Előfordul, hogy az üresség érzete eluralkodik felettünk. Nem találjuk a helyünk, nem tudjuk kifejezni mit is akarunk, és semmit nem érzünk számunkra egykor fontos személyek és helyzetek iránt többé. Távolra kerülünk önmagunktól, távolra kerülünk életünk meghatározó eseményeitől, s mindent az üresség érzete vesz birtokba bennünk. Az egyhangúság, a nekem mindegy érzés és az örömittas kacagás is elmarad életünkből. Marad helyettük az űr, ami nem jó és nem rossz, ami mindent elfed és szabadon hagy önmagunkban és körülöttünk.
Az állapot, melyet fentebb vázoltam az érzelmi egyensúlyt hivatott létrehozni életünkbe. Megelőzi egy szélsőséges tapasztalás az életről, önmagunkról és gondolatinkról, melyben elérjük a legfelső szintet egy pillanatra, majd belezuhanunk pár hétre a pokol mélységes bugyrába. Megküzdünk múltunk démonaival, egyben saját rossz énünkkel és mikor kijutunk a mélypontról, nem marad más, csak az üresség. Az üresség érzete ezek után az élmények után olyannak tűnik, mint egy rögzített vonal, egy konstans érték, avagy egy állandó, mely maradandót alkot lelkünkben. Mintha az Egyenlítőn állnánk, ahonnan minden és mindenki egyforma távolságra van, s ahonnan indulhatunk lefele és felfele is, de a kiindulópont az Egyenlítő marad, bármerre megyünk. Többé semmi sincs nagyon távol, sem nagyon közel, nincs érzelmi kilengés, csak apróbb elmozdulás akár jónak, akár rossznak definiálunk egy gondolatot, melyből érzéseink születnek. Gyökeret eresztünk egy ponton, ahol kiegyensúlyozottan tudunk megállni és létezni egy viszonylagos harmóniában gondolatainkkal, amelyek világunkat formálják. Lehetőséget ad ahhoz, hogy letisztult elképzeléssel állítsuk fel céljaink, (nem túl elrugaszkodottan), de azért bátran vállalva azt, amire vágyunk. Persze ahol üresség van, valójában nincs semmi. Sem gondolatok, sem célok, sem vágyak, csak az egykedvű létezés, melyből még bármit kihozhatunk önmagunk számára. Megszabadulva a múlt terhétől és a jövő ködös lehetőségeitől, a jelenben az Egyenlítő előnyeit élvezve állhatunk céljaink és önnön lényünk elé. Ez az üresség előnye és egyben értelme is. Olykor azért bosszantó, hogy nincs benne észvesztő szenvedély és boldogság sem. Olykor megnehezíti gondolataink kifejezését érzelmeink nélkül. Olykor a szeretet hiányát és annak felbecsülhetetlen értékét is magába zárja az üresség, s bár átmenetről van szó, mégis kicsit riasztó (nem nagyon, elvégre az Egyenlítőn állunk) az ürességben újra definiálni önmagunkat emlékeink nélkül. Persze ez tiszta lappal indulást jelent. Az ürességben hagyjuk múltunk terheit, s jövőnkről szőtt álmaink, s ezáltal szellemünket egy új nézőpontból pontosabban határozhatjuk meg gondolatainkkal, melyek mellőzik a régi ént. Természetesen a régi énre nem ragasztunk címkét. Nem ítéljük el, s nem is magasztaljuk fel az egekig. Kellő távolságból vesszük szemügyre önmagunk, s életünk, benne minden szereplővel, tettel, helyzettel, akik, és amik valamilyenné formáltak bennünket. Tudomásul vesszük, hogy a régi én a múlt része, ami éppen ezért jelenünket már nem alakítja, s jelenlegi énünkre már nincs is hatással többé. Tudomásul vesszük azt is, hogy minden pillanatban formáljuk életünk. Egy döntésünk elvisz egy irányba, de ha nem tetszik az út, melyhez vezetett, dönthetünk úgy az új jelenben, hogy nem haladunk tovább rajta. Dönthetünk úgy is, hogy egyes dolgokat véghez viszünk, s választhatjuk azt is, hogy elbúcsúzunk, ha úgy érezzük, most, el kell mennünk.
Az Egyenlítőn állva minden irányba ugyanolyan messze ellátunk. Ha jól sakkozunk, ki tudjuk következtetni ott és akkor mi fog történni, ha egy irányba elindulunk végül. Az üresség célja persze nem a tapasztalatok elkerülése. Nem is az, hogy növeljük érzéketlenségünket és túlélési esélyünket bármi áron. Az üresség célja beállítani az egyensúlyt. Találni egy pontot az Egyenlítőn, ahol megpihenhetünk, ahol a pillanatnyi énünkkel letanyázhatunk a következő menet előtt. Gondolatainkat ezzel nem kordában tartjuk, hanem megteremtjük. Érzelmeink elől nem elzárkózunk, hanem illúziót teremtünk. Egy illúziót, hogy az üresség jó, hogy az Egyenlítő állandó hely. Egy standard pozíció, ahova, ha el is tévedünk, bármikor visszatérhetünk, és újra kezdhetjük.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: