A húszas, harmincas éveikben járó fiatalokkal baj van. Valami nem a megfelelő irányban halad. Elindultak a karrierjük útján, jó eséllyel már sikereket is elkönyvelhetnek, vannak barátaik és túl estek már néhány kapcsolaton is, de az elkötelezettség hiányzik az életükből egy társ iránt. Valamiért úgy tűnik, senki sem akar megállapodni. Mindenki a külsőség felé fordult és az anyagi javakban próbálja megtalálni számítását. Kevésbé fontossá vált a belső érték, az emberek Barbievá és Kenné, szeretnének válni. Hogy tudnak-e normális párbeszédet folytatni az őket érdeklő témákról, hogy tudnak-e egyenrangú félként élni a kapcsolatban nem számít. A lényeg, hogy anyagi, hatalmi és szexista vágyaikat ki tudják élni egymás mellett. Hogyan jutottunk idáig?
Az y generáció (1976-1995 közöttiek) szülöttei nem egyszer olyan családban nőttek fel, ahol azt nézhették páholyból, hogyan megy tönkre egy házasság, egy család. Látták a lassú pusztulást és sokszor ahelyett, hogy tanultak volna szüleik hibáiból, ugyanarra az útra léptek rá. Egy részük nem hisz abban, hogy megérdemeli egy másik ember szeretetét. Nem képesek szívvel-lélekkel vállalni egy elkötelezettséget maga után vonó kapcsolatot. Félnek a szeretetet megélésétől. Félnek a lehetséges fájdalmaktól. Ráadásul egy részük egészen korán hosszú párkapcsolatokba kezd. Együtt válnak felnőtté, együtt veszik az akadályokat, s együtt mennek elébe az életnek magának.
Mégsem válik a történetből egy életre szóló szerelmi kapcsolat. Évekkel később minden rutinná válik, és a megszokás eluralkodik. Még mindig csak huszonévesek, de úgy viselkednek, mintha legalább harminc éve együtt lennének. Hosszú éveket töltenek el anélkül, hogy a gyermekvállalás vagy akár a házasság témája szóba kerülne. Nem járnak el társaságba, bevackolnak a saját kis világukba és minden lassan összedől körülöttük. Elvesztik egymás iránti érdeklődésüket mind testileg, mind lelkileg. Mégsem mozdulnak. Mégsem tesznek semmit. Bár a testi kapcsolatuk ellaposodik, vagy ne adj Isten meg is szűnik, mégsem keresnek, sem megoldásokat sem egy esetlegesen jobb társat maguknak. Valamiért beleragadnak a kapcsolatukba. Nem akarnak menni, de titkon maguknak bevallják, hogy már maradni sem akarnak.
Nyögvenyelős hónapok, rosszabb esetben évek is eltelhetnek így. A fiatalságukat elpazarolják és csak valami óriási katasztrófa hatására válnak útjaik szét. Néhányan közülük megpróbálkoznak családalapítással, házassággal, de az esetek nagyobb többségében, sokszor keserves vége lesz a próbálkozásnak. A párok érzelmi kapcsolata részben vagy egészben megszűnik a gyermekvállalást követően, és nem is akar senki semmit tenni már az esetleges problémák megoldásáért. Monotonitás lesz úrrá a kapcsolatokon és valamiért a kémia is megszűnik köztük. Nincs párbeszéd, nincs érdemi időtöltés, csak sötét hétköznapok.
Ilyenkor szokott egy szikra, fényt adni a szürkeségnek. Elég egy aprócska lökés mely megindítja a lavinát. Egy izgalmas flört a buszon, vagy egy kedves bók az egyik munkatárstól és már kész is a baj. A nő új ruhákat kezd vásárolni, többet foglalkozik a külsejével, minden egyes nap, úgy indul el otthonról, mintha randevúra menne. A férfi is magához képest több gondot fordít az alapvető ápoltságára és többet is marad ki barátokkal eltöltött éjszakák miatt. Mindketten a saját játszmájukat játsszák és közben észre sem veszik a változásokat. Idegenekként élnek egymás mellett, igaz egy ágyban, de mégis külön világban. Visszafordul mindkét fél a kapcsolatukat megelőző viselkedési mintáikhoz és lassan elérkezik a felismerés órája is, mely a kapcsolat legvégét jelenti. Eldöntik, hogy elválnak.
Talán ott kezdődik a baj, hogy a kapcsolatokban valamiért mindenki magán a kapcsolaton kívül keresi a megoldást. Senki sem akar dolgozni azért, amit már megszerzett egyszer magának, helyette újabb vágyakat hajt. Könnyebbnek tűnik egy új kapcsolatot kezdeni, mint a vizes fán tüzet csiholni. Nem szeretjük az állandóságot! Nem akarunk minden nap paradicsomlevest enni. Nem akarunk küzdeni! Izgalmasabb létre vágyunk. Talán félünk az elkötelezettségtől is. Igaz, olykor próbálkozunk, de a korán elkezdett hosszú távú kapcsolatok, korai kiégéshez vezetnek legtöbbször. Hamar kora vénekké válunk és olykor egy életre ki is ábrándulunk a társas kapcsolatokból. Nem tanultuk meg sem önmagunkat sem másokat helyesen szeretni. Talán ezért is nem találjuk helyünket a világban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: