Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Hangolódj a húsvétra!

Lassan itt a húsvét. S mivel lehetne jobban készülni rá, mint azzal, hogy ünnepi díszbe öltöztetjük a lakást és önmagunk? Nem mellesleg a megszokott sonka, kalács és nyuszis, csibés csoki kombón túl, még van időnk kitalálni idén valami kreatívabbat is, ha akarunk. Mert igen, van élet a kékre festett tojásokon, a büdös kölnin és az aranyesőn túl is!

Kezdjük mindjárt az ajtó díszítésével, s felejtsük el a szokásos ajtódíszeket. Inkább próbáljunk ki néhány szál tulipánnal elkészített ajtódíszt most a változatosság kedvéért. Vagy ha ragaszkodunk a hagyományokhoz, akkor itt van egy pici tojásokkal körbefűzött kreáció. Színes, mutatós, s az ember már be is akar menni a lakásba!

 

Az ablakba az asztalra vagy ahová csak akarod, aztán beszerezhetsz néhány törött tojásra emlékeztető vázát is. Abba aztán olyan virágot teszel, amilyet csak akarsz, a húsvéti hangulat garantált.

Ezek után jöhet a gyerekek szobájából elcsent plüss nyuszi, amit az egyik futóvirágod tetejére rakhatsz. Mellé néhány tojást is felfűzhetsz és voilá!

Ha pedig már a gyereknél tartunk, vond be őket is a készülődésbe. Csináljatok árnyékdobozt, néhány nyuszi minta és fantázia segítségével.

A tojásfa is egyre elterjedtebb, így megéri azzal is próbálkozni. Ki mondta, hogy csak aranyeső lehet a vázákban húsvétkor? A hagyományok őrzése fontos, de olykor lehet újítani is! Például ilyen módon:

S bizony van élet a csoki tojáson és a csoki nyuszin túl is, idén lehetne (már, ha valaki elég ügyes hozzá, vagy tudja, hol lehet ilyeneket beszerezni) ilyen csoki csodák is az ajándékok a locsolók számára.

 

A locsolóknál maradva, azért maradhatunk a hagyományoknál is. Például a patkolt tojást és kalocsai mintás tojást én is elfogadnám!

 

Ha pedig lenne rá pénzem, akkor talán a Chanelnél vásárolnék a húsvéthoz kellékeket. Így viszont, lehet, hogy maradok a saját magam által is elkészíthetőnek tűnő, házi változatnál.

 

Végül, de nem utolsó sorban öltöztessük magunkat és akár körmünket is ünnepi hangulatba. Elvégre itt a tavasz, jön a nyuszi és a család is összejön az ünnep alkalmából.

 

Kellemes készülődést és ünnepet mindenkinek!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!