Azt szokták mondani, hogy azt nem szeretjük másokban, amit magunkban sem szeretünk. E feltevésen elindulva, ez azt jelenti, hogy mindannyian egoisták, beképzeltek, öntörvényűek, felületesek, kétszínűek, csapodárok, hazudozók, linkek és csalók vagyunk.
Mielőtt fellázadnánk ezen, azért gondoljuk át ezt. Mert, hát nem véletlen, hogy felháborodunk mások viselkedésén velünk szemben, olykor jobban is, mint az egyáltalán indokolt lenne. Mondhatnánk úgy is, hogy más szemében a szálka jobban zavar bennünket, mint a saját szemünkben.
Persze, mert azt látjuk, míg a miénket nem, hiszen éppen az zavarja a belátást saját magunkkal szemben.
Szóval felmerül a kérdés, mennyire tudjuk önmagunkat jól megítélni? S, ami még fontosabb, egyesek nem pont azért jönnek az életünkben, hogy megmutassák azt az oldalunkat, amit annyira nem szeretünk?
Persze az nem kérdés, hogy némelyek valóban nem hasonlítanak ránk, s pontosan azért lázadunk fel ellenük, mert annyira más nézeteket, elveket vallanak, mint mi. Egyes tettek, mély felháborodást keltenek, mert annyira nem egyeztethető össze saját elveinkkel. Gondolok itt az önkényesen elvett életekre, gyilkosságokra, de hát ez a szélsőséges helyzet.
Mert ennél azért jóval egyszerűbb és nyilvánvalóbb az, amikor azért haragszunk másokra, mert arra emlékeztetnek, amit mi sem bírunk elviselni, sem szeretni magunkban.
Minden ember, s az, ahogyan bánnak velünk, tulajdonképpen egy-egy tükör arról az énről, amit ismerünk, vagy éppen nem merünk bevallani magunkról. Barátaink a jó tükrök, s bár sokszor teljesen másként élnek, mint mi, mégis egy idő után kiderül, hogy olyan énünket testesítik meg, amit mi is szeretnénk megélni, csak éppen nincsen merszünk, (vagy most nem akarunk).
Van olyan barátom, aki iszonyúan pozitív életet él, s nagyon-nagyon jóhiszemű az emberekkel. Én sokszor haragszom rá, mert felelőtlennek látom viselkedését, életmódját, de tulajdonképpen irigykedem is rá, hogy képes ennyire szabad szellemben élni az életét, s szeretnék rá hasonlítani egy kicsit.
Persze van olyan ismerősöm is, akit nem bírok elviselni, mert annyira kategorikusan, makacsul tartja magát bizonyos nézeteihez, hogy az már-már dühítő. S most, ahogy leírtam ezt, már tudom is, hogy azért dühít ennyire ez, mert bizony vannak dolgok, amikben én ugyanígy viselkedem. S tulajdonképpen magamban nem szeretem ezt a tulajdonságom.
Aztán vannak olyan emberek az életemben, akiket egy ideig annyira utáltam, hogy képtelen voltam rájuk nézni. Nem bírtam elviselni azt, hogy olyan érzéketlenül, saját igényeiket és életüket szem előtt tartva döntöttek valamiről, amire én képtelen voltam.
Ők olyan tükrök nekem, akikre valójában nagyon szeretnék ránézni. Azért, mert hisznek magukban, mernek kockáztatni a szerelemért, önmagukért, s igyekszenek a boldogság nyomában járni.
Olykor szélsőségesen viselkedünk, mikor erkölcsi kérdésekről van szó. Ítélkezünk személyekről s tetteikről, pedig valójában azt kellene meglátnunk, hogy mi is hasonlítunk rájuk kisebb nagyobb mértékben, csak éppen nem akarunk (nem merünk) ezzel a ténnyel szembe nézni. Hajlamosak vagyunk mások tulajdonságait, viselkedését általános elvek alapján megítélni. Pedig mindenkiben van valami olyan képesség, amit el lehet tanulni, hogy azt a magunk javára fordítsuk úgy, hogy többé nem kelljen őket az utálkozásba rejtve irigyelni.
Sokszor látjuk saját negatív megnyilvánulásaink kivetülését másokban. Hevesen tiltakozunk helytelennek vélt nézetek ellen, s észre se vesszük, hogy tulajdonképpen önmagunkkal hadakozunk ilyenkor. Ráadásul ahelyett, hogy a mi hibás jellemünkön akarnánk változtatni, megkísérlünk másokat kirekeszteni környezetünkből. Azért, mert felháborít a tudat bennünket, hogy valaki más jobban csinálja ezt vagy azt, s mer úgy élni, ahogy azt szeretné.
Persze ilyen szinten szembesülni önmagunkkal nem kellemes. Ezért határolódunk el másoktól, ezért ítélkezünk és ezért is leszünk dühösek. Könnyen mondunk másokról véleményt, ám az igazság az, hogy olykor a legádázabb ellenségünk, valójában a legnagyobb tanítómesterünk lehetne. Ha képesek lennénk belátni, hogy mit irigyelünk benne, s mit nem szeretünk.
Barátok és ismerősök, ellenfelek, munkatársak, mind-mind kristálytiszta tükrök. Csak bele kellene, nézünk, abba a képbe, amit mutatnak rólunk. Lazaság, felelőtlenség, keménység és érzéketlenség, mind olyan tulajdonság, ami kisebb nagyobb mértékben bennünk is megtalálható. Ne ítéljünk el másokat azért, amilyenek, inkább legyünk olyanok, amilyenek szeretnénk, s akkor nem fogunk másokat sem utálni ezért.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: