Olykor a legjobb dolog, ami történhet velünk, hogy nem kapjuk meg azt, amire annyira vágyunk. Ennek pedig az az oka, hogy az élet sokkal jobb rendező, mint amilyenek mi lennénk. Ez azért van így, mert nem emberekhez, tárgyakhoz köti boldogságunk gyökerét. Csakis lelki fejlődésünk számára a fontos, nem pedig a pillanatnyi kielégülés.
Az kinek lelke telve van romantikus ábrándokkal, s a múltat élteti szívében, nem fog előre haladni. Nem tudja lerakni terheit akkor sem, mikor már összeroskad alattuk. Inkább térden csúszva vonszolja maga után a lejárt szavatosságú csomagokat, azzal a tudattal, hogy, azokkal már nem fog tudni mit kezdeni. Ragaszkodása infantilis, mégis logikus, mert arra emlékezteti tette, mely dolgok voltak vele, mikor elindult megváltani a világot.
A múlt élményeiből való táplálkozás, sokszor illúziókat teremt. Nem hagy szabadulni béklyóink közül, mert valami olyan régi érzést ad vissza, amelyet, már rég el kellett volna felednünk. Vagy legalább elfogadni, hogy azok már mind a múlt részét képezik, s jövőnket nem kell, hogy alakítsák. E nélkül nem lehet tovább lépni, sem jövőt építeni a következő esztendő alapjára.
Az elengedés, csak akkor történhet meg, ha elfogadjuk a dolgokat, történéseket életünkben, úgy ahogy voltak. Nem építünk köréjük tündérmesét, s nem ringatjuk azokkal magunkat minden este fals álmokba. Persze emlékezni szabad, s kell is olykor, azzal nincs is semmi baj. De ne ragadjunk meg egy régi kedvesről, elmúlt életszakaszról szőtt ábrándba, csak azért, mert azt hisszük, jobb már nem jár nekünk!
Az elengedés, s az elfogadás némelyünknek óriási kihívások. Vannak, akik életre szóló fogadalmakat tesznek szilveszterkor, s remélik, hogy be is fogják azokat tartani. Elhiszik, hogy az óra mutatójának elfordulása automatikusan változást is jelent életükben… De keserűen tapasztalják pár nappal később, hogy érzéseik nem változtak, s ugyanúgy vergődnek önmaguk köré épített ketrecükben, mint ahogy korábban.
Nem véletlen, hogy sokan esnek vissza régi életük vezetéséhez, az újévi fogadalmak megtevése után, pár nappal, esetleg héttel, maximum egy-két hónappal. Ha csak attól várjuk a változást viselkedésünkben, hogy egy számmal többet mutat naptárunk, akkor hiába minden igyekezetünk. Az új szokások és minták betartása mindig követel tőlünk energiát, s erőt, hogy meg is tudjuk őket tartani hosszú távon. Azért nem hatásos a fogyókúra, a plasztikai műtét, vagy az új tanfolyam, néhány hétnél tovább, mert a változást rajtunk kívül álló tényezőktől tettük függővé, nem pedig kitartási képességünk növeltük!
Problémáink gyökerét kellene ahhoz felkutatni, hogy valódi fejlődés tudjon bennünk elkezdődni. Ehhez azonban utána kell gondolni, mi is zavar a külsőnkben, az életünkben annyira, s mit lehet, s mit nem ellenük igazából tenni? A legtöbb ember fogyni akar újévkor, mert elégedetlen alakjával. Beiratkozik edzőterembe, kipróbál valami felkapott diétát, amelyek hasznosnak is bizonyulnak egy darabig.
Tart ez addig, míg az első eredmények látszódni nem kezdenek. Utána kitartásuk lankad, s visszasüllyednek régi szokásaikba, s az első sikerek után, dupla akkora csalódás éri őket. Történik mindez azért, mert átmenti megoldást kerestek önértékelésük javítására. S nem tudták belátni, hogy az életmódváltáshoz elszántság és kitartás kell, ha valaki tartósan meg akarja szerezni és tartani álmai alakját.
Még mindig a külsőnél tartva, sokan indulnak ilyenkor a plasztikai sebészetre is. Azért, mert már annyira nem bírják magukat elviselni a tükörben, hogy az már nem tűr tovább halasztást. Miután túl vannak a műtéten, egy darabig jobban érzik magukat. Ám aztán újabb hibát vélnek felfedezni magukon, s kezdődik minden elölről…
Azok, akik nem tudják magukat elfogadni, úgy ahogy vannak, nem képesek tévképzeteiket sem elengedni. A belső lelki világom nem attól fog változni, hogy befestetem a hajam szőkére, póthajat rakatok fel, s felpumpáltatom a melleim. Lehet, hogy még rosszabbat is teszek magammal, mert egy idegen nő néz vissza rám a tükörből, ami által meghasonlok. Mert tudom, inkább maszkot húztam magamra, mint hogy elfogadjam, s abból hozzam ki a legtöbbet, amit a természettől kaptam.
Tanulni életünk bármely szakaszában érdemes. Ezért ha tényleg szeretnénk, akkor iratkozzunk be egy tanfolyamra, vagy üljünk be újra az iskolapadba, mert okulni egy életen át lehet. Eltékozolt idő nincs, mert valamit mindig mindenből tanulhatunk. Például, ha nem csinálunk végig egy tanfolyamot, akkor a kitartást kellene növelni magunkban, s azt kellene először megtanulnunk, hogy más dolgokat is tanulhassunk…
Elengedni, elfogadni mindent, úgy, ahogy volt, felmérni valós kvalitásaink valóban nem árt legalább egyszer egy évben. Vannak olyan tanulságok, amelyeket minden évben újra kell tanulnunk, mert nem akarnak az elménkből, s szívünkből még eltűnni, mint egy tanítva számunkra önmagunkról valami fontosat. Trenírozzuk elménket arra, hogy koncentráljunk mindig a jelenre, lássuk meg belső értékeinket, fogadjuk el magunkat, s tanúsítsunk kellő kitartást a számunkra fontos dolgok, tettek véghezviteléhez. S mindezek mellett ne feledjünk hinni önmagunkban, s akkor is szeretni azt, akik vagyunk, ha éppen egy komolyabb akadály is keresztezi utunkat.
Kommentek