Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Az én életem, az én testem Nem közügy!

gender

A minap szembesültem a ténnyel, hogy a házasság és a gyermekvállalás közügy. A világ bizonyos kérdésekben nem változik, és ugyanott tartunk felfogásban, mint 30 vagy akár 100 évvel ezelőtt. Attól függetlenül is, hogy állítólag felvilágosult társadalomban élünk. Mindenki beleszól mások magánéletébe, természetesen kéretlenül.

Nem tudom, hogy állnak a kérdéshez az eredendően feminista nézeteket valló nők, de engem borzalmasan frusztrál, hogy kéretlenül szólnak bele teljesen idegen emberek az életembe. A szomszédtól kezdve, a közérzetesen át egészen a politikusokig, mindenki, el akarja dönteni helyettem, hogy mikor menjek férjhez és szüljek gyereket. Valamiért kissé déja vu érzésem van ezzel kapcsolatosan, bevallom. Úgy emlékszem a történelemkönyvem hasábjain valamint nagyanyám és anyám beszámolóiban hallottam ilyenekről már korábban is…

 „Csak akkor vagy valaki, ha házasságra lépsz és minimum egy gyereket szülsz (vagy ha hármat, akkor még meg is jutalmazunk érte). „ Olyan ismerős szöveg ez, nem? Vagy tévedek?

A múltkor apám szomszédasszonya is megtalált. Tekintet nélkül arra, hogy csak köszönő viszonyt ápolunk évek óta, mégis „beszélgetni” kezdtünk. A könnyed hogy vagy kérdéstől laza három mondattal később eljutottunk egy igen erélyes beszólásig, „Kellene már egy gyerek is.” mondta ő, én meg rávágtam, hogy persze (csak, hagyjon békén), és mentem tovább. Aztán persze azon morfondíroztam miért érzik az emberek közügynek azt, hogy szülök-e? Vagy azt, mikor megyek már férjhez, hiszen hosszú évek óta párkapcsolatban élek? Ha nem lenne párkapcsolatom, akkor abba kötnének bele, miért nem járok el társaságba többet (árulva magam, mint egy darab húst a piacon) és teljesítem azt, amit, minden nőnek kötelessége? Mindez 2016-ban, nem a múlt század közepén, vagy a hetvenes években, hanem itt és most.

Azért is tartom ezt egy nagyon tapintatlan kérdésnek, mert az emberek nem gondolják végig, hogy esetleg valami olyanba nyúlnak bele, ami kényes téma. Mert például mi van, ha olyan betegségben szenved egy nő, ami miatt nem tud gyereket szülni, viszont ezt nem akarja ország-világ elé tárni? Vagy mi van akkor, ha már évek óta próbálkoznak a párjával, és a harmadik vetélésen van túl? Az emberek esztelenül és érzéketlenül szólnak bele olyan magánügyekbe, amikhez az égvilágon semmi közük! Tudom, persze más háza táján söprögetni mindig egyszerűbb. Én is mondhattam volna apám szomszédasszonyának, hogy és a kedves lánya, hogy boldogul három gyerekkel egyedül? (A férj otthagyta egy fiatalabb nőért). De nem teszek ilyet, mert ez nem rám tartozik. Tartsuk már tiszteletben egymás magánéletét és döntéseit, emberek!

saját döntésEgy nő életében a házasság és gyermekvállalás komoly kérdések (ugyanúgy, mint a férfiaknak is). Nem célszerű nyomás alá helyezni a fiatalokat és idősebbeket, hogy de menj már férjhez, szüljél már, mert ez az élet rendje. Sokan, (tisztelet a kivételnek) gondolkodás nélkül, menekülésképpen mentek férjhez és szültek gyereket. Ezekből a történetekből aztán rengeteg keserűség, házasságtörés, megnyomorított lelkű gyermek született. Vagyunk páran, akik szeretnének érett döntéseket hozni. Nem elkapkodott és kötelességből meghozott választásokként a házasságot és gyermekvállalást definiálni. Egzisztencia, otthonteremtés, stabil párkapcsolat és gyermekáldás, ez lenne az ideális. Ha pedig valaki ezekből egyik vagy másik lépést nem tudja teljesíteni vagy kihagyja, az egyedül csak rá tartozik és senkinek semmi joga afelől ítélkezni, hogy ő milyen életet teremt magának.

Ismerek olyan anyát, aki bár tudja, hogy nem túl jó párkapcsolatban él a lánya, mégis unokáért vekeng. Már ne is haragudjon a világ, de milyen anya az, aki arra bíztatja a gyerekét, hogy szüljön olyannak, akitől legszívesebben szabadulna? Persze értem én, hogy az anyaságot szeretné, ha a lánya is megélné. Na de az ár érte kicsit magas lenne… Nem véletlen, hogy a házasságok már nem köttetnek akkora számban, mint ezelőtt harminc éve. Az sem, hogy a fiatalok, egyre később vállalnak gyereket (lehetőség szerint inkább érettebb fejjel). Rengeteg negatív tapasztalat van már a birtokunkban látván szüleink életét. Persze nem törvényszerű, hogy ugyanazokat a hibákat elkövetnénk, de azok, amiket láttunk, megéltünk, nyomot hagytak rajtuk és bennünk. Éppen ezért szeretnénk már békében élni. Úgy, hogy a házasság vagy a gyermekvállalás ne számítson közügynek, hanem maradjon magánügyünk. Majd mi eldöntjük, mit akarunk kezdeni magunkkal. S mi az, amitől kiteljesedne így vagy úgy az életünk.

Szabad egy ölelésre?

ölelés

Úgy tűnik, hogy a testi kontaktusok kihalófélben vannak. A kommunikációval együtt, de azt most hagyjuk is, az más lapra tartozik. Az emberi kapcsolatok kezdenek egy komoly távolságtartó irányba elhajlani. Ez pedig egyértelműen károsan befolyásolja személyiségünket és érzelmeink kifejezésének képességét. A szakemberek azt mondják, hogy 22 másodperc ölelés elég lenne ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ráadásul, ha ezt minimum naponta nyolcszor gyakoroljuk, akkor sokat teszünk testi és lelki egészségünkért. Ahhoz pedig, hogy lelkileg is fejlődni tudjunk, napi 12 ölelésre lenne szükségünk. Szóval ideje elgondolkodni azon, hogy mit veszítünk azzal, ha nem ölelkezünk!

Akinek régóta van párja, az tudja, hogy az ölelkezés sokszor csak a szexuális életükben van jelen. Kevesen mondhatják el magukról, hogy minden hátsó szándék nélkül „csak úgy” ölelgetnék egymást, mintegy kifejezve egymás iránti szeretetüket. Ami ennél is elszomorítóbb, hogy családon belül is egyre ritkábbak a szeretetteli érintések, ölelések. Még kiskorunkban csak-csak kapunk néhány fejsimit, ölelést, puszit, de ahogy egyre nagyobbak leszünk, ezek ritkulnak, majd el is tűnnek a család érintkezési szokásai közül. Ha jobban belegondolunk, így már nem is annyira meglepő, miért olyan kezelhetetlenek, vadak és érzéketlenek a gyerekek manapság. Ha legalább néha kapnának néhány jó szót, az is jól esne nekik, nem hogy egy igazi szerető ölelés!

A testi érintkezés egyre többször fordul elő, hogy valami olyanért jön létre, amiért hajlandóak vagyunk egy kis szeretetmorzsát adni a másiknak (ölelés formájában). Manipulációs eszközként van jelen mindennapjainkban, melynek minősége éppen ezért kezdett romlani, csak úgy, mint verbális kommunikációnk is. Mintha valami járvány lenne, úgy terjed az emberek közt a felszínesség, a távolságtartás és a közömbösség. Bár vannak, akik még érzik/tudják, mennyire fontos az érintés, az ölelés, egy szeretetteli gesztus kimutatása a másik felé, ám sajnos számuk napról-napra fogyatkozik. Annak ellenére is, hogy öleléssel sok mindent el lehetne érni.

Többek közt azt is, hogy szavak nélkül is tudjunk olykor érzéseinkről beszélni. Nem különben az érintéssel, egy tekintettel. Sebzett lelkű gyermekek és felnőttek járnak az utcákon, ezért kellene ezeket feleleveníteni. Az utóbbi két-három generációban tömeges számban fordulnak elő alkoholisták, drogfüggők, bűnözők. Olyanok személyében, akik mind hiányolnak valamit az életükből. A rideg, távolságtartó közeg lehet kiváltó ok a függőségek kialakulása mögött. Mintegy bizonyítékul szolgálva arra, hogy az emberek menekülnek, sőt rohannak a szeretetnélküli, a kirekesztő és távolságtartó világ elől.

Az, aki nem kapott elegendő szeretetet, vagy legalábbis nem olyan formában, mint amire neki valójában szüksége lett volna, könnyen nyúl olyan dolgokhoz, melyektől másnak, jobbnak, különbnek érezheti magát. Az alkoholista, ki meri mutatni érzéseit, mert nem tudja tovább fenntartani páncélját, a drogos olyan emberek közé és világba képzelheti bele magát, akik közt és ahol a szeretet és boldogság adott, a bűnöző pedig úgy jut olyan dolgokhoz, melyekre vágyik, hogy mástól veszi el azt, amit ő nem tudott elérni magától.

Egy személyiség a gondolatok és érzések minőségéből bontakozik ki. Van, aki ösztönösen megérzi, ha valaki támogatásra szorul, és arra van szüksége, hogy megöleljük őt. Előfordulnak olyan dolgok az életben, melyekre nincsenek megfelelő szavak. Sem vigasztaló vagy szeretetteli kifejezések, melyek többet adnának annál, mint amikor szeretettel öleli meg egymást két ember. Már csak azért is, mert a lélek, a test, az elme megnyugszik egyetlen ölelés erejétől. S nem mellesleg eltölt bennünket a béke érzésével. Nem kell mondania semmit hozzá, csak engedni, hogy test a testhez érjen. Bőr a bőrhöz, szív a szívhez találjon egy ölelésben. Vele könnyebben vesszük az élet akadályait is. Azért mert tudjuk, hogy helyre áll a világ rendje mindaddig, amíg vannak, akik képesek szeretettel lelkükben egymást még megölelni.

Amiért egy kapcsolat megbukik

bukott kapcsolatTalálkozik két egymással rokonszenvező ember. Randevúzgatnak, majd eljutnak az ágyig, az egy hónapos együttlét után következik a második, a harmadik, a negyedik, míg végül ki nem mondják, hogy ők bizony egy párt alkotnak. Szórakozni járnak, közös programokat szerveznek, bemutatják egymást a családjuknak, barátaiknak, egyszóval teljesen beengedik a másikat saját életterükbe. Kezdetét veszi hát közös életük. A nyolcadik, kilencedik hónap után leveszik álarcaik, megtörténik az első galamb felröppenése a reggeli ébredéskor, észreveszik, hogy a másik is hús-vér emberből van. Oszladozni kezd a rózsaszín köd, s mindaz, ami addig jelentéktelen apróságnak tűnt, hirtelen jelentős méreteket ölt.

A kis hibákból problémák lesznek, s a viták, veszekedéssé fajulnak. Minden, ami a kezdet kezdetén egyetlen mosollyal elintézhető volt, most a felszínre kerül. A két különálló egyéniség kezdi belátni igényeit. Új erőre kap az ego, s számot vetnek kapcsolatukkal. Persze ez nem is csoda, hiszen általában ilyenkor mérik fel az emberek reálisan először egymás kvalitásait. Azt például, hogy mennyire jönnek ki jól, tudnak-e hosszabb távon együtt működni, mint egy csapat, lehet-e eljárni a másikkal társaságban, szeretik-e a családban. Ezek sosem tudatos dolgok, de valamilyen szinten, mindig megtörténnek. Ezek után a nő, próbálja finoman terelgetni a férfit, utat akar neki mutatni bizonyos idegesítő szokások felhagyásához, melyet a férfi kevéssé tolerál. A férfi is előterjeszti bizonyos igényeit a nő felé, s ebből „háború” generálódik.

Természetes, hogy felháborodunk olyankor, mikor úgy érezzük, személyünk bizonyos aspektusain akarnak változtatni. Hiszen én, Én vagyok, amit jobb esetben nem titkolunk a másik elől. Persze eleinte még mindenki a szebbik arcát mutatja. Kedves, előzékeny, mosolygós, de egy hosszabb kapcsolatban a kellemes dolgok mellett, előbb vagy utóbb meg fog mutatkozni önmagunk árnyékosabb oldala is. S ez az első igazi próbatétel, amin sokan el is buknak. Ugyanis, ha nem vagyunk képesek önszántunkból változtatni, akkor a kapcsolatnak annyi. Hiszen ha szeretünk valakit, akkor szeretnénk jobbá is válni a másikért, és persze önmagunkért is. Ellenben a külső nyomásra történő változtatások erőltetésének sosem lesz jó vége. A kapcsolat burkán repedést okoz az ilyen nyomás, s sajnos sokszor a végét is jelentheti egy reményteljes kapcsolatnak.

Ráadásul az emberek egy része hajlamos álmokat szövögetni újdonsült párjával kapcsolatban. Ami egyet jelent azzal, hogy sokáig képesek elhitetni önmagukkal, hogy párjuk bizonyos szokásain lehet változtatni, s idővel lehet belőle álmaik elképzelt hölgye/lovagja. A rideg valóságot lerázva és minden eszközt bevetve próbálják céljukat elérni. Először kedvesen igyekszenek egyengetni a másik útját, aztán már kicsit erőteljesebben mutatnak irányt, végül már az erőszakos fellépéstől sem riadnak vissza. A klasszikus házi sárkányok és önkényurak így kelnek életre a párkapcsolatokban. A másikat okolják régóta fennálló szokásaiért és eszükbe se jut önmagukba nézni. Pedig nem ártana ilyenkor számot vetni arról, hogy tényleg szeretjük-e a másikat, vagy csak azért vagyunk dühösek, mert nem váltja be a hozzá fűzött reményeinket?

Ugyanis bármennyire emancipálódtunk és bármennyire is vagyunk az egyenjogúság hívei, még mindig fontos részét képezi életünknek a vágy, hogy egy nőies nő és egy erős férfi karakter legyen mellettünk. Elvégre mi definiálhatná jobban milyen nők és milyen férfiak vagyunk, mint az, hogy milyen minőségű párkapcsolatban élünk? Akkor is így van ez, ha hiszünk a modern, felvilágosult társadalomban. S éppen ezért ha mi magunk is megkettőzve vagyunk, azzal kapcsolatban milyen nők és férfiak vagyunk, akkor az ugyanúgy a másik félt is megkettőzi. Amikor oltalmazni akarna a társunk, akkor ellökjük magunktól. Amikor szükségünk lenne rá, hátrébb áll, hogy megkapjuk a kiérdemelt pofonjainkat. S mert igazságtalanul mérjük fel kapcsolatunk minőségét és lehetőségeit, s olyan elvárásokat támasztunk, melyeket a másiknak szavak nélkül is érteni kellene, mindent elbukunk.

Csendben duzzogunk, ha nem történik úgy valami, mint ahogy mi elterveztük, s mindenkit okolunk, csak éppen magunkat nem, pedig sokszor az a baj, hogy nem tudjuk mit is akarunk. Egyik pillanatban az erős nőt/férfit játsszuk, a következő pillanatban a segítséget váró védtelen szüzet/kisfiút, amivel nem is lenne gond, ha legalább azt letudnánk kommunikálni a másikkal, hogy mikor mi az, amire velünk kapcsolatban figyelnie kellene. Persze ha mi magunk se tudjuk eldönteni, mire vágyunk pontosan, hogyan várhatjuk el a másiktól, hogy tudja? Talán először nem ártana belátni, mi milyen típusú emberek vagyunk, mielőtt olyat akarnánk megváltoztatni, aki csak félig felel meg az „elvárásainak”.

Edzésformák 2016 tavaszára

edzésformák

Itt a tavasz! Hurrá! Végre! Lassan, de biztosan meg lehet szabadulni a több rétegnyi ruhától, s ha szükséges, azoktól a bizonyos felesleges kilóktól is, amiket a téli hónapok alatt, magunkra szedtünk. Mint, minden évben, az edzőtermek és fitnesz újságok újabb és újabb módszereket ajánlanak figyelmünkbe. Most én is összeszedtem egy csokorba, mi az, amit érdemes, vagy, legalábbis ki lehet idén próbálni.

Ami biztosan elmondható, hogy vannak maradandó edzésformák. Ilyenek a magas intenzitású intervallumos edzések (10 perces etapok, melyek keretében minél több és minél gyorsabb gyakorlatsort kell végezni) és a cross fit (ami a súlyzós gyakorlatokat kombinálja kardió gyakorlatokkal).

Viszont ezekhez képest megjelent a Slow-mo fitnesz is, aminek lényege a fentiekkel ellentétben pont abban van, hogy már-már az extrémség határát súrolva végezzük nagyon-nagyon lassan a mozdulatsorokat. Rendkívül népszerű lehet, mert az edzők azt ígérik, hogy hetente mindössze egyszer kell járnunk ezért edzőterembe. Ráadásul, akkor is maximum 25 percet vesz el az időnkből, ami valljuk be, rendkívül jól hangzik. További előnye, hogy mivel nagyon lassan kell végezni a gyakorlatokat, így jobban tudunk figyelni a kézi súlyzókkal vagy gépi súlyzós gépekkel történő gyakorlatok technikájára. S mivel extrém dologról beszélünk, így az izmainknak 5-7 nap kell, hogy regenerálódni tudjanak, ami azt jelenti, hogy ennyi ideig fog tartani az edzést követően a zsírégetés is. Persze a kevésbé optimisták azt mondják, hogy érdemes az extrém lassú mozgásra épülő edzéseinket, a magas intenzitású intervallumos edzésekkel kombinálni, a még nagyobb hatékonyság érdekében. Akárhogy is, a rohanó világban élőknek, mindesetre ez az új mozgásfajta, egy igen vonzó lehetőség.

Egy másik, szintén lassú mozgásra épülő edzésforma a yin joga. Lényege, hogy egy-egy pózt 3-5 percen keresztül tartunk, ami rugalmasabbá teszi izmainkat. Ideális az olyanoknak, akik ülőmunkát végeznek, mert a derék és fenék izmait fokozottan megdolgoztatja. Ráadásul a folyamatos koncentrálás következtében, könnyebben meg tudunk tanulni figyelni testünkre, ami például egy érzelmi evőnek, vagy egy dohányosnak nagyon jó hír, mert sokan értek el vele, már sikereket. Mivel a yin joga passzív mozgásforma, érdemes kiegészíteni olyan aktív mozgásokkal, mint a futás vagy biciklizés.

Ha pedig már a kardióknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a futást, biciklizést és úszást is új kontextusba helyezték. S mily meglepő, itt is arra hívták fel a figyelmet, hogy inkább lassabban végezzük, de helyes technikával a fent említett edzésformákat, mert azzal (is) több kalóriát égetünk. Ezeket persze lehet erőedzésekkel kombinálni. Mert hát a kézi és gépi súlyzós gépekkel végzett gyakorlatok után, még két napig ég a zsír. Ráadásul, bebizonyították amerikai kutatók (ki más?), hogy ha hetente kétszer végzünk erőedzéseket, akkor javul elménk teljesítménye is. Több szürkeállományunk termelődik, szóval hajrá, legyünk erősek és okosak egyszerre!

Ezek után pedig elérkeztünk azokhoz, akik nem akarnak és/vagy tudnak edzőterembe járni. Nekik találták ki az izommetrikus edzésformát, amit kis túlzással, bármikor lehet végezni. Otthon, a munkahelyen, a vonaton. Olcsó, és nem igényel hozzá segítséget sem. Ez a mozgásforma az izmok összességének megdolgoztatásáról szól. Napi 6 perces izommetrikus koncentráció és hetente 5 %-kal több izomra teszünk szert. Például egyszerűen csak azzal, hogy összehúzzuk a hasizmunkat és tartjuk azt, ameddig csak tudjuk. Vagy úgy, hogy nekitámaszkodunk a falnak tenyerünkkel és ellenállást kifejtve nyomjuk el magunkat attól. A lényeg abban van, hogy a gyakorlatok közben ne mozduljunk meg. Rengeteg gyakorlatsort lehet találni a neten, szóval, akit érdekel ez a lehetőség, megfogja találni a neki tetszőt.

Összességében elmondható, hogy bár vannak új dolgok, azért a lényeg még mindig ugyanaz. Ha elszántuk magunkat arra, hogy edzeni fogunk, akkor ahhoz tartsuk is magunkat. Az ideális persze az, ha nem (csak) tavasszal kezdünk mozogni, hanem egész évben folyamatosan. De ha már így alakult, akkor legyünk kitartóak és ne várjunk egy-két hét alatt látványos változásokat. Sem a villámdiéták, sem a néhány hétig végzett edzések, nem biztosítanak maradandó változást alakunkon. Ezért bármibe is kezdünk, fogadjuk meg, hogy kitartóak leszünk és nem állunk meg félúton!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!