A csók hatalma

Csókolózni jó. A csók az érzelmek kinyilvánulása. Legalábbis alap esetben. Akkor, ha nem hamis érzelmeket és vagy megtévesztő szexuális túlfűtöttséget jelez. Talán furcsának is tűnik, miért van „szükség” egy ennyire érzelmi és ösztönszerű élménynek megfogalmazására. Én mégis úgy hiszem a mai világ testiségre összpontosított valóságában, igenis helye van annak, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Tudjuk még, milyen az, mikor valakit szerelmünk ékes bizonyítékaként csókolunk meg?

Az olyan világban, ahol a szexualitás a vágyak kiéléséről szól, s egyre kevesebben kötik ezt össze szerelmi érzésekkel, a kérdés jogosnak tűnik. Mert minél inkább vagyunk elfoglalva testi igényeinkkel, annál kevesebb teret adunk a szívnek. A prostituáltaknál plusz pénzbe kerül, ha csókolózni is akarnak velük az ügyfelek. A legősibb mesterséget űzők is tudják, hogy a csók az érzelmek kifejezésre hivatott, igaz egyes változata esetenként plusz ajzóként kerül bevetésre az együttlétekben. Szóval úgy néz ki igaz az a tézis, miszerint a szerelem az első csóknál kezdődik vagy bukik el. Elvégre, ha érzelem dús és szenvedélyes a csók, lassan azt is fel tudjuk vázolni, hogy mit kaphatunk és adhatunk egymástól és egymásnak. Például, hogy számítsunk-e érzelmekre vagy csak testünk az, ami miatt előbbre kerültük egy ember fontossági listáján. Vagy, hogy bimbózó románc szélén állunk, ahonnan, ha elcsattan az első csók, nem lesz hátraarc.

Egészen a huszadik század elejéig az irodalmi remekművek záró akkordja volt, mikor a szerelmesek végül megcsókoltál egymást. Hosszú hónapok, sokszor évek kellettek, hogy egymást megismerhessék, s hogy érzelmeik kivirágozzanak. A lassú közeledés, az udvarias társadalmi normákat követő párbeszédek után következhettek csak a baráti kontextusú társalgások, ahol már egymást lassan bizalmukba avatták a felek és el kezdték mesélni álmaikat is. Ahogyan a két ember egyre közelebb került, úgy lett kapcsolatuk egyre nyitottabb. Először egy bátortalan kézfogás, egy-egy hosszabb kézcsók, mint illett volna, majd végül, mikor már érzelmeik egymás iránt elérték a csúcsot, következett a csók is. Az a csók, mely két egymás iránt vágyakozó szerelmes szív csókja lett. Az a csók, amelyből a néhány hónapos, vagy éves ismeretségből épített kapcsolat hirtelen egy másik, bizalmasabb szintre emelkedett.

No persze, mi már a huszonegyedik században élünk. Ott, ahol az interneten keresnek egymásnak szex és/vagy szerelmi társat is az emberek. A szociális kontaktok lebutulása, részben pont ennek köszönhető. Bár az is kétségtelen, hogy, mint mindennek, az internet széles sávú lehetőségeinek is nagyon sok előnye is van életünkben. Akárhogy is van, egyre többen keresik csupán a testi kielégülést. A szív egyre népszerűtlenebb, mert olyat akar, ami az embert később nagyon megsebezheti. Szeretni egy másik embert, s annak átadni szívünk, mindig kockázattal jár. S úgy néz ki, egyre több az olyan ember, aki annyira retteg a fájdalomtól, hogy inkább letagadja érzelmi vágyait. A testnek élni sokkal egyszerűbb, mint követni a szív hangjait. Az egyikben csak nyerhetünk, a másikba viszont bele is bukhatunk. Egyre kevesebbet lehet látni szerelmes, kézen fogva járó fiatalokat. Olyanokat, akik nem egy pad tövébe falják fel egymást, szinte közszemlére rakva szexuális vágyaikat.

Kihalófélben vannak az egyszerű, szerető/szerelmes párok. Az olyanok, akik nem csak egymás mellett járnak, hanem egyfelé is tartanak. Talán tíz éve is annak, mikor utoljára láttam, meghitten ücsörgő, igazi szerelmes párt a parkban. No, nem mintha figyelném az ilyeneket, de vannak olyan emberek, akiket ha együtt látunk, tudjuk, hogy nincs még minden veszve. Mindegy, hogy tíz éve vannak együtt, vagy csak néhány napja. Őket, ha csókolózni látja az ember, akkor tudja, hogy a csóknak hatalma van.  S még vannak, akik mernek kockáztatni és feltenni mindent a szerelem rulett asztalára.