Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Miért azok élnek, akik nem akarnak?

Amikor valaki nem egy, nem is kettő, nem is három, hanem NÉGY esélyt is kap arra, hogy éljen, nehezen érthető, ha mindezt fél vállról veszi. Főként akkor, mikor olyan súlyos betegségekről beszélünk, mint amilyen az agyvérzés és a rák is, amely betegségekbe millióan haltak már bele. Egy barátom apukájánál (Feri bácsinál) végig néztem, hogyan küzd meg egy ember azzal, hogy újra megtanuljon járni, enni, beszélni az agyvérzés után. Örültem, hogy újra talpra tudott állni, s reméltem még sokáig köztünk marad, most már egészségesen alkohol és cigaretta nélkül…

Ugyanebben az időben történt, hogy egyetlen és szívbéli barátnőm édesanyja, Ibolya néni, hirtelen bekövetkező agyvérzésben elhunyt. Nem dohányzott, nem ivott, lényéből sugárzott a jóság, mégis, az élet igazságtalanul korán elragadta őt szerettei köréből. Óhatatlanul eszembe jutott barátom apukája, aki az agyvérzésből felállt, mégis, rövid idő elteltével káros szenvedélyeit újra el kezdte űzni.

Nincs ember, akinek ne jutna eszébe ilyenkor, hogy milyen igazságtalan is az élet, ha csak e két ember életmódját és személyiségét összevetjük.

Feri bácsi, ahelyett, hogy jobban becsülte volna az életet, s igyekezett volna egészséges életet élni, egy idő után ugyanazt az életmódot folytatta tovább, aminek köszönhetően jött a második, majd harmadik agyvérzés, majd végül a nyirokmirigyrák is.

Komoly mennyiségű alkohol adagja, s a napi másfél-két doboz cigaretta elszívása, elmaradhatatlan volt napi rutinjából. Akkor is, mikor a halál küszöbén állt, s megtapasztalta az élet törékenységét, ezekből a szokásokból nem engedett (csak addig, amíg ki nem jött a kórházból). Úgy érezte, ennyi jár neki, s ha valaki ez ellen szót emelt, azt kíméletlenül leteremtette.

Elvégre, ha már megszabadult a halál markának szorításából, miért ne lehetne azt megünnepelni, akár minden nap is?- mondogatta. Családja mindent elnézett neki, s bár próbálták lebeszélni káros szenvedélyeiről nem jártak sikerrel…

Akkor sem, mikor felépült harmadik agyvérzéséből is, s munkahelyéről elküldték, mert akkor meg már azért ivott, mert hirtelen háztartásbeli lett, akinek az asszony teremti elő a betevő falatját. Mint az lenni szokott, el kezdte hát magát nagyon sajnálni emiatt, mert úgy érezte férfiasságában is kárt szenvedett el, amiért megint lehetett persze inni is. (Ráadásul ahelyett, hogy próbált volna emberek közé menni, elvállalni kisebb, nagyobb munkákat, bezárkózott a négy fal közé jókora mennyiségű cigarettafüst és alkohol társaságában. )

Családjában elfojtott érzések garmadáját idézte elő, mert egy idő után, már senki nem mert/akart neki szólni, hogy ezt nem kellene csinálni…

Mikor elzáródott bal oldali nyaki ütőere, mindenki azt hitte eljött a vég, de az 56 éves Feri bácsi ezt is túlélte, s egy hét múlva már megint füst szállt ki szobája ablakából. Nem tudott ugyan teljesen tisztán beszélni, a nyeléssel gondjai voltak, de felesége és gyermekei tartották benne a lelket. Miközben, mi többiek azon gondolkodtunk, miért azok kapnak újra és újra esélyt, akik tesznek az életre?

Ennek ellenére azt hittük, lassan minden jóra fordul. Ám jött a rák diagnózisa, s a rémálom folytatódott.

10 év alatt ez volt a negyedik komoly próbatétel, de Feri bácsi ennek is nekiment. Megműtötték, eltávolították a tumort, kemoterápiára vittük, s a rák eltűnt a szervezetéből. Azt hihetnénk ez már a happy end, s végre megjött Feri bácsi esze. Sajnos azonban nem ez történt, mert barátom apukája nem tud enni, nem tud inni, már 8 hónapja, miközben nyelőcsőtágításon is átesett, s az orvosok szerint nincs fizikai gátja annak, hogy egyen, igyon.

Ő mégis azt mondja, fáj nyelnie, s már ott tart, hogy fuldoklik, s a nyálát sem tudja lenyelni. Ráadásul, nemrég tapasztaltam, egy látogatásom alkalmával, hogy megint füst ömlik ki a szobájából… A család másik orvoshoz akarja vinni (az ellenőrző orvoson túl), de ő már nem egyezik ebbe bele, s ha lehet, még jobban bezárkózott és elzárkózott mindenki elől.

Félő, hogy lassan, de biztosan önmagát űzi így a halálba. Mindenkit elmar magától, de Isten bocsássa meg, én már nem tudom sajnálni.

Olykor egyenesen haragszom rá, s megráznám, úgy komolyan, hogy nézzen már maga köré, mit csinál! Nem látja, mennyire megkeseríti a körülötte élők életét azzal, hogy mindenkihez úgy szól, mint a kutyához, miközben, ők csak segíteni próbálnak?

Mikor barátnőm anyukájára gondolok, úgy érzem, Feri bácsi érdemtelenül kap újra és újra esélyt, az életre. Persze elképzelhető, hogy ő ezt büntetésnek fogja fel, s már csak ezért sem foglalkozik önmagával és az életével. Mi másért kapna egy ember négy esélyt az életre, ha nem azért, hogy javítson azon, amit elrontott? Szóval innen üzenem Feri bácsinak: Tessék, másik orvoshoz menni, ha már a rákot is legyőzte, s kezdjen el újra akarni ÉLNI, mert nem véletlen, hogy négyszer is megmenekült a halál torkából!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!