Manipulatív játszmák

Szeretünk úgy ismerkedni másokkal, hogy a lehető legjobb modorunkat vesszük elő. Bemutatkozunk, kezet fogunk, mosolygunk, illedelmes csevejt folytatunk az időjárásról, és próbálunk rokonszenvesnek tűnni. Igyekszünk megfelelni egy képnek, melyet magunkban alkottunk arról, milyennek szeretnénk mutatkozni mások előtt. Olyan emberek előtt, akik semmit nem tudnak még rólunk. Férfiak és nők ugyanazért folytatnak játszmákat. Egymást legyőzni, szexuális fölényt szerezni és természetesen érvényesülni. A karrierépítésre, a jólét elérésére szokás hivatkozni, mikor eszköztárunkat arra használjuk, hogy manipulálni tudjunk másokat. Erkölcsi dilemmát nem csinálunk belőle, hisz meg tudjuk magunknak magyarázni a miérteket és a hogyant. Persze szívünk mélyén pontosan tudjuk, hogy mindez csupán egy játék része. Önmagunkat szembe köpjük ugyan egyes tetteinkkel, ám ilyenkor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a cél, mindig szentesíti az eszközt.

Olykor saját értékünket szeretnénk felmérni mások rólunk alkotott véleménye által. Visszaigazolásáért folytatunk játszmákat. Önmagunkat képtelenek vagyunk úgy szeretni, amilyennek születtünk, s ezért meddő csatába kezdünk. Eljátsszuk azt, hogy milyenek szeretnénk lenni, ahelyett, hogy tennénk azért, hogy jobbá váljunk. Ezért is kínál mindig új esélyt az, hogy ismeretlenekkel barátkozzunk. Lehetőség nyílik újra teremteni magunkat és ennek illékony fényében tündökölni. Közvetlen, megnyerő modort építünk fel, melyben csak felületes képet mutatunk magunkról, mellyel egyrészt védjük privát szféránk, másrészről megtéveszthetünk ezzel másokat. Manipulatív játszmákat folytatunk.

Elismerésért, idegen emberek felületes szeretetmorzsájáért és persze önmagunk ámításáért mindenkin átgázolva is leélhetjük életünket. A döntés a mienk! Csak arra kell vigyázni, hogy a megannyi álarc között melyet magunkra öltöttünk, végül el ne veszítsük önnön személyiségünket. Korunk sikeres emberei előszeretettel használják ezt a módszert. Magasztos elvekre hivatkoznak, holott csak hatalmat akarnak. Negédes álarcuk mögött egy romlott lélek lakozik, mely abból él, hogy más embereket nyomorba taszít. A pénz bűvöletében élnek. Felületes módon érdeklődést mutatnak az emberek iránt, segítő kezet nyújtanak, majd élvezik és ki is használják, hogy bíznak bennük. Megszerzik értékeiket, az életterükbe költöznek, hogy aztán kiszolgáltatottá tegyék őket és kiforgassák minden pénzükből.

A szomorú az, hogy többnyire közösségi szerepkörben tetszelegnek köztünk. Lehetnek szociális munkások, orvosok, politikusok, tanárok, üzletemberek, ám erkölcsi magaviseletük legkevésbé sem tanultságuktól vagy a társadalomban elfoglalt helyüktől függ. Érzelmileg analfabéták, habár kézzel fogható papírjuk van elméjük teljesítményéről. Visszaélnek a bizalommal, melyet oly könnyelműen adnak oda nekik mások, hogy aztán megtanítsák az embereknek, hogy ma már a bizalom nem más, mint egy nehezen kiérdemelhető ajándék. Olykor játszmáink oka csupán annyi, hogy testi vágyainknak vagyunk képtelenek határt szabni. Hízelgő szavakat suttogunk a gyanútlan áldozat fülébe, sokat sejtető pillantásokat váltunk, véletlennek tűnő érintésekkel manipulálunk, végül mégis féltékenyen őrizzük zsákmányunkat.

A test mellé néhányunknak a szív is fontos, mert pontosan tudjuk, hogy az élvezet úgy lehet teljes, ha a másik lelke felett is hatalmat gyakorlunk. Érzéki élmények utáni hajszánkban egy érző, lélegző személy érzéseit vesszük semmibe. Eljátsszuk a hős szerelmest, az együtt érzőt, az ugyanazért érdeklődőt, hogy valakinek az ágyába jussunk. Korunk szexuális ragadozói is ezzel a módszerrel érnek célba. Szerelmet hazudnak, kellemes társaságot kínálnak, ám végül az ágyban, igaz valójukban is megmutatkoznak. Kéjeik kiélésére, emberekre tárgyként tekintenek és ehhez méltón is bánnak velük. Ha az „áldozat” ezután feleszmél, egy szellemileg és lelkileg felőrlő harcba kezd bele. Megmutatja a másiknak, hogy ő mire képes. Játszmába kezd. Végülis legrosszabb esetben mi történhet velük? Legfeljebb beleesnek a szerelem legnagyobb játszmákat önmagába foglaló „rettenetes” csapdájába…

Az emberiség hiú természet. S mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy mennyiféle manipulatív játszmát ismer. Mindannyian manipulálunk. A kisgyerek az anyját, a férj a feleséget, a főnök a beosztottat, a politika a társadalmat. Játszmáink oka, saját magunk érvényre juttatása. Hatalmat akarunk gyakorolni minden és mindenki felett. Aztán néha megállunk egy pillanatra és megértjük, hogy a felállított céljaink irreálisak. Értéket akarunk valami olyanban látni, mely valójában csak egy felületes ismeretre épült. Győzni akarásunk ösztöne hajtott bennünket. A birtoklás utáni vágyunk olyan dolgokat, személyeket kívánt uralma alá hajtani, amikért, és akikért bármire képesek lettünk volna. Pedig néha elég lenne csak tudatosítani, hogy a manipulatív játszmák minden esetben arról szólnak, mennyire szép és élethű képet tudunk festeni magunkról másoknak.