Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Férfiakat a női újságokba!

Sohasem fogom megérteni, hogy miért van az, hogy a női magazinok tele vannak nőkről készült fotókkal. Az rendben van, hogy a ruhák és sminkek miatt kellenek, illetve az erős, intelligens, kreatív és sikeres nőkkel készített interjúknak is ott a helyük, na de, hogy miért kell a fehérnemű kampányokon kívül még női aktfotókat is belerakni, az már nem tiszta.

Utoljára a holland Vogue vágta ki a biztosítékot, mikor Doutzen Krous és Lara Stone mutatta meg magát pőre valójában egy fotósorozatban. Így ünnepelte ugyanis a legendás divatmagazin holland verziója az ötödik jubileumát. Kérdem én, miért pucér nőkkel, miért nem pucér férfiakkal örvendeztetik meg a női olvasókat!? Mi helye van egy kimondottan nőknek szóló újságban a meztelen női testnek?

Mondjuk az is igaz, hogy számomra a feministák pucérra vetkőzése sem érthető. Arra gondolok, amikor a nők fél pucéran vagy teljesen meztelenül állnak ki valamilyen ügyükért, demonstrálás céljából. Nem állítom, hogy nem velem van a baj, de úgy tűnik, igazából ugyanazt csinálják, mint a Playboyban megjelenő nők (csak azok legalább kapnak érte pénzt is). Az én testem az enyém, és csak azzal osztom meg a maga teljes naturális valójában, akit én érdemesnek tartok erre (tehát a párommal, vagy a szeretőmmel stb.). Nem attól válik valaki feministává, hogy pucéran mutatkozik ország-világ előtt, hanem attól, hogy tisztában van a jogaival és él a választás szabadságával.

Lehet, hogy prűd vagyok, de nem tudok a női pucérság női szem elé tolásával mit kezdeni. Mindenféle nőkről készítenek fotókat, ahelyett, hogy olyan férfiakat mutatnának be, akik a nők oldalán állnak és értékes munkát végeznek. A férfi újságokban (nem a Playboy szerűekben) ehelyett teljesen értelmes cikkek vannak, sokkal, kevesebb reklámanyaggal. Én bevallom, mostanában már kezdek átpártolni az Elle man-re, mert sokkal jobb interjúk és cikkek vannak benne, mint a női változatban (pedig azt is nagyon szerettem, de most már az újság háromnegyede csak reklám).

Igaz, kérdezhetném azt is, miért nem szép, izmos, szálkás és helyes pasikkal vannak tele az újságok, ha már egyszer a nőknek szólnak? Amúgy is a nők vásárolnak a férfiaknak, talán nem ártana, ha a férfidivatot (is) bemutatnák nekünk egy-két mutatós férfimodellel együtt. A férfiak újságába, pedig lehetne vinni az erős nőkkel való interjúkat. Egy-két fehérnemű reklámmal megfűszerezve, hogy tudják, mit vegyenek a barátnőjüknek, vagy, hogy legyen velünk kedvük eljönni, vásárolni… J

Persze, ha a sok reklámot kivennénk, akkor az újságok fele megszűnne. De akkor is jobb lenne, ha nem lehetetlenül vékony és szexi nőket mutogatnának nekünk a női újságokban (mert nekünk, nőknek, ez bizony néha igencsak frusztráló érzés). Ha valóban egyenjogúságra törekedne a média, akkor nem nőkről készült szexi képeket mutogatnának nekünk, nőknek. Hanem a férfi testeket, mert azért az esetek többségében azok jobban tetszenének egy nőnek…

Lehet kicsit jobban fellázadtam ezen, mint indokolt lenne, de egyszerűen a sok retusált szépség látványától már besokalltam. Nem mindenki van megáldva csodás szépséggel és önbizalommal, és nem minden nőt érdekel egy másik nő pucér valójában! Tudom, mi szeretünk úgy mutatkozni, hogy ezek a testi témák nem foglalkoztatnak. De azért én most a lázadás nevében, inkább egy-két pasit mutatok, nekünk, nőknek. Lássuk, melyik esik jobban egy női szempárnak? A férfi vagy női pucér test látványa?

  

 

 

 

Így szerettem meg még jobban az anyanyelvem

Anyanyelvem csak egy van: a magyar. S erre büszke vagyok. Éveken át éltem külföldön, amikor két nyelvet használtam folyamatosan, az angolt és a hollandot. Természetesen sohasem tudtam úgy visszaadni a gondolataimat azokon a nyelveken, mint a sajátomon. Aki ismer nyelveket, tudja, milyen érzés ez. Megkettőzötté válik attól az ember, hogy egyszerre van meg a fejünkben a saját identitásunk, mely anyanyelvükkel együtt alakult ki, s egy hozzá hasonlóra építhető gondolkodásmódra való törekvés, amit plusz egy, vagy több nyelv ismeretében alakítunk ki, az adott népek gondolkodásmódjához.

Sokáig „küzdöttem” Hollandiában töltött éveim alatt, hogyan fordítsam át ezekre a nyelvekre azt, mit jelent magyarnak lenni. S mikor külföldi barátaim lettek, (mert egy nemzetközi cégnek dolgoztam) úgy, mint a holland, a belga, az amerikai, vagy a norvég, még inkább bántott, hogy nem tudom pontosan kifejezni érzéseim. Persze ez ugyanolyan meddő próbálkozás volt, mint mikor valaki be akarja mutatni az anyaságot valaki olyannak, akinek még nincs gyereke. Csak körvonalaiban lehet felvázolni erről dolgokat, de magát az érzést nem lehet áttranszformálni egy másik nyelvbe.

Akárhogy is, én úgy éreztem az idegen szavak üresen szólnak számban, mert nem találtam hozzájuk érzelmi töltetet. S minél erőteljesebben igyekeztem, annál idegenebbül csengtek szavaim külföldi barátaim fülében, amiért egyszerűen azt éreztem nem tudok hozzájuk közel kerülni. Persze mindez csak az én fejemben volt így, mert ezekkel az emberekkel ma is tartom a kapcsolatot, s igazán jó barátok lettünk. Ám az tény, hogy addig a pontig, míg nem éltem külföldön és használtam folyamatosan más nyelveket az anyanyelvemen kívül, nem tudtam mit is jelent nekem pontosan magyarul gondolkodni és beszélni.

Goethe azt mondja: „Aki nem ismer nyelveket, nem tud semmit a magáéról.” Ennek a gondolatának értelmére akkoriban jöttem rá, bevallom töredelmesen. Azért is, mert előtte ez annyira nagyképűnek és fellengzősnek tűnt, hogy szinte megvetettem érte. Ám mikor a második év végére értem (nem beszélve az utána következő még hatról) külföldön, már jobban értettem mire gondolhatott.

Mikor más nyelveken (is) vagyunk aktívak, paradox módon, közelebb kerülünk saját nyelvünkhöz is. Ráeszmélünk, mennyire sokszínű és sokat kifejező lehet, egy-egy magyar szó, vagy egy közmondás, s ahhoz képest, milyen szegényes egy másik nyelv kifejezésmódjának tárháza. Persze ez fordítva is igaz, mert vannak kifejezések, amik csak angolul, vagy hollandul mondhatók el értelmesen. Ez így normális, mert hiába van lefordítva egy szó, sohasem adja vissza pontosan a mondat eredeti alkotójának gondolatát, csak ha értjük a nyelvét.

Külföldön töltött éveim alatt sok külföldi nyelvű könyv került a kezembe, már csak azért is, mert imádok olvasni. S mikor magyar szerzők hollandra, vagy angolra fordított könyveivel találkoztam, nem tudtam ellenállni, muszáj volt egy-két klasszikust megvenni és azon a nyelven is elolvasni. Ilyen volt Karinthy egyik remekműve az Utazás a koponyám körül, ami hollandul, teljesen nem adta vissza az eredeti élményt. Bár nagyon jó lett a fordítás, de hiányérzetem maradt, mert az eredeti nyelvű alkotás egész más érzést hagyott bennem.

Akkoriban kezdtem el itthon jártamban újra előkaparni a szülői házból a régi magyar könyveimet. S meg kell mondanom, soha nem okozott akkora élvezetet magyar irodalmat olvasni, mint akkor és még azóta is. (Pedig imádtam és imádom is a magyar irodalmat mindennél jobban.) Mégis, valahogy Márai szavai jobban simogatták lelkem, mint korábban, nem beszélve Rejtő humoros és kacifántos gondolatairól. Kosztolányi írásai is új értelmet nyertek, mint, ahogy Jókai Móré is és a sort még sokáig folytathatnám…

Tagadhatatlan tény, hogy mikor az ember más nyelveken aktív az anyanyelvén kívül, annak sok előnye is van. Általuk nagyobb rálátást kapunk egy adott nyelvi közeg kultúrájára, s talán tágul is a szemléletmódunk, hiszen a sok különböző nyelv, sok különböző gondolkodásmódot is takar az életről, a politikáról, az emberi kapcsolatokról vagy az érzésekről. Mégis minden nyelvnek meg van a maga korlátja, ami mind gondolkodásmódban, mind érzelmeink kifejezésében tetten érhető. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy külföldön is élhettem, mégis magyarnak születtem, mert jobban megértettem mennyire szép is a mi anyanyelvünk, és, hogy az, a maga sokszínűségével mekkora jelentőséggel is bír valójában önmagunk kifejezésében.

A betegségek lelki háttere második rész

Vannak olyan időszakok az ember életében, mikor sokat betegeskedik. Rá lehet fogni ezeknek egy részét a rossz időjárásra, vagy a gyengébb immunrendszerre, vagy akár a körülöttünk élő bacilusokat hordozó emberekre is.

S bár korántsem érdemes a gyógyszeriparral és az orvostudománnyal ujjat húzni, (főként komoly esetekben), de azért olykor nem ártana magunkba is nézni, hogy a lelkünkben minden rendben van-e?

Ugyanis ha tetszik, ha nem, sokszor a megoldás a betegségeinkre önmagunkban keresendő.  Erről itt olvashatsz bővvebben: http://mystique.cafeblog.hu/2017/03/27/a-betegsegek-lelki-hattere-2/ S bár tüneti kezeléseket bármikor tudunk alkalmazni, úgy tűnik egyes makacs problémáknál, hogy jobb lenne a lelkünket is kivizsgálni és meggyógyítani. Alább egy rövid átfogó listát szeretnék ehhez ajánlani.

A Fejfájás oka önmagunk kritizálása. Tökéletesek akarunk lenni, nagy nyomás alá helyezzük magunkat és nem vagyunk képesek sem megbocsátani, sem elengedni a múltat. A harag és a düh okának felkutatásában vár feladat ránk.

A Nyakfájás oka stílusosan nyakasságunkban, vagyis makacsságunkban rejlik. Egy helyzetet csak egy nézőpontból vagyunk hajlandók szemlélni és ennek fogságában élünk. Más oldalról nem vagyunk hajlandóak közelíteni meg a témakört. Megoldás lehet egy bizonyos nézet elengedése és egy új lehetőség elfogadása.

A Torokproblémák, úgymint a mandulagyulladás, pajzsmirigy és száraz köhögés saját kreativitásunk blokkolása miatti figyelmeztetés. Frusztráció, mert sohasem azt tesszük, amit szeretnénk valójában. Félünk a változtatástól, ráadásul kívülről is akadályozva érezzük magunkat (szeretteink, munkatársaink stb.) által. Vizsgáljuk felül, miért nem akarunk előre haladni? Mitől félünk? Legyünk bátrak és engedjük át magunkban a változás magjait!

A klasszikusnak számító Hátprobléma a támogatás nélküliségre hívja fel figyelmünket. Nem érezzük szeretteink megértését és támogatását, szégyenérzetünk van a múltunk miatt, félünk attól, amit a hátunk mögött hagytunk és rettegünk, hogy megismételjük régmúltban elkövetett hibáinkat. (Ezek kívül a derékfájás, az anyagi problémák miatti szorongásunkat tükrözi.) Engedjük el a múltunkat. Éljünk a jelenben! A múlt elmúlt, nekünk a Mostra kell fókuszálni!

Gyomorproblémák esetén, nem annyira meglepő módon azzal van dolgunk, hogy valamit nem tudunk megemészteni, feldolgozni. Általában új tapasztalataink miatti félelmeinket fejezi ki. Rendszerint a „nem vagyok elég jó” gondolat társul hozzá, amit nem tudunk megoldani. Itt önmagunk szeretésében és értékelésében rejlik a gyógyír.

Lábproblémáink az előhaladás miatti ellenérzéseinket fejezik ki, különösen egy adott irányban való előrejutással szemben. Rugalmasságunk, büszkeségünk, egoizmusunk illetve hajlíthatatlanságunk hiányából fakadó rendellenség. A megfejtés egyaránt múltunkban és jelenünkben is kereshető.

Bőrproblémák jelentése legtöbbször egyéniségünk feletti fenyegetettségünk érzetét tükrözi. Úgy érezzük, mások uralkodnak és döntenek helyettünk és ezért dühösek vagyunk. Nézzük tüzetesen át, hogy tényleg más felelős-e a kialakult helyzetért, vagy csak nem akarunk önmagunkért felelősséget vállalni? Lépjünk ki a méltatlan helyzetből és változtassuk meg hozzáállásunkat a dolgokkal szemben.

Étkezési zavarok. Anorexia és falánkság. Extrém formája az önutálatnak. Miért adunk magunknak kevesebb ételt? Miért tömjük túl magunkat? Mi az az életünkben, amin nem tudunk túllépni? Változtassuk meg az önmagunkról alkotott véleményünk! Kritizál a főnökünk, vagy egy szerettünk? Úgy érezzük, nem vagyunk elég jók? Keressünk okokat a megértéshez, majd fogadjuk el és értékeljük, azt, akik vagyunk! S ami még ennél is fontosabb: kezdjük el sürgősen szeretni azt, aki vagy!

Pattanások, égési és vágott sebek, láz, fertőzések, fájó pontok a testen, gyulladás mind a harag kifejeződései. Próbálunk menekülni e negatív érzés elől, s el akarjuk nyomni. Félünk, hogy amit érzünk az rossz, s tudjuk egyes esetekben nem is lenne kifizetődő kimutatni. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a harag belülről marjon bennünket, keressünk kreatív módokat annak levezetésére. Üljünk az autónkba és menjünk egy kietlen területre, ahol kiordíthatjuk magunkból dühünket. Vagy rakjunk a fejünkre egy párnát és sikítsunk, ameddig a torkunk bírja. A lényeg az, hogy valamilyen módon vezessük le a felgyülemlett haragunkat.

Ez a lista természetesen korántsem teljes. Mégis támpontot ad ahhoz, amit már annyiszor, annyian elmondtak nekünk. A gondolataink alkotják érzéseink. Érzéseink testi tüneteink. S testi tüneteink, közérzetünk.

Fontos, hogy átlássuk egyes problémáinknak mi áll a hátterében. Lényeges kitétel ehhez elkezdeni, szeretni, értékelni önmagunkat minden egyes tettünkben. Ha kell, álljunk a tükör elé minden nap és mondogassuk magunknak, addig, amíg csak el nem hisszük: Szeretlek és értékellek téged. Megbocsájtok neked és mindenki másnak. Engedélyezem magamnak a kreatív kifejeződést! Biztonságban vagyok, minden rendben van a világomban.

A betegségek lelki háttere

Sokan vagyunk, akik próbálnak gyógyírt találni testi és lelki tüneteikre. Igyekszünk úrrá lenni a fájdalmon, hogy az élet napos oldalán maradjunk, s ezért olykor kísérletezünk önmagunkon mindenféle csodaszerrel. Előfordul, hogy ugyanezen okból, úgy teszünk, mintha nem is létezne testünkben semmiféle betegség, (s reménykedünk majd így becsapjuk a szervezetünk). Míg nem le nem dönt a lábunkról egy influenza, vagy egy derékbecsípődés, ne adj Isten valamilyen egészen komoly kimenetelű betegség.  

Mind igyekszünk jól élni, amihez az is hozzátartozik, hogy egészségesek szeretnénk lenni. Ehhez aztán vitaminokat viszünk be a szervezetünkbe, ha szükséges gyógyszereket is, hogy, tovább maradjunk az egészségesnek vélt talajon testünkkel. Olykor titkon azt reméljük, ezzel kiküszöbölhetjük azt a csorbát is, ami a lelkünkben sebet képzett. Persze, ameddig csak tüneti kezelést alkalmazunk, nem jutunk előbbre.

Szakirodalmat olvasunk, eljárunk az orvoshoz, akitől azt várjuk, hogy majd segít jobban lenni. Különböző kúráknak vetjük alá magunkat, sportolunk, mégsem javul lelki életünk. Minden próbálkozásunk ellenére sokan vagyunk, akik folyton valamilyen kisebb vagy nagyobb betegséggel küzdenek, szinte egész életükben.

Olyanok vagyunk, mint a Mátrix alkotóelemei, akik komótosan teszik a dolguk, de semmit nem tudnak igaz valójában átélni és ezzel átérezni.

Jó néhányan vagyunk, akik nem tudjuk, hogyan kell igazán élni. Mintha valami vagy valaki gátat állított volna a jó és dolgok teljes valójában való megélése elé, s mintha minden figyelmeztetés ellenére sem akarnánk tudomásul venni, hogy valami bennünk és körülöttünk nem jól működik.

Hiányos ismereteink vannak arról, hogy mit jelent betegnek lenni, de betegségtudatunk mégis sokkal erősebb, mint az életszeretetünk. Nézzük, hogyan megy el mellettünk az élet, ahelyett, hogy tevőlegesen is részt vennénk benne, aztán csodálkozunk, mikor testünk jelez, hogy nem bírja elviselni már ezt a látszatéletet.

Igyekszünk homokba dugni a fejünket, s úgy tenni mintha nem vennénk észre, hogy elfelejtettük megélni az életet, s vele együtt önmagunk teljes lényét. Még sem akarunk, vagy sokkal inkább merünk betegségeinknek jelentőséget tulajdonítani és foglalkozni azoknak lelki formájával. Könnyebb a gyógyszeres fiókba nyúlni, orvoshoz elmenni, a látszólagos problémát megoldani, mint önmagunkért felelősséget vállalni.

Míg irigykedve figyeljük, hogyan élik meg mások az élet nagy dolgait, mi csak álmodozunk mindarról, mit szeretnénk, ahelyett, hogy tennénk értük. Önmagunkat kalitkába száműzzük, s még csak nem is vesszük észre. Felületesen élünk. S ez azt jelenti, hogy felületesen is oldjuk meg felmerülő egészségügyi (és lelki) problémáink.

Annak ellenére is, hogy a betegségeknek mindig van céljuk velünk. Olykor mérgekkel túltelítődött szervezetünk arra szólít fel, hogy végre zárjuk ki életünkből romboló emberi kapcsolatainkat. Máskor egy megfázás azért tör a napi rutinba, mert túl sok minden történik egyszerre, amit képtelenek vagyunk feldolgozni.

Felmerülő fájdalmaink a szeretet és gyengédség hiányára utalnak életünkben, míg halálos betegségeink az élettől való félelemre, a bennünk élő folyamatos bizonytalanságérzetre, és a bántások megelégelésére próbálná utolsó lehetőségként felhívni figyelmünket.

Nem kell ahhoz hinni a holisztikus gyógyászatban vagy jártasnak lenni a pszicho analitikában, hogy lássuk, testünkre hat lelkünk állapota. Persze nem kell lemondani a kisebb-nagyobb betegségekre szánt gyógyszeres és egyéb kúrákról, de mint mindennek, annak is oka van, hogy miért ez vagy az a betegség támadta meg testünket. Amelyet nem árt, ha átgondolunk.

Hajlamosak vagyunk egy-egy felszínre jutó problémánál leragadni. S csak arról tudomást venni, ami kézzel fogható, amit képes könnyedén megemészteni szellemünk. Ha görcsöl a hasunk, beveszünk egy görcsoldót, ha el kezd hullani a hajunk, akkor megvesszük a legújabb hajnövesztőt.

Azzal azonban, hogy mégis miért történtek ezek pont most velünk, már nem foglalkozunk.

Ráfogjuk a közelgő cikluskezdetre, az utolsó utáni gombócra, vagy arra, hogy nem viseltünk télen sapkát. Ezek az okok igazak is meg nem is, mert igen, ezek okozhatják és okozzák is a felmerülő problémákat, de ez még mindig csak a felszín megkapirgálása, s nem a mélyben megbúvó probléma feltárására utaló magatartás.

Valljuk be, sokszor tényleg nem merünk lejjebb ásni. Nincs bátorságunk a mélybe ereszkedni, mert azokat a „betegségeket” amik ott vannak, már nem tudjuk külső segítséggel orvosolni. Ahhoz csak önmagunkra számíthatunk.

Olykor olyannyira engedjük elfajulni a dolgokat, hogy végül nincs más választásunk csak az, hogy önmagunkba fordulunk. Olykor nem akarunk úgy élni és érezni, ahogyan mindenki más körülöttünk, s ezért annyira kicsúszunk az egészséges pályáról, hogy elkezdünk beszürkülni. A test ilyenkor nem tud már mást tenni csak azt, hogy elfordul tőlünk. Elvégre mit tehet azért, hogy rájöjjünk máshogy is lehet élni? Erőszakkal nem tud hatni ránk, így elveszi tőlünk a legfontosabbat, az egészségünk. Így talán majd hajlandóak vagyunk foglalkozni azzal, ami beteggé tette lelkünk (és testünk)!

folyt köv.

Levél Amornak

Kedves Amor,

Itt a tavasz! Hurrá! Nyílnak a virágok! Én most mégis arra kérlek, légy szíves ne is gondolj arra, hogy célba veszel nyiladdal, mert ezt a kört most inkább kihagynám, ha nem haragszol. Épp eleget fájt a szívem azért, mert a nyilad eddig mindig csak engem talált el…

Szóval kérlek, légy hozzám jó, és ezúttal hagyj engem békében!

Talán te már nem emlékszel, de legutolsó alkalommal nagyon megsebeztél. Pedig már majdnem elhittem újra, hogy létezik a kölcsönös szerelem, de végül csak két test forrt össze, a lelkek nem mertek egymáshoz kapcsolódni. Valami/valaki mindig közénk állt, vagy éppen nem voltunk szinkronban az érzelmek megélésében, tulajdonképpen teljesen mindegy már. Mindenesetre hidd el, tudom, miről beszélek, mikor azt mondom:

Nem akarok több egyoldalú szerelmet, sem keserű heteket az életembe, elég volt belőlük egy életre!

Talán az lenne a legjobb, ha alkut kötnénk: Én, nem szapullak téged, te pedig cserébe a nyiladat csak akkor lövöd ki rám, ha a másikat is célba veszed ugyanakkor, mint engem. Te nem is tudod, de régóta küzdök azzal, hogy megszeressem önmagam… Éppen ezért mikor a szabotálási akcióid, visszarántanak az értéktelenség mezejére, mindig egy kicsivel messzebbre kerülök a célomtól!

Akkor is, ha igazából pontosan tudom, hogy nem kellene kívülről megerősítést senkitől várnom

Szóval még egyszer megismétlem, hogy eszedbe vésd: hagyj fel a vaktában lövöldözéssel, mert így attól félek, az életben nem fogom magam megszeretni és értékelni! Idő kellett hozzá, míg megértettem, nekem nem adatik meg a Szerelem az életemben, csak az, hogy önmagamat megtanuljam szeretni. Ne érts félre ez is nagydolog lesz, ha egyszer teljesül, csak ahhoz az kell, hogy hagyj engem békében!

(Ha nem lehet kölcsönös egy szerelem, akkor nincs értelme megélni, efelől már nincs semmi kétségem. )

Olykor már az is eszembe jut, hogy, te igazából nem is a szerelem Istene vagy, hanem a gonosz tréfáké. Nem én vagyok az egyedüli, aki arról számol be, hogyan tetted tönkre a szerethetőségéről szövött álmait. Mond, miért kínzol, ha nincs is szándékodban bennünket a kölcsönös szerelem ajándékában részesíteni? Tudod, Bob Marley is megmondta már: „A leggyávább férfi az, aki anélkül kelti fel egy nő szerelmét, hogy szándékában lenne viszonozni azt.” És tudomásom szerint, te is férfi vagy…

Azt hiszem világ is hibás ebben. Elhajlott minden egy látszatra épült világ képe felé és ez téged is megkavart. Valójában semmi sem az, mint aminek látszik, ezt le merem fogadni. Vannak párok, akikre ha ránéz az ember, azt gondolja, micsoda harmonikus párocska, pedig mikor becsukódik otthonuk ajtaja, kiderül, hogy igazából a harmónia, csak a megszokás és a közöny maszkja, melyet már úgy húznak magukra, mikor kilépnek az utcára, mint más a ruháját.

Talán ez a problémád neked is, Amor. Már nem tudod, milyen az igazi szerelem, mert mindenhol csak retusált kapcsolatokat látsz magad körül és azt képzeled, ez az, amire az emberek vágynak. Biztos nem lehet könnyű, mindenkinek elhozni a nagy Ő-t az életébe. De hidd el, vannak, akik sok békát megcsókoltak már, megérdemlik, hogy hagyd őket békében…

Szóval légy jó és hagyd, hogy élvezzem a közelgő tavaszt! Már csak azért is, mert nyílnak a virágok, s bár nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, lassan kezdek magamra találni újra…

8 ok, hogy miért kezdj el futni

9 éve rendszeresen sportolok, öt éve rendszeresen futok. Számomra nincs ennél jobb edzés mód, mert minden izmomat egyszerre megmozgatja. Persze a láb izmaira fokozottan hat. Ezenkívül gyönyörűen szálkásítja a karokat, a hason kockák jelennek meg, szóval a futás etalon.

Mindenkinek bátran ajánlom, hogy kezdjen el futni. Igaz, nagyon nagy súlytöbblettel nem érdemes elkezdeni, vagy ha igen, akkor csak kocogó üzemmódban és kellő odafigyeléssel. Én 9 éve 86 kilogrammról indultam el sportolni. Mikor elkezdtem futni, már 53 kg voltam, szóval nem ettől fogytam.

Most 6 éve, hogy 51-53 kg között vagyok folyamatosan. Természetesen ez azt is jelenti, hogy életmódot váltottam. Részben száműztem a fehér lisztet az életemből. Alkalomadtán azért eszek kiflit, péksüteményt fehér lisztből, mert nem hiszek abban, hogy az jó, ha bármit is megvonunk magunktól… (Sokkal inkább gondolom a mértékletességet mérvadónak, mint bármiféle diétát.)

Mondom ezt úgy, hogy pajzsmirigy beteg vagyok. Rendkívül nehezen fogytam le, mert 2 és fél évig semmit nem mozdult a mérleg nyelve lefele, mikor elkezdtem sportolni és diétázni. Aztán a makacsságomnak hála, és mert felhagytam a diétákkal, mégis sikerült. A kálváriám történetéről a pajzsmirigy betegséggel kapcsolatban itt olvashatsz bővebben: http://mystique.cafeblog.hu/2017/03/13/15-ev-kezeles-nelkul-pajzsmirigy-betegseggel/

Ha okokat kell mondani arra, hogy miért jó a futás, az első, ami mindenkinek eszébe jut, hogy fogyni lehet vele. Az tény, hogy rengeteg kalóriát képes elégetni, mert nekem például 1 óra 12 km-es futás 900 kalóriát éget el, de ez „csak” segíti a fogyást, formálódást. Legyünk azzal tisztában, hogy csak akkor lehet fogyni, ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit megeszünk. Tehát önmagában a futástól, nem fogunk fogyni!

Az viszont teljes mértékben igaz, hogy egy kiadós futás örömérzetet okoz. Azért, mert endorfin szabadul fel és ez valódi szellemi felszabadulást is jelent. Ráadásul, ha egy célt teljesítünk (pl.: 5 km futás esetén) minden egyes kilométer után, büszkék leszünk magunkra. Emellett javul önbizalmunk is, hiszen minél kitartóbban csináljuk, annál biztosabban látjuk majd, mi mindenre vagyunk képesek (ezáltal is).

Miután a futás mentális sport is, hiszen összpontosítást igényel, így, ami biztosan elmondható róla, hogy élesíti az elmét. Jobban fogunk tudni utána koncentrálni a munkahelyen, (ha reggel munka előtt megyünk el futni), az iskolában is jobb teljesítményt lehet elérni segítségével és az agyunk is fogékonyabb a tanulásra. (Gyorsabban megy a felkészülés pl. egy vizsgára.)

Nem elhanyagolható az sem, hogy csökkenti a stresszt. Tudósok már bebizonyították, hogy valóban el lehet vele érni mentális relaxációt, mert az alfa hullámok az agyban felszabadulnak általa. Ezen kívül a szív izmai is javulnak a fokozatos terhelés hatására, ami által hosszabb és egészségesebb életet élhetünk.

Amit nem hangoztatnak, pedig szintén állja a helyét, hogy az, aki káros életmódot folytat (pl.: dohányzás formájában) részben kompenzálni tudja a futással annak nyomait szervezetéből. Nyílván nem lehet visszafordítani elindult folyamatokat, de a rendszeres mozgás, ettől függetlenül tud segíteni.

Utoljára, de nem legutolsó sorban, javítja az alvás minőségét is. Sőt, a rossz alvók és az álmatlanságban szenvedők egy része, gyorsabban és könnyebben elaludnak, ha rendszeresen futnak.

Összevetve a futás nem csak a fogyásban és alakformálásban képes hatékony sportág lenni, hanem abban is, hogy javítsa állóképességünk. Én, már nem bírnám abbahagyni, ha akarnám sem, szinte függője lettem, mert annyira jó hatással van testemre és lelkemre. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer. Csak kitartás kell hozzá, egy jó cipő, sportruha és már mehetünk is futni.

A bizonytalanság érzete

Több, mint két éve, hogy Párizsban terrorcselekménnyel kezdődött az újév. Év végén még egy követte, majd tavasszal Brüsszelt érte el, aztán Nizzát, majd Berlint. Most Londonban és Antwerpenben is történtek támadások. Ezek a szörnyűségek jócskán beletiportak a biztonságról szőtt elképzeléseinkbe. Mindaz, amely 2001 őszén olyan távolinak és elképzelhetetlennek tűnt, Európában is valósággá vált, ami egyre nagyobb aggodalmat szül az emberekben.

Persze az értelmetlen halálesetek, mindenkit megráznak. Ráadásul félelmet generálni ma, mikor minden annyira bizonytalan, nem nehéz. A globális felmelegedés miatti klíma változás egyre inkább kimutatja fogát árvizek, földrengések formájában. Rengeteg ember válik otthontalanná, mások életüket is vesztik a természet sorscsapásai miatt. Egész városokat evakuálnak, míg más települések a földdel válnak egyenlővé. A vízhiány egyre fenyegetőbb méreteket ölt Afrikában és a Közel Keleten, s úgy tűnik, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak ezáltal, (nem csak a háborúk végett). Mindent összevetve be kell látnunk, hogy sok a bizonytalan élethelyzetbe került ember. Ezzel pedig egyenes arányban nő a kétségbe esés is, amely őrült tettekre sarkall némelyeket.

Azok, akik vallási köntösbe öltöztetik, gyilkolási vágyukat, úgy hiszik, Istent játszhatnak felettünk. Az élet szentsége, nagyszerűsége számukra nem jelent semmit, hiszen emberéleteket áldoznak fel olyan eszmékért, amit csak ők értenek meg (vagy ők sem). Nem tiszte és nem joga senkinek megítélni egy másik ember cselekedetét, de a tényeken ennek ellenére nem lehet változtatni. Emberek halnak meg valami olyan miatt, amihez az égvilágon semmi közük (s szokás szerint nem a valódi bűnösök bűnhődnek meg). Ez pedig akárhogy is próbáljuk szépíteni, egy félelmetes jövőképet vetít előre. No persze félelmet kelteni mindig is az egyik legnagyobb fegyver volt az uralkodni vágyó közegnek. Ha nyugtalanságot tudnak csepegtetni az emberek szívébe, akkor már részben nyertek. A terrorizmusban pont az a legnagyobb fegyver, hogy bárki lehet célpont, ez pedig egymással szemben is bizalmatlanná tesz.

Ha pedig csak ezt vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy már meg is nőtt mindenhol a nem őshonos nemzet fiaival és lányaival szemben a bizalmatlanság. Gondoljunk csak Angliára, ahol a Brexit idegengyűlöletet váltott ki, és ezzel együtt erőszakos cselekedetekre sarkallt angolokat a nem angolokkal szemben. Svájcban tavaly év végén végeztek iszlám vallásúakkal. Súlyos hiba lenne azt hinni, hogy ez az egész, nem egy összehangolt terv része, amely pontosan azt akarja megbontani, amiért az Unió annak idején létrejött. Nevezetesen a békés egymás élést, nemzetek és rasszok között. A félelemkeltés egyre könnyebben megy. Kölnben nőket támadtak és erőszakoltak meg arab származásúak, majd Calais-ban felgyújtottak nacionalisták menekült táborokat.

Reakció és ellenreakció, amelyeket a félelem szült. S úgy tűnik, még közel sincs vége az őrületnek, s nincs okunk megnyugodni sem. Talán eleve elvetélt próbálkozás elvárni magunktól, hogy érezzük biztonságban magunk. Persze mivel mi kicsi ország vagyunk, joggal bízhatunk abban, hogy ez az egész bennünket nem fog közelről érinteni. Másrészről nem mehetünk el a mellett a tény mellett, hogy rengeteg honfitársunk él külhonban. Vagyunk páran, akiknek barátai, testvérei, gyerekei élnek a fentebb említett városokban, akiket féltünk. Mi is találkozhatunk bármikor a végzettel, akár egy rablótámadásban, vagy egy fatális véletlennek köszönhetően. Ezért nem is az a kérdés, hogy bízhatunk- e még egymásban, hanem az, hogy bízunk e még ösztöneinkben eléggé?

Úgy tűnik, még fontosabb, mint korábban, hogy félre tegyük előítéleteinket. Ez az egyetlen módja annak, hogy merjünk, úgy Isten igazából élni, amíg még lehet. Nincs biztosíték arra, hogy holnap is fel kel a Nap számunkra. Így a félelem helyett válasszuk az ösztönös létet, melyben a szívünk a helyén a van, összhangban tetteinkkel.

Az önszeretet kérdésköre

Hogyan lehet helyesen szeretni önmagunkat? Hogyan lehet mindent félrerakva, vagy sokkal inkább elfogadva szeretni azt, akik vagyunk? Tapasztalatainkból építkezve, megértve a múltunk (annak minden örömével és bánatával együtt) már képesek leszünk erre? Vajon eljön az a pont, amikor mindezt már nem kell kérdeznünk többet?

Azt hiszem, nem vagyok azzal egyedül, hogy régóta várom azt a periódust az életembe, ahol már elsajátítottam az önszeretet igazi és minden fellengzősséget mellőző képességét. Amikor már túl vagyok, kudarcokon, veszteségeken, gyászon, és amikor már el tudom mindezt engedni, hogy tudjak élni a mában. Azért, hogy ne tartson vissza semmi attól, amire szívem mélyén már olyan régóta vágyom.

Régóta élek ugyanis azzal a gyanúval, hogy az elengedés képessége szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéskörhöz. Nem csupán hamis elképzeléseink a szeretet milyenségéről vagy a ki vagyok klasszikus kérdése tartozik ide, hanem még az elengedés is komoly szerepet játszik az önmagunk szeretetéhez vezető úton.

Persze az sem árt, ha felelősséget vállalunk tetteinkért és téveszmeinkért is, ahelyett, hogy hibáztatnánk a környezetünk, szüleink. Bár elsőre valóban tőlük tanultunk, de ha hamarabb nem is, de 21 éves korunk után, már beláthattuk volna, hogy hiába erőlködünk, a szeretet nem kierőszakolható legyen szó akár a sajátunkról, akár másokéról. No de könnyebb volt ez, mint szembe nézni saját magunkkal azért, hogy megtaláljuk saját boldogságunk kulcsát, igaz?

Akkor is, ha az Életnek nevezett útvesztő pedig, elég egyértelműen visz bennünket tévútra azért, hogy végre azzal törődjünk, ami igazán fontos. Például akkor, mikor azt hisszük külsőnkön kell változtatni, hogy megszeressük önmagunkat és szépségkezelések tucatjait vesszük igénybe, mert azt gondoljuk, ha szebbek leszünk, akkor majd jobban fogjuk szeretni azt, akik vagyunk.

Aztán mikor ez nem történik meg, mert rájövünk, hogy kinézetünk csak önmagunk külső máza, egy összetartó test, melyben lakozunk csupán, másik lehetőség után nyúlunk. Karrierünkre fektetünk hangsúlyt, pénzt halmozunk fel, sikereket könyvelünk el, de ez sem lesz a szeretet útja. Persze képességeink fejlődnek, de csak materiális síkon.

Következő lépésként társat keresünk, akivel szerettethetjük magunkat, s akivel egy kis jövevényt is az életbe segítetünk, s bár rajtuk keresztül megtanuljuk, hogyan kell másokat szeretni, ám önmagunk szeretetéhez így sem jutunk közelebb. Ugyan arra ráébredünk, hogy egyes megnyilvánulásokkal miként lehet kiváltani számunkra fontos emberekből szeretetet, de ettől még nem kapunk mást csak egy képet arról, hogy ő/ők mitől szeretnek bennünket jobban vagy kevésbé éppen.

Ez pedig „csak” szerethetőségünk bizonyítéka, de nem önmagunk szeretete.

Tettekkel, cselekedetekkel, kézzelfogható sikerekkel és szolgálatokkal akarjuk bizonyítani magunknak, hogy képesek vagyunk szeretni önmagunkat. Akkor is, ha már sejtjük, hogy mindez csak önigazolás arról, hogy mennyit érünk a világban. Egész életünket leélhetjük így anélkül, hogy halvány sejtésünk lenne arról, mi az önszeretet. Mert mindaddig, amíg azt hisszük, valamit tenni kell ahhoz, hogy önszeretetet gyakoroljunk, addig csak az útvesztőben bolyongunk.

Kicsit túlbonyolítottuk ezt a kérdést, ámbár elfogadni azt, amik, és akik vagyunk ennyire nem nagy ördöngösség. Ennek módja csupán annyi, hogy megértsük és higgyünk önmagunkban, és abban, hogy bár vannak rosszabb napok, s olykor rosszat teszünk, attól még a szeretet feltétlen adott számunkra, és ezért felesleges büntetni magunkat, mert az élet úgy is gondoskodik arról, hogy visszakapjuk, amit adtunk.

Megbocsátani önmagunknak és másoknak fontosabb tétel az önszeretet elsajátítása felé vezető úton, ugyanúgy, mint a hibáinkból okulni is. Az elengedés pedig mindennek záróakkordja, hisz akkor a többi sem vihető véghez őszinte szívvel, ha ez még mindig kérdéses.

A szeretet megtapasztalása majdnem akkora vággyal él az emberben, mint megtalálni a kulcsot ahhoz, hogy mi az élet értelme. Talán ezért is találja az emberiség a szeretet kifejezhetőségét annyira bonyolultnak és főként megfoghatatlannak (pláne ha az önszeretet kérdéséről beszélünk). Persze a hit nélküli és elengedésre képtelen embernek ez valóban nagyon nehéz feladat. Pedig nem vallásban kell hinni, hanem önmagunkban, hogy tudjuk, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy elengedjük azokat a dolgokat és személyeket, akik már amúgy sincsenek így vagy úgy mellettünk fizikai formájukban.

Nem véletlen van születés és halál az élet körforgásában. Csak a teljes ciklus elfogadása és megértése az, amely békét ad és erőt ahhoz, hogy éljünk úgy igazán, szívből…

Betekintés Koday László mesés világába

Mindig lenyűgöznek az olyan művészek, akik önerejükből és önmagukat képezve válnak alkotóvá. Azok, akiket nem hajt iskola, vagy kényszer, hanem saját magukat viszik arra az útra autodidakta módon, amelyen aztán olyan alkotásokat hoznak létre, amelyekben ők és az emberek örömüket lelik.

Ilyen számomra Koday László is, aki 1945-ben látta meg a napvilágot. 1963- 1990 között a Ganz-Mávag címfestője, később művezetője, végül üzemvezetője lett. 1990 óta szabadfoglalkozású festő, aki belső indíttatásból fest. Minden egyes műve egy-egy látnoki világ, melyet valós emberekről, valós helyszíneken készít el.

Ma már túl van 100 kiállításon. Festészetét a naiv művészeti irányzathoz kötik, amely ágon Rousseau is maradandót alkotott. Tehetségét Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjjal jutalmazták. Elkötelezettsége és hite viszi előre alkotásai elkészítésére még ma is, mindannyiunk örömére.

 

Az ember órákra képes elmélyedni egy-egy színpompás alkotásában, míg nem egy, vagy több mesét is el nem képzel hozzá. S pontosan ez az, amiért lenyűgözőek Koday László alkotásai, mert képesek elrepíteni a gondok mezejéről bennünket és feltölteni szépséggel szívünket, meseszép világaival.

Reméljük még sokáig meg fog bennünket örvendeztetni alkotásaival. Több tudnivaló a Művész Úrról, képeiről és kiállítási helyszíneiről az oldalán megtalálható: http://www.kodayfesto.hu/koday-laszlo.php

 

Harcos nők a történelemben: A faji megkülönböztetés elleni küzdelem 4 női élharcosa

1996 óta, március 21 a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapja. Azért ez a nap, mert 1960-ban a dél-afrikai apartheid rezsim egy olyan törvényt hozott, amellyel a nem fehér lakosság mozgását korlátozni kívánta. Ez ellen egy békés tüntetés keretében mentek utcára az emberek, jogokat követelni. Aminek az lett az eredménye, hogy a rendőrség tüzet nyitott rájuk és 69 ember életét vesztette.

A történelem során számtalan igazságtalanság esett meg az emberekkel. Nem csupán bőrszínűk miatt, hanem azért is, mert mások nem ismerték el őket egyenrangú félnek. Ennek alkalmából négy nőt hoztam ma nektek, akik sokat tettek a faji megkülönböztetés ellen (is).

Dorothy Pitman Hughes és Gloria Steinem. dorothy gloria

Dorothy története nem hétköznapi. Összesen 10 éves volt, mikor édesapját a Ku- klux-klan néhány tagja összeverte a család georgiai házának tornácán. A kis Dorothy akkor Istenhez fohászkodott, hogy mentse meg apját, ő pedig cserébe egész életét annak szenteli, hogy a világ jobb hely legyen. Apja túlélte, ő pedig a középiskola befejezése után munkához látott. Miután New Yorkban elindította zenei karrierjét, olyan polgárjogi aktivisták mellé csatlakozott, mint Martin Luther King és Malcolm X.

Gloria Steinem szabadúszó újságíróként, politikai és feminista hangvételű cikkeivel vált ismertté. A két hölgy találkozásából született meg, az első kimondottan feminista hangvételű újság, a Ms. Magazine. Megalapították a Women’s Action Allience (Női mozgalmak szövetsége), ami elindította az 1971-ben kezdődő tüntetéseket is a nők jogaiért és a társadalmi megkülönböztetésből fakadó diszkrimináció felszámolásáért. Az 1970-es években előadásokat tartottak szerte Amerikában, amelyekkel az osztályok közötti, illetve a rasszok közötti negatív megkülönböztetésre is felhívták a figyelmet. Mindketten politizáltak, míg Dorothy, Jimmy Carter kampányfelelőse volt, addig Gloria egyéni kampányba kezdett. Gloria poltikiai törekvésének egyik kiemelkedő tüntetés sorozata a dél-afrikai apartheid rezsim ellen szólt.  Helyet kapott a parlamentben is, s a “véletlen folytán” akkor járt le a mandátuma, mikor Trump munkába állt…

yuri

Yuri Kochima japán-amerikai polgárjogi aktivista. Yuri egy viszonylag jómodó, főként fehérek lakta környéken nőtt fel San Pedroban. Élete akkor változott meg, amikor Pearl Harbort követően az apját az FBI őrizetbe vette, mint a nemzetbiztonságot veszélyeztető gyanúsítottat. Bár beteg volt, megtagadták tőle az orvosi ellátást, így egy nappal szabadon engedése után, meghalt. Nem sokkal ezután Yuri és anyja három évre internáló táborba került. Miután férjhez ment Yuri, New Yorkba költözött, ahol csatlakozott Malcom X szervezetéhez. A vietnámi háború alatt mentora lett az ázsiai-amerikai mozgalomnak, hatására rengeteg fiatal is társult törekvéseikhez. Yuri és férje, el akarta érni, hogy elnézést kérjenek az egész ázsiai-amerikai közösségtől az internálásért, ami meg is történt 1988-ban végül.

 

 

Malala_Juszufzai01

Malála Júszafszai pakisztáni születésű emberjogi aktivista és a világ legfiatalabb Nobel békedíjasa. Mindössze 11 éves volt, mikor először szólalt fel a szunnita muszlim családban született lány az ellen, mert az egyre nagyobb teret nyerő iszlám fundamentalista tálibok megtiltották tartományukban a lányok tanítását, s iskolákat zártak be. Annak ellenére, hogy visszafoglalta egy időre a szunnita tábor Maláláék tartományát, a lány egyre több fenyegető üzenetet kapott. Ennek vége az lett, hogy két fegyveres tálib megállította az iskolabuszt, amin a lány utazott, majd többször meglőtték. Csodával határos módon túlélte a támadást, és nemzeti hőssé vált. Főként, mikor bejelentette egy évre az őt ért támadást követően, hogy egy alapot hozott létre, aminek fő célkitűzése, hogy a világon minden lány és minden gyerek tanulhasson.  

 

 

 

Ezek a nők, mind valami igazán fontosat igyekeztek és igyekeznek elérni. Erejüket és hitüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy, ügyük mellé szívvel-lélekkel tudnak és tudtak állni. Nem azért nagyszerűek mert, törekvéseik egy része beleillik a többek között feministák által is folytatott küzdelmekbe. Hanem azért, mert kiállnak és kiálltak a mai napig azokért a dolgokért, amelyekben hittek és még ma is hisznek.  

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!