A nyugati társadalom alapvető elvárása, hogy önmagunkról és elért sikereinkről csak szerényen beszéljünk. Megköveteli egyfajta álszerénység meglétét azon okból, mert az emberek nem szeretik, ha egyikük sokkal feljebb kerül, mint mások. Egyrészről ez a hozzáállás érthető, hiszen senki sem szereti az önmagát nagyon fényező, dicsekvő, beképzelt, nagyképű embert. Másrészről viszont a siker, mint egyfajta bűn jelenik meg az emberek szeme előtt és ezért a többség nem is meri kiélvezni, önnön eredményeit. Pedig, mint látni fogjuk lentebb, a helyes önértékelés, avagy az önszeretet, nagyban befolyásolja önmagunkról kialakított képünket mások számára és viszonyulásunkat a társadalomban elfoglalt szerepünkhöz.
Na de mit is jelent pontosan az önértékelés vagy önszeretet? Egyesek szerint a képességeink felmérése és hasznosítása a társadalomban. Mások szerint egy felesleges felértékelődés mely csak beteges önimádathoz vezet. Valahogy úgy tűnik sokan magának ennek a két kifejezésnek is negatív csengést adnak magukban. Ráadásul már egészen kicsi korunkban találkozhatunk ennek mindkét végletével. Értelemszerűen két csoportot lehet megkülönböztetni: a magas és az alacsony önbecslésű embereket. Ezeken belül még két-két alcsoport található úgy, mint a stabil illetve a labilis csoport. A család, a közösségbe való beilleszkedés vagy annak hiánya, később a tanulmányi eredmény és az ebből fakadó társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk, mind-mind kitűnő táptalajt jelentenek önbecslésünk le vagy felértékelődéséhez.
Minden hat ránk. A belénk nevelt dogmáktól kezdve a ránk erőltetett elképzeléseken, kiközösítéseken, osztályzatokon, előléptetéseken, elbocsátásokon, hódításokon, szakításokon át bármi! A kulcs ott van, hogy mindezeket a pozitív vagy negatív történéseket miként tudjuk magunkban feldolgozni. Mindenkinek megvan a maga taktikája. S mint az ilyen helyzeteknek általában megvannak az előnyei és hátrányai is egyaránt. Ha valaki magas önbecsléssel rendelkezik annak a pozitív történések erősítik a meglévő értékítéletét önmagáról és újabb csúcsokat hódít meg, míg a kudarcok felett átsiklik, megrántja a vállát és mindenkit okol, éppen csak azzal nem számol, hogy ő (is) hibát vétett. Egója egyszerre menti meg az olykor tényleg felesleges önostorozástól, de ugyanakkor megóvja attól is, hogy máskor esetleg javítva előző elképzelésén tovább jusson sikerei sorolásában.
Vele ellentétben az alacsony önbecslésű ember nem vágyik óriási sikerekre. Ha olykor valamiféle sikert könyvelhet el, szinte értetlenül áll előtte, mert sokszor nem (elegendő) cselekvésével eleve kudarcra ítéli önmagát. A kudarcot viszonylag jobban kezeli, hiszen már ismeri az ezzel járó érzelmi következményeket, de persze számba veszi azt is, hogy mit rontott el és mit kellene máshogy tenni. Hajlandósága van a változásra, a tanulásra önnön hibájából, de a siker félelmetes és idegen érzelmeket kiváltó terhe miatt sajnos sokszor önmaga sikerei elől zárja el magát. Persze a fenti két példa kissé sarkított és a valóságban inkább kevert személyiségű emberek vannak többségben.
Természetes, hogy a kudarcok után levertnek érezzük magunkat egy kis ideig, de a kudarc dédelgetése már nem járható út. Ugyanakkor a kudarcot el kell tudnunk fogadni is. Hiszen az is egy normális folyamat, amit egy próbálkozás előzött meg. Nem sikerülhet minden mindig elsőre. Nem tud mindenkiből matematikus lenni, olykor még legjobb akarata, lankadatlan szorgalma ellenére se. Fontos ismerni valódi értékeinket és képességeinket, de nem is szabad feladni nagyratörő vágyainkat sem. A sikert igenis meg kell tudni élni, persze nem kell feltétlen fitogtatni és nagyképűen mások szeme előtt lebegtetni valós vagy képzelt díjaink, de nyugodtan örülhetünk és a hozzánk közel állókkal igenis meg kell osztani.
A nyugati társadalom hajlamos más kárának örülni. Hajlamosabb, mint a másik jó eredményeit elismerni! Mindezzel hűen bizonyítható, hogy sokaknak igen alacsony az önbecslése. De hogyan alakítható helyes önértékelés, hogyan lehet helyesen szeretni önmagunkat? Először ismerjük meg, aztán fogadjuk is el önmagunkat! Majd legyünk őszinték önmagunkhoz és cselekedjünk! Hallgattassuk el belső kritikus hangunkat és fogadjuk el a kudarcokat. Legyünk magabiztosak, legyünk empatikusak és végül, de nem utolsó sorban fogadjuk el környezetünk támogatását. És még valami: Tanuljunk meg egymás sikereinek is örülni!!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: