Címkék önmagunkról
Olykor mind degradáljuk önmagunkat. Ilyen gondolatokkal, mint például: – Félénk, ideges, ügyetlen vagyok. Ilyenkor nem árt észben tartani, hogy minden címke szinte kivétel nélkül a gyermekkorunkból ered. Egy rossz emlékből táplálkozik, mely mély nyomott hagyott önértékelésünkön, s ami miatt a mai napig szenvedünk. Valószínűleg magát a kiváltó okot mélyre ástunk magunkban. Mégis, az ott dolgozik tudatalattinkban, s mérgezi az egészséges ént. Szerencsére azonban van megoldás! Egy lista ahhoz, hogy egyszer és mindkora leszámoljunk ezekkel a negatív üzenetekkel. Nézzük meg, milyen meggyőződéseink rejtőznek egyes kijelentéseink mögött, s váltsuk azokat pozitív meggyőződésekre, melyek szolgálják lelki egészségünk!
- Nem vagyok jó a matematikában, olvasásban, szerencsejátékokban, nyelvekben stb. Ez a gondolat, garantálja, hogy soha nem fogunk tudni ezeken a területeken változni, fejlődni. Az elmélet, miszerint „én nem vagyok jó ebben” mindig azt fogja visszatükrözni, hogy ezek a dolgok számunkra unalmasak vagy bosszantóak. Amennyiben magunkat az alkalmatlanságunkról szóló címkével bélyegezzük meg, megalkotjuk egyúttal az okot ahhoz is, hogy mivel magyarázzuk azt, mikor később elbukunk.
- Nem vagyok jó a gyakorlati dolgokban, mint a főzés, sportolás, rajzolás, horgolás, szobrászat stb. Ez a gondolat gondoskodik arról, hogy ezekkel a dolgokkal nem szükséges foglalkoznunk a jövőben. Ehhez társul a „Mindig ilyen voltam”, és az „Ilyen a természetem” mondatok hangoztatása. Ráadásul ezek a gondolatok segítenek abban is, hogy lenyomva tartsanak bennünket, s soha ne kelljen semmivel próbálkoznunk, elvégre úgysem tudnánk igazán jól csinálni.
- Félénk, szorongó, ideges, félős vagyok. Ez a gondolat hivatkozás a genetikai adottságainkra. Ahelyett, hogy kihívásnak látnánk és tennénk az önpusztító gondolatok mögött megbúvó „én ilyen vagyok” ellen, inkább egyszerűen elfogadjuk azt a megerősítést, hogy „ilyen a természetem”. Akár a szülőket is megnevezhetjük hibásként, azért ahogy bántak velünk, s olyanná váltunk, amilyenné, ezzel kikerülve azt a lehetőséget, hogy megválasszuk, hogyan szeretnénk egy adott helyzetben reagálni, s ezen, dolgozva megvalósítsuk önmagunk.
- Ügyetlen vagyok, két bal kezem van. Ez tipikusan egy olyan gondolat, mely a gyermekkorunkból származik és, arra használtuk, hogy elkerüljük, hogy középpontba legyünk, azzal, hogy azt mutattuk, hogy kevésbé vagyunk ügyesek, mint mások. A készségek hiánya, melyet korábban állítottunk magunkról, beépült hitrendszerünkbe, mely később a fizikai aktivitás elkerülésére szolgált, nem pedig valódi defektünk elismerésére. Bármiben jók lehetünk, ha eleget gyakorlunk, ezt jobb észben tartani.
- Csúnya, kövér, unalmas vagyok. Ez a filozófia segít abban, hogy ne vállaljunk rizikót a másik nemmel és hogy szegényes énképünkkel és szeretethiányunkkal indokoljuk választásainkat. Amikor leírjuk magunkat egyúttal eleve meg is magyarázzuk, hogy miért nem tudjuk megtartani egyik szerelmi kapcsolatunkat sem és nincs is szükség arra, hogy dolgozzunk azon, hogy vonzóbbak legyünk. A tükröt igazolásnak használjuk arra, hogy nincs esélyünk a változásra. Pedig a probléma egyértelmű, hiszen mi választjuk meg azt, hogy mit akarunk látni – a tükörben is.
- Rendetlen, szőrszálhasogató, lompos vagyok. Ezzel a viselkedéssel könnyű másokat manipulálni és eleve meghatározni, hogy miért van egy adott helyzetnek, egy adott módja. Mintha a megszokás egy ok lenne, arra, amit csinálunk. A „Mindig ezt csináltam” mondat rejtett üzenete, azáltal, hogy azt mondjuk, hogy mindig ezt csináltuk és soha nem volt szükség arra, hogy másként döntsünk, egyúttal azt is jelenti, hogy biztosítunk mindenkit a környezetünkben arról, hogy ez a mi módszerünk, életfelfogásunk, s eszünkben sincs változtatni.
- Feledékeny, gondatlan, felelőtlen, apatikus vagyok. Ez a fajta én felvállalás különösen hasznos, mikor „őszintén” felvállaljuk célszerűtlen viselkedésünket. Visszatükrözzük vele, hogy valamikor valamit rosszul vagy felelőtlenül csináltunk emlékeink szerint. Az „ilyen vagyok” mondat hangoztatása ebben az esetben azt jelenti, hogy elnézést kérünk magunktól kényelemszeretetünkért. Az „ez vagyok én” ismételgetése is azt sugallja, mikor olyan helyzetekbe kerülünk, ahol gondatlanok, feledékenyek stb. voltunk, hogy mindig ilyenek voltunk és soha nem fogunk ezen változtatni. Például azzal, hogy mindent elfelejtünk, azt fejezzük ki, hogy nem csinálunk igazán semmit és mindig feledékenyek maradunk.
- Magyar, cigány, kínai, fekete, zsidó stb. vagyok. Ez a fajta identitásvállalás kicsit olyan, mint ha bizonyos viselkedésekért a genetikát akarnánk okolni és ezért ezen szinte lehetetlen változtatni. Amikor észrevesszük, hogy felelőtlenül viselkedtünk, egy meghatározott helyzetben, hajlamosak vagyunk arra asszociálni, hogy ez a mi kultúránk, etnikai csoportunk sajátja és ezzel elnézést is kérünk a viselkedésünkért.
- Irányító, versengő, akaratos típus vagyok. Ezzel a fajta hozzáállással engedélyezzük magunknak az ellenséges viselkedést, ahelyett, hogy dolgoznánk önfegyelmünkön. Beszélgetéseinkben sokszor hangoztatjuk: „Nem tudok ezen segíteni, mindig ilyen voltam.”
- Középkorú, idős, fáradt vagyok. Az életkorunkat használjuk fel arra, hogy miért nem veszünk részt kockázatos vállalkozásokban, vagy veszélyes aktivitásokban. Amikor konfrontációba kerülünk párunkkal, mert elválunk, eltávozik az élők sorából, vagy elutazik például, akkor szokásunk azt mondani, hogy „Ehhez én már öreg vagyok” és minden lehetséges kockázattól elzárkózunk, amikor új dolgokat próbálhatnánk ki. Az életkorra való hivatkozás következménye, hogy elérjük az abszolút végpontot és mindig öregek leszünk, mert azt hisszük végeztünk a fejlődéssel és nincs semmi új már a nap alatt számunkra.
A tudás hatalom. Amikor hajlandók vagyunk elismerni, hogy bizonyos helyzetek elől szándékosan menekültünk, akkor egyúttal arra is képessé válunk, hogy a tudással a birtokukban, másként döntsünk. A múltunkat nem tudjuk megváltoztatni, viszont a jelenünket és a jövőnket, igen. Ideje szembe nézni azzal, hogy a felelősség önmagunkért az egyetlen járható út, mellyel változtathatunk régi, elavult és értelmetlen meggyőződéseinken. A kulcs ehhez a belátáshoz bennünk van. Engedjük el a múlt bénító emlékeit, s hagyjuk kibontakozni valódi személyiségünk!
