Ám hiába minden, próbálkozásai percről-percre erőtlenebbé váltak. A szív saját szeretete forrását, máshol kereste, nem magában. Azért, mert elfejtette, hogy egy másik szív csak tükör lehet saját szeretete minőségéről. Nem forrásként üzemel, nem birtokolható, csak együtt lehet dobogni vele, ha egy ütemre váltanának. Szenvedett a szív, mert az érzelmeké volt a főszerep. A psziché háttérbe szorult, nem az elme döntött a cselekedetekben. Az érzelem leteperte, s földre kényszerítette az ego összefogási próbálkozásait. Azért, mert a szív még kereste a fokmérőt két szerető lélek egymás iránti tiszteletéhez. Azért is, mert hinni akarta, hogy az egészséges szeretetben nem lehetséges, hogy az, ami az egyik léleknek fáj, az a másiknak örömet okozhasson. A másik szívben a szeretet valódiságát, milyenségét, meglétét, vagy nem létét kereste, hogy hű tükröt lásson arról, milyen erős szív is ő valójában.
Aztán, amit talált mélyen megbántottá tette. A másik szív nem úgy szerette, ahogy ő várta, nem a saját fokmérője szerint. Persze később belátta, hogy más sem szeretheti őt, ha ő sem tudja, mit is jelent pontosan számára a szeretet. Hogyan ítélkezhetne egy másik szív szeretni tudásáról, ha a magáét sem ismerte még fel? Létezése fő feladatává vált így, hogy szeresse, tisztelje és el is fogadja magát, úgy ahogy van. Azért, mert amíg nincs ismerete saját értékeiről sem, esélyes, hogy folyamatosan tévútra sodródjon. Sérült lelkek találkozásából pedig csak fájdalom születhet. Úgy szeretni, hogy az a másiknak fájjon, szenvedésnek hívják, nem szeretetnek. Ezért a szív útra kélt, hogy kihalófélben lévő értékeket kutasson fel magában. Tisztelet, lojalitás, elfogadás formájában. Hinni akart ezekben és ekként cselekedni. Azért, hogy nemes lélekként éljen, aki a heves záporokat félbeszakítva elhozza a szikrázó napsütést. Kék ég, madarak, fák formájában. Hogy ne csak a szürke talajra vessék tekintetüket a kóbor szívek, s az úton elveszve botorkáljanak.
Némely szív jelzőbójaként mutatja a többinek a helyes utat. Rávilágítva az ösvényre, mely saját magukhoz viszi őket, hogy önszeretetük lángja felragyoghasson. Azért, hogy szikrázzon bennük az ember, a lélek, a szülő, a társ. Azért, hogy emberként, lépjen mindenki másokkal egy útra, ha egy irányba tartanánk. Tisztelettel, szeretettel a szívekben. Autonóm mivoltuk figyelembe vételével. Minőségi értékek kifejezésével, lényegük vállalásával együtt. Teret hagyva az érzelemnek és értelemnek, megértve, elfogadva, azt, akik, mások jóváhagyása nélkül. A legtöbb, amit elérhet így egy szív, az, hogy olyanokkal teremt kapcsolatot, akik közel azonos értékeket vallanak, mint ő. Akik akként vágyják hinni, remélni, megélni, az élet csodáját, ahogy az egy szeretettel teli közeghez illik. Mosollyal, s könnyekkel, örömmel, bánattal együtt. Részét képezve egy nagy, szeretetből táplálkozó családnak, ahol mindenki ismeri önnön szeretete forrását.
