Nem csak a húszéveseké a világ. Graffitiző nagymamák és nagypapák.

Mi jut eszedbe akkor, ha azt mondom idősek és graffiti? Látod magad előtt a méltatlankodó időseket, akik közönséges vandalizmusnak nevezik az utcai művészetet, mely köré már sok-sok országban komoly üzletág épült (kivéve itthon)? Nos, Portugáliában is, ugyan úgy, mint sok más helyen, az idősek a graffitiról nem voltak valami jó véleménnyel. Addig a pontig, amíg meg nem alakult a Lata65 nevű művészeti workshop, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy eloszlassa végre az előítéleteket, s megismertesse az idősekkel az utcai művészet valódi jelentését.

A vállalkozó kedvű idősek először, (mint mindenki más is) papíron tanultak rajzolni majd saját tag nevet választhattak maguknak. Ezt aztán a különböző graffiti írásmódok közül leginkább tetszővel begyakorolták szépen, s csak ezután kezdhettek falra fújni. Kaptak matricákat, melyekkel persze könnyebb a fújás is, ha valaki nem annyira tehetséges festő/rajzoló. S megkapták az engedélyt, hogy olyan helyeken, ahol már nagyon rossz állapotban voltak az épületek falai, azt fehérre mázolhassák, majd művészeti alkotásaikkal díszíthessék újra.

Talán mondani sem kell, hogy persze sokan valósággal megfiatalodtak attól, hogy valami újat, ráadásul valami igazán „fiataloknak szólót” megtanulhattak. Egyre többen lelkes gyakorlói a graffiti művészetének, s egyre többen csatlakoznak a szervezethez megismerkedni ezzel a szubkultúrával. Jó lenne, ha itthon is lenne erre lehetőség, mert még mindig nagyon sok az előítéletes, ebben a témakörben. Nem ártana, mert sokan összetévesztik az engedély nélküli közkézben lévő járművek, épületek összefirkálóit, a valódi festőkkel.

Ráadásul, ha a fiatalokat összehozzuk az idősekkel, akkor az egymás jobb megértésében és megismerésében is segíti őket. Velem például nagymamám rap zenét hallgatott gyerekkoromban (pedig „csekély” 55 év van közöttünk), én meg szívesen hallgattam vele ebédidőben a Nótaszót, ezáltal is kerültünk egymáshoz még közelebb.

A kor csak egy szám, mindaddig, amíg az ember hajlandó még tanulni. Ha belátja, hogy lehet és kell is új dolgokat kipróbálni függetlenül attól, hogy 30 vagy 70 évesek vagyunk. Egyébként a szervezetet Portugáliában jól ismert graffitisok segítették a megvalósításban. Ezáltal bevonzva a fiatalokat is a projektbe, hogy egyúttal találkozhassanak és tanulhassanak graffitis körökben élő legendáknak számító alakoktól és e mellett az idősekkel is összebarátkozhassanak. Ráadásul kérdezhettek egymástól, s valószínűleg mindenki tanult valamit a másikról. Például azt, hogy sem az új sem a régi nem rosszabb a másiknál, egyszerűen csak más korszakból származnak.