Élj pozitívan!

Éveken át a negatív képzeteink uralják életünk. Nem vagyunk megelégedve, sem a szellemi sem a testi kifejeződésünkkel. Sok munka önmagunkon vezet el odáig, hogy megértsük, mi a legfontosabb. Az, hogy rátaláljunk önszeretetünk forrására és ne feledkezzünk meg róla.

A pozitív gondolatokkal megtöltött elme örömteli dolgokat idéz elő. Felüdül testünk és lelkünk tőle, azért, mert képessé válunk általuk hinni önmagunkban és szeretni is azt a lényt, akikké lettünk. Amikor elfogadtuk lényünk, a többi emberrel szembeni békétlenségünk is megszűnik. Azért, mert a lelki egyensúlyban, őket is könnyebben el tudjuk fogadni, úgy, ahogy vannak, s a szeretettel teli gondolatainknak hála a világ egy békésebb hellyé válik. Egy pozitív életszemlélet felé vezető út egyetlen és egyben legfontosabb kitétele ezért a belső béke megtalálása. Ehhez azonban néhány alapszabályt nem árt betartani!

Persze ehhez nem feltétlen kellene keserű élmények árán eljutnod. Az sem törvényszerű, hogy a poklot kell megjárni azért, hogy később minden megnyugtató, szeretetteli pillanatban ott lehess. Ám az emberi természet velejárója, hogy csak azt tudjuk megérteni, amiből már tanultunk. Ami belevájt lelkünkbe és húsunkba, hogy aztán egy kis forradás formájában emlékeztessen arra, hogy mi járt azért, mert nem voltunk ott a pillanatban, akkor, amikor kellett volna. Jó, ha tudod, utólag, már semmi sem tűnik olyannak, mint akkor, amikor megtörtént. Elborítja szemünket és szívünket a jótékony feledés hálója, s nem tudjuk mérlegelni, mi lett volna a legjobb számunkra…

Éppen ezért, kezdj el most élni. Nem holnap, nem jövő héten, hanem itt és most! Kelj fel, járj, fuss, mozogj, légy szeretteiddel, mert nem tudhatod, mit hoz a holnapod! A jövő még talány, a múltat már nem hozza vissza semmi, éppen ezért te csak a jelenről dönthetsz, s arról, hogy azt miként akarod megélni ebben a pillanatban.

Tovább a blogra »