Betekintés egy férfi lelkébe

Van abban valami igazán tanulságos, mikor megismerkedünk egy olyan emberrel, aki egyszer már mindent elveszített. Hozott egy döntést, mely aztán kisiklatta pályájáról, s a semmibe került. Az egész életét újjá kellett alkotnia maga körül, mert elvesztette a családját, a gyerekeit, a feleségét, a szüleit, a barátainak egy jelentős részét, s teljesen magára maradva kellett újra megtalálnia a pozitív gondolkodás és életfilozófia magjait.

Évekkel később mikor én megismerkedtem a szóban forgó férfival, akkorra már az újjá éledt életét élte. Boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élt és gyerekeihez is kezdett visszatalálni. A párkapcsolatokról akképpen nyilatkozott akkora már, hogy: „- Olyan nőt választok magam mellé, akit el tudok képzelni a gyermekeim anyjaként is.” (Figyelemre méltó jellemfejlődés egy olyan férfinál, aki egy fiatal lányért rúgta fel az egész életét. )

Természetesen egy ember felett sem ítélkezhetünk. Mindannak ellenére, hogy nem értek egyet bizonyos nézeteivel, mégis a barátomnak mondom ma ezt az embert. No persze nem azért, mert sorra követ el még mindig gyermeteg dolgokat. Sokkal inkább azért, mert olykor már megszólal benne a férfi is, aki látott, tapasztalt és lassan ráébred ennek jelentőségére is. Érdekes végigkísérni valakit az útján. Mellé szegődni, hogy az ő szemén keresztül is lássuk a világot, egyúttal magunkhoz is közelebb visz. Elvégre, ha képesek vagyunk előítéletek nélkül megismerni egy másik embert és elfogadni őt annak, ami, akkor képesekké válunk ugyanerre, magunkkal szemben is.

Barátom az egyik legfontosabbnak tartott érzésért rúgta fel az életét. A szerelem nevében követte el „bűneit”, s ezért meg is lakolt később kellőképp. Persze ez meg is gyötörte jellemét. Törvényszerűen a nagy szerelmek, ha rossz alapokra vannak helyezve, csúnya véget érnek. Ennek ellenére ma sem bánja, hogy a szerelemet választotta a családja helyett, mert szerette volna megtapasztalni ezt az érzést még egyszer. Persze ott van hangjában a keserűség, a bánat és a fájdalom, bármennyire is szeretné ezt leplezni. Ne legyünk naivak, neki is volt egy pont, amikor fel akarta adni az életét. Állt a szakadék szélén, leugrásra készen. Ott szembe nézett a démonjaival, s az élet mellett döntött végül.

Ma már azt mondja a szerelem lángolás, őrült téboly. A szeretet szövetség és elfogadás, nem pedig egy gyufaszál sercenése a sötétben, mely ki tudja meddig képes tüzét pislákoltatni. Neki a megvilágosodás onnan kezdődött, hogy ráébredt tetteinek súlyára. De mégsem bánja, amit tett, mert gyerekei anyja újra férjhez ment, s gyerekeiknek is olyan harmonikus hátterük van most, amit egy boldogtalan kapcsolat, nem adhatott volna meg nekik. Ő a döntés szabadságát felismerve, átgondolta régi értékeit, s kreált magához jobban illőket. Melyeket be is tudott új kapcsolatába és életvitelébe építeni.

Az idők folyamán változott, tapasztalt, döntéseket hozott. Felelősséget vállalt úgy, hogy döntései nem csak egyéni célokat szolgáltak, hanem a szeretteire is tekintettel volt. Ennek hozománya, hogy párválasztásban is átformálódtak igényei, vagy ha úgy jobban tetszik „elvárásai”. Jószerével majdnem teljesen elvesztette gyermekeit, ezért ma már ők vannak az első helyen neki. Barátom történetét nem követendő példaként hoztam fel. Sokak szemében elítélendő tette, úgy hiszem lecke mindenkinek arra, hogy meg kell tanulnunk magunkkal szemben őszintének lenni.

Az, hogy hogyan ítélünk meg egy helyzetet, az, hogy képesek vagyunk-e feltétel nélkül befogadni és elfogadni azt, amit találunk önmagunkban vagy egy másik emberben, az attól függ, mennyire sajátítottuk el, a felelősség vállalás képességét. A döntéseink, a választásaink, az elhatározásaink szablyák meg, merre haladunk az életben. Az, hogy tetteinkért, gondolatainkért, érzéseinkért mennyire vállaljuk a felelősséget attól függ, hol tartunk jellemünk fejlődésében. Paradox, de igaz, hogy külső körülményeink határozzák meg, hogyan látjuk magunkat a tükörben. A tükörből próbáljuk felépíteni önmagunk belső képét, és azt, amit szeretnénk, hogy lássanak mások is bennünk. Ezért kerül elő az elfogadás és szeretet kérdése időről-időre. Mert mindaddig, amíg el nem sajátítjuk önmagunk számára ezeket, addig nem tudunk őszintén sem felelősséget vállalni magunkért sem.

Ezért jó, hogy megismerkedünk másokkal, s hogy életünk részeivé válnak emberek, mert rajtuk keresztül több életutat járhatunk be. Egyesek útitársaink lesznek egy életre, mások csak átutazók, mert mindig azt vonzzuk be magunknak, amire éppen szükségünk van a fejlődésünkhöz. Mindenkinek meg vannak a saját démonjai. Előfordul, hogy egyetlen jelentéktelennek tűnő döntésünk, kisiklatja az egész életünk. Persze minden okkal történik, ezért az, hogy bizonyos dolgoknak meg kell történnie életünkbe, törvényszerű. Gondoljunk csak barátomra, kinek fel kellett rúgnia az egész életét, hogy újra megtalálja önmagát s ezáltal a kulcsot szerettei szívéhez.