6 rossz indok a gyerekvállaláshoz

Amikor egy kapcsolat érzelmi alapokon nyugszik, vagyis szerelmesek egymásba a felek, nem kérdés, hogy vállaljanak-e gyereket, ha már ott tartanak fejben és lélekben. Úgy jön az egész, mint a világ legtermészetesebb dolga, s igen, boldog szülők lesznek, akik imádni fogják csemetéik. Vannak azonban olyan kapcsolatok, ahol mindez nem jön annyira magától értetődően, vagy legalábbis nem a jó indokkal áll egy pár a gyerekvállaláshoz. Az alábbiakban a 6 legrosszabb okot olvashatjuk, amelyek, ha megfordulnak a fejünkben, akkor gondoljuk át még egyszer (vagy inkább többször), hogy miért is akarunk gyereket valójában.

• Nő: Ha szülök neki egy gyereket, akkor örökre magam mellett tarthatom. Férfi: Ha nemzek neki egy gyereket, akkor azt csinálhatok mellette, amit csak akarok.

Remélem, magyarázatra se szorul, hogy ezzel mi a gond. Ha valakit, csak úgy tudunk magunk mellett tartani, hogy egy gyereket szülünk/nemzünk neki, akkor birtokolni akarjuk a másikat, amihez a gyerek csak eszköz. Éppen ezért, nem is fogja tudni annyira szeretni a gyereket a szülő, így ennek a kifordított logikának csak egyetlen igazi áldozata lesz; a gyerek, aki két éretlen szülőt kap és rengeteg érzelmi sérülést felnőttkorára.

• Nő, Férfi: Nem volt már mit mondani egymásnak, így úgy láttuk már csak a családalapítás segíthet rajtunk.

Ez akár még jó is lehetne, ha később nem jönne rá az ember, hogy mindez csak olyan kapcsolati problémák elkendőzése, amelyek később hatványozottan jelentkezni fognak. A gyerekkel való bánásmód nem biztos, hogy sérül, de a kapcsolat két ember között maximum csak időlegesen javul, ha javul, mert a távolodás egymástól folyamatosan halad előre, míg végül tényleg csak a gyerek fogja együtt tartani őket; ami egy gyereknek óriási teher.

• Nő, Férfi: Azért, akarok gyereket, hogy időskoromban valaki rám nyissa az ajtót.

Nos, ennél önzőbb mondat, nem sok van, az az igazság. Egy gyereket ne azért vállaljon az ember, hogy az majd gondoskodjon róla időskorában. Gyereket azért vállaljon két ember, mert szeretnének egymástól gyereket, s mert vágynak arra, hogy együtt tapasztalhassák meg ezt a csodát. Az, aki mindezt leviszi szimpla érdeki szintre, az valójában nem akar gyereket, csak egy ápolót (ingyen) időskorára.

• Nő: Ketyeg a biológiai órám. A következő pasimtól szülök gyereket, még akkor is, ha ő nem vállalja.

Persze ez egy részben leegyszerűsített képlet, de nagyjából fedi a nők hozzáállását a gyerekvállaláshoz egy bizonyos kor közeledtével, meghaladásával. Akkor is, ha már számtalan tanulmány és statisztika született arról, hogy egy csonka családban születő és felnövő gyerekből ugyan egészséges felnőtt lehet, de az szinte biztos, hogy több elvárás, érzelmi seb fogja gátolni őt a mindennapokban, felnőttkorában is. Az jó dolog, ha egy nő érzelmileg eljut arra a pontra, hogy ő készen áll az anyaságra. De nem tudja pótolni az apa szerepét a gyermeke életében, bármennyire is szeretné azt.

• Nő, Férfi: A barátainknak már van gyereke, nem akarunk lemaradni tőlük.

Csak azért vállalni gyereket, mert már másnak van, elég rossz indok. Már csak azért is, mert ha érzelmileg nincs még felkészülve a pár egyik vagy mindkét tagja, akkor azt nagyon kár erőltetni. Hiszem, hogy gyereket csak annak érdemes vállalni, aki szívből vágyik arra. Fontoljuk meg, hogy tényleg annyira „irigyeljük-e” a barátainktól a családalapítást, vagy csak arról van szó, hogy fejben tudjuk, ideje lenne, már nekünk is így élni?

• Nő, Férfi: Nagyon vágyom már egy gyerekre.

Egyrészről ez nagyon jó, mert két olyan emberről van szó, aki már szeretne családot. Viszont érzelmileg egymáshoz nem annyira kötődnek, s sokszor nagyon hamar belevágnak a családalapításba (lásd: még a kapcsolat szárba szökkenése idején) így azt sem tudják, mit „várhatnak” egymástól? A környezetemben van néhány ilyen pár, s a kapcsolatuk koránt sem fényes. A gyereküket imádják, de egymással nem tudnak mit kezdeni egy-két év után, s a boldogtalanság elhatalmasodik felettük akkor is, ha mint család egyébként működőképesek.