Megérzéseink

Megérzéseink vannak. Apró impulzusok, melyek akkor törnek ránk, mikor érezzük, és lelkünk mélyén tudjuk, hogy valami nincs rendben. Egy történet kirakósának utolsó, de leglényegesebb darabja hiányzik, és ezért folyton ott motoszkál, ott dübög egy megfoghatatlan gondolat és tudás elménkben, melyre nem találjuk a magyarázatot. Próbálunk magunkba nézve fényt deríteni a homályos dolgokra. Aztán mikor megértjük, hogy nem nálunk van a difi, a környezetünket vesszük górcső alá.

De hogyan lehet kideríteni valamit, amiről azt sem tudjuk, hogy micsoda is pontosan? Hogyan taktikázzunk úgy, hogy világossá váljon az addig elrejtett információ előttünk, melyet oly gondosan takargatnak? Miért érzünk kétséget egy történet hitelességét illetően és miért nem látunk tisztán mindig minden helyzetet? Bízzunk „szimplán” megérzéseinkben és ösztöneinkben? Vonjuk kérdőre a másikat, hogy mit titkol előlünk el? Rengeteg gondolat akadályozza az ösztönös tudást. Megannyi kétség gyötri az embert, amikor nem tudja merre tovább. Pedig tudatunk mélyén mindenre ott van a megoldás. Csak nem akarjuk látni, nem akarjuk érteni és nem tudunk vele mit kezdeni. Ráadásul, ha érzelmeink erős befolyása alatt állunk elég nehéz elválasztani, hogy önmagunk kétségei-e azok, melyeket érzünk, vagy valami egyéb van a háttérben, melyre érdemes lenne minél előbb fényt deríteni. Pedig megérzéseink, ha kellő figyelmet fordítanánk rá, olykor életmentőnek bizonyulhatnának. Nem csak szívfájdalmaktól óvhatnak meg bennünket, hanem a közlekedési balesetek is megelőzhetőek lennének általuk. Az ösztön mely ott lapul mindünkben szolgálja a túlélési képességet, az igazságérzetet, a szerelemre találást, a gyermekekkel való helyes bánásmódot, az egymásra hangolódást és a hatodik érzéket, mellyel mindent, ami nem kézzelfogható, mégis megragadhatunk.

Piedesztálra emelt értelemmel rendelkező emberi lényünk nehezen fogadja el lehetőségként, hogy „csupán” érzéseinkre hagyatkozzunk. Elvégre hogy is állíthatnánk másként önmagunkról, hogy mint ésszel rendelkező lények, képesek vagyunk logikus döntésekre, hogyha mindezek ellenére hagyjuk magunkat megérzéseink által vezéreltetni? Nehéz belátni, hogy az ösztön képes olykor legyőzni minket. S még nehezebb azt tudomásul venni, hogy „kósza” megérzéseink sokkal inkább önmagunkhoz vezetnek, mint a tudatosan felépített gondolatvilág, melyben értelmiségekként tüntetjük magunkat fel. Persze lehet vitatkozni rajta melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Társadalmunk egyik része azt mondja, hogy gondolatinkból teremtődnek érzéseink, s éppen ezért, hogy mit csinálunk, tudatos mivoltunkból fakad. Ám ezzel szemben társadalmunk egy másik része azt állítja, hogy érzéseink szülik gondolatainkat, s éppen ezért kellene jobban odafigyelnünk megérzéseinkre is. Az igazság valahol a kettő között lehet. Ha tudatosan figyelmet fordítunk és jelentőséget adunk egy megérzésünknek, akkor mindenképpen az első válasz az igaz. Ám ha mindezt elutasítjuk pont az értelmünkre hivatkozva, akkor a másik is igaz.

Érzés és tudás együtt? Egyik kizárja a másikat? Vagy csak együtt létezhetnek igazán, s ezért kellene mindkettőnek figyelmet szentelni? Amikor valamilyen megmagyarázhatatlan érzés vesz erőt rajtunk, hogy nem szabad felszállnunk egy bizonyos gépre akkor logikus énünket győzzük le, amikor megérzéseinkre hagyatkozunk? S amikor kiderül, hogy a gép légviharba került és lezuhant, mit válaszol tudatunk nekünk? Egyszerűen csak annyit, hogy ráéreztünk? Véletlen nincs. S éppen ezért megérzéseink, ösztönös tudásunk, hogy valamit meg kell tennünk vagy éppen nem szabad megtennünk, sem ok nélkül jelenik meg elménkben.

Az ösztön, a megérzés sokat segíthet nekünk. Kikerülhetünk vele kisebb nagyobb buktatókat életünkben és megóvhatjuk magunkat akár a nagyobb katasztrófáktól is. A jógik szerint, minden tudás, melyre valaha kíváncsiak voltunk és leszünk még, eleve ott szunnyad tudatalattinkban. Csupán nyitottan kell hozzá állni és minden, amit addig homály fedett egyszerre világossá válik. Csak oda kell figyelnünk önmagunkra. Csupán meg kell hallgatnunk belső hangunkat. S nem kételkedni ösztönös mivoltunkban.