Előítéletek: A szexizmus

Manapság, ha egy nő nyíltan kikéri magának, hogy hogyan bánik vele némely férfi, az már egyből feminista. Csak azért, mert nem tűri el szó nélkül mosolyogva, ha atrocitás éri. Míg a férfiak egy része már kezdi ezt megérteni és igyekszik normálisan viselkedni a nőkkel, addig a másik rész, még közel sem vall ilyen nézeteket. Egyre inkább úgy tűnik, hogy van egy szakadék az emberek egymáshoz való hozzáállásban, amely egyre csak növekszik.

Nevezhetjük ezt szexizmusnak, hatalommániának, tiszteletlenségnek, vagy aminek csak akarjuk, a lényeg az, hogy vannak olyan férfiak még szép számmal, akik nem becsülik a nőket. Igaz, főként az idősebb korosztályra jellemző ez a fajta mentalitás, bár azért a kor nem feltétlen mindig a legmeghatározóbb ebben. Sokkal inkább a neveltetés az, ami megadja egy ember hozzáállását az ellenkező nemhez, aminek persze semmi köze ahhoz, hogy milyen tanultsági szinttel rendelkezik. Az, hogy valaki mit tanult és látott otthon és közvetlen környezetében sokkal többet számít, mint hogy van e diplomája.

Bizonyítja ezt az is, hogy a szexizmus globális méretű. Előfordul szegény és gazdag társadalomban is, tehát a vagyon sem mérvadó. Lehet szexista egy nő is, szóval még csak nem is férfiúi „kiváltság”. Nem lehet csak egyik vagy másik nemre vonatkoztatni állításokat ebben a kérdéskörben, mert ennél azért összetettebb dologról van szó. Amit biztosan el lehet mondani erről a jelenségről az az, hogy károsan befolyásolja kapcsolatainkat és azoknak alakítását minden esetben. Annál is inkább, mert ezeket aztán továbbadjuk a következő generációnak, s ez csak a távolodást segíti, nem az összefogást, (aminek pedig nagyon fontos szerepe lenne a társadalom további formálódásában).

Persze az, aki hatalommal rendelkezik, hajlamosabb a szexizmusra. Főként, ha pénzen vett már igénybe bizonyos szolgáltatásokat. Minél nagyobb vagyona van valakinek, annál inkább veszítheti el az emberek megbecsülésének képességét. Hiszen, ha elfelejti körülötte mindenki a nem szócska használatát (mert vagyona és hatalma van), akkor az emberek ennek a ferde szemléletnek a gyakorlásában segítik. Nyílván ez csak egy fajta szexistát takar, de tagadhatatlanul az ilyen ember, az egyik legnépszerűbb fajta. Főként, mert sokan ismerik, vagy legalábbis már hallottak róla. Akinek pénze van, legyen az nő vagy férfi és ehhez még hatalma is, hamarabb képes elveszteni a kontrollt az emberekkel való tiszteletteljes bánásmódja felett. S ebben az a leggusztustalanabb, hogy ezek az emberek először rendkívül nyájasak, udvariasak ugyanazzal az emberrel, akit aztán megaláznak, amint betöltötte szerepét, amit ők elképzeltek neki.

A szexizmushoz természetesen egy sor másfajta tényező is párosul, ami végtelen számú helyzetet teremthet a dolog elharapózására. Például az, akinek az anyja az egyik ősi mesterséget űzi, nagyobb eséllyel nem fogja becsülni a nőket semmire sem, mint az, akinek az anyja megbecsült helyen van apja oldalán. Tovább fokozván a negatív kimenetelt, a szexista magatartás a gyermekre is átragad saját apjától/anyjától. Belőle nagy eséllyel válik aztán olyan ember, aki valósággal megveti a másik nemet, s (tudat alatt) nem tiszteli önmagát sem, nemhogy társait. Persze előfordul, hogy a szexizmus ártalmatlannak tűnő megjegyzésben mutatkozik, amely alig érhető tetten. Ilyen eset például az olyan, amikor az idősebb korosztályt képviselő férfiú elég hangosan és nyíltan hangoztatja, hogy egy nő akkor nő a szemében, ha vannak kidomborodó adottságai. 

Ez ugyanúgy szexista megnyilvánulás, mint az, amikor egyik munkatársunk bizalmasan megpaskolja a fenekünket (anélkül, hogy erre a fajta bánásmódra valaha is adtunk volna engedélyt). Igaz, az egyik ma már jobb helyeken szexuális zaklatásnak minősül, de ha belegondolunk a vékony (vagy fiús alkatú) lányoknak/nőknek a másik feltevés is sértő, sőt van hely, ahol már ez is zaklatásnak minősül. Persze nem meglepő, hogy így állnak a dolgok, mert az egyenjogúság, még gyermekcipőben jár. Tanuljuk, hogyan ne legyünk előítéletesek, s hogyan fogadjuk el az emberek sokszínűségét, több-kevesebb sikerrel. Ugyanezen az alapon aztán az a nő is szexista, aki nem meri az apára bízni a kisbaba pelenkázását, „mert az férfi”. Tehát elmondható, hogy bár nagyobb számban fordulnak elő a férfiak közt szexisták, de azért akadnak a nők közt is…

Van még bőven mit tanulni mindkét nemnek arról, hogy hogyan ne nézzük a másikat tárgynak, alkalmatlannak, okosabbnak, butának, kevesebbnek, többnek csak azért, mert a másik nem táborát erősíti. Sőt, ha jobban belegondolunk talán nem ártana az iskolákban tanítani ezt, hogy az alapok legalább el legyenek ültetve a gyermekek fejében. Emlékszem, a mi időnkben már volt konyhai alapismeret és műszaki alapismeret fiúknak és lányoknak is. Ez egy jó kezdet volt, de természetesen közel nem elég ahhoz, hogy ne váljanak a gyerekekből szexista felnőttek később. Igaz, otthon kellene kezdeni, s olyan közeget teremteni, ahol nem baj, ha a fiú Barbie babát akar, és a kislány kisautókkal játszik.

Persze mindez engedélyezése még mindig nem helyettesíti a tiszteletteljes és normális kommunikációt a családban, melyben az anya és az apa egyaránt becsüli a másikat. S akkor még nem is beszéltünk a média hatásáról (ami nem semleges, akárki akármit mond is), hiszen az emberek tárgyiasítása, bizonyos szerepek arcunkba tolása még mindig ott vannak az orgánumokban. A saját törvényhozóink is olyan dolgokkal értenek egyet, ami evidensnek kellene lenni, hogy helytelen, nem pedig nyíltan kiállni annak létjogosultsága mellett. ( A legemlékezetesebb eset: Mikor egy parlamenti képviselő azt mondta, hogy igenis joga van verni az asszonyt). Szóval rengeteg dolog lenne ezzel az egésszel még, ahhoz, hogy az emberek fejében rendet tegyünk e témakörben.

A szexizmus rossz, s nem kellene, hogy tolerálható legyen. Hajlamosak vagyunk elnézni bizonyos dolgokat csak azért, mert valaki férfi vagy nő. Pedig az egyenjogúság akkor lenne az igazi, ha nem tűrnénk tovább semmilyen formában, hogy az emberek egymást meghatározott szerepek szerint határozzák meg. Ma már nem kellene, hogy bárki azt gondolja, hogy egy férfi papucs, csak azért, mert vállalja, hogy ő marad otthon a kicsivel gyesen, míg a nő, tovább dolgozik. Vannak modellek a világban arra, hogy az egyenjogúság igenis működőképes lehet. Ahol az anya is és az apa is lehet otthon a csemetével hetente egy napot a munkavégzés helyett.

Reméljük ez a modell végül elterjed a világon, s egy nap eltűnnek a szexista tévképzetek. S már csak a történelemkönyveink hasábjain értesülhetünk arról, milyen volt az élet, azelőtt, hogy a társadalom megtanult volna egyenlőségben gondolkodni.