Mind szeretnénk vonzóak, lenni mások szemében. Nem fizikailag, nem úgy, hogy „trendi” ruhákban virítunk, hanem úgy, hogy kellemes, jó benyomás marad utánunk az emberekben, ha velünk találkoznak.
Életem során jó néhányszor történt meg velem, hogy a zavarba jövő természetemnek köszönhetően rossz benyomást tettem másokra. Introvertáltként amúgy is az a mániám, hogy a háttérbe húzódok és megfigyelek, mielőtt bárkivel is szóba állnék. Az utóbbi időben tehát megfigyelek, és igyekszem, amin lehet változtatni, s azt kell mondanom olykor sikerrel is járok. (Persze csak akkor, ha nem görcsölök rá a dolgokra, hanem szívből, ösztönszerűen cselekszem.)
- Nem várt meglepetés.
Az első ilyen sikerem tavaly volt, mikor anyák napján nem csak anyukámat és mamámat köszöntettem fel, hanem nagynénéim is. Csak egy üzenetet küldtem, mégis annyira örültek neki, hogy ebből következett a felismerésem is. Ha az embert valóban meglepik, akkor nagyon tud örülni annak. Mert, hát, ha nem egy várható alkalomra kapunk virágot (mint a névnap, születésnap), hanem „csak úgy”, az sokkal jobban esik. Nem igaz?
- Nemet mondani.
Második felismerésem azután volt, mikor rájöttem, hogy meg kell tanulnom nemet mondani, mert másként, nem fognak tisztelni. Ha én nem tisztelem magam, ha én nem rakom magam az első helyre, akkor más sem fog.
Igenis jogunkban áll, hogy olykor nemet mondjuk, ha nincs időnk, nem érezzük jól magunkat, vagy, mert egész egyszerűen nem akarjuk.
S mióta így teszek, az emberek nem veszik annyira magától értetődőnek az igenem, hanem megkérdeznek és elfogadják, amit válaszolok.
- Segíteni egy idegennek.
A múltkorában egy idős néni állt a sorban. Maga után húzható, vonható szatyorral, de annyira reszketett a keze, hogy nem tudott bele pakolni. Egy kislány odament hozzá segíteni, ő pedig megköszönte és elmosolyodott. Jó volt látni, ahogy felvidult az arca ettől az apró gesztustól.
Az idegenekkel sokszor bánunk mostohán, s nem egyszer lehet látni, hogy otthagyják az utcán elesőt, átnéznek a hajléktalanon az emberek. Nem vehetjük a világ gondját a vállunkra, de azért fontos lenne olykor segítő kezet nyújtani a rászorulónak, egy-két kisebb-nagyobb dologban, mert nekünk is jól esne fordított esetben.
- Tanulni azoktól, akik jobbak valamiben nálunk.
Sokáig estem bele én is abba a hibába, hogy a szomszéd fűjét mindig zöldebbnek láttam. Szörnyű egy szokás, mert ez az egoista ember megnyilvánulása. Igyekszem belátni, hogy én is olyan vagyok, amilyen, de képes vagyok a fejlődésre. S most már, attól, akit jobbnak, okosabbnak, talpraesettebbnek tartok magamnál segítséget kérek, s tanulok tőle, hogy én is magamhoz képest jobb lehessek.
- Érdeklődni minden iránt.
Az egyik jó és egyben rossz tulajdonságom, hogy kíváncsi természet vagyok. Érdekelnek az emberek, az, hogy milyen életük van, hogyan gondolkodnak a világról, s mi motiválja őket. Rengeteg kérdésem van mindenkihez, s szeretem látni, ahogy egy személyiség kibontakozik előttem. Az emberek értékelik, ha érdeklődnek irántuk (persze csak, ha nem tolakodóan tesszük azt).
- Nyugodt maradni, mikor a másik dühös (és kiabál).
Az egyik legnagyobb változást az anyukámmal való kapcsolatomban értem el. Sok éven át nem volt normális kommunikáció közöttünk, mert csak kiabálni tudtunk egymással. Aztán egy szép napon valami megváltozott, mert mikor kiabált, stratégiát váltottam, s nyugodt maradtam. S azt vettem észre, hogy az én nyugalmam, őt is megnyugtatta.
Ha egy negatív helyzetben önkontrollt tudunk gyakorolni és nyugodtak tudunk maradni, azzal biztosítjuk a másik felet, hogy megértjük érzései hullámzásait, anélkül, hogy magunkra vennénk azokat.
- Párbeszédet kezdeményezni egy idegennel.
Könnyen szóba elegyedem bárkivel, de a kezdeti nyitottságom (ami csak általános kérdésekre igaz) gyorsan visszavonulásra késztet. Mikor úgy érzem, hogy elnyertem a szimpátiát, valamiért mindig megijedek, s visszaváltok tartózkodóbb énemhez. Persze nem árt az óvatosság, de fontos kilépni a komfortzónánkból, s nem csak olyanokkal beszélgetni, akit ismerünk. Már csak azért is, mert ha valaki újjal sikerül egy kicsit megismerkednünk, attól egy kicsit növekszik önbizalmunk is. (Pláne, ha jó benyomást is teszünk rá.)
- Lista arról, amit még megszeretnénk tanulni.
Soha nem értettem azokat, akik azt mondják, hogy unatkoznak. Annyi mindent lehet csinálni és tanulni is. Biztos van mindenkinek a bakancslistáján olyan dolog, amit szeretne még megtanulni. Legyen az egy idegen nyelv, egy új informatikai metódus, hastánc, vagy vitorlás repülőzés. Az én anyukám például 50 évesen rakta le a jogosítványt. Nem szégyellte, hogy „ennyi idősen” újra iskolapadba ült, s most már oda tud menni ahova csak, akar, mert volt mersze újra kezdeni, tanulni.
Minél több dologról van fogalma az embernek, annál több mindenről van véleménye. Ezért is fontos tanulni, mert tágítja világnézetünk.
- Köszönetet mondani.
A múltkorában mikor az edzőteremből jöttem ki, egy idős hölgy megfogta nekem az ajtót és én megköszöntem. Értékelte, s a következő alkalommal már beszélgetni is tudtunk. Furcsa, de mostanában nem tűnik túl egyértelműnek, hogy bármilyen apróságért, amit tesznek értünk, vagy adnak, nekünk köszönetet mondjunk. Pedig a kérem szépen és a köszönöm nagyon fontos szavak, ha azokat őszintén mondjuk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: