszállottjuk az adrenalinnak, ami az egekbe röpíti őket, amint a következő préda feltűnik célkeresztjükben. S bár úgy tűnik magabiztosak, valójában, rendkívül sebezhető emberek. Azért van szükségük mindig újra, mindig másra, hogy egyre többen bizonyítsák számukra, milyen vonzóak, intelligensek. S, hogy ne kelljen soha megmutatni senkinek valódi arcukat, elvégre az új ismeretségek közepette minden egyes alkalommal újradefiniálhatják önmagukat.

 A hit, az akarat a nyers erő hármasával teperik le áldozataik. Lelkesedésükkel, megnyerő modorukkal, s a belőlük áradó pozitivizmussal kerítik hatalmukba prédájukat. Az ember a közelükben úgy érzi, hogy nincs menekvés. Meg kell ismerni azt a titokzatos világot, amit csak egy skalpvadász tud megmutatni! Persze egy igazi vadász sosem végez félmunkát. A cél az, hogy egy-egy áldozat ne csak a húsát, de a szívét is kínálja tálcán. Elvégre mire lenne jó a vadászat, ha nincs behódolás? Egy igazi vad, teljes megadása kell ahhoz, hogy a vadász örömét lelje zsákmányában.

Persze mikor megkap mindent, gyorsan felhúzza a nyúlcipőt. Hisz oly sok még a préda, miért maradna egyvalakinél? A vadásznak öröme, maga a vadászat. Nem a préda, nem egy szív meghódítása. Csak a romantikus lányregények hasábjain térnek jó útra. A valóságban, sosem hagynak fel a vadászattal. Maximum néhanap merengenek el a „normális” élet lehetőségén. Olyankor, mikor nyitott ablakukon keresztül beszivárog egy-egy meghitt családi vacsora illata és zaja. Ilyenkor aztán gyorsan előveszik újra prédáik képeit. Azokat, melyek szobájuknak falait már réges-rég beterítették.

Egy-egy arcot tüzetesebben vesznek szemügyre. Olyanokat, akik előhívnak belőlük rég homályba veszett emlékeket. Diadalmas vadászatokra gondolnak vissza, melyek sikerétől megrészegülve újabb hódításokra sarkallva űzhetik tovább vágyaikat. Néha aztán rátéved szemük egy elhomályosodott képre is. Egy olyan ember arcára, aki, valaha az idők kezdetén a lelküket megérintette. A szívrablóra azonban már nem szívesen emlékeznek, sem az okra, ami miatt vadászokká lettek. Inkább kezükbe veszik nyílpuskájukat újra, sok még az étvágygerjesztő vad, kinek még zsenge a húsa.

Persze hiába a sok zsákmány, éhségük sosem csillapodik, hisz amíg csak testük elégül ki, addig a szívük sosem fog begyógyulni…

A szabadságharc női harcosai

beckvilma_mazsina4

A szabadságharc kapcsán, általában a nemzet fiaira gondolunk. Görgey Artúrra, Bem Józsefre, Kossuth Lajosra például. Pedig, számtalan nőalak is befolyással volt a történelem alakulására. Nem csupán oly módon, hogy támogatták derék fiainkat, hanem úgy is, hogy beálltak a csatatérre ők is harcolni.

Mária_LebstückKözülük a legismertebbek egyike Lebstück Mária, aki Károly néven 18 évesen csatlakozott a bécsi forradalom kitörése idején az egyetemi légióhoz.  A jogászokkal karöltve küzdött a márciusi és októberi forradalom alatt, majd Magyarországra szökött. Itt került a magyarországi német légióba, később pedig a tiroli vadászaljhoz. A kápolnai csatában megsebesült, majd hősies helytállásáért kitüntették hadnagyi fokozattal. 1849 áprilisában a 9. huszárezrednél segédtiszt beosztásban harcolt a többiekkel. Itt lett főhadnagy és itt találkozott későbbi férjével is. A szabadságharc leverése után az aradi várban tartották fogva, ahova már áldott állapotban került, és ahol meg is szülte első fiát. Rokonai hatására, hat hónap raboskodás után szabadon engedték, de Magyarország területéről kiutasították. Ennek ellenére, néhány év horvátországi tartózkodása után visszajött Győrbe, majd szeretett hazájában lépte át az öröklét mezejét.

bányaiBányai Júlia férje elhunyta után Bányai Gyula néven harcolt a szabadságharcban a 27. honvédzászlóaljnál. Hősiessége révén hamar elkezdett lépkedni felfelé a ranglétrán, így 1849 februárjában már őrmester fokozat alatt említik a dokumentumok. Emlékezetes tettei között van egy császári tiszt elfogása, melyet harmadmagával hajtott végre, s akiről kiderült, hogy kémkedni akart Magyarországon. Az osztrákok kémjének kiszabadítási kísérletének meghiúsítása közben megsebesült, majd hősies helytállásáért hadnaggyá léptették elő. Gyógyulása után felettesei előtt nyilvánvalóvá vált női mivolta, így bár harcolt még, de kitűnő francia nyelvtudása által sokszor bízták meg ezek után felderítő munkákkal is. Mivel rengeteg értékes információra tett szert, így személyesen Bem tüntette ki és nevezte ki századossá. A fegyverletétel után női ruhába bújva hagyta el az országot és Törökországba menekült, majd élete végéig Kairóban élt.

 

paulina_692_20110622141124_515Pfiffner Paula a színésznői pályát hagyta ott, hogy férfiruhába bújva harcolhasson a szabadságharcban. A Ligeti Kálmán nevet használva kezdte pályafutását a bécsi légióban, ahova fivére hatására került. Ő is harcolt Erdélyben, de súlyos sebet kapott, ami egy időre a fegyver letételére kényszerítette. Ennek ellenére eljutott hősies cselekedeteivel egészen a hadnagyi fokozatig. A szabadságharc bukása után bujdokolt, de elfogták. Gyulán tartották fogva, ahol ismeretlen körülmények között pisztoly került hozzá és öngyilkos lett.

 

 

Gulyás Júlia férje után ment a frontra és állt a seregbe. Társai Zábráczky Gulyás Gyula néven ismerték. Mikor férje elesett a piski csatában, egyre vakmerőbb tettekre szánta el magát. Ennek folyományaként súlyos sebet szerzett a kápolnai ágyútűzben s, aminek hatására egy időre kénytelen volt szüneteltetni bosszúvágyát. Felgyógyulása után az aradi tüzéreknél szolgált, ahol végül zárta is katonai pályafutását, miután fogságba került. Szabadulása után Tornyán, majd Budán telepedett le.

Beck Vilma a szabadságharc idején Kossuthnak és a magyar hadvezetés több tagjának kémkedett. A világosi fegyverletét után kivándorolt Londonba, ahol a titkosszolgálatnál is dolgozott, de kettősügynökség vágyja miatt haza akarták toloncolni. Sajnos azonban a vádak alól már nem tudta tisztázni magát, mert a vizsgálat előtt hirtelen összeesett és meghalt.

Valójában rengeteg nő harcolt a szabadságharc idején. Ezekről csak elvétve lehet írásos feljegyzéseket találni, de ez nem is meglepő. Női mivoltuk valószínűleg csak elenyésző mértékben vált nyilvánossá. Mindenesetre az biztos, hogy sokan voltak, akik küzdöttek azért, amiben hittek és ezért hajlandóak voltak fegyvert is ragadni! Legyünk rájuk is büszkék! Megérdemlik legalább annyira, mint férfi társaik!

Lelkesedsz még a munkádért?

do-you-like-your-job-employment-concept-37893007

Vannak, akik rajongásig imádják munkájukat. Mások, alig képesek pár szónál többet kinyögni arról, ami életük nagy részét kitölti. Előfordul, hogy az, amiért valaha lelkesedtünk, már nem elégíti ki törekvéseinket. Mivel mindenki változik, nem árt olykor számot vetni azzal, hogy lelkesedünk e még azért, amit csinálunk, vagy legszívesebben valami újba kezdenénk helyette. Ennek eldöntésére pedig vegyük szemügyre melyek, azok a tipikus jelek, amik arról árulkodnak, hogy még szenvedéllyel végezzük munkánkat!

    – Hasonló értékrenddel és érdeklődési területtel rendelkező emberekkel alkotott közösség. Ez általában ott kezdődik, hogy beazonosítjuk, milyen értékeket képviselünk. Mik azok a dolgok, helyzetek, körülmények, amelyek a legnagyobb örömmel és elégedettséggel töltenek el bennünket. Az olyan értékek mérvadók, amik a legnagyobb kihívások közepette is biztonságot nyújtanak számunkra. A családi háttérben, baráti kapcsolatokban, függetlenségben vagy éppen a csapatmunkában való aktív részvételben megtapasztalt erősségeinkre kell itt gondolnunk.

    – Magabiztosan végzett munka. Amikor arról beszélünk, ami igazán fontos számunkra, avagy, ami szenvedélyt kelt bennünk, hajlamosak vagyunk negatívan is megbélyegezni önmagunk kapacitását. Ezért figyeljünk arra, hogy amikor arról mesélünk, ami iránt lelkesedünk, kerüljük a negatív megjegyzéseket (pl.: Nem vagyok benne elég jó.) Inkább kérdezzünk meg másokat, akik szenvedéllyel végzik munkájukat, hogy ők hogyan csinálják. Igyekezzünk tanulni tőlük és saját javunkra fordítani, azt, amit hasznosnak vélünk ahelyett, hogy ócsárolnánk magunkat.

    – Kiegyensúlyozott munka és időbeosztás. Amennyiben a munkánk egyben a szenvedélyünk, akkor nem kerül különösebb erőfeszítésünkbe harmóniába lenni feladatainkkal. Elég időt szánunk rájuk, s nem fecsérelünk értékes perceket például a közösségi hálón való böngészéssel. Ha még nagyobb erőbedobást igényel tevékenységünk, akkor ahhoz, hogy plusz időt spóroljunk, figyeljük meg, hogy mik azok a szokások, amik zavarják az összpontosítást. Vegyük górcső alá napi rutinunkat, időbeosztásunkkal együtt, hogy lássuk, valóban kellő időt szántunk e munkánkra, s olyan prezentációt adunk ki kezünkből, ami elégedettséggel tölt el bennünket a nap végén.

    – Hajlandóság mások véleményének meghallgatására. Gyakoroljuk a nyitott elmével való társalgást. Attól, hogy a munkatársunk/ főnökünk nem ért velünk egyet bizonyos dolgokban, vagy más nézeteket vall, az még nem ok arra, hogy ne hallgassuk meg, vagy méregbe guruljunk. Nem szükséges mások elvárásai előtt fejet hajtani, de nem árt minimalizálni a stressz faktort olyankor, amikor valami olyanba szólnak bele, amit mi a legjobb tudásunk szerint szeretnénk végrehajtani. Ehhez persze nem árt levetkőzni a teljesítménykényszerből fakadó szorongást. Elvégre „Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit sem.” S csak az nem téved, aki nem is próbálkozik.

    – Mentális állapotunk figyelembevétele. Árulkodó lehet mentális állapotunk is. Ugyanis bármennyire is lelkesedünk feladatunkért, jó, ha tudjuk, hogy elménk csupán 90 percig képes tudatosan figyelni arra, amit csinálunk. A következő fél órában már a tudattalanunk dolgozik, tehát ilyenkor érdemes kicsit kinyújtóztatni magunkat, inni egy kávét. Rendszerint automatikusan ráérzünk, hogy mikor kezdünk belebonyolódni egy feladat megoldásába, de sokan ekkor még erőltetjük a folytatást. Azért, hogy ezen a ponton hamar túl tudjunk lendülni, tudatosítsuk magunkban, hogy ilyenkor vagyunk egy kilencven perces ciklus végén, amit, ha módunkban áll, felhasználhatunk egy lélegzetvételnyi szünetre, hogy teljes erőbedobással folytassuk utána, azt, amit csinálunk.

    – Negatív érzéseink kordában tartása egy nagyobb ügyért. Csapatban való részvétel esetén, őszintén beszélünk felmerülő aggályainkról. Bízunk a többiekben, s abban, hogy a felmerülő problémákat együttesen képesek vagyunk megoldani. Figyelünk arra, amikor valami miatt irigyek vagy bosszúsak leszünk. Mert tudjuk, hogy amikor bosszankodunk valamire/valaki miatt, az általában abból fakad, hogy máshol kevesebb a felelősség, szabadabban lehet dönteni egyes kérdésekben, mint nekünk. Sokszor (tudat alatt) arra vagyunk a legféltékenyebbek, ami a legnagyobb szenvedélyt váltja ki belőlünk.

   – Egoista megnyilvánulások kerülése. Képesek vagyunk félrerakni az egót, ha a munkánkról van szó. Megtanultunk különbséget tenni a véleménykülönbség, a személyes támadás, a véleménykinyilvánítás és a kritika között. Nem engedjük, hogy egónk miatt a csapatmunka vagy a személyes reputációnk eredményessége csorbuljon, mert kellő időt tudunk rászánni a feladatunkra, s tudjuk, hogy mindent megteszünk, ami tőlünk telik, s ezért nem sértődünk meg mások véleményén/kritikáján, mert képesek vagyunk építő jellegű megfigyeléseknek elkönyvelni mások észrevételeit.

Amennyiben nem élvezzük, azt, amit csinálunk, akkor nem tudunk iránta lelkesedni se. Ha pedig nem tudunk szenvedélyesek, lenni benne, akkor legyünk őszinték magunkhoz és valljuk azt be. Sosem késő újrakezdeni! Ha pedig úgy találjuk, hogy még mindig szenvedéllyel végezzük hivatásunk, akkor ezeknek a pontoknak a segítségével, még nagyobb produktivitásra tehetünk szert. Bármelyik is a végkövetkeztetés, egy dolog biztos, életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük! S ha már így van, akkor legalább élvezettel legyünk ott, ne csak kötelességtudatból. 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!