A világ 25 százaléka introvertált személyiségű emberekből áll. Mivel számunk jóval kevesebb, mint a többségé, így általában téves jelzőkkel illetnek bennünket és sokszor „kényszeríteni” próbálnak a kifelé élésre. Amíg ez egy extrovertált személynek mondhatni természetéből fakadóan könnyen megy, addig nekünk, csak nagyon nehezen. Ideje eloszlatni hát néhány téveszmét ezzel kapcsolatban, azt hiszem.
Egy introvertált nem szeret beszélni.
Sokszor ezt összekötik még azzal is, hogy le is nézzük a többieket, tehát a csendességünket, valamiféle felsőbbrendűségi komplexusnak azonosítják be. A valóság ezzel szemben az, hogy nem szeretünk a semmiről beszélni. Egyik legnagyobb rémálmunk az időjárásról beszélni, vagy más hasonlóan „nagy horderejű” kérdésről. Jobban szeretjük a mély kérdéseket feszegetni, s ha rátalálsz arra a témára, amely bennünket nagyon foglalkoztat, be sem fog állni a szánk. Arról nem is beszélve, hogy mi általában jól megrágunk magunkban mindent, mielőtt elkezdünk beszélni róla, vagy hozzászólni ahhoz a témához, amit te feldobtál
Az introvertált emberek félénkek.
A nagy többségre ez nem igaz. Szeretjük az embereket, csak nekünk fontos, hogy mielőtt társalgásba kezdünk valakivel, egy kicsit csendben tudjuk őt figyelni. Az igaz, hogy nem teremtünk könnyen kapcsolatokat, így többnyire a megismerkedés a másik félen múlik. Tehát ha szeretnél velünk beszélgetni, akkor adj okot az interakcióra
Az introvertáltak gorombák, udvariatlanok, nyersek.
A hallgatagságunkat és befelé forduló magatartásunkat sokszor szokták ezekkel a jelzőkkel illetni. Annak ellenére is, hogy igazából nagyon szeretnénk a társadalomhoz asszimilálódni, csak éppen úgy, hogy azt szeretnénk, ha az emberek egymással őszinték tudnának lenni. Ezért mi igyekszünk mindig őszinték maradni, akkor is, ha ezzel fájdalmat okozunk. Persze néha könnyebb lenne, ha be tudnánk állni a sorba, de ezek vagyunk mi.
Az introvertált emberek nem szeretik a többi embert.
Az az igazság, hogy van néhány igazán régi és igen jó barátunk, akikért tűzbe mennénk. Ők azok, akik elfogadtak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, s igen, vannak közöttük, kifejezetten extrovertált típusúak is. Való igaz, nekünk nincs több száz ismerős a közösségi oldalunkon, s nem járunk el haverokkal bulizni. De akiket szeretünk, azt egy életen át szeretjük, történjen bármi
Az introvertáltak nem szeretnek nyilvános helyekre járni.
Nonszensz. Megyünk mi emberek közé, meetingekre, előadásokra, szórakozóhelyekre, csak nem bírunk ott maradni ezeken a helyeken túl sokáig. Nekünk általában egy-két óra elég ahhoz, hogy felmérjük, amit akarunk, beszéljünk, akivel szerettünk volna, és elegendő információra tegyünk szert a külvilágból. De ezek után nekünk minimum egy teljes nap kell a regenerálódásunkhoz, mert a túl sok ingert, fel is kell dolgoznunk.
Egy introvertált ember, mindig egyedül akar maradni.
Ami igaz, az igaz, sokat gondolkodunk, s igen, valóban jól megvagyunk saját gondolatainkkal. Az is tény, hogy egyedül szeretjük megoldani problémáinkat, s nem tudunk (s nem is akarunk) segítséget kérni azokhoz senkitől. Viszont mikor megoldottuk a problémát, már nagyon magányosnak tudjuk magunkat érezni, ha nincs senki, akivel ezt megoszthatnánk. Ilyenkor írunk a legjobb barátunknak, s elmeséljük neki, mire jutottunk.
Az introvertáltak furcsák.
Mindez abból ered, mert nem szeretünk a tömeggel tartani. Jobban szeretünk egyedi dolgokat kipróbálni, nem akarunk tucat termékekben rohangálni, s olyan dolgokat végezni, amelyeket rajtunk kívül mindenki más is. Ez nem jelenti azt, hogy többre tartjuk magunkat másoknál. Egyszerűen csak úgy érezzük, egyébként is visszafogott énünk, még inkább elveszik a tömegben, ha nem követjük saját elképzeléseink, s saját vágyaink.
Az introvertáltak távolságtartó kockák.
Alaptermészetünk, hogy sokat figyelünk befelé. Ezért különösen nagy gonddal fordulunk érzéseink és gondolataink felé. Mindez azért van, mert nem akarunk rossz döntéséket hozni, sem nevetség tárgyává válni, ha nem muszáj. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdekel bennünket, mi zajlik a világban körülöttünk.
Az introvertáltak nem tudnak lazítani és szórakozni.
Számunkra a lazítás a négy fal között zajlik, egy jó könyvel a kezünkben, s fejünkön fülhallgatóval. Szeretünk a természetbe járni is, ahol vannak ugyan élőlények, de nem emberek, akikhez szólni kell. Ha túl nagy a tömeg és a zaj körülöttünk, akkor nagyon be tudunk zárulni. Egy extrovertált és egy introvertált személynek máshol van az ingerküszöbe, ezért eltérő a teherbírásuk is.
Az introvertáltak meg tudják „javítani” magukat és extrovertáltakká válhatnak.
Mint, ahogy az előbb is említettem, egy introvertált kevesebb ingert képes egyszerre befogadni, mint egy extrovertált ember. Hamarabb eltelünk a bennünket érő ingerektől, ezért van szükségünk két óra nagyobb összejövetel után egy nap egyedüllétre. Ez nem betegség, ez egy velünk született dolog, mint az, hogy valaki kék szemű. Tehát ezt nem lehet megjavítani, így arra kérünk, fogadjatok el bennünket azoknak, amik vagyunk, ahogy mi is tesszük ezt veletek.
Kommentek