Köszönhetően a magyar gazdasági viszonyoknak, az elmúlt tíz évben a fiatalok nagy része kivándorolt Európába. Az én barátaim egy része Angliában, másik része Hollandiában, míg a harmadik része Belgiumban él például. Nem állítanám, hogy könnyű szívvel hagyták volna el hazájukat. Mint ahogy azt sem, hogy pénztárcájuk megtöltése volt az egyetlen okuk a kiköltözésre. Aki ezt gondolja tévedésben él, nem is akármekkorában. Az igazság az, hogy sokan hagyták el fájó szívvel el az otthon melegét s vágynak vissza a mai napig. Most mikor ekkora a veszély Európa-szerte, ha lehet még fontosabb számukra családi kötelékeik ápolása, az igazi értékek becsülése, mely nem a pénztárcájukban lapul. S egyre gyakrabban beszélünk, mert hallva a rossz híreket tudni akarom, hogy nincs-e bajuk.
Aki figyeli a híreket, az tudja, hogy Angliában a Brexit népszavazás kampánya során elindult egy fajta gyűlölet hadjárat a külföldiek ellen. S azóta csak a bejelentett gyűlölet-bűncselekmények száma elérte a hétezret. Ez pedig csak a bejelentett bűntettek száma. Arról, hogy valójában mekkora a probléma csak azok tudják megmondani, akik most is ott vannak. Az én barátaim azt mondják (igaz, ők 8-10 éve kint élnek), hogy személy szerint rajtuk nincs akkora nyomás. Bár voltak már fül és/vagy szemtanúi utcai beszólásoknak, köpködésnek, de amíg nem beszélnek a saját nyelvükön, őket nem éri atrocitás. Persze hozzáteszik, hogy a magyar nemzet képviselőit nem is lehet összetéveszteni külsőre az arab, indiai, török nemzetek gyermekeivel, ami tény. Nem mondható ez el azokról, akikről viszont lerí, hogy ezekből a nemzetekből származnak, hiszen a ferde pillantások, s direkt/indirekt agresszió nap mint nap éri őket, ezért a feszültség is nő bennük, s sokan kezdenek ellenségessé válni a rájuk vetülő ellenséges viselkedés hatására.
Hollandiában élő barátaim is hasonló a helyzetről számolnak be. Igaz, ők már legalább három- négy éve beszélnek arról, hogy megjelent egy radikális párt, ami az úgynevezett euroszkeptikusok táborát kívánja képviselni. Most azt mondják, amint a Brexit nyert Angliában, egyből népszavazást akart kiírni a fent említett párt az Unióból való kilépés megszavaztatásért. Aztán, mikor alig két napon belül kiderült milyen szankciókkal fog járni az angoloknak kilépni az EU-ból, rögtön visszakoztak is. Az ott élő barátaim persze mindig is mondták, hogy ők sohasem fogják igazán otthon érezni magukat Hollandiában. Mert bár a holland egy ritka kétszínű nép, s ezért jól tud szimpátiát színlelni (ugyanúgy, mint a németek) mégis képesek érzékeltetni továbbra is mindenki más nemzetből valóval a felsőbbrendűségüket, s ebből kifolyólag nemzeti fölényüket, szóval a helyzet, ott sem a legrózsásabb.
Azt gondolnánk Belgiumban talán azért kicsit árnyaltabb a helyzet, hiszen ott is, ugyanúgy, mint Franciaországban sok a másodgenerációs bevándorló. S éppen ezért az integrálódás akár sikerülhetett is volna, hiszen gyerekek különböző etnikai, vallási csoportból együtt járnak iskolába, s lesznek barátok. Ennek ellenére, Brüsszelben élő barátaim azt állítják, hogy a belgák már rájuk is ferde szemmel néznek, ha egymás közt magyarul beszélnek. A gyanakvás megnőtt mindenhol, s nem csak bizonyos etnikai csoportok képviselőivel szemben, hanem gyakorlatilag mindenkivel, aki nem azt a nyelvet beszéli, mint ők. Hiába Brüsszel az Unió fellegvára, az emberek most már mindenkiben potenciális veszélyforrást látnak. Ezért pedig van, aki már komolyan gondolkodik, hogy szedi a sátorfáját, s továbbáll például Norvégiába.
Persze a frusztrációról, s bizalmatlanságról mindenhonnan beszámoltak barátaim, ismerőseim. Angliában, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Franciaországban, gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, vagy éppen afelé halad egyre inkább. Az integráció sehol nem sikerült igazán, mert a másodgenerációs törökök, arabok, afrikiak, valamiért nem látják azt a perspektívát az európai létben, mint szüleik, akik valós veszély elől menekültek el ide. Vagy azért, mert nem tudnak mit kezdeni megkettőzött identitásukkal, vagy, mert úgy érzik, nem tudnak olyan jólétet teremteni maguknak, mint a befogadó ország gyermekei. Egy részük, úgy tűnik, ezt nem is tudja sehogyan sem feldolgozni. S mivel a legtöbb országban eleve külön városnegyedekben élnek „sajátjaikkal”, ez csak fokozza különbözőségük érzetét.
Természetesen egy magyar is mindig magyar marad, éljen bárhol a világban. Nem azért, mert magyar honban születtünk, hanem azért, mert ismerjük népünk múltját, jelenét, s mert itt van a szívünk leginkább itthon. No persze mi keresztény vallású országból származunk akkor is, ha mi magunk nem vagyunk kimondottan vallásosak. De ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy a miniszoknya, nem felszólítás az erőszakos viselkedésre, szóval a kultúránk nem áll szöges ellentétben azoknak az országoknak a nézeteivel, mint ahová költöztünk. – mondja egyik barátom.
Persze nincs olyan barátom, akitől ne hallottam volna egy kósza félmondatban azt, hogy talán most kellene hazaindulni. De aztán győz bennük, a józanész, hisz ők már karriert építettek kint, barátokat szereztek, egy részük családot is alapított (s gyerekei iskolába járnak) szóval beilleszkedtek abba a környezetbe, melyben élnek 8-10 éve. Való igaz a biztonságérzetük megingott, hiszen ezek az országok fokozottan ki vannak téve potenciális veszélynek. Többségük mégis azt mondja, nem akarnak behódolni a terrornak, mert az együttélés igen is lehetséges, ha mindkét fél úgy akarja, s tesz is érte.
Valójában bárhol, bármikor érhet bennünket valami, függetlenül attól, hogy hol élünk, s milyen nemzetből származunk. Az tiszta sor, hogy a merényletek azt a célt szolgálják, hogy az országokban belviszály törjön ki a más identitásúakkal szemben. Elvégre, ha a szegregáció nő, nem csak az arab, török, afrikai, hanem már a kelet európai országokból érkezőkkel szemben is (akik ugye fenntartják a nyugati országok gazdaságát, ezért nem lenne annyira praktikus beléjük is kötni) akkor a nyugati civilizáció megszűnik, mint olyan létezni, s marad a félelem, a behódolás, a demoralizáció. Hollandiában nemrég készítettek egy felmérést melyben azt kérdezték az utca emberétől, hogy mit tart a lehetséges legvalószínűbb kimenetelnek a dolgok jelenlegi állása szerint, s a válaszok hűen tükrözik tulajdonképpen egész Európa félelmét. A megkérdezettek 75 százaléka azt mondta, hogy öt éven belül kitör a háború, s az Unió felbomlik. Ez pedig igen csak azt sugallja, hogy egy folyamat elindult, ami nagyon egy féle forgatókönyv felé viszi egész Európát, ha nem vigyázunk.
Kényszer volt az, a javából….legalább is, ami a gyermekemet illeti. 30 évesen, 2-3 hónap munka, majd munkanélküliség. Áttelepülés a nyugati országrészbe, ahol munkalehetőség volt ugyan, de a “robot” egészségre káros gépsori tevékenység nem igazán vonzó egy életen át. Most 3 éve Amszterdamban él. Lehet, hogy ez sem álmai munkája, de van előrelépési lehetősége, rajta múlik. És hát……nincs anyagi gondja. Mi szülök meg, itt maradtunk család nélkül.
Senki ne csodálkozzon, hogy gyűlölöm ezt a mai rendszert.
A kivándorlás fogalma kissé negatív hangzású ebben az írásban. Úgy állítod be,mintha egyfajta kényszer lett volna. Szerintem lehetőség volt, amit jól kihasználtak.
Aztán meg nem szabad leírni Európát, rajtunk múlik, európai embereken mi lesz vele.Én szeretem Európát, ahogy van, gyönyörű hely, de a hazámban maradok, itt akarok boldogulni, a magam erejéből és abban a környezetben ahová születtem.