Egy nő, aki 10 évet ad az életéből egy férfinak, az igen komoly árat fizet azért, ha nem veszi észre, hogy nem kell eléggé. Mert bár ezt a fogalmat másként ismerjük, de az az igazság, hogy bizonyos kapcsolatokban is, legalább annyira tetten érhető. Ha egy házasságban nem kerül terítékre egy évtized után a gyermekvállalás kérdése, vagy egyenesen el van utasítva, az már több mint egy jelzés arra, hogy valami félresiklott. Pláne, ha mi szeretnénk családot, de a másik nem mutat erre hajlandóságot. (Ami nem más, mint egy kimondatlan vallomás arról, hogy a férfi nem tud bennünket elképzelni gyermekei anyjának. )
Az együttélésnek is meg van az a komoly hátulütője, hogy az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ha már összeköltöztek, akkor már ez egyet jelent azzal, hogy kifejezték, mit akarnak a másiktól. Pedig sokszor nincs így, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 10 év után se egy jelképes gyűrű, sem családalapítási szándék nincs a terveik között. Az idő pereg, de ők csak tétován állnak a holnap előtt. Addig persze, amíg nem jön valami (bár többnyire inkább valaki), akiért gyorsan búcsút mondanak annak, aki nem volt elég jó ahhoz, hogy házastársukká is váljon.
Egy párkapcsolat is sokszor fut azért zsákutcába, mert egy bizonyos pontnál tovább nem tud terjedni az egyik fél akarata. Bár szeret együtt lenni a másikkal, de nem annyira, hogy összeköltözzön vele, s új irányt vegyen, közös életük fonala. A legtöbben még családjukkal élnek, s főként anyuci pici fiai. Nem tudnak leválni a családtól, vagy párjuk nem az a nő, akiért ezt szívesen megtennék, így tartván valakit maguk mellett addig, amíg jobb zsákmány, a horgukra nem akad.
Egyre többször lehet hallani olyan „férfiakról”, akik csak egy bizonyos pontig hajlandóak kötelezettséget vállalni. Van, aki közülük ugyan eljut a házasságig, de a gyermekvállalás már meghaladja elképzeléseit. Van, aki bár fenn tud tartani egy hosszú kapcsolatot, de az összeköltözésre már nem képes. S van, aki együtt él kedvesével, de a házasság és gyermekvállalással kérdése, mégis pánikrohamra készteti.
Az az igazság kedves hölgyeim, hogy ha egy férfi egy bizonyos lépést nem mer megtenni, az nem is akarja azt megtenni. Amikor olyan kérdéseket teszünk fel magunknak és párunknak, hogy merre halad kapcsolatunk (és bamba nézés vagy nem tudom a válasz), akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem arra, amerre szerettük volna. Nehéz, de ilyenkor már olyan döntést kell hoznunk, amellyel a saját érdekeinket tartjuk szem előtt. Az a helyzet ugyanis, hogy 10 év nagyon sok idő, s sokszor előfordul, hogy azért, aki csak félig akart bennünket, beáldozzuk a „legszebb éveink”, sőt, olykor a nagy szerelmet is.
Persze ne legyenek kétségeink, mindezért mi is legalább annyira felelősek vagyunk, mint párjaink. Egy okos nő tudja, mit akar az élettől és a párjától, s sokkal hamarabb feleszmél, s kilép a számára méltatlan szituációból. De mivel mi reménykedtünk a végsőkig, s letagadtuk még magunk előtt is a boldogtalanságunk, pórul jártunk. Pedig ahhoz, hogy olyan életet és párkapcsolatot tudjuk magunkénak, amely összhangban van valódi kívánságainkkal, meg kell barátkozni a ténnyel, hogy mi vagyunk a felelősek azért, hogy hagytuk, hogy egy évtized elillanjon életünkből, összeköltözés, házasság és/vagy gyermekáldás nélkül.
