Kollektív tudat és Szinkronicitás

Amikor két ember kommunikációja nem csupán nyelvi kifejezések tárházából áll, akkor elmondhatjuk róluk, hogy egy olyan dimenzióba léptek együtt, ami túl van korlátokon, határokon és időn is. Egy olyan frekvencián rezonálnak együtt, melyben ők ketten egy egész részei, egy olyan egész részei, ami a mindenséget foglalja magában. Mindegy, hogy elnevezzük-e valaminek ezt az egységet, melyben megszületett az egész Univerzum, vagy csak csendesen tudomásul vesszük létezését és hatását a mi civilizációnkra is levetítve, ez a valami él, lélegzik, mi több, mi is belőle származunk.

A kollektív tudat ennek hű bizonyítéka például. Hiszen benne foglaltatik a tudás, az akarat és a most pillanata is, de mint ahogy az idő fogalma még mindig csak matematikai úton levezethető, ezért nem is mindenki fogja megérteni mit jelent az, mikor kilépünk az idők kereteiből és szembesülünk azzal, hogy a világ nem egysíkú, hanem sokmilliárd síkon futó világok összessége, melyben az időnek nincs más szerepe, mint meghatározni egy történet bekövetkezését. Az idő, a sebesség, a gravitáció, egymással kölcsönhatásban állnak. Mindnek van rezgése a térre nézve, ami olyan erős energiahullámukat jelent a mi érzékelésünkre tekintve, mint hogy meggörbíti az idő vonalát, s vele meghajlítjuk a teret is. Tehát, amikor vissza emlékszünk egy régebbi történetre, melyben szerepeltünk, az időben is visszamegyünk, s gondolataink csak kívülről érzékelik már azt a tényt, hogy nem abban a pillanatban élünk már jó ideje, mint amit elénk vetített elménk. Ezért is adnak állandó témát az időutazással való teóriák az embereknek, s bár a tudat igyekszik a jelen pillanatban maradni, olykor valami bekapcsol nálunk egy emlékképet, aminek hatására kilépünk a jelen időből és térből.

Természetesen ez a futurisztikus elképzelés nem egyedülálló. Rengeteg vallástannal foglalkozó ember is igyekezett már megfejteni, mi az az energiahullám, amelyet mindannyian érzékelünk? A szinkronicitás is ennek egyik leképezése. Mind tapasztaltunk már „véletlenül” egybeeső álmokat, gondolatokat, egy olyan személlyel szemben, akihez szoros kötelékek fűznek. Erre mondja a néphagyomány a szerelmesekre, hogy kitalálják egymás gondolatait, vagy, hogy családtagok megérzik, mikor valami történik a másikkal, sőt szélsőséges esetben telepátiának definiálják azt, mikor ugyanabban a pillanatban gondolunk szerettünkre és nyúlunk a telefon után. Sok példát lehet felhozni erre a szinkronra, mely kettő vagy több ember tagjaira is kiterjeszthető élményeket hoznak. A jelenség él, napról-napra egyre többen ismerik el létét, s jelét adja egy energiahullám rezgésének. Vannak, akik ezt idegen kultúráknak definiálják. Ufókat emlegetnek, apokalipszisről szóló mondákat találnak a történelem elfeledett emlékei között, hogy bizonyítsák egy külső (egy más bolygóról) származó civilizáció hatását a mi „primitív” fajunkra. A piramisok építőiről szóló történelmi „bizonyítékokat” is mindig felboncolják a múmiákkal együtt, hogy aztán rájöjjenek, hogy még mindig nem kerültünk közelebb a valósághoz.

Letűnt korok hagyatékai után kutatni, mindig is előkelő helyen szerepelt az emberiség történelmében. Elvégre hajt bennünket állandóan a kíváncsiság, hogy megismerjük saját fajunkat, más nemzeteket, más földrészeket és így tovább. Bármit is lépünk az élet sakktábláján, valahogyan történni fog valami. A lényeg pont a ködösítésen van, és azon, hogy a kíváncsiság és a tudás iránti szomjunkat egy kicsit csillapíthassuk. Ám ameddig nem tudjuk biztosra, hogy mi ez az energiahullám, egyáltalán miből áll, miért rezgünk vele azonos hullámon, s mit jelent ez ránk nézve, él bennünk egy félelem is. Hiszen bármennyire is kíváncsiak vagyunk, mellette azért szeretnénk testi és lelki épségünkre is vigyázni. Az emberi faj sokat veszített már. Egész nemzetek, sőt egyes földrészek is eltűntek már az idők folyamán az óceánok alján, s úgy tűnik, a kollektív tudat nem engedi, hogy ezt elfelejtsük teljesen, mintegy figyelmezetésül szánva nekünk, hogy ha nem vigyázunk, mi is odakerülünk. Az energiahullám is ugyanezt kívánja feltehetően tudatni velünk. Ébredni kellene, mert ha nem figyelünk eléggé, könnyen a saját csapdánkba sétálunk bele megint. A szinkronicitás, a kollektív tudat ugyanazon jelenség kétféle értelmezése. Nem lehet egyikről sem állítani, hogy az egyik jobb, mint a másik, de az ellenkezőjét sem. Csak arra szolgálnak, hogy tudassák velünk egy energiamező létezését. Egy energiahullám frekvenciáját, melynek mi is a részesei voltunk vagyunk és leszünk mindig, akár el tudjuk nevezni, akár nem.