Hálás lehet az életnek az az ember, aki egyszer megtapasztalta az igazi szenvedélyt. Azt az őrült, mégis olyannyira gyönyörű érzést, mikor valaki a két karjába zárja, mohón, vággyal teli és teljes odaadással. Amiért elmegy az esze, amiért élni akar, és amiért akár még büszkeségét is feladja. Amiért egy néhány órára elhiszi, hogy szerelmes belé a másik, még ha mindez csak testének szól, s nem annak, aki ő valójában. Persze a szenvedély, nem feltétlen azonos és együttes a szerelemmel. Tudja ezt minden felnőtt, aki már megtapasztalta, mi a különbség ezekben.
Morbid tréfákra képes az élet. Míg az egyik ember a szenvedélyt a szerelemnek azonosítja, addig a másik csak szimpla testiségnek. Mondhatnánk, ha képmutatók akarnánk lenni, hogy ez a különbség férfi és nő között. Ám az igazság az, hogy nem lehet ilyen egyszerűen szétosztani ezt a két nem közt.
Olykor, mi nők is vágyunk arra a szenvedélyre, mint a férfiak, anélkül hogy szeretni akarnánk. Testet testhez akarunk ölelni és az örömben kifejeződésre találni. Minden sallang nélkül. Minden felesleges szívfájdító dráma nélkül. Csak úgy, a testi élvezetek végtelen tárházáért. Csak azért, mert nekünk is van erre szükségünk, ugyanúgy, mint másoknak. Persze ez szöges ellentéte a romantikus lányregényeknek. De mint tudjuk a könyveknek és filmeknek kevés köze van a valósághoz, s semmisem rosszabb, mint illúziókat gyártani.
Hiába a sok happy enddel végződő műalkotás, ha mi már megtapasztaltuk, hogy bizony Cupido nyila, olykor nem talál. Hiába az egyik végtelen szerelme a másikért, ha a szerelem tárgya, semmit nem érez és lát belénk. A viszonzatlan, egyoldalú szerelmekről szóló történetekből rengeteg van. Szinte mind megtapasztaljuk egyszer életünk során, s ezért aztán, mikor feleszmélünk, gyakorlatiasabb létre váltunk át.
Jobban fogjuk értékelni azt az ember, aki lát bennünk valamit, mint azt, aki semmit. Még ha az a valami, csupán testi lényünknek szól is, már nem fordulunk el utálkozva a másiktól, csak mert nem látja bennünk következő szerelmének potenciális alanyát. Hogy a lélekre ez milyen hatással van, azért fogós kérdés. Ha tudjuk helyén kezelni a dolgokat, akkor elvileg meg lehet ezeket a dolgokat úszni sérülés nélkül. Ha nem csinálunk nagy ügyet az örömök igényléséből, hanem tudomásul vesszük, hogy ez is egy szükséglet, akkor már nyertünk.
Persze ehhez az kell, hogy ne legyenek elvárásaink. Hogy tudjunk élni a jelen pillanatban, s csak arra koncentráljunk. Hogy ha vége az együttlétnek, menjünk tovább a dolgunkra, s ha egy mód van rá, ne is agyaljunk a későbbiekben róla. Jó dolog a szenvedély, s jó dolog a testi élvezet, de csak ebben kiélni magunkat, beteges létre hasonlít, nem pedig egészségesre.
Másrészről sokan vagyunk, akik a testiséget a szerelem egyik legfontosabb kifejeződésének látjuk. Aki becsüli magát valamire, az tudja, hogy magát odaadni a másiknak a legértékesebb ajándék. Nyílván nem az önzetlenség vezet bennünket, mikor egybe akarunk olvadni valakivel, de az, hogy a testünket adjuk egy prűd világban, óriási dolognak számít még sokunknak. Igen, prűd világban. Mert persze a mai fiatalok egy komoly része, már sok olyat tesz, amik régebben elképzelhetetlenek voltak, de azért az emberi lélek és benne érzelmeink nem tudnak kikapcsolni csak úgy egy gombnyomásra.
Ismeretlen területekre általában azért tévedünk, mert keressük önmagunk. Ha valaki, aki az igazi szerelemben hitt, a szenvedély ösvényére jut, nem véletlen, hanem egy szándékos és nagyon fontos lecke neki. Vagy arról kap tanítást, hogy bár az élvezet jó, de szerelem nélkül nem az igazi, vagy arra vezeti ez az út, hogy a szenvedély működik érzelem nélkül is, s nem kell ezért bűntudatot éreznie feltétlenül.
Mindenki egyénileg tanulja meg (ha megtanulja), hogy mit akar az élettől. Mit akar kihozni belőle, mivel éri be átmenetileg, mit képes hosszabb ideig csinálni, s mi az, amiért semmi pénzért sem adná fel elveit. Ezért is a szenvedély az az állapot, amelyet érdemes megtapasztalni. Hiába lehet miatta sebeket szerezni, hiába nem tud mindig beteljesülni benne a szerelem, olyat kap érte az ember, ami mindennél többet ér! Önmagát, teljes valójában, minden vágyával, elképzelésével és annak lehetőségeivel. Egy embert, aki tudja mi jó neki, s mire képes azért, akit igazán fog szeretni. S egy őszinte lelket, aki érti már, mire vágyik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: