Szánj időt a barátaidra!

Furcsa érzés mikor a barátok elkezdenek szétszéledni. Felnőtté válunk, családot alapítunk, más városba vagy országba költözünk és minden megváltozik. Az internet lehetőséget ad ugyan a napi kommunikációra, de valahogy mégsem az igazi. Valami végérvényesen elveszik.

Mert hiszen mindannyian éljük az életünk. Dolgozunk, gyermeket nevelünk, párkapcsolatban élünk és menthetetlenül beleveszünk a mindennapi mókuskerékbe. Röpke üzeneteket küldünk egymásnak vagy a közösségi hálókról értesülünk barátunk boldogságáról, bánatáról és az intimitás a kávéházi hangulat már csak ködös emlékképként él bennünk. Nehéz fenntartani a barátságokat! De hiszem, hogy lehetséges, ha áldozunk rá kellő energiát és időt! Nem óriási erőfeszítésekre gondolok, inkább csak amolyan hétköznapi dolgokra. Például a közösségi háló helyett egy rövid telefon megereszthető néhanap. A kamerás beszélgetések is többet érnek a semminél, főként, ha más országban vagy városban élünk. Jó persze, tudom, nem ugyanaz. De akkor is egy megoldás lehet! Persze ez is csak akkor lehetséges, ha áldozunk a másikra egy kevéske időt.

Olykor mindezek ellenére is előfordul, hogy tizenéves barátságok egyszerre csak megszakadnak. Az ok pedig sokszor csak annyi, hogy nem tudnak/akarnak egymásra időt szánni az emberek. Mert rohanva élünk és azt hisszük a barátság nem az a fajta kapcsolat, ami erőfeszítéseket igényel. Pedig dehogynem! Nincs olyan kapcsolat, ami nem igényel energiát! Minden csak a hozzáállásunkon múlik! Persze igen, van úgy, hogy egy kapcsolat már nem épül, nem ad semmit és nincs is mit mondani már a másiknak. Nincs harag, nincs bosszú, egész egyszerűen csak így alakul. Szépen lassan elszakadnak a barátság fonalai és megszűnik az egész kapcsolat. Ez, pedig ha felkészületlenül éri az embert, nagyon mellbe vághat. Ezért nem árt olykor önmagunkban nézni és megkérdezni: „Mennyire volt ez az én saram?”

Aztán persze olyan is van, amiért foggal, körömmel harcol az ember. Költözéskor, családalapításnál fogadkozunk, hogy minden héten beszélünk! Ez így is megy egy darabig, majd olykor-olykor közbejön valami és a heti beszélgetésekből kéthetes lesz, majd a havi beszélgetések is elmaradnak végül. Egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy egy baráttal kevesebbek lettünk. S bizony ezek azok a barátságok, amik nagyon tudnak fájni. Mert valahol a szívünk mélyén arra számítottunk, hogy ez velünk nem történik meg. Gyerekként indultunk el együtt az úton és együtt nőttünk fel. Ám a felnőtt lét küszöbén útjaink végérvényesen elváltak egymástól. Mikor otthon járunk, felkeressük őket és megiszunk valamit, jót merengünk a múlton és a jövőről már nem beszélünk. Megtesszük, amit lehet, de olykor az is kevés! Vannak barátságok, amiket csak a jelen működtethet, az akkor és most, mely amint szétválnak útjaink már nem feleleveníthető.

Persze vannak olyan barátságok, amik túlélnek mindent. Költözés, családalapítás ellenére a kapcsolat virágzik. Kéthetente levelet váltunk, havonta egyszer beszélünk interneten vagy telefonon és minden egyes találkozás olyan, mintha valójában sohasem váltunk volna el. Beszélünk a jelenről, beszélünk a jövőről és egy-két pohár ital után olykor a múlt is szóba kerül. Az ilyen barátság nagy kincs! Jó érzés benne lenni! Benne van a szeretet, az összetartás és az egymás iránti bizalom is! Kellenek építő kövek! Kell, hogy legyen támaszunk! Kell, hogy mi is támaszt nyújtsunk, mert így tudjuk mennyit is ér az életünk.

Mert igen, a legtöbben szétszéledünk! A mai világban kevés az az ember, aki ott marad, ahonnan indult. S mert karrierre vágyunk, élhető közeget akarunk utódainknak teremteni, meghozzuk azt a döntést, ami mindig lemondással jár! Búcsút veszünk a számunkra fontos személyektől. Ha szerencsénk van, többedmagunkkal indulunk el új irányba, de olykor egyedül kell haladnunk a saját utunkon. Lesznek új ismerőseink, aztán később új barátaink, de a régieket soha, senki sem helyettesítheti. S ilyenkor két választásunk van. Vagy tesszük a dolgunk és éljük, a szürke hétköznapokat és úgy teszünk, mintha elegendő lenne, új ismerőseinkkel kötött felszínes kapcsolatunk vagy igenis fordítunk azokra időt, akiket hátrahagytunk. Nem mindegy, hogy van-e valaki, akit önzetlenül szeretünk (hatalmi harcok nélkül) vagy csak önmagunkban élünk és egyedül küzdünk. Ezért és még sok minden másért, szánjunk Időt a számunkra fontos barátokra!