Van jó pár egyetemet végzett, több nyelvet beszélő, szakmájához igazán értő ember az országban, akiknek itthon maradási szándékát az ember érti is meg nem is. Fiatalok (értsd, alatta 25-35 év között vannak) minden adott lenne ahhoz, hogy külföldön viszonylag több lehetőség közül válogatva érvényre jussanak és meg is fizessék őket, mégsem mozdulnak. Maradnak az országban szerencsét próbálni, éhbérért robotolni és jövőt építeni a következő generációnak. Tisztük nem hálás. Sokszor a jelenlegi „elit” semmibe sem veszi őket, pedig szakmájukat tekintve is a jövő nemzedékének adhatnának támpontot és perspektívát. Vannak közöttük tanárok, gyógyszerészek, ügyvédek, bölcsészek, informatikusok és még sokáig sorolhatnánk.
Hogy a kihívás mozgatja-e őket, vagy egyszerűen csak félnek elmenni otthonról, esetleg honvágy gyötörné őket távol a hazájuktól, nem lehet tudni. Kinél egyik, kinél másik ok dominál. Valószínűleg közülük sokan eljátszanak a gondolattal, hogy elhagyják hazájuk egy biztos karrierépítési lehetőségért, de aztán az elméletnél nem jutnak tovább. Mások ki is mennek egy adott országba, majd nem tetszik nekik az, amit ott találnak, és végül haza veszik az irányt. Megint másoknál pedig fel sem merül, hogy elmenjenek otthonukból. Érvényre akarnak juttatni új eszméket és új lehetőségeket, amiből azt akarják, hogy csak a magyarok részesüljenek elsősorban. Rendkívül tiszteletreméltó ez az elhivatottság részükről. Az ember csak azt nem érti ilyen esetekben, hogy mindezért cserébe az a kevés juttatás, amit kapnak, mire elég? A szellemi dicsőség kárpótol mindenért? Nyilván egy tanár esetében például, ha már 20 gyerek fejében el tudott ültetni pár igazán értékes elvet, már megérte a maradás. Mint ahogy egy gyógyszerésznek, akinek sikerült egy új gyógyszert kikeverni a betegeknek, szintén felbecsülhetetlen a diadal íze, főleg a saját hazájában. Sajnos azonban ez a két példa ma inkább tűnik meseszerűnek, mint valóságosnak itthon. Mert, ahogy majdnem mindig úgy volt a történelem során, úgy van most is, hogy a találmányainkat, elképzeléseinket itthon semmire sem becsülik hazánk irányítói. Értelmiségi, igazi értékeket, eredményeket produkáló szellemi dolgozóinkat kiengedjük kezünk közül, hogy más választásuk ne legyen csak az, hogy hazájukon kívül keressenek támogatókat maguknak. Amikorra pedig már világhírűvé válnak eredményeik, elővesszük őket, mint hazánk fiait. Hirtelen büszkék leszünk rájuk és elfelejtjük hányszor kopogtak be ajtóinkon. Ilyen a magyar mentalitás. Ezért merül fel a kérdés: Mi értelme maradni? Az tiszta sor, hogy mind szeretjük hazánkat. Mind szeretjük családunkat, bármilyenek is legyenek ők, s nem szívesen megyünk el máshova. Erős bennünk a magyar identitás. Büszkén vállaljuk a világban, hogy mi magyarok vagyunk. Pedig ez a külvilágnak sajnos szinte semmit sem mond. Mégis ragaszkodunk a maradáshoz. Mégis próbálkozunk körömszakadtáig azért, hogy otthonunkban elismerést szerezzünk. Van, hogy ehhez egy élet is kevés. Van úgy, hogy a dicsőséget a halál hozza el. Mit mond ez el rólunk? Milyenek vagyunk? Miért büntetjük azokat az értelmiségieket, akik tényleg letesznek értékeket az asztalra és miért emelünk fel olyanokat, akik a mocskot éltetik? Miért keres többet egy „villalakó”, mint egy tanár? Milyen értéket tud felmutatni előbbi a jövő nemzedékének?
Talán nem ártana elkezdeni a fiatalok tudását értékelni. S itt nem is az anyagi juttatásra gondolok, bár tagadhatatlanul az is sokat lendítene a helyzeten, hanem sokkal inkább az elismerés, az előrébb juthatási lehetőségek biztosítása lehetne egy minta számukra. Senki nem azért megy végül külföldre, mert annyira ez minden vágya. Senki sem kalandot keres. A józan fiatal sokáig mérlegel, mire úgy dönt, hogy elmegy. Áldozatot hoz, hiszen szeretett hazájától, családjától készül messzire letelepedni. Ha pedig marad, annak is nagy ára van. Nem fog tudni igazán élni. Bár szakmájában figyelemreméltót alkot, olykor akár egy egész világ számára, hiteleket kell felvennie ahhoz, hogy otthon teremtsen magának. Tengődik, küzd, mert anyagilag/erkölcsileg nem térül meg a munkája. Hol ebben az igazság? Miért nem akarja őket a társadalom becsülni, azért mert hűek hazájukhoz?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: