Minden, ami a felszín alatt rejtőzik

A csalódásainkban rejlő lehetőség

ku-xlarge

Egyszer mindannyiunk életében bekövetkezik az, hogy szakít velünk párunk, s ahelyett, hogy őszinte válaszokat kapnánk a miértekre, csak üres kifogásokat hallunk. Minél később történik velünk egy ilyen csalódás, annál nehezebb a feldolgozás. Mert mindaddig, amíg majdhogynem büszkén állítottuk, hogy mindig mi dobtunk másokat, most bekövetkezik az, amire sohasem számítottunk. Nem voltunk elég jók valaki számára. Nem tudtuk nyújtani neki azt, amire vágyott. Szebbet, jobbat talált, vagy csak belefáradt bizonyos be nem tartott ígéreteinkbe, s végül úgy döntött, hogy tovább áll, s ezzel minősítésünket vállalja.

Szóval egónk megsérül, s vele együtt önbizalmunk is. S bár igyekszünk nem tragédiának felfogni, hogy elutasításban részesültünk azért valószínűleg egy kisebb drámát mégis kerekítünk belőle.  Ahelyett, hogy leltárt készítenénk önmagunk viselt dolgairól és kiszelektálnánk, hogy mi az, amit megtarthatunk magunkból egy kapcsolaton belül és mi az, aminek ideje lenne mennie, inkább önmagunkat sajnáljuk. Legalábbis egy kis ideig. Na persze, gondoljuk, önvalónkat nem tudjuk megváltoztatni. Olykor azonban bizonyos személyiségi attitűdink közül néhányat, jobb lenne átgondolni, ha nem akarunk újra és újra ugyanabba a zsákutcába betérni. Például ott van mindjárt elsőnek az, hogy párkapcsolatainkban is csak önmagunkra fókuszálunk. Ha együtt töltjük az időt párunkkal, elvárjuk, hogy csak ránk figyeljen, másra ne is emelje tekintetét, s barátnőnkkel se legyen kedvesebb az alap udvariasságon kívül. Igényeket támasztunk, elvárásokat táplálunk, s végtelen listákat írunk fejben, mit kellene csinálnia és hogyan kellene bánnia velünk. Szabályozunk, s nem hagyjuk kibontakozni a másik személyiségét. Nyílván egy ilyen helyzetben egy férfi sem bírja sokáig. S előbb vagy utóbb fogja kalapját, kabátját és távozik. A baj az, hogy nem hajlandó megosztani velünk, mi volt a problémája. Pedig ha megtenné, szívességet tenne nekünk, s az utána következő potenciális lovagjainknak is.

Az, hogy min bukik meg egy kapcsolat persze rettentő sok mindentől függhet. Éppúgy lehet féltékenységünk miatt, vagy passzív viselkedésünkért az ágyban, mint ahogy azért, mert egész egyszerűen párunknak mások lettek a prioritásai. Rájöhet arra, hogy mi az, amit biztosan nem akar egy kapcsolaton belül és igen, persze az is megeshet, hogy jön egy nő az életébe, akiért mindent felrúg. Talán nem is minden esetben érdemes tudnunk az okokat. Mindenestre nem hátrány, ha ilyenkor azért számot vetünk önmagunkkal.  A legnagyobb baj az, hogy mikor szakításra kerül a sor, nagyon kevés ember az, akinek van annyi bátorsága, hogy elmondja, milyennek látta a másikat. Még az utolsó utáni pillanatban is udvariaskodni próbálunk, ahelyett, hogy elmondanánk, min kellene elgondolkodni. Nem kell ahhoz feltétlenül nyersnek vagy bunkónak lenni, hogy elmondjuk azt az igazságot, amit mi annak vélünk a másikról. S talán ha meghallgatnánk cserébe, hogy ő mit gondol rólunk, mi is tanulhatnánk valami fontosat. Tulajdonképpen akármekkora csorba is esett büszkeségünkön, s bármilyen nagy is az okozott fájdalom, az egyben egy óriási lehetőséget is jelent, hogy valami igazán fontosat tanuljunk magunkról. Például azt, hogy néha jó lenne, ha tudnánk alázatot gyakorolni. Vagy azt, hogy úgy fejezzük ki gondolatainkat a világról, hogy véleményünket ne úgy adjuk elő, mint megfedhetetlen igazságot. Vagy, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a külsőségeknek, hiszen a szépség relatív, s így, ami az egyiknek szépnek látszik, a másiknak semmit sem jelent. Hogy előítéleteinket ne vetítsük rá az egész férfi nemre, s hogy azért mert valaki egyszer visszaélt bizalmunkkal, az nem jelenti azt, hogy akkor senkiben sem bízhatunk meg.

Mindenkire egyénre szabottan jut egy-egy tanulság. Egy lehetőség arra, hogy széthullott darabjaiból, melyeket az elutasítás miatt, össze kell úgy is előbb vagy utóbb raknia, erősebb ént és személyiséget építhessen magának. Ha reálisan akarjuk nézni, akkor rádöbbenhetünk, hogy hibáink, amiket ránk olvastak, és csalódásaink, amiket meg kellett tapasztalnunk, csak előrébb visznek az életben. S bár rossz érzéseket keltenek elsőre, mégis hatalmas felszabaduláshoz vezetnek el. Elvégre, ha őszintén szembe nézünk magunkkal, fejlődésre ösztökéljük énünket. S ha jól bánunk szerzett képességeinkkel és be is építjük személyiségünkbe, akkor a továbbiakban sokkal egészségesebb kapcsolataink születhetnek meg.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!