Kényszerbetegségek: Az érzelmi evés

Az érzelmi evésnek, mint minden másnak is, fokozatai vannak. Akadnak emberek, akikkel csak néha szalad el a ló, s vannak, akiknek falási rohamaik állandóak. Egy közös van bennük, minden esetben. Az önkontroll hiánya, ami abból fakad, hogy elsajátítottak egy rossz mintát azért, hogy valahogy jobban érezzék magukat néhány percre/ órára a bőrükben.

Az érzelmi evés két okból jöhet létre. Vagy a stresszt hivatott levezetni, vagy jutalmazó funkciót tölt be. A stressz evő szorongását, félelmét, problémáit próbálja különböző ételekkel lenyomni a torkán (hogy aztán más kézzelfoghatóbb gonddá váljanak például gyomorrontás, vagy súlytöbblet formájában). Míg a jutalom evő díjazásképpen vesz magához újabb és újabb finom falatokat, hogy győzelmét ezzel megkoronázza, s dicséret híján önmagát honorálja.

Az, hogy milyen súlyos étkezési zavarral küzdünk, attól függ, mennyire (nem) becsüljük önmagunkat, és mennyire vagyunk kibékülve a hivatásban és a magánéletben vállalt szerepünkkel. Testünk lelkünk kifejeződése, ezért ahogyan az is rá van írva arcunkra, mikor jól érezzük magunkat, a testünkön is meglátszik, hogy hiányzik-e valami életünkből, amit mi pedig nagyon szeretnénk.

A legtöbb esetben, legalább egy, de inkább több érzelmi szükségletünk nincs kielégítve. Érzelmi evészetünkért lehet felelős a monotonitás vagy sikertelenség a munkában és magánéletben. A céltalanság, a magány, a szorongás a mindennapokban. A közöny, az üresség érzet és a vonzalom hiánya embertársaink felől.

Akármi is az ok, az étellel való kompenzálás mindig egy védekező mechanizmus része. Sokkal könnyebb arra hivatkozni, hogy azért nem vagyunk sikeresek a szerelemben, a hivatásunkban, mert nem vagyunk elég vonzóak, mint beismerni, hogy nem tudjuk, mit rontunk el mindig. A felelősség eltolása, a külső körülményekre való hivatkozás, „Az én ilyen vagyok.” mondat hangoztatása az étkezési zavarokkal rendelkező emberek kedvencei közé tartoznak. A rossz étkezési szokás pedig nem más, mint a „Ne vegyétek el tőlem, azt az egy dolgot, ami még örömet okoz.” felkiáltása.

Persze mindig van lehetőségünk kilépni az ördögi körből. Dönthetünk úgy, hogy szembe nézünk valós problémáinkkal, vagy úgy is, hogy továbbra is a hűtőszekrény ajtaját tépjük fel, mikor úgy érezzük semmi sem sikerül.

A sportolás például remek kiút a stressz evés elkerüléséhez. A futás, a sétálás, a biciklizés, az úszás és persze a konditerem végeláthatatlan lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk azt a mozgásformát, melyben a stresszt képesekké válunk csökkenteni a legkellemesebb vagy éppen legizzasztóbb sport segítségével. Persze ez csak a jéghegy csúcsa, de nem a teljes megoldás. Ahhoz, hogy megnyomjuk a stop gombot érzelmi evészetünkért felelős mechanizmusunkon, rá kell jönnünk mi a valódi problémánk.

Érdemes lehet egy pszichológus segítségét is igénybe venni, ha azért eszünk, mert úgy érezzük, nem értékeli senki sem a teljesítményeinket. Az ilyen esetek többségében valaki olyannak az elismerésére vágyunk, aki sohasem dicsért bennünket, bármennyire is szerettük volna. Akár stressz evésről, akár jutalom evészetről van szó, fektessünk energiát is időt abba, hogy fel tudjuk tárni a valódi okokat, melyek a hűtőszekrényig vezettek. Ehhez számtalan könyv és csoportfoglalkozás is ad megoldó kulcsot a kezünkbe. Igénybe vehetjük családunk, barátaink segítségét is. A lényeg, hogy ne burkolózzunk be önmagunk építette védőbástyánk mögé többé!

Az érzelmi evés, általában, érzelmi éhezésünk kifejeződése. Szeretnénk, ha szeretnének, szeretnénk, ha becsülnének, s ha ezeket úgy érezzük, nem kapjuk meg, nagyon könnyű az étkezésbe temetkezni. Az önsajnálat, ilyenkor édességekkel, gyorséttermi ételekkel kikövezett útra csábít. A szegény én mentalitás pedig tipikus megnyilvánulása annak, hogy beletörődtünk, bizonyos dolgok, sosem lesznek másként. Választásunk azonban mindig van. Akár stressz miatt, akár örömérzetből eszünk többet a kelleténél, ezeket a falásrohamokat, ha akarjuk, le tudjuk állítani. Csak keljünk fel a tévé elől és menjünk el helyette sétálni. Ahelyett, hogy minden nap édességeket falnánk, inkább menjünk emberek közé, szerezzünk barátokat. Számtalan módon lehet önmagunkkal jól bánni. Az evés csak biológiai szükséglet, nem pedig érzelmi fájdalomcsillapító, vegyük tudomásul!