Kedves Amor,
Itt a tavasz! Hurrá! Nyílnak a virágok! Én most mégis arra kérlek, légy szíves ne is gondolj arra, hogy célba veszel nyiladdal, mert ezt a kört most inkább kihagynám, ha nem haragszol. Épp eleget fájt a szívem azért, mert a nyilad eddig mindig csak engem talált el…
Szóval kérlek, légy hozzám jó, és ezúttal hagyj engem békében! 
Talán te már nem emlékszel, de legutolsó alkalommal nagyon megsebeztél. Pedig már majdnem elhittem újra, hogy létezik a kölcsönös szerelem, de végül csak két test forrt össze, a lelkek nem mertek egymáshoz kapcsolódni. Valami/valaki mindig közénk állt, vagy éppen nem voltunk szinkronban az érzelmek megélésében, tulajdonképpen teljesen mindegy már. Mindenesetre hidd el, tudom, miről beszélek, mikor azt mondom:
Nem akarok több egyoldalú szerelmet, sem keserű heteket az életembe, elég volt belőlük egy életre!
Talán az lenne a legjobb, ha alkut kötnénk: Én, nem szapullak téged, te pedig cserébe a nyiladat csak akkor lövöd ki rám, ha a másikat is célba veszed ugyanakkor, mint engem. Te nem is tudod, de régóta küzdök azzal, hogy megszeressem önmagam… Éppen ezért mikor a szabotálási akcióid, visszarántanak az értéktelenség mezejére, mindig egy kicsivel messzebbre kerülök a célomtól!
Akkor is, ha igazából pontosan tudom, hogy nem kellene kívülről megerősítést senkitől várnom…
Szóval még egyszer megismétlem, hogy eszedbe vésd: hagyj fel a vaktában lövöldözéssel, mert így attól félek, az életben nem fogom magam megszeretni és értékelni! Idő kellett hozzá, míg megértettem, nekem nem adatik meg a Szerelem az életemben, csak az, hogy önmagamat megtanuljam szeretni. Ne érts félre ez is nagydolog lesz, ha egyszer teljesül, csak ahhoz az kell, hogy hagyj engem békében!
(Ha nem lehet kölcsönös egy szerelem, akkor nincs értelme megélni, efelől már nincs semmi kétségem. )
Olykor már az is eszembe jut, hogy, te igazából nem is a szerelem Istene vagy, hanem a gonosz tréfáké. Nem én vagyok az egyedüli, aki arról számol be, hogyan tetted tönkre a szerethetőségéről szövött álmait. Mond, miért kínzol, ha nincs is szándékodban bennünket a kölcsönös szerelem ajándékában részesíteni? Tudod, Bob Marley is megmondta már: „A leggyávább férfi az, aki anélkül kelti fel egy nő szerelmét, hogy szándékában lenne viszonozni azt.” És tudomásom szerint, te is férfi vagy…
Azt hiszem világ is hibás ebben. Elhajlott minden egy látszatra épült világ képe felé és ez téged is megkavart. Valójában semmi sem az, mint aminek látszik, ezt le merem fogadni. Vannak párok, akikre ha ránéz az ember, azt gondolja, micsoda harmonikus párocska, pedig mikor becsukódik otthonuk ajtaja, kiderül, hogy igazából a harmónia, csak a megszokás és a közöny maszkja, melyet már úgy húznak magukra, mikor kilépnek az utcára, mint más a ruháját.
Talán ez a problémád neked is, Amor. Már nem tudod, milyen az igazi szerelem, mert mindenhol csak retusált kapcsolatokat látsz magad körül és azt képzeled, ez az, amire az emberek vágynak. Biztos nem lehet könnyű, mindenkinek elhozni a nagy Ő-t az életébe. De hidd el, vannak, akik sok békát megcsókoltak már, megérdemlik, hogy hagyd őket békében…
Szóval légy jó és hagyd, hogy élvezzem a közelgő tavaszt! Már csak azért is, mert nyílnak a virágok, s bár nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, lassan kezdek magamra találni újra…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: