Az ajtóban áll. Kopogtat. Aztán vár. Várja, hogy beengedjék, hogy otthonra lelhessen most már. Messziről jött vándor ő, ruháján megannyi lyuk éktelenkedik, minden egyes folt, a múltjáról beszél, de csak neki. Szakad az eső, az egész emberből ömlik a víz, de úgy érzi, lelke bűneit semennyi víz nem moshatja ki. Az ajtó még mindig csukva áll. Előtte sem mocorog senki, a vándor már bátortalanabbul kopogtat, de azért még próbálkozik.
Megannyi gondolat cikázik át agytekervényein. Lehet, hogy már elköltöztek? Lehet, hogy már rá sem ismernek? Vagy lehet, hogy egész egyszerűen senki sem akarja már őt látni? Bizonytalansága fokozódik. Már szeméből is víz folyik, könnye összemosódik az eső vízével, így most az egyszer érzelmei vezetik. Remegő kezeivel zsebkendő után kutat. Keserű emlékek jutnak eszébe. Egy gyermek, aki anyja szoknyáját rángatja, mikor az éppen otthonról távozik. Egy tinédzser, aki magára csapja az ajtót, hogy aztán apja rárontson és felpofozza. Egy fiatal felnőtt, aki éppen elbúcsúzik.
Nagy álmokat akart megvalósítani. Egy egész életet lerajzolt jó előre magának. Szinte maga előtt látta önnön fiatalkori valóját, aki kérdően ráemeli tekintetét: Mi történt? – kérdezi.
Messze került az álmaitól. Nem számolt a valóság kiábrándító, olykor mocskos akadályaival. Pénz kellett a boldoguláshoz, az álmaihoz, ami aztán olyan tettekre sarkallták, amikre egyáltalán nem volt büszke. Nehéz terhet cipelt magával. Hibái, bukásai, fájdalma terheit. Nem volt képes felülemelkedni a rosszon. Nem volt képes elfogadni, hogy az álmaihoz vezető út, ennyire mocskosra sikerült. Így hát elmenekült a valóság elől.
Persze a szíve hazahúzta. Mikor már minden elveszik, akkor már csak egy lehetősége marad az embernek. Nevezetesen az, hogy hazatér. Olykor szándékosan kell, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy honnan indultunk, s számot vessünk azzal, akivé lettünk. Az otthon az a hely, ahol a szív is van. Ezért, s csak ezért kell olykor hazamenni, hogy emlékeztessük magunkat arra, mit is keresünk. Azért kell hazatérni, hogy ráleljünk önszeretetünk forrására újra.
Hát ezért tért haza a vándor is. Bár a ház az összeomlás határán állt szeretteivel együtt, ő mégis úgy érezte, muszáj hazamenni. Talán úgy hitte, most neki kell megtámasztania otthona falait. Talán azt hitte, hogy most a szeretteit is meg kell tartania. Mindegy volt, mit kell tennie azért, hogy hazatérjen. A lényeg csak az volt, hogy életének első színhelyének varázsát egyetlen pillanatra érezhesse újra, s abból erőt meríthessen a folytatáshoz.
Kommentek