Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

Történelmi korrajz Chanel életéről

A Chanel név fogalom. S mivel nem vagyok egy divat fan, nem értettem miért az, így egy esős este úgy döntöttem, megnézem az Audrey Tautou főszereplésével készült Chanel filmet. Az ő színészi játékának köszönhetően, aztán ráharaptam a témára. Igaz, ebben az is szerepet játszhatott, hogy a film csak arról szólt, hogy lett Gabrielle-ből Coco Chanel, vagyis életútjának egésze, annak minden hozadékával együtt, kimaradt az alkotásból.

Kíváncsiságom kielégítésének nyomában kezdtem kutatni a könyveket e témában. Jobban érdekelt, hogy ki is volt ez a nő valójában, aki a női egyenjogúság kivívásának hajnalán jutott a csúcsra, mint a ruhái. Jó pár könyvet olvastam, míg végül eljutottam Axel Madsen: Coco Chanel A Biography című könyvéig. S azt kell, mondjam, ez az eddigi legösszefogottabb iromány, ami Chanelről valaha megjelent.

A legszembetűnőbb, ami megkülönbözteti Axel Madsen könyvét a többitől, hogy nem csupán egy életrajzi könyvet írt. Hanem egy korrajzot, amiben részletesen ír az első és második világháborúról, a divatházak működéséről és konkurálásáról, a trendek alakulásának folyamatáról, s a barátságokról, amiket Chanel kötött az évek folyamán, művészekkel, politikusokkal és multi milliárdosokkal.

A szerző nem csak Coco sikereiről ír, hanem a bukásairól is, na meg persze arról is, hogy miért és hogyan vonult vissza jó időre a divat világából, hogy aztán még egyszer, a csúcsra kerüljön. Világossá válik, hogy egész lénye formabontó volt, hiszen ő találta ki azt is elsőnek, hogy önmagán reklámozza ruháit, kalapjait.  

Divattervező karrierjének felívelése is jobban érthetővé válik, mikor ráeszmélünk, miért is találta ki újra és újra önmagát, a származásáról költött meséiben. Az, hogy ez is marketing fogás volt e részéről, azért nem derül ki teljesen ebből a könyvből se.

Axel Madsen-nek sikerül történelmi köntösbe öltöztetni Chanel életét, a huszadik századi történések minden összefüggésével együtt. Ráadásul nem szaftos információk kiteregetésével operál, hanem tényekre alapoz, s olyan kapcsolatokról ír, amelyek valóban meghatározóak voltak Gabrielle életében.

Betekintést ad a nő szívébe, akinek egyik legnagyobb fájdalma az lett, hogy nem született gyermeke. Azt is bemutatja, hogy mekkora jelentőséggel is bírt Coco életében valójában az olyan világhírű művészekkel kötött barátsága, mint amilyen a Jean Cocteau-val kötött is volt, vagy honnan is ismerte egészen jól Winston Churchillt.

E könyv nem kevesebbre vállalkozik, mint, hogy a divat egyik legnagyobb asszonyát mutassa be a nagyközönségnek, lecsupaszított formájában. Jó és rossz tulajdonságaival együtt, s ami még szimpatikusabb, tárgyilagosan, ami ma már ritka az életrajzi könyvekben.

Bátran ajánlom férfiak és nők figyelmébe, mert bár nem az a letehetetlen fajta könyv, mégis egy páratlan, hiszen 88 évről szól, ami egyúttal a huszadik század krónikája is. Olvassátok, szeressétek, mert ez egy igazi történelmi korrajz, amely nem mellesleg egy életrajzi könyv is.

Hallottál már a New York-i húsvéti parádéról?

New York az extravagáns emberek melegágya. Különösen húsvét első napján, mikor a 49. és az 57. utca között (vagyis az Ötödik Sugárút mentén) a város egy óriási parádé helyszínévé válik. Különleges és rendkívül feltűnő öltözetben (főként kalapokban) mutatkoznak ilyenkor kicsik és nagyok. A világból is egyre többen utaznak a Nagy Almába, hogy együtt ünnepeljenek e csodálatosan őrült tömeggel húsvét alkalmából.

Maga a parádé még az 1880-as években indult útjára. Főként azzal a célzattal, hogy a közép és felső osztálybeli emberek a mise után megmutassák ünnepi öltözéküket, egymásnak. Először a templomok díszítése volt a cél virágokkal. Ám a kreációk idő után egyre nagyobb és egyre bonyolultabb virágkompozíciókban csúcsosodtak ki, ami végül megtetszett a hölgyeknek is.

 

Elkezdtek hát virágokat tűzni ruhájukra és kalapjukra. Ennek egy időre aztán véget vetett az elégedetlenkedő tömeg (főként a nagy gazdasági válság idején az egyre szegényebbé válók). Elvégre a jómódban élők szórakozási vágyát elégítette ki ez a parádé, ami az éhezőknek úgy tűnt, még egy szúrás az oldalukba. Ez aztán megváltozott, mikor Judy Garland és Fred Aster duója nemzetközileg is népszerűsítette e parádét és turizmus is beindult, pénz hozva a konyhára.

 

Ma már a New Yorkban megrendezett húsvéti parádé a kreativitás és a képzelet szárnyra kelésének ünneplése. S összehozza a világ legnagyobb és legőrültebb avantgárd kosztümjeinek és kalapjainak rajongóit egymással.

Minden évben pontban 10 órakor kezdődik a menet a három legközelebbi templomból. Nevezetesen a Szent Patrik Katedrális a Szent Tamás Templom és az Ötödik sugárúti Presbiteriánus Templom a sokadalom kiindulópontja.

Délután négy óráig tart az őrület. Láthatunk óriási csoki nyuszit fejfedőként, gyerekeket és házi kedvenceket extravagáns kosztümökben, nem beszélve a szuperhősnőkről és a dámákról, na meg persze az egyszerűen csak playboy nyuszinak öltöző fiúkról/férfiakról.

