Akármerre nézek, mostanában egyre több önbizalom hiányos, reményvesztett, labilis és kétségbeesett lányt látok környezetemben. Nem tudom, hogyan jutottunk idáig, hogy ennyire képesekké váltunk önmagunk sárba tiprására, hogy szeretet és figyelmet kapjunk a pasiktól, de nagyon nagy bajok vannak, az szemmel látható. Húszas, harmincas nők úgy viselkednek, (sokszor öltöznek is), mint a tini lányok. Nem sok erős, karakán és önmagát elfogadó Nő van, aki Nőként viselkedik. (Tisztelet a kivételnek.) Nem véletlen, hogy a filmipar is elkezdte újabban a Super Woman féle karaktereket éltetni. Valószínűleg ők is észrevették, hogy a nőknek szükségük van mintákra (még ha csak képregényből átmentett karakterek is azok), hogy végre érezzük magunkban azt a szupererőt, amit a női lét foglal magában.
Persze az igényekre mindig is a film, illetve a divat ipar reagált a leggyorsabban. Sokszor szinte látnoki képességekkel felvértezve éreznek rá az ott dolgozók, mi izgatja az embereket, vagy mire van éppen szükségük. Nekünk, lányoknak, főként arra jelen pillanatban, hogy megtanuljunk végre Nők lenni. Nem is akármilyenek, hanem olyan nők, akik erősek, akik képesek önmagukat elfogadni és józanul megítélni (erősségeivel és hibáival együtt), akik tudnak felelősséget vállalni tetteikért, és akik nem akarnak a pasik játékszerei lenni. 
Főként azért nem, mert, szeretnénk végre Férfit magunk mellé, aki látja értékeink, s képes nőként kezelni bennünket. Ehhez pedig nekünk Nővé kell válni, ugyanis anélkül egy Férfi is csak játszani fog velünk, sosem fog bennünket komolyan venni. Azt hiszem főként ez az igény, akkor éled fel bennünk, mikor szerencsénk van (bár ki tudja mennyire jó ez nekünk) egy igazi férfival megismerkedni és rövidebb vagy hosszabb kapcsolatot kialakítani.
A különbség óriási, egy pasival és egy férfival folytatott ismeretség/kapcsolat közt, ami, ha egyszer véget ér, azért bizony nagyon sokáig fog fájni a szívünk. Ugyanis egy férfi képes felemelni egy nőt, boldoggá tenni, inspirálni és olyan vágyat mutatni, ami egész lényünkbe képes beleívódni, s lehetetlen kitörölni onnan. Főként, ha fél lábbal már a női létben vagyunk, de másik lábunkkal még a lányok útját járjuk. Ha utána találkozunk egy pasival, olyan egyértelmű differenciát tapasztalunk, amit előtte sohasem, s rájövünk, már nem tudunk lányok, lenni, mert megértünk a Női szerepkörre.
Ehhez pedig nincs más út, csak az, hogy megtanuljunk Nőként létezni, viselkedni. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor már csak tűsarkút és kiskosztümöt lehet hordani, ha kilépünk az utcára. Sokkal inkább egy sor régi gondolatmintát kell egyszer s mindenkorra elménkből kiradírozni, s felelősségteljesen cselekedni, élni, innentől kezdve a világban. Kezdvén onnan, hogy ha valakinek nem kellünk, az után nem rohanunk, nem alázkodunk meg, s főként nem könyörgünk a figyelméért. Hanem tiszteletben tartjuk döntését és továbblépünk, úgy, ahogy a másik tette, s hisszük, hogy ezután valami jobb következik.
Mikor becsukódik egy ajtó, az a baj, hogy sokszor rángatjuk a kilincset még egy ideig. Nem akarjuk elveszteni azt, amit az ajtó mögött találtunk, pedig akkor, mikor becsukódott az ajtó, már nem volt választásunk. Előfordul, hogy kérdezés nélkül csapnak be előttünk ajtókat. Mi pedig ahelyett, hogy konstatálnánk e tényt, s más ajtók felé merészkednénk, még mindig a régit akarjuk, mint egy kislány, aki nem tud lemondani a régi macijáról, hiába kaphatna helyette szebbet, jobbat.
Az a baj, hogy él bennünk egy tévképzet arról, hogy csak bizonyos emberek tehetnek bennünket boldoggá. Amikor valaki megmutatja milyen a felnőttek világa, akkor azt hajlamosak vagyunk, azzal az egy illetővel azonosítani, s azt képzelni, hogy nála különb nem is létezhet számunkra. Ilyen az első szerelem is, s ilyen az is, mikor már nagyon szeretnénk nőként létezni, s egy férfit sodor az utunkba az élet. Azért, hogy vegyük észre valódi kívánságaink, nem pedig azért, hogy egyetlen személyre borítsuk rá minden álmunk tárgyának szerepkörét.
Ilyenkor kezdik azt hinni a lányok, ha egyszer találkoztak egy férfival, aki ki tudta hozni belőlük a Nőt, hogy ő lehet az egyetlen, az igazi számukra. Nem tudják, mert ilyennel még nem találkoztak, hogy csak egy gyakorlott „úriemberrel” volt dolguk, s az bizony hogy elment, azért van, mert neki már máshol van dolga, betöltötte szerepét (és kielégítette egyszeri igényét). Egy Nő ezen, gyorsan tovább lendül, és nem csinál belőle drámát, hogy rosszul mérte fel a másikat, hanem tanul belőle. Ellenben a lánnyal, aki nem érti mi történt élete szerelmével, hogy tudott kilépni egyik pillanatról a másikra az életéből, s ezért erőlködik, kérlel, könyörög. Pedig csak annyit kellene megtanulnia az egészből, hogy elég erősnek kell maradnia mindig legalább annyira, hogy higgyen önmagában. Ebben pedig az is benne van, hogy hagyja jönni, aminek jönnie kell, azért, hogyha legközelebb találkozik egy Férfival, ő már Nő legyen, aki felismeri mikor akarja valaki őt szívvel-lélekkel, s mikor akarnak csak egyszeri légyottot vele összehozni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: