Kedves Férfi,
Kapcsolatunk rendkívül bonyolult mivolta, előtted sem titok. Tudod, hogy összetartozunk, s hogy útjaink előbb vagy utóbb keresztezik egymást, hogy számtalan csatát vívtunk, s megannyi formában találkoztunk már, hogy sebeket okoztunk, s hogy együtt lehengerlő párost alkotunk, s tudod azt is, hogy valami mindig elromlik, mert büszkeségünk, s nemiségünk a vesztünket hordozza magában. Persze a „háború” mely az idők kezdete óta zajlik, nyomot hagyott bennünk. Békeidőben egymás karjába omlunk (vagy inkább én a tiédbe), de mikor újra felhangzik a csatakürt, újra ellenségekké válunk.
Emlékszem az első szerelmes leveledre. Anyám izgatottan olvasta, miközben én azon gondolkodtam, mi az a szerelem. Egyáltalán egy óvodás korú kisfiú hogyan írhat arról, hogy szeret engem? Hogyhogy tud már írni? Hiszen még csak most készülünk az iskolába! Nem is voltunk barátok, sosem játszottunk együtt, mégis szerelmi vallomást kaptam tőled, melyet akkor még el se tudtam olvasni. Később megtudtam, hogy nővéred tanította meg leírni neked azt a pár mondatot. Sajnos csak sok idő után tudtam értékelni, ha egy férfi kimert előttem tárulkozni. Bezzeg az iskolában már nem írtál nekem. Ott csak meghúztad hajam és elinaltál. Belém kötöttél, olykor kicsúfoltál, majd pártfogásba vettél, hogy később mindent letagadjál. Aztán valahogy barátok lettünk. Együtt jártunk focizni, együtt jártunk a térre, együtt próbáltuk ki az első cigarettát, s együtt mentünk bulizni is. Hozzám jöttél, ha tanács kellett, s hazakísértél a sötét utcákon este. Egész nyarakat töltöttünk együtt, s őrületbe kergetted nagyanyám, mikor tizedmagaddal állítottál hozzánk be. Miattad szöktem ki éjjel a kollégiumból, s te voltál az is, aki miatt ellógtam az órákról.
Aztán egy nap megcsókoltál. Így lettél te az első szerelmem, s utána az első csalódásom is. Megvigasztaltál mikor összeomlottam, pedig te voltál az is, aki miatt zokogtam. Bár néha mostohán bántál velem, s nem tudtad, hogyan rejtsd el, vagy éppen fejezd ki érzelmeid, ma is ragaszkodom hozzád, bármi is történjék. Olykor megalázkodtam, olykor dacosan elfordultam tőled, de végül mindig melletted kötöttem ki, bárhogy is ellenkeztem. Olykor nem voltam türelmes, nem tudtam karba tett kézzel várni rád, ezért aztán eléd rohantam, amiért persze később önmagamat nem tudtam becsülni. Még sem tudtam tőled megválni! Igaz, nem is akartam. Régtől fogva tudom, hogy a részem vagy. Hiszen éltetsz, s eltiporsz, az egekbe repítesz, s a pokolba száműzöl, méregként hat rám, ahogyan hozzám érsz, lassú halálom hozza el csókod íze a számban, örökéletű vagyok, ha szeretsz engem és elpusztulok, ha gyűlölni látlak. Hát mi ez, ha nem összetartozás?
Igen, szeretlek. Nincs értelme tagadni. Ismerlek már ezer éve, s ismerem a trükkjeidet is. Tudom, hogy minél jobban titkolod, annál erősebbek az érzelmeid. Tudom, hogy szoktál sírni, hogy van szíved, ritkán, de téged is utolér a rettegés és félelem, s tudom azt is, hogy szeretsz bosszút állni. Ezért egy ideje már úgy teszek, mintha nem értenélek. Hiszen a mi csatánk egy életre szól, s előbb vagy utóbb útjaink újra keresztezik egymást. Egyszer úgy, hogy egymással hasonlatossá válunk, másszor úgy, hogy érzelmek nélkül hódolunk a kéjnek, s néha úgy is, hogy megadjuk magunkat a nagy betűs Szerelemnek. Félek, ha elárulnám, mit tudok rólad, csatát vesztenék. Félek, hogy utána már nem rohanhatnék hozzád, mikor valami nyomja a szívem. Tudod nekem, még mindig Te vagy a legjobb barátom, s egyben a legnagyobb ellenségem. Ezért szeretlek, s ezért gyűlöllek. Ezért akarlak, és ezért vetlek meg. Ezért szeretnék veled lenni, ugyanakkor ez az oka annak is, hogy menekülnék előled.
Mint említettem az elején, bonyolult kapcsolatunk van. Próbálunk egymás közelébe férkőzni, a rövid békeidő alatt sikerrel járunk, de utána egyre nagyobb és egyre fájdalmasabb csatákat vívunk meg. Nem tudjuk meddig tart egy békeidőszak, nem tudjuk, mit rendelt a sors kettőnk számára, s nem tudjuk azt sem, hogy egy-egy győzelem, mit hordoz magában. Nehezen bírjuk ki egymás mellett, de ugyanakkor egymás nélkül is. Ezért ha győzöl, én vesztek, ha békét kötnék, te tovább harcolsz ellenem, s ha szeretlek, eltiporsz engem.
Üdvözlettel: a Nő.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: