Év végéhez közeledve sokan úgy döntünk, hogy érdemes nagytakarítást végeznünk saját életterünkben. Tesszük mindezt azzal a szándékkal, hogy új lappal tudjunk neki vágni a következő évnek és ne hagyjunk magunk körül helyet foglaló, de annál haszontalanabb „szeméthegyeket”. Erőt veszünk magunkon és kitakarítjuk a lakást a legutolsó négyzetcentiméterig, nem kegyelmezünk tovább az ablak felső sarkába befészkelt póknak, s nem őrizgetjük tovább a hónapokkal ezelőtti koncert belépőjegyeket sem. Talán még meg is fogadjuk magunkban, hogy a felszabaduló helyet konstruktívabban fogjuk a jövőben kihasználni, s minden héten nagytakarítást fogunk a jövőben végezni. Tesszük ezt szilárd meggyőződéssel ám egy csipet kétkedéssel egyszerre. Persze célokat megfogalmazni nem árt néhanap. Mint ahogy az sem hátrány, hogyha reális célokat tűzünk ki magunknak. Minden héten egyszer kitakarítani nem egy irreális gondolat. Annál inkább túlzásnak tűnik nagytakarítást végezni minden egyes héten, hiszen időnk véges (munka, házkörüli teendők, gyereknevelés miatt).
Az elhatározás az első lépés a változás útján! Van, akit ösztönöz, ha Szilveszterkor fogadalmat tehet, s van, aki csak hagyományként teszi, mindenféle különösebb meggyőződés nélkül. Legtöbbünknek vannak céljai! Csak az a nem mindegy, hogy még reálisak vagy már az irreális vágyakat súrolják-e. Tehát a második lépés is megmutatkozik, miszerint fel kell ismernünk, hogy célkitűzésink megvalósíthatók-e avagy nem. Mindehhez azonban az is szükséges, hogy alaposan kitakarítsuk szellemi és érzelmi lerakodó területünket. Sokszor tudatalattink olyan temérdek negatív emléket, képet, gondolatot és meggyőződést raktároz el bennünk, hogy előbb-utóbb csak azt vesszük észre, hogy valami nagyon nincs rendben velünk.
Ellenőrizetlenül hagyjuk áramlani gondolataink, miközben mindenen és mindenkin ellenőrzést végzünk, csak éppen önmagunkon nem. Elkedvtelenedünk a hétköznapokban, beszürkülünk a tömegbe és lassan odáig jutunk, hogy semmi nem okoz örömet. Ha elértük idén is ezt a pontot (évvégén sokan esnek a tél és sok sötét miatt amúgy is letargiába) nem árt kitakarítani önmagunk szemetesládájában! Kezdhetjük úgy, hogy áttekintünk egész eddigi életünkön. Mindenféle ítélkezés nélkül vagy dramatizálás nélkül csak merüljünk alá önmagunkba, s nézzük figyelmesen végig eddigi életünk filmjét.
Ahol hibát észlelünk (azaz rossz érzések kerítenek hatalmukba, valamilyen negatív gondolat kapcsolódik be stb.) állítsuk meg a filmet és nézzük meg alaposan mi váltotta ki bennünk a rossz ingert. Kérdezzük meg magunktól, mi történt? Milyen érzés kerített hatalmába? Mitől félünk? Mit nyomunk el magunkban? Milyen negatív meggyőződés irányította (rossz esetben még irányítja) életünk? Ismerjük fel a problémát, s miután pontosan meg tudtuk határozni a bajt, orvosoljuk. Hogyan? A negatív gondolatokat cseréljük pozitívra, a rossz meggyőződéseket cseréljük jóra.
Vizsgáljuk meg az emberekhez, a társadalomhoz fűződő kapcsolatunkat is. Elképzelhető, hogy vannak emberek, akikhez mindig valami negatív dolgot társítunk. Kérdezzük meg hát magunktól: Mi az, ami X-ben annyira zavar? A válasz példánkban legyen az, hogy nagyon törtető. Nézzünk magunkba! Véletlenül nem irigyeljük X-nek ezt a tulajdonságát? Nem lehet, hogy ő valami olyat tesz, amit titkon mi is szeretnénk? Váltsuk a törtető kifejezést pozitívra! X érvényesül, s ismerjük fel azt a tényt, hogy mi is szeretnénk érvényesülni! Ha elfogadjuk, hogy igazából mi is szeretnénk olyanná válni, aki az élet egyik vagy másik területén mindig érvényre jut, már egy óriási lépést tettünk a jobb jövőnk felé vezető úton.
Ahogy haladunk a filmünk végéhez, úgy tisztul ki egyre jobban a kép előttünk. Mire utolsó évünk napjaihoz érkezünk, már viszonylagos gyakorlattal vághatunk bele a tisztítás és elengedés folyamatába. Lássuk és értékeljük, amit idén elértünk! Ugyanakkor ne szépítsük a tévedéseinket, ballépéseinket, hanem engedjük, hogy a filmben úgy játszódjon le, mint ahogy az a múltban megtörtént velünk. Ismerjük el, hogy vétettünk, vagy ha jobban tetszik egy helytelen mintát követtünk, öleljük át és engedjük útjára. Ne vigyük a következő évre magunkkal a múlt terheit! Engedjünk el mindent, ami már nem szolgálja jelenünket és jövőnket, és ha kell, írjuk fel egy cetlire ezeket és égessük el annak a szónak a kíséretében, hogy elengedem…..
Ha alaposan kitakarítottunk óriási megkönnyebbülést és valódi, igaz békét és örömet fogunk észlelni magunkban. Nem fogunk felesleges energiát fecsérelni számunkra romboló, pusztító kapcsolatokra és helyzetekre, ehelyett a magunk útját járjuk anélkül, hogy ezzel másnak ártanánk. Sokszor görcsösen ragaszkodunk emberekhez, helyzetekhez, anélkül, hogy tudnánk ezt. Sokszor nem vesszük észre, hogy önmagunkat korlátozzuk azzal, hogy azt hisszük ezt vagy azt nem érdemeljük, vagy nem tehetjük meg. Ezeket a rossz beidegződéseket érdemes lenne egy képzeletbeli katapultba helyezni, s olyan messzire kilőni, amennyire csak lehetséges. Ha képzeletben meg tudunk szabadulni a negatív gondolatoktól, akkor tudunk pozitívokat is generálni. Ne feledjük, minden fejben dől először! Tehát merjünk boldogok, lenni! Merjünk elengedni és kidobni mindent, ami nem szolgálja további fejlődésünk! Bocsássunk meg önmagunknak és másoknak! Merjünk hinni és mindent megtenni egy új és jobb év reményében!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: