Miért akarja a szív annyira nehezen tudomásul venni azt, amit az elme már tud? Miért ámítjuk magunkat, miért keresünk kibúvókat, miért hazudunk egymásnak és önmagunknak? Egyáltalán miért nem hallgatunk a szív hangjaira és miért csak testünk óhajaira figyelünk? Miért nem mondjuk azt: – Most már elég volt, az egóm helyett a lelkemet táplálom!
Állítólag az egónknak hatalma van felettünk. A nagy spirituális tanokat hirdetők, mind ezt tanították, függetlenül vallási nézeteiktől. Az ego erős akar lenni, védett a bajoktól és saját dicsfényébe kíván tündökölni. Ehhez pedig eszközök közt nem válogatva mindent megtesz, amit csak lehet, hogy eltérítsen bennünket a mindenkivel közös valódi egységünktől. Az álnok, hazug, félrevezető magatartás az ego sajátosságai közé tartozik. Eltelít bennünket önnön tehetségünk, nagyságunk, szépségünk, szerethetőségünk érzetével, hogy kívül akarjunk maradni mindig a nagy egészen, amelyből valójában származunk, s ahová mindig is tartoztunk. A felsőbb én, mely a valódi lényegünket alkotja sokkalta több, múló testi szépségnél vagy anyagilag gyarapítható vagyonnál. A felsőbb én maga a lélek, mely közvetlenül csatlakozik az Univerzális energiához, ami mindenkit és mindent összeköt.
Együtt rezonálni milliárdnyi lélekkel, mégis egymástól függetlenül, egy csodálatos élmény lehetősége. Egy olyan tapasztalat, mely az Egybe való visszajutás, egy ciklus vége, amikor is hazaérünk a gyökereinkhez. Mint a Mátrix című filmben, mikor Neo a kék pirulát választja. Ennek hatására, pedig egész addigi látszólagos élete szertefoszlik szeme előtt, hogy rádöbbenjen mi is a valóság, melyet a „Nagy Testvér” titkolt addig a pontig előle. Hát valahogy mi is így élünk az egónk által vezérelve. Különbnek, jobbnak, okosabbnak, szebbnek láttat bennünket, csak hogy hatalma alatt tartson, s ne tudjunk csatlakozni a többiekhez. Hogy mindig legyen valami okunk arra, hogy különálljunk az egységtől. Mert amíg az ego uralma alatt élünk és cselekszünk, nem tudunk a felsőbb énre figyelni. Önmagunkon kívül keressük boldogságunk, szerethetőségünk forrását, s nem figyelünk a lélek halk segélykiáltásaira. Azért cselekszünk, hogy ego dominálta személyiségünk igényeit kielégítsük. Ez pedig semmi másban nem merül ki, mint hogy felületes, hazug, s megtévesztő életet élünk kifelé.
A játszma tehát adott. A kérdés az, hogy mit akarunk ezzel a tudással kezdeni. Képesek vagyunk e hinni, hogy többek vagyunk anyagnál és húsnál, vagy sokkal kényelmesebb csak azt elfogadni, amit lát két szemünk? Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hiszünk e bármiféle spirituális tanban ehhez. Csak az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felismerni valódi természetünk és tudjuk-e követni azt. Sokféle útból lehet választani ahhoz, hogy magunkra találjunk. Mi döntjük el, hogy a lélekre hallgatunk vagy maradunk inkább az ego vezette életünkben. Az Egység melyből mind származunk, nem más, mint egy energiaforrás. Egy olyan energia, mely lelkünket erősíti, s megmutatja, miként érezzük magunkat jól anyagi és szellemi testünkben egyaránt. Felismerhetjük benne, hogy fizikai formánk csupán egy burok, melybe beleköltözött lelkünk, s megtanít arra, hogy testünket egy olyan ruhának lássuk, amibe mindig csak időlegesen költözünk. A test, az anyag, (a lélek) hüvelye. Mint kard a tokjában, úgy élünk mi testünkben. Egónk próbálja az egységes energiahullám áramlását csökkenteni bennünk vagy leblokkolni teljesen. Ennek ellenére a szinkronikus események elérnek minket időről-időre és a kollektív emlékezet is újra és újra feléled.
Hiába minden egoista igyekezet, hiába minden anyagi jólétért folytatott küzdelem, végül mégis oda lyukadunk ki, hogy mit sem ér az anyagi testben eltöltött idő, ha nem követjük és teljesítjük a lélek törekvéseit! A szívdobbanás a lélek hangfrekvenciája. A lélegzetvétel az áramlás (az életigenlés) szimbolikája. Egyéniségek vagyunk, egy nagy egész alapdarabjai, melyek elszakadnak, majd visszatalálnak szülőhelyükre. Hatalmi és emberi játszmáink csupán az egónkból fakadnak. Semmi más nincs bennük, mint az ego kapzsisága és éhsége. Célja, hogy elfeledtesse velünk, hogy a hús csupán hüvely, melybe időlegesen költözik be a lélek. S melyből egyszer távozni fogunk, hogy visszataláljunk az Egységbe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: