Olyan könnyen képesek vagyunk magunkat lenyomni. Még inkább értéktelennek vagy kevesebbnek érezni a többieknél. Sajnos erre, nagyon hajlamosak vagyunk. Pedig valójában, mind születésünktől fogva, elég jók vagyunk!
Már egészen fiatal korunktól küzdünk a szeretetért, az elismerést és az elfogadásért. Mert úgy tűnik a szeretet, feltételekhez kötött. Például anya csak akkor szeret bennünket, mikor csendben vagyunk, összepakolunk a szobánkban, jó jegyeket hozunk haza az iskolából. A főnök is csak akkor tart értékesnek mikor produktívak vagyunk, és pontosan azt tesszük, amit előír nekünk. Társunk is akkor ad szeretet mikor elmosogatunk, alkalmanként szeretkezünk vele, és teljesítjük ilyen-olyan elvárásait. A külvilágban valóban úgy tűnik, csak ezek által kaphatjuk meg a szeretetet, amire olyan nagyon vágyunk.
Ráadásul saját magunkkal szemben is toronymagas elvárásokat támasztunk. Úgy hisszük csak akkor vagyunk elég értékesek, ha tökéletes partner, munkatárs, szülő, barát stb. vagyunk. Azt gondoljuk egy gyönyörű ruhától, a közösségi médiában rengeteg ismerőssel rendelkező egyénként és álmaink megvalósításától válhatunk csak értékelhetővé. Vagyis, az a téveszme él fejünkben, hogy csak ha mindent rendben tartunk magunk körül, lehetünk elég jók. Mindez persze zsákutca. Hiszen, a szeretet nincs feltételekhez szabva.
Ennek ellenére mégis azt gondoljuk, hogy nem vagyunk elég jók. Miért? Hiszen mindent megteszünk a fent felsoroltabbakból, mégsem kapjunk meg azt, amire vágyunk. Annak ellenére sem, hogy minden szélsőséges elvárásnak igyekszünk megfelelni. Ám mivel tökéletes világ nem létezik, így tökéletes ember sem. Nem létezik a tökéletes életünk sem, így jóváhagyást sem kaphatunk arról másoktól, hogy elég jók vagyunk, s megérdemeljük a szeretet.
Talán meglepő, de valójában az életben maradáshoz fontos dolgok (mint a levegő is) korlátlanul és teljesen ingyenesen járnak nekünk. Képzeljük, el mi történne, ha lemondanánk a levegőről, amíg nem teljesítjük az elvárásokat. Ha csak azután kaphatnánk oxigént, ha mi mindennel készen vagyunk. Nos? Ugyanez a helyzet a szeretettel is. Vissza tartjuk magunktól, pedig az is ugyanolyan életbevágó.
A baj ott kezdődik, hogy valahol útközben, már elhittük, hogy nem érdemeljük meg, hogy szeretetet kapjunk. Azt tanultuk meg, hogy a szeretet feltételekhez kötött és ezt az elképzelést idővel magunkévá tettük. Így aztán magunkkal tolunk ki, mert szeretetet csak akkor tudunk megosztani másokkal, ha a mi szeretettankunk tele van. Csak ha önmagunkat képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni, akkor tudunk másokat is ugyanígy szeretni.
Szóval a kérdés az, akarjuk e magunkat az életben jobban szeretni? Ha igen, akkor adjuk magunknak azt a szeretetet, amit megérdemlünk! Ne tartsuk magunkat tovább lent a mélyben, a kisebbrendűségben. Vegyük végre tudomásul, hogy úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk! Megérdemeljük a szeretetet „csak” mert létezünk, mert azok vagyunk, akik. Nem pedig azért, mert ezt vagy azt tesszük, gondolunk, vagy mondunk. Nincs szükség semmilyen cselekedetre ahhoz, hogy kiérdemeljük önmagunk vagy mások szeretetét. Csak hit kell ahhoz, hogy tudjuk, elég jók vagyunk.
A legboldogabb emberek egy erőteljes szeretetet és szolidaritást tapasztalnak életükben azért, mert ők hiszik, hogy érdemesek arra, hogy szeretve legyenek. Ez az egyetlen erős meggyőződés elegendő ahhoz, hogy az életünk megváltozzon. Ez az egyetlen dolog kell csupán, hogy elhiggyük, hogy értékesek vagyunk. A hit arról, hogy elég értékesek vagyunk ahhoz, hogy magunknak szeretet adjunk. Ezáltal megértjük, hogy elég értékesek vagyunk ahhoz is, hogy másoktól a szeretet elfogadjuk. S, hogy a szeretetért nem kell küzdenünk, csak feltétel nélkül befogadni azt életünkbe.
