Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Emlékek fogságában

Fogva tartani a múltat nem lehet. Annak ellenére sem, hogy sokan élünk az emlékeinkbe temetkezve. Azért, mert már nincs merszünk, vagy nem is akarunk a jelenben élni. Abból tápláljuk szellemünk és lelkünk, hogy életünk egy letűnt korszakára emlékezünk, ahol még minden lehetségesnek látszott.

Olykor az sem számít, hogy jó vagy rossz volt az az élet. Csak az a lényeg, hogy valami olyat kapunk tőle, amiért hevesebben doboghat szívünk. Amikor a jelen megrémiszt, mert a lassú elmúlásra figyelmeztet, hajlamosak vagyunk olyan emlékekbe kapaszkodni, amelyek úgy reméljük, majd erőt adnak a folytatáshoz.

Elmúlt boldog pillanatokat, szenvedéllyel teli vágyakat, és ifjonti álmokat keltünk életre újra, hogy enyhítsük a jelen ürességét. Azért, hogy elűzzük azt a fájdalmas űrt, amely igyekszik közömbössé változtatni minket, hogy elfelejtsünk élni és érezni.

A boldogtalanság szokott így kopogtatás nélkül betörni hozzánk, hogy aztán eluraljon mindent körülöttünk. Azért, hogy önsajnálatba süllyedjünk, s ne is törődjünk azzal, mi zajlik a világban, az emberekkel, s mi tényleg magunkra maradjunk végül.

Aki emlékei közt él, az nem képes a jelenben lenni. Az emlékezés fájdalmával és örömével táplálja lelkét. Azért, mert azt hiszi, nincs számára jövő, s ezért elveszi magától a jelent is.

Azt hihetnénk, az idősek „privilégiuma” az emlékezés, de ez persze nincs így. Mert van, aki már egész fiatalon kárhozatra ítéli magát. Csak mert nem tud elszakadni attól, ami már elmúlt és magára hagyta, s ezért nem is látja meg a lehetőségeit, amelyekkel egy új, (jobb) életet teremthetne magának.

Van, aki annyira megijed attól, hogy valami már csak a múlt része, hogy nem tudja azt elfogadni. Képtelen megemészteni a megváltoztathatatlant, s ezért küzd azzal, körömszakadtáig. Persze ő is feladja előbb vagy utóbb, csak éppen úgy, hogy belemenekül emlékeibe. Ott él (vagy inkább vegetál) tovább, s nem törődik azzal, mi lesz vele.

Olykor megsemmisíti reményeink egy félresikerült szerelem vagy barátság. Ez aztán azt jelenti, hogy elkezdjük magunkat hibáztatni. Annyira, hogy végül úgy érezzük, nem érdemeljük meg a jót, így az emlékeinkbe menekülünk (büntetés és önsanyargatás) gyanánt.

Mindez azért történik, mert azt hisszük nem tudunk valakit, vagy valamit elengedni, ami egykor boldogságot hozott az életünkbe. Hiába lett belőle keserűség és fájdalom, még mindig reménykedünk abban, hogy ami elmúlt, az visszahozható… Ha máshogy nem is, de emlékezés közben mindenképpen ott lehetünk és azzal, akivel boldogok voltunk – gondoljuk ilyenkor.

Fogva tartanánk egy pillanatot, amely megnyitotta előttünk a boldogságot. Legszívesebben visszafordítanánk az idő kerekét. Azért, hogy visszalépjük abba a pillanatba és ott maradjunk örökre, ahol jó volt még szeretni és szeretve lenni.

Van, mikor egy kapcsolat egyoldalú lezárása nehezíti meg az elengedést. Van, mikor egyik fél sem képes felülemelkedni a múlton. S mikor az egyik egy kicsit távolabbra kerül, a másik visszahúzza őt, azért hogy emlékei közül ne szabadulhasson.

Életek mennek tönkre azért, mert az emlékezés zsákutcájában ragadunk. Új életre hívó esélyeket szalasztunk el, mert nem tudjuk, elengedi azt, ami egykor boldoggá tett.

Mindez azért, mert meg vagyunk győződve róla, hogy egy életünk van, amiben a boldogság már kiszökött az ajtónkon, s mi már nem engedhetjük azt vissza más úton, más valaki által, mert az már nem lenne fair mással szemben.

Van, mikor már csak emlékeink közt őrizhetünk egy pillanatot, amelyben későn ismertünk a boldogságra. Éppen ezért ugyanaz az emlék, amely mosolyt csal orcánkra, máskor könnyeket fakaszt. De ez nem baj, ilyen az emlékezés szövevényes hálója, s ez az emlékezés folyamata.

Semmi nem múlik el nyomtalanul. Minden bennünk él tovább. Van, akit a szívünkben hordunk, van, akit elménk egy sötét sarkába száműzünk. Ne ragadjunk az emlékeink közt sokáig! Mert abból nem lesz holnap, sem holnapután…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!