Mindenki kiélheti magát, s találkozhat hasonszőrűekkel. Jó alkalom, hogy a világból összesereglő emberek kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz, s egymásra csodálkozhassanak mennyire kreatív és őrült jelmezeket találnak ki egyesek az ünnep alkalmából.

Egyszer remélem majd saját szememmel is láthatom. Addig is mindenkinek ilyen vidám kellemes húsvétot kívánok!

 

 

 

Hangolódj a húsvétra!

Lassan itt a húsvét. S mivel lehetne jobban készülni rá, mint azzal, hogy ünnepi díszbe öltöztetjük a lakást és önmagunk? Nem mellesleg a megszokott sonka, kalács és nyuszis, csibés csoki kombón túl, még van időnk kitalálni idén valami kreatívabbat is, ha akarunk. Mert igen, van élet a kékre festett tojásokon, a büdös kölnin és az aranyesőn túl is!

Kezdjük mindjárt az ajtó díszítésével, s felejtsük el a szokásos ajtódíszeket. Inkább próbáljunk ki néhány szál tulipánnal elkészített ajtódíszt most a változatosság kedvéért. Vagy ha ragaszkodunk a hagyományokhoz, akkor itt van egy pici tojásokkal körbefűzött kreáció. Színes, mutatós, s az ember már be is akar menni a lakásba!

 

Az ablakba az asztalra vagy ahová csak akarod, aztán beszerezhetsz néhány törött tojásra emlékeztető vázát is. Abba aztán olyan virágot teszel, amilyet csak akarsz, a húsvéti hangulat garantált.

Ezek után jöhet a gyerekek szobájából elcsent plüss nyuszi, amit az egyik futóvirágod tetejére rakhatsz. Mellé néhány tojást is felfűzhetsz és voilá!

Ha pedig már a gyereknél tartunk, vond be őket is a készülődésbe. Csináljatok árnyékdobozt, néhány nyuszi minta és fantázia segítségével.

A tojásfa is egyre elterjedtebb, így megéri azzal is próbálkozni. Ki mondta, hogy csak aranyeső lehet a vázákban húsvétkor? A hagyományok őrzése fontos, de olykor lehet újítani is! Például ilyen módon:

S bizony van élet a csoki tojáson és a csoki nyuszin túl is, idén lehetne (már, ha valaki elég ügyes hozzá, vagy tudja, hol lehet ilyeneket beszerezni) ilyen csoki csodák is az ajándékok a locsolók számára.

 

A locsolóknál maradva, azért maradhatunk a hagyományoknál is. Például a patkolt tojást és kalocsai mintás tojást én is elfogadnám!

 

Ha pedig lenne rá pénzem, akkor talán a Chanelnél vásárolnék a húsvéthoz kellékeket. Így viszont, lehet, hogy maradok a saját magam által is elkészíthetőnek tűnő, házi változatnál.

 

Végül, de nem utolsó sorban öltöztessük magunkat és akár körmünket is ünnepi hangulatba. Elvégre itt a tavasz, jön a nyuszi és a család is összejön az ünnep alkalmából.

 

Kellemes készülődést és ünnepet mindenkinek!

Miért azok élnek, akik nem akarnak?

Amikor valaki nem egy, nem is kettő, nem is három, hanem NÉGY esélyt is kap arra, hogy éljen, nehezen érthető, ha mindezt fél vállról veszi. Főként akkor, mikor olyan súlyos betegségekről beszélünk, mint amilyen az agyvérzés és a rák is, amely betegségekbe millióan haltak már bele. Egy barátom apukájánál (Feri bácsinál) végig néztem, hogyan küzd meg egy ember azzal, hogy újra megtanuljon járni, enni, beszélni az agyvérzés után. Örültem, hogy újra talpra tudott állni, s reméltem még sokáig köztünk marad, most már egészségesen alkohol és cigaretta nélkül…

Ugyanebben az időben történt, hogy egyetlen és szívbéli barátnőm édesanyja, Ibolya néni, hirtelen bekövetkező agyvérzésben elhunyt. Nem dohányzott, nem ivott, lényéből sugárzott a jóság, mégis, az élet igazságtalanul korán elragadta őt szerettei köréből. Óhatatlanul eszembe jutott barátom apukája, aki az agyvérzésből felállt, mégis, rövid idő elteltével káros szenvedélyeit újra el kezdte űzni.

Nincs ember, akinek ne jutna eszébe ilyenkor, hogy milyen igazságtalan is az élet, ha csak e két ember életmódját és személyiségét összevetjük.

Feri bácsi, ahelyett, hogy jobban becsülte volna az életet, s igyekezett volna egészséges életet élni, egy idő után ugyanazt az életmódot folytatta tovább, aminek köszönhetően jött a második, majd harmadik agyvérzés, majd végül a nyirokmirigyrák is.

Komoly mennyiségű alkohol adagja, s a napi másfél-két doboz cigaretta elszívása, elmaradhatatlan volt napi rutinjából. Akkor is, mikor a halál küszöbén állt, s megtapasztalta az élet törékenységét, ezekből a szokásokból nem engedett (csak addig, amíg ki nem jött a kórházból). Úgy érezte, ennyi jár neki, s ha valaki ez ellen szót emelt, azt kíméletlenül leteremtette.

Elvégre, ha már megszabadult a halál markának szorításából, miért ne lehetne azt megünnepelni, akár minden nap is?- mondogatta. Családja mindent elnézett neki, s bár próbálták lebeszélni káros szenvedélyeiről nem jártak sikerrel…

Akkor sem, mikor felépült harmadik agyvérzéséből is, s munkahelyéről elküldték, mert akkor meg már azért ivott, mert hirtelen háztartásbeli lett, akinek az asszony teremti elő a betevő falatját. Mint az lenni szokott, el kezdte hát magát nagyon sajnálni emiatt, mert úgy érezte férfiasságában is kárt szenvedett el, amiért megint lehetett persze inni is. (Ráadásul ahelyett, hogy próbált volna emberek közé menni, elvállalni kisebb, nagyobb munkákat, bezárkózott a négy fal közé jókora mennyiségű cigarettafüst és alkohol társaságában. )

Családjában elfojtott érzések garmadáját idézte elő, mert egy idő után, már senki nem mert/akart neki szólni, hogy ezt nem kellene csinálni…

Mikor elzáródott bal oldali nyaki ütőere, mindenki azt hitte eljött a vég, de az 56 éves Feri bácsi ezt is túlélte, s egy hét múlva már megint füst szállt ki szobája ablakából. Nem tudott ugyan teljesen tisztán beszélni, a nyeléssel gondjai voltak, de felesége és gyermekei tartották benne a lelket. Miközben, mi többiek azon gondolkodtunk, miért azok kapnak újra és újra esélyt, akik tesznek az életre?

Ennek ellenére azt hittük, lassan minden jóra fordul. Ám jött a rák diagnózisa, s a rémálom folytatódott.

10 év alatt ez volt a negyedik komoly próbatétel, de Feri bácsi ennek is nekiment. Megműtötték, eltávolították a tumort, kemoterápiára vittük, s a rák eltűnt a szervezetéből. Azt hihetnénk ez már a happy end, s végre megjött Feri bácsi esze. Sajnos azonban nem ez történt, mert barátom apukája nem tud enni, nem tud inni, már 8 hónapja, miközben nyelőcsőtágításon is átesett, s az orvosok szerint nincs fizikai gátja annak, hogy egyen, igyon.

Ő mégis azt mondja, fáj nyelnie, s már ott tart, hogy fuldoklik, s a nyálát sem tudja lenyelni. Ráadásul, nemrég tapasztaltam, egy látogatásom alkalmával, hogy megint füst ömlik ki a szobájából… A család másik orvoshoz akarja vinni (az ellenőrző orvoson túl), de ő már nem egyezik ebbe bele, s ha lehet, még jobban bezárkózott és elzárkózott mindenki elől.

Félő, hogy lassan, de biztosan önmagát űzi így a halálba. Mindenkit elmar magától, de Isten bocsássa meg, én már nem tudom sajnálni.

Olykor egyenesen haragszom rá, s megráznám, úgy komolyan, hogy nézzen már maga köré, mit csinál! Nem látja, mennyire megkeseríti a körülötte élők életét azzal, hogy mindenkihez úgy szól, mint a kutyához, miközben, ők csak segíteni próbálnak?

Mikor barátnőm anyukájára gondolok, úgy érzem, Feri bácsi érdemtelenül kap újra és újra esélyt, az életre. Persze elképzelhető, hogy ő ezt büntetésnek fogja fel, s már csak ezért sem foglalkozik önmagával és az életével. Mi másért kapna egy ember négy esélyt az életre, ha nem azért, hogy javítson azon, amit elrontott? Szóval innen üzenem Feri bácsinak: Tessék, másik orvoshoz menni, ha már a rákot is legyőzte, s kezdjen el újra akarni ÉLNI, mert nem véletlen, hogy négyszer is megmenekült a halál torkából!

Két gyakorlati módszer, ami hozzásegít céljaid eléréséhez

Vannak olyan helyzetek életünk során, mikor minden bátorságunkat, erőnket és lelkesedésünket össze kell szedni, hogy megtegyünk valami nagyon fontosat. Elszántság és határozottság kell ahhoz, hogy végig tudjunk csinálni egy diétát, hogy magabiztos fellépéssel reprezentáljuk önmagunkat egy állásinterjún, s persze ahhoz is fontos a motivált magatartás, hogy kellemetlen emlékeket idéző személyekkel, tudjunk korrektül bánni.

Az önszuggesztió az öt érzékszervünkön keresztül kínál arra megoldást, hogy hogyan hívjunk elő magunkból merészséget, céltudatosságot számunkra nehéz helyzetekben. Képzelőerőnket felhasználva épít a látáson, a halláson, az érzékelésen, a tapintáson és ízlelésen keresztül egy valósághű képet, amely által motiváltak leszünk. Gyakorlatilag bármilyen problémára megoldást ad, ha képesek vagyunk képzelőerőnket használni.

Módszer célok eléréséhez:

Emlékezzünk vissza egy olyan helyzetre, melyben maximálisan motiváltak voltunk. Menjünk vissza a pillanatba és lássuk, amit akkor láttunk, halljuk, amit akkor hallottunk (mondott e valaki valamit nekünk, akkor, vagy mi magunk mondtunk-e valamit önmagunknak, ami segített), s érezzük, amit akkor éreztünk. Mikor ezzel készek vagyunk, lépjünk be a testünkbe, és éljük át újra azt a pillanatot.

Érezzük át az ösztökéltség mindent elsöprő érzését, felhasználva öt érzékszervünket! Ha megvagyunk vele, lépjünk ki a testünkből és alkossunk ebből az emlékképből egy bélyeget, amelyen abban a pillanatban vagyunk láthatók, mikor teljesen motiváltak voltunk. Ezt a bélyeget kicsinyítsük le kb. akkorára, mint egy postabélyeg, majd sötétítsük el a képet és rakjuk egy képzeletbeli helység jobb felső sarkába.

Ezt a bélyeget bármikor elővehetjük innentől fogva, mikor csak szükségét érezzük. Folytassuk onnan a gyakorlatot, hogy a bélyeget lekicsinyítettük, elsötétedett a kép és feltettük a képzeletbeli helység jobb felső sarkába. Most, hogy előhívjuk a képet, képzeljük el, hogy a bélyeg 100 km/h-val érkezik felénk és mi azt olvassuk le róla, hogy IGEN!

Érezzük újfent, amit akkor éreztünk, halljuk, amit akkor hallottunk, és lássuk, amit akkor láttunk, mikor maximálisan motiváltak voltunk. Ahhoz, hogy a bélyeg, még élet hűbb legyen, tegyük csodálatosan szép színűvé, vagyis csináljunk belőle még szebbet, mint amilyen eredetileg volt.

Közben a bélyeg egyre nagyobb lesz és ezzel egy időben érezzük azt is, ahogyan a jó érzés, ami a pozitív hozzáállásból fakad, egyre erősödik bennünk. Lássuk, ahogy mindez a szemünk előtt történik, míg egyszer csak már azt vesszük észre, hogy az érzés olyan erőssé, és olyan jóvá válik, mint amilyen még sohasem volt ezelőtt.

Amikor készek vagyunk, hagyjuk, hogy a bélyeg végre megérkezzen 100 km/h-s sebességével, ami már az általunk megváltoztatott képet alkotja. Most halljuk, amint valaki azt mondja: IGEN! – és már kellően motiváltak is vagyunk. Ezen a gyakorlaton keresztül kellő erőt, határozottságot és motiváltságot fogunk érezni magunkban, ahhoz, hogy végig tudjunk vinni bármit, amit szeretnénk.

Étkezési problémákra, vagy egyéb káros szenvedélyekre megoldás:

Előfordul, hogy valaki nagyon sok édességet és/ vagy chipset eszik, s azt gondolja, hogy ezektől van túlsúlya. Máskor tisztában vagyunk vele, hogy a dohányzás, az alkohol vagy egyéb serkentő szerek, hogyan teszik tönkre egészségünket, de mégsem tudjuk abbahagyni a magunkra káros tettet.

Ehhez van egy gyakorlat, mely megoldást ad: Képzeljünk el valami olyan ételt, italt, vagy cigarettát, amit borzasztóan rossz ízűnek éltünk meg és már-már undort váltott ki belőlünk. Az első gyakorlaton keresztül, érezzük, amit akkor éreztünk, lássuk és halljuk is. Készítsünk ebből az emlékképből egy bélyeget, de oly módon, hogy bármikor, amikor csak eszünkbe jut, hogy ennénk valami édességet, chipset, vagy rágyújtanánk egy cigarettára, meginnánk egy pohár whiskyt, vagy valamilyen drogot vennénk be, akkor ez a bélyeg jelenjen meg azonnal helyettük.

Ennek a trükkje, a behelyettesítés, vagyis, ha konkrétan dohányzást szeretnénk abbahagyni, akkor amint eszünkbe jut a dohányzás igénye, fellép a kellemetlen ízt, érzést, előidéző bélyeg, s mint egy kiiktatva vágyunkat, megszünteti a sóvárgást.

Természetesen a látás, hallás és érzékelés élethű felidézése a cél, mindegyik esetben. Az önszuggesztió azért nagyszerű, mert nem igényel külső segítséget, hanem saját magunkra alapozva, egy korábban megélt jó vagy rossz tapasztalatból építve, képes hatni ránk és segíteni. Az iménti gyakorlatok nem csak motivációra, hanem kellemes közérzet megalkotására, elengedésre, megbocsátásra, önszeretetre is jók.

Tulajdonképpen bármire lehet használni őket, a lényeg csupán annyi, hogy saját magunkból és megélt élményeinkből merítve táplálkozzanak gyakorlataink. Elvégre minden, amire csak szükségünk van, mindig ott volt, ott van és ott is lesz bennünk!

Első hullámos szüfrazsettek: Lucy Stone

lucy_stone_in_bloomersLucy Stone amerikai szüfrazsett és abolicionista, aki harcolt a rabszolgatartás ellen, a nők választójogáért, és létrehozta másodmagával az amerikai Nők Lapját. Az 1800-as évek közepén éppen hogy csak térd alá érő szoknyát húzott, ami alatt buggyos nadrágot viselt, ami már önmagában elég nagy botrányt kavart.

Lucy Massachusetts-ben született 1818-ban, hat fiútestvér mellé. Hamar kitűnt bátyjai közül kivételes intelligenciájával, de ez csak arra volt elég, hogy mint sok más lány kortársai közül, tanár lehessen belőle 16 éves korától, miközben testvérei egyetemre járhattak. Édesapja megtagadta tőle az anyagi támogatást, mely Lucy-t mélységesen felháborította, s eltökélte, hogy tanári fizetéséből igyekszik pénzt gyűjteni oktatására. 25 éves korára elegendő pénz gyűlt össze, s beiratkozott az egyetlen egyetemre, ahol nőket is oktattak.

29 éves korára elvégezte tanulmányait, és mind Massachusetts-be és Ohio államban ő lett az első nő, aki diplomát szerzett. Miután megszerezte a diplomát nyilvános előadásokat tartott a rabszolgatartás eltörléséért és a nők választási jogáért. Ez keltette fel figyelmét a rabszolgatartás elleni mozgalom vezetőjének William Lloyd Garrison-nak, aki hallotta egyik nyilvános beszédét, s utána felkérte, hogy legyen tagja szervezetének.

Így aztán 1847 őszétől minden hétvégén az eltörléspárti mozgalom szószolójaként, míg hét közben a nők választási jogáért harcolt Lucy. Mint minden eltörléspárti nőt, így őt is érték fizikai és szóbeli támadások, ő mégis hamarosan a legkedveltebb szónok lett, országszerte. Egy alkalommal a kongregációs templomban is méltatatták latin és görög fordításait a Bibliából, mert ő azt állította, hogy egyes pontok rosszul vannak fordítva és a nőket szándékosan alacsonyabb rendűnek állítják be, mint azt a szent könyv írja valójában.

1850-ben, két évvel a Seneca Falls nevezetű nőjogi egyezmények létrejötte után, Lucy összehívta a Massachusetts-be élő nőket, hogy ismertesse velük jogaikat. Szónoklata megjelent a nemzetközi sajtóban is, melynek hatására 1850 és 1855 között keresztül-kasul bejárta Amerikát és eljutott Kanadába is. Körútja során találkozott Henry Blackwellel, aki két éven át kitartóan udvarolt neki, mire sikerült meggyőznie, hogy létesítsenek egy egyenlőségen alapuló házasságot.

A javaslata az volt, hogy hagyjanak ki esküjükből, minden asszonyokhoz illő engedelmességgel kapcsolatos szövegrészt és tiltakozzanak a házassági törvény ellen oly módón, hogy Lucy megtartja lánykori nevét. Később erről azt mondta: „A nevem az identitásom része, és azt nem szeretném elveszíteni.” 37 éves házasságuk alatt két gyermekük született, melyből Alice lányuk maradt életben, aki édesanyja nyomdokaiba is lépett. 1858-ban második terhessége során emlékeztette Amerikát a „Képviselet nélkül nincs adózás” elvére, így mikor hatalmasra duzzadt a ki nem fizetett adója, házát elárverezték.

usawjournalA polgárháború után Kansasbe ment, hogy választójogért kampányoljon, majd a New Jersey-i női választójogi mozgalom elnöke lett. Segített a New Englandi mozgalom megalapításában, majd 1869-ben családjával Bostonba költözött. Ugyanebben az időben dolgozott az Amerikai esélyegyenlőségi szövetségben is. Ekkor érte egyik legnagyobb csalódása, mikor jó barátja Anthony Stanton a választójogokat csak a fekete férfiaknak indítványozta (ugyanis félt mindkét nemre vonatkozóan kérni jogokat) és azt el is fogadták.

Stanton a nőknek is ígért kampánya során választójogokat, ezért mikor csak a fekete férfiakért kampányolt végül örökre összeveszett Lucy-val. Annyira, hogy Lucy kilépett az mozgalomból és újat alapított és létrehozta az első Nők Lapját, mely tekintélyes ismertségre és elismerésre tett szert. A lap hosszú fennállása alatt segített a nők jogainak széles körben való elterjesztésében, ami hatással volt a nők önmagukért való kiállásáért folytatott küzdelem felvállalásában.

Lucy 1893-ban mondott utoljára beszédet Kolumbiában, ahonnan üdvözletét küldte az Amerikai női választójogi szövetségnek, de már nem figyeltek rá. Anthony Stanton és társai, már más utakon jártak, mint ő, de Lucy munkássága, melyet a nőkért tett, nem maradt ismeretlen. Miután ugyanebben az évben meghalt, lánya folytatta munkásságát, majd 1930-ban publikálta anyjáról szóló életrajzi könyvét.

Használsz maszkot, hogy elfogadjanak az emberek?

Mindannyian közvetítünk egy képet önmagunkról a külvilág számára. Próbálunk, úgy viselkedni, élni, járni az emberek között, hogy hitelesnek tűnjünk. Persze olykor a tudatalattink olyan szerepeket is ránk aggat, amiket tudatosan sohasem vállalnánk fel. Láthatatlan maszkok mögé bújunk azért, hogy mások szeressenek. Aztán persze feszengünk a bőrünkbe. Vívódunk, mert már nem vagyunk biztosak abban, kik is vagyunk valójában. Mit lát a külvilág abból, amit mi gondolunk magunkról? Milyen ember rejtőzik a maszk mögött, amit magunkra húztunk?

Az elnyomott én- Nem merek önmagam lenni

Úgy tűnik félsz önmagadat adni. Fejődésed csak úgy tudod elképzelni, hogy másoknak nem vagy terhére, ezért minden konfliktust lehetőség szerint kerülsz. Amennyiben egy helyzetet kockázatosnak ítélsz, inkább visszavonulsz. Ha nem tudatosítod magadban sürgősen, hogy mit teszel, egy nap visszatekintve életedre rájössz, hogy álmaidat, vágyaidat, kívánságaidat, sorra félretetted. Ennek ellenére azért hozzáállásodnak van egy jó oldala is: képes vagy másokat figyelmesen és empatikusan meghallgatni. Leghőbb vágyad, hogy mások tiszteljenek, ezért kínosan kerülöd, hogy zavarba hozz vagy megsérts másokat. Kellemes társaságnak számítasz, ezért könnyen beilleszkedsz a közösségekbe. Sajnos annyira képes vagy az alkalmazkodásra, hogy előbb-utóbb önfeláldozóvá, bánkódóvá és frusztrálttá válsz. Ez pedig megtévesztő arculatot jelent számodra. Néhányan gyengének fognak látni, mert nem tudod magad rendesen kifejezni. Ez aztán gyakran párosul az egyébként is meglévő kisebbrendűségi komplexusoddal, mely még lehangolttá is tesz.

Mit tehetsz? Miért nem tudod olyan gyakran önmagadat kifejezni? Vedd tudomásul, hogy néha elkerülhetetlen, hogy megsérts másokat, mert a bántások, ellentmondások segítenek ahhoz, hogy arra az útra irányuljon figyelmed, amelyiket követned kell. Tedd világossá mások számára, mire van szükséged, mire vágysz, és hogyan érzel. Az átmeneti feszültség olykor azért szükséges, hogy mások figyeljenek rád és nem mellesleg így te is gyorsabban fogsz megbocsátani, mikor ők bántanak.

A megjátszott én- Úgy csinálok, mintha önmagam lennék

Nem vagy igazán önmagad. Rendszerint a külvilág felé azt mutatod, hogy minden rendben, de igazából csak úgy teszel, mintha így lenne. Nem tudatosan csapsz be másokat, csupán megszoktad, hogy olyan képet mutass magadról, amiben elégedettnek tűnsz. Krízishelyzetekben, vagy amikor tudatosan kezdesz élni azonban, sokkal bonyolultabbá válik számodra minden, mint azt a környezeted gondolja. Mivel képzeleted csapongó, csak kisebb mértékben vagy képes magad kontroll alatt tartani. Igaz, ez által tudsz jól alkalmazkodni a változó körülményekhez és azért válsz könnyen elfogadhatóvá mások számára, mert jól teljesítesz és gyorsan azonosulsz a társasággal. Céljaidat sikerrel viszed véghez, köszönhetően a másokra gyakorolt bájadnak. Az egyetlen probléma, hogy egy idő után már nem tudod ki vagy valójában, s az önmagadról kialakított képed fogságába kerülsz. Ezt szokták „fals énképnek” nevezni. Kockázatos, hogy előbb-utóbb felületessé, ravasszá válsz. Sőt hangsúlyossá válik személyiségedben a szorongó érzés is.

Mit tehetsz? Nem kell állandóan mások kedvére tenned és hozzájuk feltétel nélkül alkalmazkodnod. Arra sincs szükség, hogy általuk függővé tedd magad, mert így csak önmagadat idegeníted el azáltal, hogy úgy hiszed, csak akkor vagy értékes, ha kívánságaikat teljesíted és hasznukra vagy. Tanulj meg különbséget tenni a felépített arculatod és a benned lakozó én között. Vedd tudomásul, hogy jogod van ahhoz, hogy olykor rossz hangulatban légy, és néha agresszívabban lépj fel. Nem kötelező mindig mosolyogni, sem a legutolsó divat szerint öltözködni, sem „szolgálatokat” teljesíteni. Engedd meg magadnak, hogy egyszer-egyszer csalódást okozz másoknak!

Az uralkodó én- Olyan vagyok, amilyen

Túlságosan önmagadat adod. Pontosan tudatában vagy képességeidnek és jogaidnak és ezért nem is hagyod másoknak, hogy tanítsanak. Csak egyszer élsz, gondolod, ezért kell önmagadat fejleszteni és minden körülmények között önmagadért kiállni. Amikor azt veszed észre, hogy egy tervedet valaki meg akarja hiúsítani, nem hagyod magad. Ha valaki érdeklődik felőled, megpróbálod az illetőt lenyűgözni, de ha nem sikerül, nem is engeded, hogy megítélje életed. Erőteljes, eredeti személyiséggel rendelkezel. Meghatározó vezetői képességekkel és egy jó nagy adag kreativitással vagy meg áldva. Ezért is válsz mások szemében értékessé és csodálttá. Azért olykor a munkád az idegeidre megy. Ilyenkor nem akarsz kedves lenni, sőt, mi több, az emberekkel egyáltalán szóba állni. Ennek oka a számtalan tennivalódban rejlik, melyekben keresed és megvéded önmagad. Ettől azonban mások szemében egoistává és narcisztikussá válsz.

Mit tehetsz? Nem ártana a már meglévő pozitív tulajdonságaidhoz néhány újabbat is beillesztened. Például kezdhetnéd azzal, hogy meghallgatsz másokat. Így is haladhatsz előre a saját utadon személyi fejlődésedben. Ráadásul azáltal, hogy megtanulod elfogadni a frusztrációkat- és nem ragaszkodsz az utolsó szó jogához, csendben maradsz és meghallgatsz másokat, még ha úgy gondolod nincs is igazuk, valamint időt áldozol rájuk, egy másik módszert is elsajátítasz arra, hogyan legyél elégett önmagaddal. Más szóval önzetlenné válsz, mások szemében. 

Az elfogadott én- Próbálok önmagam lenni

Mindent megteszel azért, hogy önmagadat add. Úgy tűnik kívánatos számodra, hogy teljes személyiségedet meg tudd élni.  Nem probléma elfogadnod határaidat, sem azt, hogy megszakíts egy beszélgetést. Nem szégyelled képességeidet felismerni és élvezni az erős oldaladat. Létezésedet nem mások szeretetére alapozod. Ezáltal vagy megnyugtató és kellemes személyiség: Megnyugtatod barátaidat, mikor kételkednek, és helyet adsz annak, aki nem akar egyedül álldogálni. Minden tökéletes. Vagy majdnem. Kifinomult megelégedettségednek hála nem tudsz tovább személyiségedben növekedni. Szereted fenntartani érzelmi jóllétedet és pont ezzel akadályozod meg magad abban, hogy tanulj, fejlődj. Ugyan a kényelmetlenségeket, frusztrációkat alkalmanként meg tudod előzni, de ezzel el is határolod magad attól, hogy átöleld az új tapasztalatokat, amikor azok szükségessé válnak. Tartsd észben: Önmagadat elfogadni egy dolog, megbénítani egy másik.

Mit tehetsz? Győződj meg róla, hogy életedben van minimum egy meglepetésszerű változás és felfedezés. Önmagadnak lenni nem csak azt jelenti, hogy elfogadod azt, aki vagy, hanem azt is magában foglalja, hogy hagyod azt is, hogy a körülötted lévő világ meg is érintsen.

Lelki dolgok: A féltékenység

A féltékenység az egyik legelemibb emberi tulajdonságunk, amit ki letagad, ki önerejéből képes kordába tartani, ki pedig szabad utat enged neki. Mind hallottunk már szerelemféltésből elkövetett bűntettekről, tanúi esetleg okozói vagy elszenvedői voltunk mér féltékenységi jeleneteknek, melyek nyomot hagytak bennünk, s amik miatt azt is tudjuk, hogy az ember mennyire bizonytalan természetű és mennyire birtokló szellemiségű.

Tudjuk, milyen nehéz megálljt parancsolni felkorbácsolt érzelmeinknek, s mikor támad a zöld szemű szörny, milyen nehéz azt tudomásul venni, hogy minden viszonylagos és minden csak időleges, amit az idő vagy megszépít, vagy elfed a múlt köpönyegével.

A birtoklási vágy, maga a zöld szemű szörny táptalaja. Háborgó lelkünk, egy másik ember iránti valódi érzelmeink bizonyítéka. S bár könnyű lenne e mögé bújni, mikor elkap bennünket a féltékenység, mind tudjuk, hogy ez nem más, mint saját szerethetőségünkbe vetett hitünk hiánya, s küllemünk fals megítélése csupán.

Önmagunk értékeit mások szemében akarjuk felfedezni. Külső formánk, megjelenésünk milyenségét divatmagazinok Photo shop által kreált anyagai határozzák meg. Saját téves, irreális elképzeléseink vezetnek félre bennünket, mikor egy szerelmet, egy embert, egy tapasztalatot valamilyennek látni akarunk, s vágyunk átélni. Persze ezért könnyű csalódni is.

Mindaddig, amíg olyan elvárásaink vannak a szeretett személy/személyek felé, amik csak a mi elképzeléseinkből táplálkoznak, nem is lehet más a vége a történetnek, mint a totális vagy részleges kiábrándulás és/vagy a féltékenység. Mert bár emberek vagyunk, szeretünk elfeledkezni esendőségünkről.

 

Hiába tudjuk, hogy társas lények vagyunk, s míg egyikünknek olyan munkája van, ahol naponta több emberrel találkozik, érintkezik, ismerkedik, addig a másikunk csak egy szűk réteggel alkot egy csapatot egy fajta közösségben, mégis a kizárólagosság elvére törekszünk, legyen szó bárminemű kapcsolatról.

Természetesen a féltékenység fajtái közül a legismertebb a szerelmi kapcsolatokban előforduló. Mikor érzelmeink, vágyaink egy ember köré összpontosulnak, akkor elvárásaink, elképzeléseink számára romantikus álmokkal tarkított ideákat teremtünk magunknak.

Különösen igaz ez, a szerelem bevezető szakaszára, mikor az emberek még csak ismerkednek egymással, s annál a pontnál, ahol a szerelem elmélyül, állandó kapcsolatba csúcsosodik, s ahol úgy érezzük, most már nagyon sokat veszíthetünk. A kizárólagosság, a monogámia az emberi faj sajátja, s abból a profán okból táplálkozik, miszerint az ember utódait szülő társával együtt óhajtja felnevelni.

A család két ember és annak utódaiból áll, amiért küzd és remél minden fiatal lány forró szerelmet és szenvedélyt, s amiért egyesek, már egészen korán azt is elképzelik milyen ceremónia keretében, milyen ruhában szeretnének az oltár elé választottjukhoz vonulni.

 

A harangok zúgása egy szövetség szentesítését hivatott ebben az esetben jelezni. A szerelem papírformává való indukálása pedig a kizárólagosság szerződése akarna lenni. Ennek ellenére az eskü megkopik, a papíron a tinta elhalványul, s vele együtt egymás iránti szerelmünk is, ha nem dolgozunk a kapcsolatunkon folyamatosan. A féltékenység pedig új formát ölt, mely sokkal inkább nevezhető birtoklási vágyunkból fakadó őrületnek, mint a szerelemféltés klasszikus megnyilvánulásának.

No persze a féltékenység mindig a bizonytalanság érzetéből fakad. Ez a kétely pedig lehet a saját vonzóságunk megkérdőjelezése, a szeretethetőségünkbe vetett hitünk hiánya, a hatalmi pozíciónk elvesztése miatti félelmünk. Ennek ellenére a közhiedelemmel ellentétben ezeket az érzéseket, gondolatokat nem szerencsés elnyomni magunkban, mert a féltékenység valahol mindig valaki iránti szeretetünk bizonyítéka is egyúttal.

S bár valóban vannak, akik összetévesztik ezt a birtoklással, s ezért bűntetteket követnek el, azért a többség csak egy kisebb nagyobb csetepatét rendez, mikor szerelme tovább legelteti szemét egy másik nőn, vagy marad ki egy éjszaka tovább, mint azt megígérte.

Mindazonáltal nem összetévesztendő ez a toleranciával sem. Vannak emberek, akik valóban okot adnak a jogos féltékenységnek, amiért nem kell és értelmetlen is magunkban tartani érzelmeinket. Nyílván ilyen esetekben nem árt, ha tudjuk kezelni és felismerni, mi az, amit képesek vagyunk még tolerálni, de annak semmi értelme, hogy változást remélünk egy olyan jellemű embernél, aki mindig a tilosban járkál.

A féltékenység nem más, mint szerelmünk, szeretetünk ékes megmutatkozása. Míg ezt hazánkban bilétával látjuk el, addig más nyugati országokban ezt annak kezeli, mint ami valójában. Nevezetesen az összetartozás iránti vágyunk és érzelmeink kimutatásának. Éppen ezért nincs is benne igazán mit szégyellni, ha csak azt nem, hogy vannak érzelmeink egy másik ember irányába. Amelyeket hol jobban kordában vagyunk képesek tartani, hol pedig utat engedünk neki, annak minden negatív vonzatával együtt.

10 jó pasi értékes tanácsa életről, szerelemről, emberi kapcsolatokról

Vannak pasik, akik nem csak jól néznek ki, de még jó tanácsokat is adnak. Persze a legtöbbjüknek be kellett nőniük a fejük lágyának is ahhoz, hogy kicsit bölcsebben szóljanak. Ettől függetlenül érdemes megfontolni a mondanivalójuk. Elvégre a külső csak megfog, de a belső az, ami megtart.

Hugh Jackman : Eljön az a pont, amikor abbahagyod mások hibáztatását, azért ahogyan érzed magad. Nem lehet egy életen át megszállottja lenni, a „mi lett volna, ha” kérdéseknek.

Sylvester Stallone: Hiszem, hogy a belső erő tesz bennünket győztessé vagy vesztessé. És csak a győztesek azok, akik meghallják, szívük valódi igazságát. 

 Denzel Washington: Amikor valaki nem bánik veled jól, teljesen mindegy mennyire szereted őt, szeresd magad jobban és sétálj el.

Leonardo Dicaprio: Miért aggódsz? Ha megtetted a tőled telhetőt. Az aggódás nem tesz jobbá semmit. Ha sikeres és tisztelt akarsz lenni, egy szabályt kell betartani – Ne engedd, hogy a kudarc irányítson téged. Mindenkinek van olyan fejezet az életében, amit legszívesebben kitörölne. A kapcsolatok olyanok, mint az elektromosság. A rossz kapcsoló egész életeden keresztül sokkol, de a megfelelő felvillanyozza egész életed. 

Bob Marley: Mindaddig nem tudod milyen erős is vagy igazán, mígnem erősnek lenni az egyetlen választásod nem marad.

Robert Downey Jr. : Hallgass, mosolyogj, érts egyet. Majd csináld azt, amit kib@aszottul szeretnél egyébként csinálni.

Bruce Willis: Tudod ki a vesztes? Az igazi vesztes az, aki fél elveszíteni azt, amit, sohasem mert megpróbálni.

Will Smith: Ne üldözz senkit. Légy önmagad, tedd a dolgod, dogozz keményen. A megfelelő emberek – azok, akik maradnak az életedben – eljönnek hozzád. És maradnak.

Jared Leto: Soha ne gondolj rosszként egy múltbéli cselekedetedre. Csak mindig nézz előre emelt fejjel, megbánás nélkül.

Nicholas Cage: Ha egy pasi a melledet, a combodat és lábadat akarja, küld a KFC-be. Te egy hölgy vagy nem pedig olcsó hús.

Aktív vagy passzív meditációval a belső békéért

A belső béke, egy igazán felemelő állapot. Egy olyan életminőséget jelképez, melyben a gondolataink és érzéseink tiszták, és ahol, bármikor képesek vagyunk lecsendesíteni elménket, amikor csak akarjuk. Az agyalás, a gondok görgetése fejben már csak halvány emlékképekként bukkannak fel tudatunk mélyéről. S akkor is csak azért, hogy emlékeztessenek rá, hogy a belső béke sokkal fontosabb az egónál, hisz a lélekhez kapcsolódik.

Úgy tartják a gnosztikus tanítók, hogy a lélek, a szívben lakozik. A tiszta szeretet forrását igényli, ezért az egoista vágyképek csak bepiszkolják jóságát. A kisgyermekek, akik közénk születnek, még életük első két évében tudják ezt ösztönösen. Hisz emlékeznek még a szeretet burkára, mely az anyaméhben öltött testet, megfoganásuk pillanatától. Vannak babák, akik az első két évben mindig mosolyognak. Talán, mert csak a feléjük sugárzó szeretetet érzékelik és fogják fel a családjuktól és az emberektől, akikkel találkoznak. Aztán, ahogy érni kezdik őket a különböző ingerek, már nem mosolyognak annyit. Azért, mert rájönnek, a szereteten kívül, létezik más is…

A belső béke, azt az állapotot hivatott visszaadni, ahol még csak a szeretetet tudtuk érzékelni. Azt az egyetlen és legfontosabb dolgot a világon, ami hegyeket képes megmozgatni. Ehhez pedig a meditálás kitűnő táptalajt biztosít, hogy lehámozva magunkról az ego rétegeit megtapasztaljuk a szeretetet. Aktívan vagy passzívan, kinek mi a jobb. Aktívan végzett meditáció a szabad levegőn végzett testmozgás, mely a természet ölén, növények és az állatok között történik. Esetleg egy kis erdő mentén, vagy a vízparton. Egy olyan helyszínen, ahol egy kicsit a természettel eggyé válhatunk. Én például futás közben szoktam meditálni. Egy óra a szabadban, s elmém tiszta.

Kocogva, sprintelve, jó és rossz időben, tudatosan figyelve a mozgásra, a vér áralmására testemben, vagy éppen a madarak hangjára. Így hagyom, hogy elmém lecsendesüljön, s a belső békém a felszínre törjön. Persze ehhez nem feltétlen kell futni, éppen elég sétálni vagy kerékpározni is. Aki a passzívabb módokat részesíti előnyben annak is számtalan mód létezik. Például lazítani este egy kellemes fürdővel, vagy relaxáló zenét hallgatni. A belső békét rengetegféle módon elő tudjuk csalogatni. Csak ismerjük fel, mi az, ami képes elménket kikapcsolni. A jutalom érte nem marad el, ezért érdemes néhány módszert kipróbálni!  A lényeg, hogy engedjük elménk kiürülni, átadva helyét az akkor és mostnak.

Érzékelve, megélve a jelent pillanatot, de nem ítélve, nem leragadva „csak” benne lenni a történésekben. Úgy, hogy egy az egyben befogadjuk, majd tova is eresszük, mindazt, amivel/akivel utunk során találkozunk. Úgy, hogy közben hagyjuk magunkat sodortatni mindennel, ami csak szemünk elé tárul. A meditációnak megvan az a különös képessége, hogy bár elérjük vele, az „üres elme” állapotát, mégis időről-időre egy-egy gondolat fúr be a légüres térbe. Ilyenkor legyen az jó vagy rossz gondolat, érzékeljük, majd eresszük is szélnek (ha jó, akkor majd később úgy is visszatér, ha meg nem, akkor hadd menjen).

Igyekezzünk minden egyes nap gyakorolni ezt az állapotot. Először valószínűleg csak rövid időre sikerül, de két-három hét után rutinná válik, és egyre tovább leszünk rá képesek. Amikor már fél óránál járunk, akkor már a belső béke állapotában, olyan közel kerülünk magunkhoz, amire előtte nem volt példa. Mert rátalálunk belső szeretetünk forrására is vele, egyúttal. A tiszta elme és lélek állapotában terveink, álmaink, teendőink, új szemszögeket hoznak a felszínre. A meditációban felbukkanó pozitív gondolataink, melyek miután eleresztettük, majd később újra felbukkannak, új lehetőségeket tárnak fel a fejlődésre. Egy jobb, egy igazabb, minőségi életet hozva el nekünk. Az önszeretetünk forrásából táplálkozó belső béke segítségével.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!