Modern kori romantika

Azt hiszem nem újdonság senkinek, hogy modern világunkban, ahol a szexualitás úton útfélen az arcunkba van nyomva, az érzelmek, s a romantika, mint olyan kiment a divatból. A felgyorsult világ, a pornóipar széles sávban való elterjedése, s persze a Hollywoodi filmek értelmetlen közhelyei miatt, az emberek már nem tudják, hogyan kell szívből élni, s miként kell átadni magukat egy érzelmi alapú együttlétnek.

No persze nincs min csodálkozni, hiszen szexet lehet nézni, élvezni és hozzá partnereket találni töménytelen mennyiségben a világhálón. Van ennek előnye is- mondják sokan, ám az igazi emberi kapcsolatok, s főként a nők romantikára kiéhezett lelke, ez által is csak egyre jobban eltorzul. S míg régebben a férfiak legalább megadták a módját annak, hogy egy nő ágyáig eljussanak, mára mindez, megfordult, s a nők loholnak, s vadásznak a férfiakra. Sőt mi több, még az ágyukba is beosonnak. Mondhatjuk rá, hogy ez az emancipáció egyik nagy hatása a női nemre. Mivel minden eddiginél több szabadságot kaptunk, izgalmunkban s megrészegülve az új lehetőségeinktől úgy viselkedünk, mint a tini lányok, akik éppen kiszabadultak az első bulizós éjszakába. Csetlünk-botlunk, s persze hanyatt vágódunk igyekezetünkben, hogy a kiszemelt férfinak a kedvében járjunk. Ennek hála pedig egyre inkább elveszítjük női mivoltunk fontos részeit (tisztelet a kivételnek) úgy, mint a tartás, önérzet, szerénység, s a kedvesség.

Nehéz ebből a magunk által generált kalamajkából most már kimászni! Hiszen az emancipáció zászlaja alatt szoknyáink fele olyan hosszúak lettek, melleink természetellenes anyagokkal lettek kitömve, vagyis testünket és lelkünket olyan erőteljes hatásoknak tesszük ki, ami már az egészségünket és olykor épségünket is veszélyezteti. A poén az egészben csak annyi, hogy mindez még mindig az ellenkező nem elkábításáért folytatott küzdelem, csak most ezt szabad önkifejezésnek hívjuk, nem pedig férj fogásnak. Tagadhatatlan tény, hogy mi nők sohasem vagyunk megelégedve önmagunkkal. Mindig van minimum egy dolog (legyen az külsőnket vagy belsőnket érintő kérdés), mely miatt folyton ágállunk, s egyre csak bizonyítani vágyunk. Egyikünk férfiaknak szánt munkát végez, mert bizonyítani akar az egész férfinemnek. Másikunk mindent megtesz, hogy testét erotikára éhező férfiak hada vágyja, mert ő akar a legszebb lány lenni a faluban. Aztán persze vannak olyanok, akik maguk előtt is letagadják, hogy várják a fehér paripán érkező délceg lovagot, s inkább megalkudva az élettel, úgy tesznek, mintha boldogok lennének ebben a felfordult világban.

A sort sokáig lehet folytatni, de sok értelme nincs. Minden nő valamit bizonyítani akar nőtársainak és persze az egész hím soviniszta társadalomnak. Sokszor még mindig meg vagyunk lepődve azon, hogy mennyire a férfiak uralta társadalomban élünk. Pedig az igazság az, hogy félreértelmezett szabadságunk, s az emancipáció félreértett üzenetei miatt tartunk még most is, ott, ahol vagyunk.

A romantika persze hogy hanyatlik egy olyan társadalomban, ahol a nők egy része még mindig nem érti, hogy a feminizmus a választás szabadsága. Ha akarunk, lehetünk főállású anyák, ha akarunk, lehetünk sztriptíz táncosok, vagy éppen miniszterelnöknők, kinek mi tetszik. Ám ahelyett, hogy élnénk a szabadon döntés jogával, inkább tinik módjára viselkedünk. Kapkodunk ide-oda, látszatvilágra építjük imásunk, s nem szabunk magunknak határokat. Nagyon jó dolog, hogy lehet miniszoknyát húzni anélkül, hogy azt mondanánk ránk, hogy az egyik ősi mesterséget űzzük, de a szexista világ egyik hozadékaként sajnos úgy tűnik, benne is ragadtunk ebbe a felületes énképbe. Vakolatnyi festékkel arcunkon, takargatjuk vélt vagy valós hibáink. Implantátumokkal tömetjük ki testünket, mert nem tudunk kibékülni azzal, amit a tükörben látunk. Semmit nem takaró ruhákban kelletjük magunkat, miközben a férfiaktól tiszteletet és érzelmeket várunk úgy, hogy közben, saját magunkból árucikket csinálunk.

No, igen, ez egy fajta elragadtatott és egyoldalú hozzáállás, beismerem. De úgy érzem, nem ártana elgondolkodnunk nekünk, nőknek azon, hogy miért nem jutunk még mindig előre? Sokan vannak, akik olyan kapcsolatban élnek, ahol a férfi testileg és vagy lelkileg bántalmazza a nőt. A nő pedig, mert fél, nem tud, nem mer és talán nem is akar küzdeni a szabadságáért. Az emancipáció üzenete pedig pont neki szól. Van választása, s döntésjoga ahhoz, hogy nemet mondjon zsarnokoskodó társának!  A szerelem nem abban merül ki, hogy kizsákmányoljuk önmagunkat, s hagyjuk, hogy a férfiak úgy bánjanak és lássanak bennünket, ahogy nekik az tetszik. A modern kori romantika onnan indul, hogy elfogadjuk egymást, és tiszteletben is tartjuk egymás döntéseit.